10.11.
| Pinceszínház – Ágens Társulat – Tragédia: Az ember >>>
09.27.
| Pinceszínház – Maggi és Lillemor >>>
09.26.
| PesText – Vigyázat, ez Bob Dylan! >>>
09.26.
| Pinceszínház – Ágens Társulat: Kurtizánképző >>>
09.22.
| Egy ragyogó tehetség a tűzhányók és gleccserek országából – Víkingur Ólafsson végre ismét a Müpában >>>
09.20.
| Roma Hősök – Európai drámák kötetbemutató >>>
09.19.
| A Pinceszínházban tartja Ady-estje ősbemutatóját Jordán Tamás >>>
09.18.
| A Szentendrei Teátrum produkcióival folytatódik a MASZK őszi kollekciója >>>
09.17.
| Nemzetközi sztárírók és a hazai kulturális élet legjava a 2021-es PesText fesztiválon >>>

09.16.
| Kardos Sándor kapja a ZSIFF idei életműdíját >>>
05.17.
| Középiskolások irodalomról – szóval, képpel >>>
06.03.
| Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!) >>>
06.03.
| Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei) >>>
06.02.
| Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája) >>>
06.04.
| Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017) >>>
04.28.
| Előkerültek Pilinszky álmai >>>
04.27.
| PesText 2021 – Négyszázezer forint összdíjazású irodalmi pályázat >>>
04.26.
| A nomádok földje kapta a legjobb film Oscarját >>>

DANTE KÖREI
700 éve halt meg a költő

Tandori Dezső verse, Petrarca, Pier Paolo Pasolini művei

Kerber Balázs válogatása,a kortárs olasz költészetből

Vígh Éva, Máté Ágnes, Szörényi László, Kabdebó Lóránt, Nádasdy Ádám, Kocziszky Éva, Yilmaz-Mészáros Enikő, Pál József írása Dante művészetéről

>>>

VERSENY A SZEGEDI EGYETEM FENNÁLLÁSÁNAK
100. ÉVFORDULÓJÁRA
Az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola magyar nyelv és irodalom munkaközössége áprilisban irodalmi vetélkedővel ünnepelte a Szegedi Tudományegyetem kettős – a szegedi egyetem létrejöttének 100 éves, illetve a szegedi „összegyetem” megalakulásának 20 éves – évfordulóját. Az eseményhez kapcsolódóan a gimnázium az elmúlt év őszén 3 fordulós irodalmi pályázatot hirdetett középiskolás diákok számára […]

>>>

Elmeszemcsék
2021.07.23 - tiszatáj

CENSOR

Merülés a ’80-as évek szemétesztétikájának bugyraiba, illetve bőr alá hatoló karaktertanulmány: Prano Bailey-Bond debüthorrorja jóval több annál, hogy szimpla B-rémfilmként feledésbe merüljön. Kevesebb mint 80 perce során egy kiforrott, egyéni hangú szerző képét mutatja.

Óriási botrányt keltett a Thatcher-adminisztrációban, napjainkra viszont, zömmel a letöltés-és streaming-kultúra terjedése, valamint a neo-exploitation (például Tarantino által is kezdeményezett) másodvirágzása révén kultcsemegéknek minősülnek az ún. video nasty-k. Borzalmakat, transzgresszív minőségeket kínáló horrorokról van szó, amelyeket károsnak, fejlődésre veszélyesnek ítélt a ’80-as évek konzervatív politikáját folytató Angliája. Így forgott közszájon, majd lovagolták meg a Mario Bava jegyezte A vér öble, az Eloy de la Iglesia-féle A gyilkos hete, A fúrógépes gyilkos és a Gonosz halott tiltott underground-státuszát. Vagyis a társdalom erkölcscsőszei hiába berzenkedtek, nyugtalanságukkal eszközt adtak cinefilek és rendezők kezébe, olyan rétegmozikat alkotva, melyek hatása 2021-ben is érzékelhető, elég a cannes-i seregszemle versenyprogramba is beszivárgó botrányműveire (lásd a Karambol, a Visszafordíthatatlan és a Heli nézőkirohanásait Julia Ducournau friss Arany Pálmás Titánjáig), netán az 1968 forradalmi éve óta fennálló sitgesi filmfesztivál zsánerorientációjára gondolni.

