Tiszatájonline | 2021. július 28.

Ahogy összefolynak a könnyek

BETTER DAYS
Húsbavágóan aktuális, sőt, régóta jelen lévő probléma az iskolai bántalmazás, mégis viszonylag kevés film (például a belga, mentális betegségekre szintén fókuszáló Ben X) helyezi érdeklődése homlokterébe. Noha a hongkongi születésű, de a szárazföldi Kína bizonyos relációit vizsgáló Derek Tsang végül nem alkot remekművet, drámája igen figyelemreméltó mű a témában… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

BETTER DAYS

Húsbavágóan aktuális, sőt, régóta jelen lévő probléma az iskolai bántalmazás, mégis viszonylag kevés film (például a belga, mentális betegségekre szintén fókuszáló Ben X) helyezi érdeklődése homlokterébe. Noha a hongkongi születésű, de a szárazföldi Kína bizonyos relációit vizsgáló Derek Tsang végül nem alkot remekművet, drámája igen figyelemreméltó mű a témában.

Sajnálatos esemény árnyékolta be a Better Days 2 évvel ezelőtti fesztiváldebütjét: az eredetileg a 69. Berlinale Generation 14plus-válogatásában szereplő filmet technikai problémákra hivatkozva visszatartotta Kína, helyesebben a pekingi cenzúra. Mondvacsinált okfejtésük mögül persze nyilvánvalóan kitüremkedett a valóság – 2019-ben ünnepelte 70. születésnapját a Kínai Népköztársaság, 30 éve nyitottak tüzet diáklázadókra a Mennyei Béke (Tienanmen) Terén, ráadásul Tsang szerzői dobása rejtegetett tabutémát dolgoz fel. Rendszerben gyökerező, magánembereket sújtó dilemmákról márpedig nem lehet beszélni, legalábbis a gyakran represszív, struccpolitikát folytató diktatúra – hasonlóan több autokrácia válságtagadásához – a fenti, hamis békeillúzión nyugvó álláspontot hirdeti.

Privát nyűgökről számol be a Better Days, sérülékeny, közülünk való figurákat helyez centrumba, vagyis épp a népi Kína egyéniséget fojtó, kalodába záró felfogásával megy szembe. Rögtön a nyitányban világossá lesz Tsang vállalása: öngyilkosságot követ el egy tinédzser lány, a végzős gimnazista iskolája erkélyéről csapódott az udvar aszfaltjába. Mégis közöny fogadja a halálát – pusztán osztálytársa, Chen Nian lép közelebb a holttesthez. Csoportdinamikát tanulmányoz a rendező: a Better Days ilyen fénytörésben a létidegen, kollektívába erőltető, zárt közösségek és az individuális, érzelmek nyílt feltörésének utat engedő szabadságvágy dokumentuma, illetve e két radikális minőség ütköztetése. Tsang ráadásul a jelenbe ágyazza az egyébként 2011-ben zajló cselekményt: Hu Xiaodie végső kétségbeesése ugyanis többé nem foglalkoztatja iskolatársait, sőt, a tanárokat, az ember teljes közönybe süllyedve, hovatovább, egy tetemet materalizálva okostelefonon fotózza a lányt, mire a tartalom kézen-közön jár a Messenger-ablakokban – digitális forradalom indult, ám az okosmobilok térhódítása, a technika épp az emberi tényezőt vonja ki a képletből.

Márpedig Derek Tsang ifjúsági drámája – amely egyébként Jiu Yuexi In His Youth, In Her Beauty című young adult regényét dolgozza fel (vö: az USA-t megosztó rasszizmust áttekintő A gyűlölet, amit adtál) – az igazi, bármiféle digitális póztól vagy hatalmi struktúrától mentes kapcsolatok megjelenését kutatja, dacára a benne tapasztalható nyers erőszaknak. Chen Nian gyásza magányba és kirekesztettségbe fordul, utcai bandák rontanak rá és teperik le éjszaka, majd csókolózásra kényszerítik az ugyancsak laposra püfölt csavargó Liu Beishannal. Számkivetettek románcával bíbelődik a Better Days, periférián rekedtek sorsából igyekszik kisajtolni a barátság, szerelem veszni látszó értékeit – az iskoláslány és a kisbűnöző szerelme így nemcsak az emberség felvillanását jelzi a posványban, hanem rávilágít, a magát civilizáltnak, rendezettnek vélő kínai társadalom csupán palástolja a saját fekélyét, képmutatóan olajozottan működőnek hazudja önnön felépítését. Bullyzásról regélő tanulmányában Tsang érdektelen tanerőkre, jobbára közönyös vagy parancsolgató rendőrségre bukkan (leszámítva a Chen Niant egyfajta pótapaként terelgető, régebben ugyancsak bántalmazott fiatal detektívet), de náluk is riasztóbb a szociopata jellemvonásokat viselő, rugdalásokat, nyílt fizikai és verbális alázásokat jéghideg tekintettel szemlélők mikrocsoportja – a Better Days vallja, a diktatúra nemcsak katonai vagy politikai, hanem magántermészetű, hétköznapokat porig romboló destruktív erőként is pulzál.

