08.04.
| Törzsasztal Műhely – Irodalmi minisorozat a Grand Caféban – Negyedik epizód >>>
07.29.
| THEALTER 2021: fókuszban a színházi sokszínűség és a fiatal alkotók >>>
07.29.
| THEALTER 30(+1) színháztudományi konferencia >>>
07.28.
| Törzsasztal Műhely – Irodalmi minisorozat a Grand Caféban – Harmadik epizód >>>
07.23.
| Legéndy Jácint performanszai a 101 Klubban DJ Cuvious partisorozatán belül – Nightclub in the Sky >>>
07.22.
| Grand Café – Ráolvasás 07. – Halász Rita: Mély levegő >>>
07.10
| Héthatár: itt a környezettudatos művészeti fesztivál >>>
06.30.
| Grand Café – Gurubi Ágnes Szív utca című regényének bemutatója >>>
06.19.
| A Tricikli Fesztivál részletes programja >>>
06.09
| Grand Café – Ráolvasás 06. – Krusovszky Dénes: Áttetsző viszonyok >>>
 TiszaLINE Szalon

07.22.
| Szeged középkori városmagját találták meg a Móra-múzeum régészei >>>
05.17.
| Középiskolások irodalomról – szóval, képpel >>>
06.03.
| Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!) >>>
06.03.
| Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei) >>>
06.02.
| Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája) >>>
06.04.
| Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017) >>>
04.28.
| Előkerültek Pilinszky álmai >>>
04.27.
| PesText 2021 – Négyszázezer forint összdíjazású irodalmi pályázat >>>
04.26.
| A nomádok földje kapta a legjobb film Oscarját >>>
| Tandori Dezső: Szellem és félálom >>>

Bék Timur, Horváth Eve, Juhász Róbert, Marczinka Csaba, Nagy Zalán, Tóth Réka Ágnes, Vasas Tamás versei
Abafáy-Deák Csillag, Szilágyi Zsófia Emma, Szilágyi-Nagy Ildikó, Totth Benedek prózája
Zalán Tibor drámája
Végel László naplórészletei
Fried István, Kovács Krisztina tanulmányai
Bazsányi Sándor, Urbanik Tímea Mészöly Miklósról

>>>

VERSENY A SZEGEDI EGYETEM FENNÁLLÁSÁNAK
100. ÉVFORDULÓJÁRA
Az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola magyar nyelv és irodalom munkaközössége áprilisban irodalmi vetélkedővel ünnepelte a Szegedi Tudományegyetem kettős – a szegedi egyetem létrejöttének 100 éves, illetve a szegedi „összegyetem” megalakulásának 20 éves – évfordulóját. Az eseményhez kapcsolódóan a gimnázium az elmúlt év őszén 3 fordulós irodalmi pályázatot hirdetett középiskolás diákok számára […]

>>>

Magyar Miklós: Charles de Gaulle és André Malraux történelemformáló barátsága
2021.07.17 - tiszatáj

Charles de Gaulle és a szabad Párizs

De Gaulle tábornok 1940. június 18-án a BBC-ben elhangzott híres rádióbeszédében arra buzdítja a franciákat, hogy folytassák a harcot a német megszállókkal és a nácikkal tűzszünetet kötő Vichy-kormánnyal szemben. A beszédet sokan összetévesztik azzal a szöveggel, amely 1940. augusztus 5-én jelent meg egy plakáton, és amelyet néhány londoni utcában függesztettek ki. Ez a szöveg, amely az alábbi fotón is látható, így hangzik:

Minden franciához

Franciaország elveszített egy csatát! De nem veszítette el a háborút! Alkalom szülte vezetők kapitulálhattak, engedve a pániknak, feledve a becsületet, kiszolgáltatva az országot a szolgaságnak. Azért semmi sincs elveszve. Semmi sincs elveszve, mert ez a háború egy világháború. Egy szabad világban hatalmas erők állnak még tartalékban. Egy napon ezek az erők szétzúzzák az ellenséget. Ezen a napon Franciaországnak ott kell lennie a győzelemnél. Akkor majd visszakapja szabadságát és nagyságát. Ez a célom, az egyetlen célom! Ezért szólítok fel minden franciát, bárhol legyenek, csatlakozzanak hozzám a cselekvésben, a harcban és a reményben. Hazánk halálos veszélyben van. Harcoljunk valamennyien a megmentéséért!