Tömeg-és elitkultúra sosem egymást kioltó, hanem pontosan ellenkezőleg, kölcsönhatásba lépő attitűdök: a Censor viszont nemcsak e dualizmust ábrázolja, jóval messzebbre tekint. Hősnője, az erőszakfilmek korhatáros tartalmait gyomláló Enid ugyanis privát passión megy keresztül, ekképpen Bailey-Bond rendezése (2015-ös, Nasty című rövidjének folytatása) intenzív szubjektivitást hasznosító darab. Jószerivel nincs szcéna, melyben a főkarakter ne tenné tiszteletét, így a direktor rögvest egy kibillent, önmagát egyre hiábavalóbban kereső antihős látószögét testálja nézőire. Dezorientált, kezdettől fogva passzív, csupán látszólag aktív, önáltató figuraként ismerjük meg Enidet. Húga eltűnésén uszkve 20 évvel később sem lendül túl (a cselekmény 1985-ben bonyolódik, ám véletlenül sem a reaganizmus Schwarzenegger, Stallone-turbókapitalizmusát méltatva, inkább a destruktív-ideológiaikritikus cronenbergi, Videodrome-os formaalakzatok előtt tisztelegve), szüleivel fagyos viszonyt ápol, cenzorkollégáival pusztán a munkahelyi rutin köti össze – Bailey-Bond nemcsak a társaink iránti, hanem az önmagunkkal szembeni, egyre gyötrőbb elidegenedés röntgenábráját is skicceli. Leírhatatlan fájdalom gyűri maga alá a főalakot, vagyis a Censor egy trauma kínzó utóhatásait vizsgáló gyászfeldolgozó drámaként sem hagy bennünket cserben, kulcsfogalma azonban a megszállottság. Ragaszkodás valami ijesztőhöz, elmeállapotunkat lépésről lépésre destruáló, talán soha jelen nem lévő, csak odaképzelt, majd nagyobbra hizlalt sötét vízióhoz – e tekintetben a rendezőnő a Nagyítás, a Magánbeszélgetés, a Halál a hídon, esetleg A kör japán horror-stíljében tudathorrort készít és hősnője lassanként darabokra hulló elmelabirintusában veszejti el követőit.

 

 

Lilában, kékben, vörösben és feketében izzó látomásában így valóban realitás és fikció olvad össze, helyesebben Enid munkája, tehát a fiktív horrorok vérbő jeleneteinek átnézése és saját ingatagsága okoznak zűrzavart. Önreflexióval gyakran élő szerzői horrorjában Bailey-Bond a trash-mozik hömpölygő, zúgó hangkulisszáját, vibráló színkódjait, azaz a kitaláció világát kapcsolja össze egy hétköznapi nő kálváriájával, így a grindhouse-tartalmak és a finoman kontúrozott pszichodráma egymás társaivá lényegülnek. Sőt, a Censor zömmel tabusértő moziként definiálja Enid leépülését. Belső moziként pereg a nő agyában Nina, a lánytestvér eltűnése, vagyis a főszereplő kezéből megbízhatatlan narrátorként csúszik ki az irányítás. Szakmai életében példásan nyesi a sokkterápiák kifogásolható részeit, rideg, érzelemmentes munkásként ténykedik, vagyis cenzormunkája a benne munkáló problémák kiiktatásának jelölője is lehetne, de rátermettsége csupán álca, valójában tanácstalanságát igyekszik leplezni, így a Censor a vállalt-hivatali és a rejtegetett-privát én ellentmondásairól, majd összeütközéséről is keresetlen szavakat ejt. Niamh Algar (A farkas gyermekei, Egy igazán dühös ember) brillírozik a főszerepben: az ír színésznő androgün, látszólag felnőttkorba lépett, önálló egzisztenciával rendelkező, szüleitől és múltjától elszakadt, emancipált individuumként tengeti napjait, ám valójában sosem állt talpra. Belemenekült a nyavalyáiba, lesüllyedése elmarta tőle a szüleit és a rendezett, mindennapi élet is egyre távolibb délibábként dereng előtte: Algar szemüveges, inget, nadrágot hordó, szinte uniformisba bújó, magát világtól izoláló Enidje csaknem maszkulin vonásokkal, a rátermett ítész fals imágójával leplezi önnön tökéletlenségét.