Szociális problémafilmet kapunk, melynek újabb réteget kölcsönöz a végzős gimnazisták sorsdöntő, jövőt meghatározó egyetemi felvételije, az ún. gaokao: piros digitális óra foglalja el a kültereket, a középiskola transzparensein a „Dolgozz keményen, ne törj meg!” bizonytalanságot gerjesztő, kételyeket számításba nem vevő, csaknem embertelen lózungja húzódik, vagyis újfent a tágabb környezet bírja identitása feladására az egyént – jólétet, eredményes munkavégzést sugall, de nem törődik a közben vakvágányra futó életekkel. Iskolarendszer helyett így Tsang voltaképpen a szűkebb pátriának int be. Ezért történik, hogy a Chen Niant vegzáló Wei Lai és barátnői hibátlan fogaskerekei a gépezetnek, ugyanis nem kérdeznek, pillanatok alatt képesek ütni, szidalmazni, valamint ugyanezzel indokolható, hogy a Better Days a sodródó, csonka famíliából érkező, 18. évüket alig betöltőkkel vállal szolidaritást. Tsangnál az optimizmust fennen hirdető állami berendezkedés végleg lemondott a becsületesen dolgozó vagy empatikus kisemberről, ekképpen súlyos tragédia, hogy a magát racionálisnak valló polgár kénytelen feladni önmagát és csatornák bűzébe, sikátorok szorításába, egyenesen a bűnözői létbe kénytelen menekülni a róla lemondó közép-vagy felsőbb osztályok elől. Leírhatatlanul fájdalmas, ahogy Chen Lian és Liu Beishan deklarálják, szüleik egyedül nevelik őket vagy az édesapjuk lelépett otthonról, ökölbe szorul a kezünk Wei Lai inzultusaitól és okostelefonnal rögzített letámadásaitól, könnybe lábad a szemünk a gimnazista és a galeritag hajvágásától – Tsang pervertált dupla nevelődésregénye sokszor az ábrázolt kegyetlenségek miatt tűnik rendkívül hitelesnek, szerencsére erőszakot szenzációként kiemelő formaalakzatok nélkül. Utóbbi a Better Days vizuális csúcspontja. Liu fiús fazonúra nyírja a sokadik megalázáson átesett Chen Nian frizuráját (tehát a lány is maszkulin vonásokat ölt), miközben könny csordul a szemükből. Hőseinket közös fájdalmaik hozzák össze, a románc eredője nem más, mint a lélekölő kín, melyen csak rövid időre enyhít pár nappali motorozás, netán a sötét éjszaka kék, vörös neonfényeiben zajló, cinema du look-kultdarabokra (A Pont-Neuf szerelmesei) és Wong Kar-wai hagyományos (Szerelemre hangolva) vagy triád (Ahogy peregnek a könnyek, Vadító szép napok), illetve queer (Édeskettes) melodrámáira utaló romantika.

Tsang jórészt ügyesen világít rá a Better Days mikrouniverzumának szélsőségeire („Ha nem te szekálsz másokat, téged fognak.”), a polarizált, fekete-fehér látásmód zsákutcájára, ezen kívül morális szürkezónákban is bátran kóvályog. Liu Beishan karaktere ugyanis véletlenül sem idealizált állásfoglalás a peremléti sors mellett, Cheh Nian és szerelme kívülállósága óhatatlanul bűnbe, gyilkosságba fordul, azaz a társadalom ignoranciájából fakadó, csaknem olasz neorealizmusba illő lecsúszás csak újabb zűrökbe keveri a páriákat. Úgy tűnik, Tsangnál nincs megoldás: bárhová is tartozzunk, a közeg idővel darabokra szed. A Better Days azonban – miután zömmel realista sztoriként jó ideig szembehelyezkedett például a Harry Potter vagy az Alkonyat-szériák fantasy-hangoltságú young adult-ideológiájával – a finálére veszít a lendületéből. 135 perces játékideje túlnyújtottnak hat, non-lineáris, bűn és bűnhődés-motívumra húzott zárlata nyakatekert krimiszállal, sőt, a kelleténél jobban túláradó melodrámaival terheli az idegeket, de a rendező becsületére szóljon, legalább 60-70 percet szentel a karakterek és a szociális háló összefonódásának, így, ha grimaszolva is, de fejet hajthatunk a történet végén jelentkező sutaságok előtt.

Sőt, a Better Days lírai realizmusba hajló, fásult, könnyáztatta arcokra összpontosító premier plánjai olyan elementárisan közvetítik kamaszlány és fiú elesettségét, egymásra utaltságát, majd kapcsolatuk végét, hogy az utolsó, nyílt propagandába hajló népnevelő inzerteket sem utasítjuk el zsigerből, akárcsak a kerettörténettel súlyosbított, könnyfacsarók előtt zokszó nélkül kapituláló befejezést. A Better Days ugyanis az összes gyermekbetegsége dacára fontos mű: egyén és társadalom számára is testközelbe hozza az iskolai bántalmazást, párbeszédet, sőt, heves vitákat generálhat, nem mellesleg pedig olyan kortárs – akár zsánerfilmes hagyományokat újraíró – kínai darabok párja, mint A bűn érintése, a Fekete szén, vékony jég, a Halálos adósság és Az angyalok fehérben járnak. Kína politikai elitjének, stúdióinak, producereinek ilyesmire, jelesül a művészet vagy a kritikai, fesztiválelismerések transzformatív zöngéire volna tanácsos figyelnie holmi ellenségeskedés, nyakra-főre lezavart cenzorintézkedések, parancsolgatások helyett: bár a reáliák hosszú ideig nem cáfolhatnak ránk, Derek Tsang legalább celluloidon hirdeti a változás lehetőségét.

Szabó G. Ádám

 

Shaonian de ni, 2019

Rendező: Derek Tsang

Szereplők: Zhou Dongyu, Jackson Yee, Yin Fang, Wu Yue, Zhou Ye