Veszteség madáralakban

„Mindig változik. MADÁR: A bánat? FÉRFI: Igen.” (124.o.) Max Porter A bánat egy tollas állat című 2020-ban Magyarországon is megjelent, többszörösen díjazott regénye a bánat és gyász témáját járja körül. A kötet egy apából és két fiúból álló család érzelemvilágát mutatja be, akik az édesanya hirtelen halála után igyekeznek megküzdeni a veszteséggel. Ebben segítségükre siet a családhoz hirtelen betoppanó Varjú, egy rejtélyes, az állatmesékhez hasonlóan emberi tulajdonságokkal rendelkező madáralak.

A kötet cselekménye alapvetően a fent leírtakban összefoglalható, mivel a kisregény inkább az érzésekre, tapasztalatokra koncentrál, a feldolgozás folyamata pedig, melyet három fejezeten keresztül mutat be a könyv, a gyász fázisainak (kezdeti sokk, küzdelem és feldolgozás) leírásaként olvashatóak. Három különböző érzésvilágot ismerünk meg a szemszögök váltakozásával: Varjúét, Apáét és a Fiúkét – a két gyerek narratívája ugyanis összefolyik. Magukról a szereplőkről nagyon keveset tudunk meg, a körülményekről, életük részleteiről (például a Fiúk kora) nem értesülünk. Legrejtélyesebb a Varjú karaktere. A megjelenéséhez kapcsolódó leírások folyamatosan reflektálnak a madár hagyományos szimbolikájára, a halál madarára – legelső felbukkanásakor a feketeséghez, bűzhöz, rothadáshoz kapcsolódó képekkel jellemzi az Apa. Ugyanakkor túl is lép ezen a szimbolikán, hiszen Varjú viselkedése egyfolytában a feleség / anya szerep jegyeit veszi fel: tanácsokat ad, veszekszik Apával, vigyáz a Fiúkra. De az anya alakjának felidézésében is fontos szerepe van a madárnak. Az Apa által leírt emlékekben több ponton egybemosódik a madár és a feleség alakja: „[…] ő azt mondta: – Az én testem nem madárszerű” (50.o.).  Emellett Varjú értelmezhető a gyász és a bánat allegóriájaként, ahogyan erre a cím is utal: nem sokkal az anya halála után érkezik a család életébe, majd eltűnik, mikor úgy látja, hogy a családnak többé már nincs szüksége a segítségére. Varjú maga is ezt az olvasatot erősíti, az anyátlan gyermekeket varjakhoz hasonlítja, illetve reflektál saját bánatűző szerepére egy általa elmondott, a történetbe ágyazódó mesén keresztül: „Jövünk, anyu! A barátjuk, a vendégük, aki egy varjú volt, / megállította őket az ajtó előtt. […] Nem ő az. Menjetek, / és feküdjetek vissza, ezt pedig hagyjátok rám, / megoldom.” (73.o.)

Varjú tehát sokféle és megragadhatatlan, akárcsak a bánat, a gyász. Az sem egyértelmű, hogy vajon a madár ténylegesen megjelent-e a családnál vagy pedig pusztán képzeletük szüleménye. Sem Apa, sem a Fiúk nem vetik fel ezt a kérdést, így Varjúnak a kötet világába illeszkedését leginkább abban a szimbolikus, mesei keretben lehet értelmezni, melyet a borító („Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Varjú”), illetve a madár funkciójára utaló meserészletek adnak. Ezek a betétek Varjú interpretációjában illeszkednek a szövegbe és a regény fontosabb kérdéseit tematizálják – például mese a madár gyászt elüldöző szerepéről. A regényben szereplő meséknek fontos elemei a fájdalom és a kiábrándultság is, azok tökéletesen illeszkednek a kötet hangulatához. 

A Varjú létéhez kapcsolódó számtalan olvasatot még tovább bonyolítja az a párbeszéd, amelyet a kötet kezdeményez, például a Magyarországon kevéssé ismert Ted Hughes Varjú-verseivel – e  szövegek kutatásával foglalkozik egyébként Apa –, emellett fontos intertextuális viszonyt képeznek a kötet címéül és mottójául választott Emily Dickinson versátírások is (Tollas kis jószág a remény). Számos értelmezési lehetőség kapcsolódik tehát Varjúhoz, amelyeket a regény nyitva hagy, például amikor a következőképpen definiálja őt: „egy igazi szélhámos, egyszerre ősi és posztmodern, illusztrátor, szerkesztő, vandál…” (127.o.).

Az említett intertextuális viszonyok mellett rendkívül izgalmas a szöveg nyelvezete. A három szemszöget háromféle hangon ábrázolja az író, ezek fejezetekre tagolódva váltogatják egymást. Varjú hangja, az idézett posztmodernitását hangsúlyozva, cikázó, sűrített, gyors, inkább verses, mint prózai. Gondolatai nehezen követhetőek, ugrálóak, a szavak, szószerkezetek egybefolynak. Varjú narrációja eltávolítja az olvasót a szövegtől, míg a többi szólam által megjelenített emlékek kapcsolatot teremtenek, így az olvasás a gyorsan váltakozó elidegenedés és a bevonódás élményévé válik. Apa szólama már jóval reflektívebb, olykor naplószerűen számol be érzéseiről. Szövegeiben a mindennapok nehézségei és a feleségéhez fűződő emlékek keverednek az álmok, érzületek világával. Hasonlóan elbeszélő, de inkább eseményeket leíró a Fiúk szemszöge, akik hol közösen, hol külön narrálnak, de mindig megkülönböztethetetlenek. Ezek a stílusukban elkülönböző narrációk a gyász megélésének bemutatása által fonódnak egy szöveggé, ami ezáltal komplex módon, több oldalról is körüljárja a veszteség feldolgozásának folyamatát.  

A bánat egy tollas állat mind terjedelmében, mind stílusában minimalista és lényegretörő. A pár óra alatt elolvasható kisregényt nyelv-, szimbólum-, és utalásrendszerének gazdagsága mégis összetett, izgalmas szöveggé teszi. Rengeteg értelmezési lehetőséget és kérdést vet fel, akár tartalmi, akár műfaji szempontból, hiszen a verses formába hajló részek akár egy lírai szempontú olvasás lehetőségét is implikálhatják. Ezeket a kérdéseket a kötet azonban nyitva hagyja, saját interpretációnkra bízva a motívumolvasás lehetséges változatait.

Bálint Zsófia

(A cikk szerzője a szegedi Törzsasztal Műhely tagja)

Jelenkor Kiadó

Budapest, 2020

136 oldal, 2990 Forint