ÉLJEN FRANCIAORSZÁG!

  1. június 18.

DE GAULLE TÁBORNOK

 

Felhívás a franciákhoz

 

A június 18-i felhívás szövegét nem rögzítették hangszalagra, 1940. június 22-én egy némileg átírt beszéd hangzott el egy filmfelvételen. A felhívást jóllehet akkor csak kevesen hallgatták, úgy tekintik, mint a francia Ellenállás szimbólumát. A beszéd szövege a következő: „Az évek óta a francia hadsereg élén álló vezetők kormányt alakítottak. Ez a kormány a katonai vereségre hivatkozva tárgyalásokba bocsátkozott az ellenséggel a harc beszüntetéséről. Való igaz, hogy az ellenség szárazföldi és légi ereje leigázott bennünket. Nem számbeli fölényük, sokkal inkább tankjaik, repülőgépeik sokasága, háborús taktikájuk késztetett bennünket meghátrálásra. A német tankok, repülőgépek, a német taktika lepték meg és hozták a mostani helyzetbe hadvezetésünket. De minden eldőlt? Minden remény meghalt? Végleges a vereség? Nem! Higgyék el nekem, aki a dolgok ismeretében szólok önökhöz, hogy semmi sem veszett el Franciaország számára. Ugyanazok az eszközök, amelyek vereségünket okozták, egy nap a győzelmet hozhatják el nekünk. Mert Franciaország nincs egyedül! Nincs egyedül! Nincs egyedül! Egy óriási hatalom áll mögötte. Szövetségre léphet a brit birodalommal, amely őrzi uralmát a tenger felett és folytatja a harcot. És Angliához hasonlóan, korlátlanul számíthatunk az Egyesült Államok hatalmas iparára is. Ez a háború nem korlátozódik szegény hazánk földjére. Ennek a háborúnak a franciaországi csata nem vetett véget. Ez egy világháború. Semmilyen hibánk, semmilyen késlekedésünk, semmilyen szenvedésünk nem akadályozhatja azoknak az erőknek a működését a világban, amelynek egy napon ellenségeink pusztulását hozzák. Ma leigázhatott bennünket a technikai fölény, de egy még hatalmasabb erő segítségével győzedelmeskedhetünk a jövőben. A világ jövőjéről van szó. Én, De Gaulle tábornok Londonból szólítom fel azokat a francia tiszteket és közkatonákat, akik brit területen tartózkodnak vagy oda tartanak, akár fegyveresen, akár fegyvertelenül, és szólítom a mérnököket és a hadiiparban dolgozó szakmunkásokat is, akik brit területen tartózkodnak vagy oda tartanak, hogy vegyék fel velem a kapcsolatot. Történjen bármi, a francia ellenállás lángja nem hunyhat ki, és nem fog kihunyni. Holnap ugyanúgy, mint ma, szólni fogok a londoni rádióban.

De Gaulle tábornok

 

Charles de Gaulle a BBC mikrofonja előtt

 

1944. augusztus 26-án a párizsiak örömrivalgásai közepette Charles de Gaulle végigvonul a Champs-Élysées-n és a L’Arc de Triomphe alatt tiszteleg az Ismeretlen Katona sírjánál. Tömegek ünneplik. A tábornok felkiált: „lehetünk vagy két millióan!

 

A tábornok az Ismeretlen Katona sírjánál

 

De Gaulle az 1944 szeptemberében felálló átmeneti kormány elnöke lesz.

 

A kormányfő és a Goncourt-díjas író találkozása

De Gaulle és Malraux barátságáról a legkevesebb, ami elmondható, hogy meglepő. Származásuk és neveltetésük szöges ellentéte egymásnak. Míg a tábornok művelt, katolikus polgári családból származott és szigorú vallásos nevelésben részült, adddig André Malraux felmenői kézművesek, iparosok. Korán elvált fűszeres édesanyja egy magániskolába íratta be, és tulajdonképpen hagyta, hogy autodidaktaként nőjön fel, a könyvek szeretetében.

De Gaulle ismerte és szerette Malraux regényeit, Bernanos mellett korának legfontosabb írójaként emlegette. Ez lehetett az első szál, ami a két történelmi formátumú embert összekötötte.