 

 

Szemcsés tévé-vágóképek formálódnak szörnyalakokat formázó snittekké, felmenői üvöltés alakul túlviláginak ható zajjá: a Censor olykor folyosókat, irodát, feketébe burkolt sikátorokat vagy köztereket alakít Enid vesszőfutásának szimbolikus pokolhelyszínévé. Annika Summerson operatőr viszont e film teremtettségét, illetve a benne ábrázolt ún. backwoods horror (az egyre inkább élő kivégzést mutató snuff-zsengék örökébe lépő Don’t Go In the Church) fiktív apparátusvoltát nyomatékosítja: csakúgy, mint a főkarakter elméjében, úgy a Censor diegézisében és a Nina baltás lemészárlásának szentelt kitalált etűdben is búcsút inthetünk racionalitás és irracionalitás elkülöníthető dimenzióinak. Nyugalom és félelem, harmónia és káosz vizuálisan is egymás kiegészítőjévé válnak, Bailey-Bond viszont (a HalálbiztosTerrorbolygó double feature-ével vagy a Jason Eisener dirigálta Koldus puskával-lal ellentétben) sosem játékos hangnemben értelmezi a posztmodern stíluskavalkádot: a Censor örökké egy zavaros tudattartalom feszélyező összeomlásáért veti be a metanarratívát. Kikacsintás helyett a pszichózis részletes boncolgatása helyeződik centrumba, ilyen rangban például a rendező által említett A zongoratanárnő vagy további, női pszichózist művészfilmes vonásokkal ábrázoló munkák, jelesül az Iszonyat, az Ijesszük halálra Jessicát! és az Anyám szeme is testhezálló referenciáknak tűnnek. Lévén pedig Enid lába alól teljesen kicsúszik a talaj, cseppet sem meglepő, ha a tetszetősen világított polcok, VHS-kazetták, képmagnók, televíziók független entitásokká nőve, szubjektív tudattartalmakra utalva tüntetik el a főhős által látott, valódinak tűnő események és a fejében zakatoló rögeszmék különbségét – ilyen értelemben a Censor príma, a szemtanú-effektus percepciózavaró megoldását hipnotikus színvilággal előtérbe helyező giallo-átirat is. Sokáig mintha nem is észlelnénk, hol járunk: természetfeletti síkon vagy a reáliák vidékén, így Bailey-Bond perverz suspense thriller-rendezőként olykor a nézői elvárásokkal is ügyes játékot űz.

 

 

