„Végre ki tudok bontakozni”

– Két évad után ritkán ítélik oda egy új zenekari tagnak az Év zenésze kitüntető címet a szegedi szimfonikusoknál. Meglepődött?

– Igen. Annyira, hogy napokig nem is tudtam felmérni, hogy mit kaptam. Hatalmas dolog, hogy abban a közegben, ahol nap mint nap dolgozom, a kollégáim elismerik a munkám. Ettől fontosabb dolog most nincs is számomra, mert megtapasztaltam korábban azt is, hogy milyen az, amikor zenetanárként rengeteget dolgozom, mégsem kapok megbecsülést. Ez a díj plusz töltetet adott az életemnek, úgy érzem, van miért lelkiismeretesen dolgozni. Szinte szárnyakat adott az elismerés. Úgy érzem, végre itt ki tudok bontakozni.

– A Zeneakadémia után miért egy zeneiskolában, és nem egy zenekarban kezdte a pályáját?

– Kicsi gyerekkoromtól jártam versenyezni, szólistaként zenekarral vagy zongorakísérettel kellett fellépnem. Úgy is mondhatnám, ez volt az erősségem. Egészen a diplomáig nem is gondoltam arra, hogy beüljek egy zenekarba, miközben a Zeneakadémián az évfolyamtársaim közül szinte mindenki arra vágyott. Amikor 2009-ben végeztem, már kétéves volt a kisfiam, tudtam, hogy pénzt kell keresnem, ezért tanítani kezdtem szülővárosomban, Salgótarjánban. A tanítás mellett is folyamatosan gyakoroltam, közben született még egy kisfiam és két kislányom, egy ikerpár. Amikor Kecskemétre kerültem tanítani, egy év múltán kezdtem úgy érezni, nem azon az úton járok, amin kellene, és szakmailag nem tudok kibontakozni. Szeretem a gyerekeket, imádtam tanítani is, de rá kellett jönnöm, hogy nekem a fuvolajáték a mindenem. Egyik kedves kolléganőm küldte át a Szegedi Szimfonikus Zenekar felhívását a próbajátékra, és rögtön tudtam, hogy nem szabad kihagynom ezt a lehetőséget. Egy hetem maradt, hogy felkészüljek. Az önéletrajzomban azt is leírtam, hogy négy gyermeket nevelek egyedül, ami egy olyan munkahelyen esetleg gondot jelenthet, ahol esténként is fellépések, előadások lehetnek. A próbajáték után Gyüdi Sándor igazgató-karnagy azzal biztatott, hogy magasan teljesítettem a követelményeket, ezért szeretnék, ha a zenekarukban játszanék. Azonnal igent mondtam, gondolkodás nélkül a mély vízbe ugrottam. Játszottam ugyan kisegítőként zenekarokban, de ez teljesen más munka, mint szólistaként megmutatni a tehetségem. Fiatalabb éveimben lázadó típus voltam, nem jött be az a kontroll, amit egy dirigáló karmester és a zenekari összjáték jelent. Talán a sok versenyzéstől kicsit ki is égtem. Amikor fiatalon elmentem próbajátékra a Dohnányi Zenekarhoz, Kesselyák Gergely azt mondta, túl szólisztikus vagyok nekik. Talán ez is eltérített egy időre a zenekari játéktól.

– Most hogy érzi magát zenekari művészként?

– Rengeteget kell tanulnom, ez egy soha véget nem érő folyamat. Nagyon sok darabot nem is ismertem. Korábban például nem játszottam operát, Szegeden pedig ez is fontos feladata a szimfonikusoknak. Rögtön Puccini Gianni Schicchijével kezdtem, ami elsőre nem volt egyszerű feladat. Fel kellett zárkóznom a zenekari kollégáimhoz. Konzis és zeneakadémista éveim alatt hallgatói kártyával be tudtunk járni az Operaház előadásaira, akkor nagyon megszerettem a műfajt. Két kedvencem a Bohémélet és a Don Giovanni. Annyira örülök, hogy a következő évadban mindkettő műsora kerül! Valószínűleg korábban teljesen félreértelmeztem a zenekari munkát, mert Szegeden azt tapasztalom, sok lehetőség adódik a megmutatkozásra akár szólistaként is.

