„Szeretem karikírozni a szerelmet kereső vicces figurákat”

CSEH ANTAL ÉNEKLI A SZÖKTETÉS A SZERÁJBÓL OZMINJÁT

Cseh Antal énekli pénteken és szombaton Juronics Tamás rendezésében az Újszegedi Szabadtéri Színpadon a Szöktetés a szerájból című népszerű Mozart-vígoperában a szerelmet kereső bumfordi háremőr, Ozmin szerepét. A nemrégiben Szeged kultúrájáért aranygyűrűvel kitüntetett basszbariton nem vágyik nemzetközi karrierre, de örül annak, hogy legendás elődje, Gregor József egyre több nagy szerepében bemutatkozhat. 

– Gregor Józsefnek is kedves figurája volt Ozmin, úgy tűnik, egyre több szerepben követi Szeged egykor legnépszerűbb énekesét… 

– A hangom nem az a kifejezett basszus, igazából basszbaritonnak tartom magam. Egyre jobban letisztul, hogy pontosan milyen szerepeket érdemes elvállalnom. Igazából a buffo szerepkör éneklése mindig érdekelt, mert szeretem ezeket a karaktereket. Hála Istennek, ebben jó partnerem volt Gyüdi Sándor, aki mindegyik darabba, amit az igazgatása alatt színpadra állítottak, felkért ezekre a szerepekre. Minden rendezőnek elmondtam, hogy én nem Gregor József vagyok, azaz nem tudom, és nem is akarom ugyanúgy, őt másolva megcsinálni ezeket a szerepeket. Az persze jó lenne, ha az összes szerepet elénekelhetném, amit ő is sikerre vitt. Azt szoktam viccesen mondani: a basszbariton hang igazából azt jelenti: nincs se magassága, se mélysége. Ennek ellenére énekeltem már olyan magasabb fekvésű bariton szerepeket is, mint A sevillai borbély Figarója. Anyegin szerepe mellett pedig koncerten már Gremin herceg basszus áriáját is énekeltem. Számomra ez a hangfaji besorolás inkább azt jelenti, hogy például Verdi magas fekvésű bariton szerepeit már nem vállalom. Volt, amit megcsináltam korábban, kipróbáltam magam bennük, de beláttam, hogy nem nekem valók, nem mennek. Ugyanez a helyzet a nagyon mély, profondo basszus szerepekkel is. Bár hálát adok a Jósistennek, hogy jó mélységem van, például Pomádé áriájában mindig könnyedén kiénekeltem a deszt is, de huzamosabb ideig, folyamatosan az alsó lágéban énekelni már nem kényelmes, ahhoz igazi basszus hang kell.

– Juronics Tamás rendezésében mai közegben játszódik az eredetileg az 1600-as években zajló történet. Mit szeret jobban, a hagyományos vagy a kicsit megbolondított opera-produkciókat?

– A hagyományosabb rendezésekben az énekeseknek az a megnyugtató, hogy sokkal kevesebbet kell mozogni. Juronics Tamás rendezése mozgalmas, az énekesek számára fizikailag kicsit megterhelőbb, ennek ellenére én élvezem. A Coopera társulatával játszottam már ezt a produkciót Debrecenben és Győrben is másfél évvel ezelőtt, és talán épp a kihívások miatt nagyon megszerettem.

– Aki nem ismeri a darabot, Ozmint akár mellékszereplőnek is hihetné, holott az egyik legfontosabb, legkarakteresebb figura a darabban, ráadásul sok és nehéz énekelni valója akad. Melyik a kedvenc áriája?

– Mindenki azt gondolja, hogy a népszerű harmadik felvonásbeli Akasztófa-áriát szeretik legjobban az énekesek, de nekem az első felvonásban az Ozmin dala utáni első áriája a kedvencem. Szeretem az ilyen figurákat játszani is. Ozmin hasonló, mint Bartolo és más buffo basszus szerepek: szerelmet szeretne egy bumfordi alak, végül hoppon marad. Ez a szituáció elég vicces, jól is érzem benne magam, sok mimikával, gesztussal ki tudom karikírozni ezeket a figurákat.

– Vita alakult ki Szegeden arról, hogy nyaranta a Dóm téren kell-e operát játszani, vagy végleg száműzzék a műfajt a szúnyogosnak is csúfolt újszegedi színpadra. Mit gondol erről?

– Szerintem a tavaly játszott Händel-opera, az Agrippina és a mostani darab, a Szöktetés a szerájból is tökéletesen illik az újszegedi színpadra, nem is valók a Dóm térre. Ugyanakkor azt gondolom, hogy érdemes lenne minden nyáron két operát is műsorra tűzni: egy kamaraoperát Újszegeden és egy grandiózus nagyoperát, például a Don Carlost, az Aidát, a Carment vagy a Turandotot nagy kórussal, tánckarral, statisztériával a Dóm téren. A szegedi színház új zenei vezetőjével, a Szöktetést is dirigáló Dinyés Dániellel több mint tíz éve dolgozom együtt különböző produkciókban, ezért abban bízom, hogy nem engedi majd, hogy visszaszoruljon, elsorvadjon, leépüljön az operajátszás. Ezt bizonyítja a következő évad kínálata is: gazdagabb, sokszínűbb, változatosabb, mint az elmúlt években volt. Hogy mást ne említsek: magyarországi ősbemutatóként tűzzük műsorra Donizetti operáját, a Stuart Máriát, ami igazi zenei csemegének ígérkezik a bel canto szerelmeseinek. Dinyés Dániel fiatal, ambiciózus karmester, aki merhet nagyot álmodni, ezért abszolút megbízom benne.