Karaktertanulmányában azonban folyton Enidre helyeződik a fókusz. Az olykor szociális berendezkedéseket fricskázó Censor nemcsak Margaret Thatcher mézes-mázos hangon előadott kirekesztő intézkedéseit veszi észre vagy a #MeToo-mozgalmat aktualizálja. Civilizált magatartásforma és a felszínre nyomuló elfojtások összeférhetetlenségére mutat rá egy erkölcsösnek tűnő, valójában korrupt, tekintélyféltő, polgárait valóban lényük visszaszorításra bíró (a Tűzszekerek és a Szoba kilátással kultúrörökség-ciklusa ellen a Jubilee punkódájával vagy Az én szép kis mosodám queer-férfimelodrámájával lázadó, homoszexuális brit politikusok nemi orientációján újságcímlapokon hökkenő) Egyesült Királyságában. Párhuzam leledzik a társadalom elfojtó mechanizmusai és Enid magára erőltetett visszafogottsága között. Bailey-Bond egyrészt deklarálja, felesleges zsánerfilmeket, mozierőszakot hibáztatni a társadalmi morál eltűnéséért, mivel ez képmutató, sőt, nevetségesen ignoráns hozzáállás, másrészt – jóval lényegesebben, egyfajta hatáselméleti diskurzus részeként – azt vallja, amennyiben átlagemberekként szorulunk perifériára és válunk magányossá, belső démonjaink utat törnek maguknak és többé nem eresztenek, ha pedig szakmai ártalom gyanánt olcsó horrorként realizáljuk a történteket, kész a totális elmebaj.

Visszatekerésbe, kék háttérszínbe, „Play”-gombba ágyazott, videoképes mentális utazásában Bailey-Bond tehát folyton az emberre ügyel, sosem áldozva fel hús-vér esendőjét holmi természetfeletti blöffért – a szeméthorrorok hatáskeltő effektusai valójában ránk zuhanó tudattalanunk szörnyei, amelyeket a fikció, a műfajiság vagy a politika sem tarthat kordában, ha mi szolgáltatjuk ki magunkat a rögeszméknek és képtelenek leszünk disztingválni fantázia és valóság között. E konklúzió 78 percben fejlik ki, mind nyugtalanítóbban: a Censor hamisítatlan mindfuck-orgiába csapó zárlata egyszerre idézi a végefőcím köszönetnyilvánításában szereplő Peter Strickland hasonszőrű, avantgárdba csapó eurosleaze-eit (Berberian Sound Studio, The Duke of Burgundy, In Fabric), ugyanakkor egyetemes üzenettel is szolgál a saját porhüvelyükbe, bomló agyukba zárt, onnan menekülni képtelen halandókról.

Szabó G. Ádám

 

 

 

Censor (2021)

Rendező: Prano Bailey-Bond

Szereplők: Niamh Algar, Nicholas Burns, Vincent Franklin, Sophia La Porta, Adrian Schiller

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Címke: , , , ,
2021.09.21 - tiszatáj

RED ROCKET
Jó ideje nyilvánvaló: Sean Baker a kortárs amerikai független szcéna koronázatlan királya. Cannes-ban debütált tragikomédiája privát és nemzeti szinten boncolgatja az Egyesült Államok hátsóudvarában döglődők sehová nem tartó hétköznapjait… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.21 - tiszatáj

Nagy úr a véletlen, talán Isten akarata a sajátunkkal szemben. (Hogy létezik-e Isten vagy saját akarat, azt hagyjuk, egyelőre.) Nem terveztem, hogy három hét alatt háromszor is színházba menjek, ráadásul minden alkalommal magyar színdarabot nézzek, mégis így alakult… – HORVÁTH PÉTER KRITIKÁI

Tovább olvasom >>>
2021.09.21 - tiszatáj

BAKONYI ISTVÁN: PETŐCZ ANDRÁS ÚJABB KORSZAKA
„Petőcz András ugyanis olyan költő, aki egyszerre hisz a nemzeti és az európai értékekben. […] Költőnk nagyon is magyar és nagyon is európai gondolkodó” – olvashatjuk Bakonyi István Petőcz András újabb korszaka című kismonográfiájában. Egyetérthetünk a szerző megállapításával, mert Petőcz András életműve nem csupán a magyar költői-prózai hagyományt, hanem az európai, sőt világirodalmi (elsősorban amerikai) szerzők újításait egyaránt kamatoztatja művészetében… – SEBŐK MELINDA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.21 - tiszatáj