De Gaulle tábornok és az akkor már neves író, André Malraux először 1945. július 18-án találkozott Párizsban, a Hadügyminisztérium épületében. Két mítosz: a szabad Franciaország kormányának elnöke és a két világháború közötti antifasiszta író ült egymással szemben. A tábornok minden bevezetés nélkül ezt mondta Malraux-nak: „először a múlt”. Az író azzal kezdte mondanivalóját, hogy megmagyarázta antifasiszta elkötelezettségének okait: „a társadalmi igazságosságért kezdtem a küzdelembe. Pontosabban talán azért, hogy esélyt adjak az embereknek.” Aztán folytatta: „Romain Roland-nal az Antifasiszta Világszövetség elnöke voltam, és Gide-del elmentem Hitlerhez – aki nem fogadott bennünket –, hogy tiltakozzunk Dimitrov és más, állítólagos Reichstag-gyújtogatók pere ellen”. Beszélt még a spanyol polgárháborúban vállalt harcáról Franco tábornok ellen. (Erről szól A remény című regénye, Európa Kiadó, 1968). Hangsúlyozta, hogy sohasem fogadta el a sztálinizmust. Malraux egy hitvallással fejezte be mondanivalóját: „Azután jött a háború, az igazi. Végül az összeomlás, és mint sokan mások, magamévá tettem Franciaország ügyét.” A francia történelem két óriása között azonnal mély barátság vette kezdetét, ami több mint húsz évig tartott.

A tábornok felkérésére 1945 novemberében Malraux az átmeneti kormány tájékoztatási minisztere lesz. Mivel két hónap után De Gaulle lemond, Malraux természetesen távozik a kormányból, de a tábornoktól nem távolodik el. A gaullista párt szolgálatába áll. Jóllehet Malraux valamennyi művének életrajzi vonatkozásait a kellő óvatossággal kell kezelni, hisz minden könyve egyben saját legendájának ápolása, az Antimémoires (magyarul: Ellenemlékiratok, Magvető Kiadó, 1993, fordította Nagy Géza) című visszaemlékezései jól tükrözik a kor társadalmi-politikai viszonyait és kapcsolatát a tábornokkal.

De Gaulle a hatalomba való visszatérésekor magához hívatta miniszterelnökét, Michel Debrét, és ezt mondta neki: „Hasznos lenne magának Malraux. Csináljon neki egy minisztériumot, például valami szolgáltató szervezetet, amit ’Kulturális ügyeknek’ nevezhetne. Malraux arculatot adna kormányának.” A miniszterelnök felkérésére Malraux igent mond, és Michel Debré „megcsinálja” számára a Kulturális Minisztériumot.

 

De Gaulle tábornok és André Malraux a Kulturális Minisztérium felavatásán

 

1959. július 24-én maga Malraux fogalmazza meg minisztériumának legfőbb célkitűzéseit: minél szélesebb rétegekkel megismertetni Franciaország kulturális értékeit, és támogatni a művészi alkotásokat és a kreatív egyéniségeket. Annak előtte semmiféle kultúrpolitikája nem volt Franciaországnak, a III. és IV. Köztársaság idején mindössze egy államtitkár helyettes foglalkozott a szépművészetekkel. Malraux egészen 1969-ig, de Gaulle-nak a politikától való visszavonulásáig marad hivatalában.

Szerepvállalása a francia baloldal kereszttüzébe kerül. A Francia Kommunista Párt a gaulle-izmusban a fasizmus potenciális újjáéledését látja, Malraux-t pedig három alkalommal is vádolja ifjúkori eszméinek elárulásával. Először 1945-ben, amikor nyíltan támogatja de Gaulle tábornokot, másodszor amikor de Gaulle kormányában miniszterséget vállal, végül 1968-ban, amikor nem lép ki a kormányból. Az író a sztálinistáknak tulajdonítja, hogy a gaulle-izmust jobboldali mozgalomként kezelik, s hogy a legfőbb ellenségnek a „jövendő fasisztát”, de Gaulle tábornokot tartják.