– Nincs olyan operát játszó színház az országban, ahol ne lépett volna fel, hogy látja, Szeged ebben a tekintetben őrzi még az első helyét vidéken?

– Szeged próbálja továbbra is megtartani első helyét az operajátszás terén, miközben a műfaj az elmúlt években mindenhol kicsit visszaszorult. Sehol sem tapasztaltam kiemelkedő fejlődést. Igaz, hogy nálunk is kevesebb bemutató és előadás volt, de máshol sem jobb a helyzet. Győrben, Pécsett és Miskolcon is évadonként egy operabemutatót tudnak tartani, talán Debrecen próbálkozik még azzal, hogy legyen két premierjük. Szegeden mégiscsak tartunk legalább két-három bemutatót minden szezonban, ráadásul vannak gyerekeknek szóló beavató előadások is. Az Operaházéval persze nem lehet összehasonlítani a szegedi kínálatot, de vidéki elsőségünk szerintem ma is megkérdőjelezhetetlen.

– Más műfajokban is kipróbálta már magát, énekelt musicalt és operettet is. Karikó Katalint láthatóan könnyekig meghatotta a Szeged díszpolgára cím májusi átadási ünnepségén, amikor a Szeged kultúrájáért aranygyűrű egyik idei kitüntetettjeként a La Mancha lovagjából elénekelte azt a népszerű slágert, ami Don Quijote küzdelméről szól…

– Arra kértek, hogy kifejezetten Karikó Katalinnak énekeljem el ezt a dalt. Annyira megérintett, amikor láttam, mennyire elérzékenyült, hogy nehéz volt folytatnom az éneklést. Gyönyörű ez a musicalsláger, és a szövege is tökéletesen illett az alkalomhoz. Emlékezetes, nagyon megható fellépés volt, soha nem felejtem el. Amikor egy nagyszerű rendezésben a Nyomorultakban Javert felügyelő szerepét énekeltem, bármilyen nagy sikerem is volt, rájöttem, hogy a musical igazából nem az én műfajom. Valahogy így vagyok az operettel is: egy-két produkcióban szívesen részt vettem, de igazából nem az én világom az sem.

– Úgy hallottam, sikert aratott a Kékszakállú szerepében Portugáliában. A basszusok, basszbaritonok gyakran később érnek be, szeretne több külföldi fellépést, nemzetközi karriert?

– Ha lehet, akkor én Szegedről és az Operaházról álmodozom, ezekkel tökéletesen elégedett vagyok. A Napfénypark közelében van egy házunk, ahol szeretek élni. Szeged épp az a méretű város, ahol jól érzem magam. Szülővárosomat, Makót is nagyon szeretem, csak ott nincs színház, nincs operajátszás. Boldog vagyok, hogy egyre gyakrabban hívnak fellépni az Operaházba, de úgy érzem, Budapesten nem tudnék élni, nem szeretem a tömeget, a dugókat, a szorongást. A pandémia idején sokat lehettem együtt a családommal, és eldöntöttem, hogy a jövőben elsősorban Szegedre és az Operaházra fókuszálok. Kevesebb időt szeretnék az egyes városok közötti ingázással tölteni. Kislányom, Viktória ötéves, Ádám fiam nyolc. Első házasságomból született nagyobbik lányomat, Julcsit, aki már tizennégy éves, és úgy tűnik, édesanyja nyomdokaiba lép, most vették fel a szegedi konzi zongora szakára. Már a legkisebb, Viktória is látott színpadon, a Müpában Pomádé szerepében, ami nagyon tetszett neki.

– Hogy néz ki a következő évada?

 – Szegeden az összes operaprodukcióban szerepelek majd, többek között Leporellót éneklem a Don Giovanniban. Az Operaház társulatával a covidos időszak összes online előadását bemutatjuk az Erkel Színházban élőben is. Remek szerepeket kaptam, például Biberachot éneklem Vidnyánszky Attila Bánk bán-rendezésében, benne vagyok a Ments meg uram! című kortárs operában, szeretem a részeges, vicces figurát Dohnányi Simona néni című egyfelvonásos vígoperájában. Játsszuk tovább a Figaro3 című produkciót is, évad végén pedig énekelhetek majd a felújított Andrássy úti palotában is, ahol A Nyugat lányában az egyik aranyásó, Sonora szerepét alakítom.

 – Maradt szerepálma?

– Talán azért is, mert beszélek oroszul, közel állnak hozzám Borogyin, Muszorgszkij, Rachmanyinov, Rimszkij-Korszakov darabjai, jó lenne ezek közül a kőkemény, mégis nagyszerűen hangzó orosz operákból minél több szerepet elénekelni. Debrecenben énekelhettem már Gregor József egyik emlékezetes szerepét, a Borisz Godunov Varlamját, alig várom, hogy ez a vonulat folytatódjon. Az Igor hercegben vagy a Hovanscsinában is bőven akadnak nekem való szerepek.

Hollósi Zsolt

A szerző fotói