Bosszúpuzzle

AZ IGAZSÁG BAJNOKAI

Semmi ok az aggodalomra: remek, noha vegyes megítélésű Dr. Moreau, Frankenstein, The Three Stooges-komédiahibridje (Férfiak és csirkék) után a dánok egyik legnagyobb zsenije újra visszatért ahhoz, amihez legjobban ért, kompromisszummentesen valóra váltva dédelgetett elképzeléseit.

Barátságról (Gengszterek fogadója), toleranciáról (Zöld hentesek), pálfordulásról (Ádám almái) regélő szatírái könnyen zavarba ejthetik Anders Thomas Jensen publikumát, sőt, az óvatlanok szűklátókörűségből botrányig, dühöngésig is vihetik az ügyet. Pontatlanság lenne viszont deklarálni, hogy az író-rendező csupán polgárpukkasztóként dönt tabukat vagy állít fejtetőre szent értékeket: Jensen azt reméli, hogy a kifigurázott romantikus vagy erkölcsi alapértékek velejére döbbenjünk rá, tehát részéről a vulgáris gross out-humorbombák önmagunk és társaink elfogadásáról szóló, tudatosan karikírozott tantételek.

Ugyanez a helyzet Az igazság bajnokaival: tavaly debütált mozija első ránézésre féktelen akcióvígjáték a direktor emblémaszínészeivel (Mads Mikkelsen, Nikolaj Lie Kaas), csakhogy a hagyományos műfaji öntőformák dacára a rendező ismét a zsánerek mögé lát és férfibarátságot hirdető, groteszken érzékeny, vállaltan melodrámai fricskákkal bök rá kortárs problémákra. Itt ugyanis nemcsak arra terelhető a figyelem, amit a szüzsé enged – jóval többről regél a játékidő fájdalmuknak kézifegyverekkel, gépkarabélyokkal utat nyitó alfahímeknél. Noha elrajzoltan, Jensen radikálisan más perspektívából nézi, helyesebben kritizálja választott témáját – Az igazság bajnokai speciálisan északi, vagyis éjfekete, gonosz humorral nyakon öntött értekezés a toxikus maszkulinitás zsákutcába hajszoló természetéről, vagyis erkölcsileg relativista bosszúdrámákra adott nyakatekert, örömmel kicsavart válasz, a brit Űzött vadtól az ír Vadállaton át a belga Bikanyakig, netán a kínai A bűn érintéséig és az olasz Dogmanig húzódó ciklus egyszerre nevettető és tanulságos újrafogalmazása.

Jensen ilyen rangban nyomatékosan trendérzékeny, sőt, intelligens szerző: Az igazság bajnokai ugyanis a rajzfilmszerű túlzásai ellenére véletlenül sem az erőszak mellett áll ki, hanem lépésről lépésre bírálja azt, vagyis az említett darabok tűpontos eszmetársává emelkedik – a mulattató külcsín eltávolító gesztusként szolgál arra, hogy a néző a vicces, közönségmozis rétegek lehámozásával morfondírozzon komoly dilemmafelvetéseken. Ráadásul Jensen újabb filmje valahol az életközépi válságról is szól, régi nyűgjeiket cipelő, traumáikat feldolgozni képtelen antihímek nyomnak kulcsot egymás kezébe, sőt, a cselekmény olykor kijelenti, Markus, Otto és a többiek valójában saját passzivitásukból, kudarcaiktól szabadulva lépnek a tettek mezejére, hogy nyavalyáik ne gyötörjék őket többé. Puszta sztorikatalizátor a Mikkelsen-főkarakter nejének terrorcselekmény-halála: Az igazság bajnokai leginkább karakterorientált, zömmel figurái mikrouniverzumában bandukoló szatíra, mely kitörölhetetlen, régóta lélekbe maró problémákat nevez az ún. midlife crisis indexeinek – a főhős drámája csak lökést ad a bennük alvó oroszlán végre esedékes tombolásához. (Innen nézve Jensen a Még egy kört mindenkinek párdarabját hozta tető alá, szintén Mads Mikkelsennel.) E fejtegetésből is látszik, Jensen más irányba kívánja terelni a mesét. Olvasatában a családot, ügyetlenséget oltalmazó vagy pusztító nagy férfiasság mérgez, így a legtöbb karakter árnyalt háttértörténetet, kis gesztusokban feltáruló múltat és jelent kap. Markus képtelen szót érteni a lányával, Mathildével, vagyis egyrészt családi drámákba kóstol Jensen hiábavaló veszekedéssel, diszfunkcionális apa-lány relációval, másrészt Az igazság bajnokai a kamaszkori útkeresés gúnytablója is nemi erőszakon átesett, pszichológust bumfordin játszó és épp Markus lányát istápoló, vagyis destruktív kapcsolatot teremtő haverral, netán képen törölt, punkfrizurás, toleráns udvarlóval – mindenki szenved valamitől, Jensen revizionista bosszútragédiája nem más, mint normális kapcsolatépítésre alkalmatlanok szinte bergmani dramedy-je.