1964. március 4-én egy rendelettel Malraux létrehoz egy nemzeti bizottságot, aminek feladata Franciaország műemlékeinek és műkincseinek leltározása „a kiskanáltól a katedrálisig”. Malraux volt az, aki megalapította a kultúrházak hálózatát. A hatvanas években avattak fel kultúrházakat Le Havre-ban, Caenban, Bourges-ban, Amiens-ben, Rennes-ben. Az egyik leglátványosabb az 1968. február 3-án megnyitott grenoble-i Kultúrház. Megnyitó beszédében Malraux hangsúlyozta a kultúra decentralizálásának szándékát is: „Hölgyeim és Uraim, ennek a kultúrháznak legfontosabb célja az, hogy minden lényeges dolog, ami Párizsban történik, Grenoble-ban is jelen legyen.

 

Grenoble. Kultúrház

 

Malraux a színházi életet is megreformálta. Itt is végrehajtott egyfajta decentralizációt, ezzel is támogatva a vidéki színházak működését. Megszilárdítja a nemzeti színházak költségvetését, a Théâtre de France élére a neves színész-rendezőt, Jean-Louis Barrault-t nevezi ki. A leglátványosabb intézkedése a párizsi műemlékek, mint a Notre-Dame, a Louvre, az Invalidusok dómja megtisztítása az évszázadok óra rájuk rakódó szennyeződéstől. 1961. december 14-én a Nemzetgyűlés előtt Malraux bemutatja a műemlékek megmentésére vonatkozó nagyszabású elképzeléseit. Felsorolja Franciaország városainak azon műemlékeit, amelyeket restaurálni vagy megtisztítani kell. A Louvre-ról szólva ezt mondja: „Szögezzük le, hogy megtisztítása visszaadja az Oszlopsor tisztaságát, a Cour Carré feketesége alatt talán feltűnik az, ami nem egy patina, hanem a márványok sokszínűsége.”

Malraux műemlékvédelmének egyik leglátványosabb eredménye a Tuileriák kertje mellet lévő Carrousel-diadalív megtisztítása. A Napóleon által 1809-ben az austerlitzi győzelem emlékére emeltetett diadalív szépségeiből semmi sem látszott a rendkívüli szennyezettség miatt. A Carrousel-diadalív három kapuját a két oldalon négy-négy vörös márványból készült korinthoszi oszlop fogja közre. Ezek ma az eredeti színeikben pompáznak.

 

A Carrousel-diadalív

 

1960-ban André Malraux, felkérte Marc Chagallt, készítse el a párizsi Opéra Garnier kupolájának festményét. Az eredeti mennyezetkép Jules Eugène festő munkája, címe: A múzsák és a nap órái nappal és éjszaka. Chagall főműve számos zeneszerzőnek állít emléket, mint Mozart, Wagner, Ravel, Csajkovszkij, Debussy, Bizet, Berlioz, Verdi, Beethoven, Ravel. A festő mindegyik zeneszerzőhöz kiválasztja azt a színt, ami szerinte a legjobban aláfesti azok műveit: Muszorgszkij és Mozart kék, Wagner zöld, Rameau és Debussy fehér, Ravel és Sztravinszkij piros, Csajkovszkij sárga színt kap.

 

Marc Chagall: Az Opéra Garnier mennyezete

Jóval kevésbé ismert az, hogy a Louvre II. Henrik terme mennyezetének mostani festménye is Malraux felkérésére készült el. Az akkor kulturális miniszter 1953-ban felkérte Georges Braque-ot, készítsen egy új festményt a király előszobájának megrongálódott mennyezetfestménye helyére. Az eredeti képet Merry-Joseph Blondel készítette, de az idők során megrongálódott, így 1938-ban eltávolították.

Braque freskója három részből áll. Középen két egymásba fonódó madár a kék égen, a Hold és csillagok által megvilágítva. A Hold arra utal, hogy II. Henrik szimbóluma három egymásba fonódó fogyó Hold volt. A két szélső, ovális részben is fehér kontúrú galambok vannak, a béke jelképei. A modern mennyezetfestmény erős kontrasztban áll a 16. században készült mennyezetdíszítéssel, és ez adja a monumentális mű egyik érdekességét.

 

Georges Braque mennyezetfestménye

 

De Gaulle, aki számára minden kultúra a nemzeten belül gyökerezik, a festészet, a kortárs művészet területén tíz éven át Malraux-ra hagyatkozott, az ő tanácsait követte.