CSEHOV SIRÁLYA BARNÁK LÁSZLÓ RENDEZÉSÉBEN A SZEGEDI KISSZÍNHÁZBAN
Barnák László szegedi Sirály-rendezése sokszínű tragikomédiaként tálalja a Csehov-darabot. A kisszínház színpadán szinte naturalista módon jelenik meg a 19. század végi orosz világ, ahol a vágyak beteljesületlenek maradnak és mindenki mást szeret… – HOLLÓSI ZSOLT KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.19 - tiszatáj

ZŰRÖS KETTYINTÉS, AVAGY PORNÓ A DILIHÁZBAN
Provokatív, egyúttal rendkívül intelligens, önmagunk és társadalmunk elé görbe tükröt illesztő remekművet alkotott a román újhullám egyik leginkább jegyzett direktora: Radu Jude előző munkája nyomvonalán haladva vágta zsebre az Arany Medvét és alkotta meg pályája eddigi talán legjobbját… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.16 - tiszatáj

ARANYI SÁNDOR ÉS TANÍTVÁNYAI
Ezek a melók itt most azért érdekesek, mert nem egy téma vagy szemléletmód, hanem Aranyi mentén kerültek a falra. Az ő egykori, mára szakmailag elismert tanítványai állítanak itt ki, és ezt leszámítva semmi közös, vagy semmiféle kapcsolódási pont nincs a falra kerülő munkákban… – VÁRALJAI ANNA MEGNYITÓJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.16 - tiszatáj

SZABÓ IMOLA JULIANNA: LAKÁSA VAN BENNEM
Szabó Imola Julianna kötete olyan, mint egy tüdő. Páros, lebernyeges szerv, szükséges a légzéshez, egyszerre gyakorolja a megtartást és az elengedést. Nem szól olyanról, amiről az élet ne szólna: kórházi látogatások, nagyszülők halála, terhesség, bántalmazás, válás, költözés, szülés, gyermeknevelés, betegségek, elöregedés. Mindezek egy képileg is burjánzó nyelven, a megértés vágyának orgánumán… – SZUTORISZ SZABOLCS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.16 - tiszatáj

SZALAI ALEXA RITA TÁNCMŰVÉSZ, AZ 1984 KOREOGRÁFUS-ASSZISZTENSE
Táncol, tanít, az 1984 című sikerprodukció koreográfus-asszisztenseként is dolgozik Szalai Alexa Rita táncművész, a Szegedi Nemzeti Színház tánckarának tagja, aki Győrből került a Tisza partjára… – HOLLÓSI ZSOLT INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Tandori Dezső: Felplusztulás, leplusztulás (Előzetességek és utólagosságok [2018–2019])Demény Péter: Az élet gesztenyéi (Slágerek, sanzonok, slamasztikák)H. Balogh Gyula: Alsóvárosi hitregékBakos András: Isteni testekSzathmári István: Spanyol reggeliSántha József: BörtönkarnagyNormal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattTandori Dezső: Nincs beszédülésPetőcz András: A visszaforgatott időLengyel András: Tömörkény-tanulmányokKálnay Adél: Szivárványország (Utazz velem!)Virág Zoltán (szerk.): Színkép, hangkép, összkép (Írások elméletről és gyakorlatról)Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Fried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházTandori Dezső: A szomszéd banánhalSeregi Tamás: Művészet és esztétikaÉszlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Zalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)„Ragyogó pusztulás” – kortárs osztrák irodalmi antológia (szerk.: Bombitz Attila)Lengyel András: Ellenkultúra, peremhelyzetben (Marginalitástörténeti vázlatok)Bíró-Balogh Tamás: Az irodalom személyességekabai lóránt: semmi színSzlováknak lenni csodás…Petőcz András: A megvénhedt IstenDemény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólTandori Dezső: Szellem és félálomKálnay Adél: Hamvadó időSzepesi Attila: IstenporPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Sághy Miklós: A fény retorikájaTandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézCsiki László: A kaptárBaka István: Műfordítások III.Jász Attila: Fürdőkádból a tengerTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaBíró-Balogh Tamás: TollvonásokFried István: Magyar irodalom(történet)