Sőt, rendezőnk a kockázatelemező Ottón (Nikolaj Lie Kaas szokás szerint remekel) keresztül nemcsak a sorsfordulatokat százalékokra bontó analitikusoknak csavar le óriásit, hanem a mű újabb jelentésrétegét tárja fel. Merthogy az új Jensen-tragikomédia a hyperlink cinemához tartozó filmek (vö: a norvég Hawaii, Oslo, esetleg több Medem, Innaritu vagy Kieselowski-dráma a Három szín: Pirostól a Vörös mókuson át a Korcs szerelmekig) jeles képviselője. Sorsok fonódnak össze, egy történés pillangó-hatásként dönt romba egy újabbat, a figurák döntései, életük, haláluk egy másik szereplő létét, örömét, bánatát befolyásolják, vagyis Jensen dán sorsjátéka újabb oldalról ítéli el az erőszakot. Rámutat, az igazságosztás semmire nem kínál gyógyírt, hovatovább, a rendező ólomsúlyú fordulatként a bosszú teljes létjogosultságát is megkérdőjelezi és végül a barátság, szeretet, összetartozás nemes ideáinak pajzsra emelésével, valamint egy dörgős végső összecsapással tüntet az örök acsarkodás ellen. Így Az igazság bajnokai nemcsak az Elrabolva, a John Wick és a Senki fémjelezte dinamikus akcióorgiák cáfolata, hanem jobbára az izraeli Csúnya, gonosz bácsik továbbvitele, és ami igazán lényeges, sokkal tágabb horizontú vizsgálódás. Jensen ugyanis a férfibún kívül mintha a konzervatív, bezárkózás-politikát választó Dániában máig tort ülő xenofóbiáról (a szexrabszolgaságra fogott, valójában felvilágosult, jólelkű ukrán fiú mellékszála idekívánkozik), előítéletekről fogalmazna tanulmányt (lásd a főváros rasszista támadások kereszttüzében létező kerületet, Norrebrót), mint tette azt a kereszténység és neonácizmus találkozására húzott, svungos rasszista káromkodásokkal tűzdelt Ádám almáiban (Jensen kinevetett iszlamofóbiája megint előkerül, épp a revans hiábavalóságát erősítve). Lokalizálja a gondokat, de átlagemberfigurái kidolgozott vesszőfutásával univerzálissá is növeszti problémafelvetéseit, ezért Az igazság bajnokai célközönségét nemcsak a problémaérzékeny, nevezett atrocitásokon töprengők jelenthetik, de a témafelvetés humorral oldását preferálók is számításukra lelhetnek. Aki tetovált arcú, lepukkant motoros bandatagok szélsőjobboldali kirohanásaira vagy terrorizmus-áthallásokra kíváncsi, nem csalódik, ahogy azok sem maradnak hoppon, akik ügyes helyzetkomikumra (döglött lóként rugdalt hulla nyaktörés után), a Coen fivérek Véresen egyszerűből, Fargóból ismert hangnemkeveréseire (szántóföldre menekülés egy rommá püfölés elől letolt gatyával) vagy hangnemváltásokra (összeomlás, mint egy bosszúgyilkosság mentális utózöngéje) szomjaznak. Döntsünk bármelyik alternatíva mellett, Az igazság bajnokaihoz rengeteget hozzátesznek a tökéletesen rajzolt karakterek: Markus az afgán szolgálat után otthon, békés kertvárosi lakjában sem képes levedleni Terminátor-mechanizmusait, vagyis Jensen a poszt-traumatikus stressz utóhatásait sem hagyja figyelmen kívül. Idővel ráadásul megváltássztori lesz Az igazság bajnokaiból, centrumban Markus fokozatos talpra állásával, vagyis az író-rendező szatírája gyászmunkát dokumentáló zsánerfilmként sem bőg le, sőt, Jensen egyenesen ezt a sztoriszálat fojtja direkt giccsbe és helyezi egy idilli, karácsonykor játszódó epilógusba.

Írhatnánk, a rendező túlzásokba esik, csakhogy félreértenénk a szándékait: a Gengszterek fogadója, a Zöld hentesek és az Ádám almái is politikailag inkorrekt vígjátékepizódok után formálódtak melegszívű, sőt, gejl üzenetdarabokká. Jensen szinte Douglas Sirk (Szélbe írva, Amit az ég megenged) könnyfacsaróit emulálja és büszkeségtől dagadó kebellel vallja, 20 éve csakis ennek szenteli teljes karrierjét – a piros, kék bicklis, rénszarvaspulóveres, baráti összeröffenést ünneplő, havas zárlatot a konzisztens rendezői pályaív újabb változataként tanácsos értelmezni.

Szabó G. Ádám

Retfærdighedens ryttere, 2020

Rendező: Anders Thomas Jensen

Szereplők: Mads Mikkelsen, Nikolaj Lie Kaas, Andrea Heick Gadeberg, Lars Brygmann, Nicolas Bro