 

Az utolsó találkozás

Malraux 1971-ben a Les chênes qu’on abat (Ledöntött tölgyek) címmel egy kétszázötven oldalas könyvben idézi fel 1969. december 11-én tett utolsó látogatását a politikától visszavonult Chareles de Gaulle-nál Colombey-les-deux-Église-ben. Az egy napon át tartó beszélgetés témáját két szóban lehet összefoglalni: sors és történelem. A visszaemlékezés így kezdődik: „Az utóbbi idők hatalomban való megfáradtsága eltűnt. De Gaulle tábornok egy mozdulattal megfordított egy bőrfotelt. Kissé meggörnyedt magas termete uralja a kis helyiséget, ahol fával rakott tűz lobog.”

A tábornok elemében van. Szellemes mondásai közül néhánynak a felidézése rámutat a szerteágazó beszélgetés sokszínűségére. Amikor arról van szó, hogy a spanyolok biztosan szerették, de Gaulle arra utal, hogy egész életében a maga szélmalomharcát vívta: „Miért is ne szeretnének a spanyolok? Don Quijotét nagyon szeretik.” A kor divatos szavairól jegyzi meg: „Száz év múlva ki állja meg nevetés nélkül, ha az elidegenedés, a struktúra avagy a demisztifikáció szavakat hallja?” Amikor a nők és a férfiak kapcsolatáról beszélgetnek, ezt mondja: „A nők a szerelemre, a férfiak az előmenetelre vagy valami ilyesmire gondolnak.” A Kennedy-házaspárról szólva, csipkelődve jegyzi meg: „Kennedyné derék, jól nevelt nő. Ami a jövőjét illeti, ön téved: ő egy sztár, egy olajmágnás yachtján köt ki. Ezt mondtam volna? Valójában inkább azt gondoltam, hogy Sartre felesége lesz. Vagy a magáé.”

De ezeknél a szellemeskedéseknél sokkal fontosabb dolgokról is szó esik. „Az igazi demokrácia nem mögöttünk, előttünk van” – utal keserűen a hazájában tapasztalt állapotokra. „Semmi közöm ahhoz, ami most történik” – folytatja. Utolsó mondatainak egyike pedig ez volt: „Franciaország a kereszténység lelke volt; ma mondjuk azt, hogy az európai civilizációé. Mindent megtettem, hogy új életre keltsem.”

 

Az író Charles de Gaulle

De Gaulle azért is vonzódott az író Malraux-hoz, mert a tábornok nemcsak katona és államfő, de jelentős író is volt. A Mémoires de guerre (magyarul: Háborús emlékiratok. Gondolat Kiadó, 1973) és a tábornok halála miatt befejezetlen Mémoires d’espoir (magyarul: A reménység emlékiratai. Gradus ad Parnassum Könyckiadó, 2003) a kritikusok véleménye szerint a világirodalom legszebb írásai közé tartoznak. Ezek a könyvek nagyban hozzájárulnak a „június 18. emberének” legendája megszületéséhez.

 

Charles de Gaulle emlékiratai magyarul

Idézzük fel a Háborús emlékiratok utolsó oldalát, amelyen a természethez visszavonult öregember lírai mondatokkal búcsúzik a világtól, az általa szolgált hazától, utolsó soraiban is a remény sugarát megcsillantva: „Minél inkább hatalmába kerít az öregség, annál közelebb érzem magamhoz a természetet. Minden egyes esztendőben, amelynek négy évszakja ugyanannyi tanulságos lecke, a természet bölcsessége vigasztal. Tavasszal így énekel: „Bármi történt is, elmúlt, a kezdetnél vagyok! A jeges záporok ellenére minden derűs; minden fiatal, még a csenevész fák is; minden szép, még ezek a kavicsos mezők is. A szeretet olyan sugárzó és erős életkedvet és bizonyosságot gerjeszt fel bennem, amely sohasem apad el!”

Nyáron ezt hirdeti: „Mekkora dicsőség az én termékenységem! Nagy erőfeszítések árán belőlem jön elő mindaz, ami az élőket táplálja. Minden életet az én melegem táplál. Ezek a magvak, ezek a gyümölcsök, ezek a nyájak, amelyek most a napfényben fürdenek, olyan sikert jelentenek, amelyet nem rombolhat le semmi. Most már az enyém a jövő!”