– A pandémia alatt sikert sikerre halmozott nemzetközi online zenei versenyeken

– Megtanultam az életem során, hogy a legnegatívabb helyzetekből is ki lehet hozni valami pozitívumot. Fiatalabb koromban rengeteg nemzetközi versenyen vettem részt, ezért amikor megláttam a pandémia alatt, hogy szabadon választható művekből online versenyeket hirdettek, újra kedvet kaptam. Bejártam gyakorolni a Korzó Zeneházba, utána felvettem videóra néhány szóló darabot, amit tavaly elküldtem Moszkvába, majd Bécsbe. A moszkvai versenyen, ahol 25-től 35 éves korig az összes fúvóst egy kategóriába sorolták, első díjat nyertem, Bécsben pedig különdíjjal ismertek el. Utána jött a tallini Odin-verseny, ahol második díjat kaptam. Szerbiában egy kétfordulós versenyen is sikerült győznöm, majd Charlestonban is elnyertem az első díjat. Anyukám biztatására idén is elindultam a moszkvai viadalon, amit a fúvósok kategóriájában újra megnyertem.

– Édesanyja zenetanár?

– Évtizedeken át zongoratanárként dolgozott Salgótarjánban, ma már nyugdíjas. Gyerekkoromban sokat gyakoroltunk otthon együtt, az első versenyeimre is az ő kíséretével készültem fel. Zenében nem ismert tréfát, nagyon szigorú volt, egyetlen hamis hangot sem engedett, így korán kialakult bennem a tökéletességre törekvés. Egykori növendékei között zeneakadémiai tanár is akad. A bátyám is muzsikus lett, fagottművész, jelenleg Kecskeméten tanít és zenekarokban is játszik.

– Láttam, hogy YouTube-csatornáján sok felvételt megosztott.

– Régebben nem tartottam ezt fontosnak, de hét évvel ezelőtt anyukám elkezdte felrakni a régi koncertfelvételeimet, amelyek nagy részét még apukám vette videóra. Anyukám bölcsen úgy gondolta, ne a polcon porosodjanak, hanem érdemes őket közkinccsé tenni. Még akkor is, ha esetleg akad bennük egy-két hanghiba. Például a Siciliano című népszerű Pergolesi-darab 2007-es felvételét már több mint tízezren nézték meg, sokan lájkolták, kommentekben többen gratuláltak.

– Mit játszik a Muzsikáló Udvar koncertjén?

– A szimfonikus zenekar fúvósötösével játszom majd beugróként. Örülök a felkérésnek, szeretek fúvósötösözni. Szólóban is játszom Gluck Melódiáját a Giovani Artisti Vonósnégyes kíséretével.

– Melyik volt a legemlékezetesebb koncertje a szegedi zenekarral?

– Első fellépésem a zenekarral Pécsett volt, ahol Kodály Zoltán Páva variációk című darabját is játszottuk, ami a fuvolások számára egy nagyon szép feladat. A lezárásokat követő első szimfonikus zenekari hangversenyünket is izgalommal vártuk, szerettünk volna már a közönséggel találkozni. Volt olyan koncertünk is a pandémia időszaka után, amikor mindegyik próbát és az előadást is másik karmester dirigálta. Igazából mindegyik fellépésünket nagy élményként élem meg.

– Ki volt a példaképe a világklasszis nagy fuvolisták közül?

– Fiatalon természetesen én is felnéztem a nagyokra, rongyosra hallgattam a kazettáikat. Az is gyakran előfordult, különösen versenyek előtt, hogy együtt gyakoroltam a hangfelvételekkel, mert nem tudtam magamnak leakasztani egy zenekart a felkészüléshez. A legkedvesebb fuvolistám Emmanuel Pahud és James Galway. Igaz, hogy teljesen más karakterek, máshogyan játszanak, de szeretem hallgatni a hangjukat, megfigyelni az elképzelésüket egy-egy darabról. A növendékeimnek is mindig tanácsoltam, hogy érdemes kihasználni a YouTube-ot akár gyakorlásra is, mert hihetetlenül sok jó felvételt találhat ott egy fuvolista.

– Mire készül a következő szezonban?

– Rengeteg feladatunk lesz a zenekarral, sok elmaradt koncertet is be kell majd pótolnunk. Varga Laura felkérésére nagy örömömre néhány órában tanítok majd az egyetem művészeti karán. Egyre több a felkérésem szólistaként is. Augusztusban például Madarász Iván hívására zongorista partneremmel, Fejes Krisztinával kortárs és klasszikus darabokat is játszunk a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban.

Hollósi Zsolt

A szerző fotói