Ősszel így sóhajt: „Feladatom immár a végéhez közeledik. Odaadtam a virágaimat, a kalászaimat, a gyümölcseimet. Most elmerengek. Nézd, milyen szép vagyok még, bíbor és arany ruhámban, a szívszorongató fényben. De jaj, nemsokára jön a szél meg a dér, hogy letépje ékességemet. Mégis egy napon kifosztott tetemem fölött újra kivirágzik az ifjúságom!”

Télvíz idején így kesereg: „Lám, itt állok, meddőn, dermedten. Hány növényt, állatot, madarat teremtettem és szerettem, most meg a keblemen halnak meg, mert többé már nem tudom sem táplálni, sem melengetni őket Megpecsételtetett tehát a végzet? Örökké tart a halál diadala? Nem! Máris titkos munka folyik élettelennek tűnő talajom alatt. Bár még mozdulatlan odalenn a sötétség mélyén, de én már sejtem a fény és az élet csodálatos visszatérését.”

Öreg Föld, idő rágta, eső meg vihar gyalulta, a termés kimerítette, mégis kész örökkön-örökké megteremteni, ami kell, hogy az élők nemzedékei követhessék egymást!

Öreg Franciaország, történelem tépázta, háború meg forradalom gyötörte a nagyság és a hanyatlás között járta útját szüntelen, de a megújhodás géniusza az évszázadok során mindig felemelte!

Öreg ember, elcsigázták a megpróbáltatások, távol a hiú vállalkozásoktól már érzi az örök fagy közeledtét, de ahhoz sohasem fáradt, hogy a homályban is a reménység felvillanó szikráit fürkéssze!

A reménység emékirataiban de Gaulle nem csupán arról szól, hogy milyen kitüntetett helyet foglalt el Malraux a kormányban, de hitet tesz barátságuktól is: „Velem szemben foglal helyet Michel Debré. A jobbomon ül és ott is marad mindvégig André Malraux. Az a benyomásom, hogy ez a zseniális és a fontos küldetésekért rajongó barát a mellettem való jelenlétével megvéd a földhözragadtságtól. Ennek a páratlan tanúnak a rólam alkotott véleménye hozzájárul helyzetem megszilárdításához. Tudom, hogy amikor a viták során egy súlyos téma merül föl, akkor ragyogó ítélőképessége mindig segíteni fog nekem az árnyékok eloszlatásában.”

Malraux mindvégig hű maradt a tábornokhoz. Amikor de Gaulle 1969-ben lemond, utódja, Georges Pompidou felkéri az írót, maradjon továbbra is miniszter. Az író válasza elutasító: „Nem vagyok politikus. A Tábornok minisztere voltam, senki másé nem leszek.

 


Címke: , , , ,
2021.07.28 - tiszatáj

– MONDJA A SZÍNHÁZCSINÁLÓ
BALOG JÓZSEF
Annak ellenére meglepően sokszínű és gazdag az idei Thealter Fesztivál programja, hogy a szervezők harminc év óta először egyetlen fillér működési támogatást sem kaptak pályázatukra. A MASZK Egyesület nemrég Hevesi Sándor-díjjal elismert elnöke, a színészként az Újszegedi Szabadtéri Színpadon Molière-bemutatóra készülő Balog József szerint a szakmai szolidaritásnak és a pandémia okozta lefojtottságnak is köszönhető, hogy minden meghívott társulat vállalta a fellépést Szegeden… – HOLLÓSI ZSOLT INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
2021.07.28 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS SZKÁROSI ENDRÉVEL AZ IRODALMI TEHETSÉGGONDOZÁSRÓL
Szkárosi Endre József Attila- és Mészöly Miklós-díjas írót Pánczél András kérdezte a Szekszárdi Magasiskola Mészöly Miklós Íróakadémián zajló irodalmi tehetséggondozásról […]

Tovább olvasom >>>
2021.07.28 - tiszatáj

BETTER DAYS
Húsbavágóan aktuális, sőt, régóta jelen lévő probléma az iskolai bántalmazás, mégis viszonylag kevés film (például a belga, mentális betegségekre szintén fókuszáló Ben X) helyezi érdeklődése homlokterébe. Noha a hongkongi születésű, de a szárazföldi Kína bizonyos relációit vizsgáló Derek Tsang végül nem alkot remekművet, drámája igen figyelemreméltó mű a témában… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.07.27 - tiszatáj

Bék Timur, Horváth Eve, Juhász Róbert, Marczinka Csaba, Nagy Zalán, Tóth Réka Ágnes, Vasas Tamás versei
Abafáy-Deák Csillag, Szilágyi Zsófia Emma, Szilágyi-Nagy Ildikó, Totth Benedek prózája
Zalán Tibor drámája
Végel László naplórészletei
Fried István, Kovács Krisztina tanulmányai
Bazsányi Sándor, Urbanik Tímea Mészöly Miklósról

Tovább olvasom >>>
2021.07.27 - tiszatáj

SIROKAI MÁTYÁS: LOMBOLDAL
A beat tanúinak könyvével elindult az antropocentrikus világot hátrahagyó utazás, amely A káprázatbeliekhez című második kötetben folytatódott a zöld álmokkal és az űr kozmikusságával. A Lomboldal visszatérés a földre, maga a zöld álmok megvalósulása, ahol beteljesedik a „növénylés”, és ahol a szilárd, ontológiai határok ugyanúgy elmosódnak, ahogy a korábbi könyvekben. Tematikusan tehát összekapcsolható a három kötet, mindben ott húzódik a növények megértésének vágya és azok szeretete, a mozgás, egy dehumanizált világ… – BORBÍRÓ ALETTA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.07.26 - tiszatáj

JURONICS TAMÁS SZÖKTETÉS A SZERÁJBÓL-RENDEZÉSE ÚJSZEGEDEN
Amióta száműzték az operát a Dóm térről, lassan már annak is örülni kell, hogy egyáltalán játszanak egy máshol bemutatott, újrahasznosított produkciót az Újszegedi Szabadtéri Színpadon. Juronics Tamás kortárs Mozart-rendezése, a Szöktetés a szerájból háromnegyed ház előtt tisztes sikert aratott… – HOLLÓSI ZSOLT KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.07.24 - tiszatáj

BRONKA NOWICKA:
MEGETETNI EGY KÖVET
Bronka Nowicka rendező, író, debütáló prózakötete 2016-ban elnyerte a lengyel Nike irodalmi díjat. Magyarul 2021-ben Sipos Tamás fordításában jelent meg Megetetni egy követ címmel. Ez a vékony kis könyv a tárgyak által előhívott emlékezet 44 rövid története. Ahogy a fülszöveg is ígéri, a kötet rálátást ad a lengyel falu, család, történelem egy-egy részletére is. Emellett létfilozófiai kérdéseket, és azok nyelvi leképezésének lehetőségeit is fejtegeti… – OLÁHNÉ KISPÁL ANITA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.07.23 - tiszatáj

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG
ÉS KÖLÜS LAJOS
Jó és örömteli érzés ismételten jelen lenni a Vásárhelyi Őszi Tárlaton (VOT67). Tombol a nyár, idővel belefutunk az őszbe. Időzavar, a pandémia miatt. Jövőre tolódik a VOT68. Egyidőben vagyunk, vagy inkább párhuzamos időkben élünk?

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
H. Balogh Gyula: Alsóvárosi hitregékBakos András: Isteni testekSzathmári István: Spanyol reggeliSántha József: BörtönkarnagyNormal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattTandori Dezső: Nincs beszédülésPetőcz András: A visszaforgatott időLengyel András: Tömörkény-tanulmányokKálnay Adél: Szivárványország (Utazz velem!)Virág Zoltán (szerk.): Színkép, hangkép, összkép (Írások elméletről és gyakorlatról)Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Fried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházTandori Dezső: A szomszéd banánhalSeregi Tamás: Művészet és esztétikaÉszlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Zalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)„Ragyogó pusztulás” – kortárs osztrák irodalmi antológia (szerk.: Bombitz Attila)Lengyel András: Ellenkultúra, peremhelyzetben (Marginalitástörténeti vázlatok)Bíró-Balogh Tamás: Az irodalom személyességekabai lóránt: semmi színSzlováknak lenni csodás…Petőcz András: A megvénhedt IstenDemény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólTandori Dezső: Szellem és félálomKálnay Adél: Hamvadó időSzepesi Attila: IstenporPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Sághy Miklós: A fény retorikájaTandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézCsiki László: A kaptárBaka István: Műfordítások III.Jász Attila: Fürdőkádból a tengerTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaBíró-Balogh Tamás: TollvonásokFried István: Magyar irodalom(történet)