Tiszatájonline | 2021. június 16.

Szerb győzelemmel indult a Simándy-énekverseny

A legfiatalabbak viadalával megkezdődött hétfőn a vasárnapig tartó XI. Nemzetközi Simándy József Énekverseny Szegeden. Az első korcsoportban már eredményt is hirdettek: szerb győzelem született. Érdekesség, hogy a mezőnyben két Szabó Bence is szerepelt: a basszbariton Pozsonyból jött, és harmadik díjat kapott, a tenor hazai versenyző, és különdíjjal jutalmazta a zsűri.

A legfiatalabbak viadalával megkezdődött hétfőn a vasárnapig tartó XI. Nemzetközi Simándy József Énekverseny Szegeden. Az első korcsoportban már eredményt is hirdettek: szerb győzelem született. Érdekesség, hogy a mezőnyben két Szabó Bence is szerepelt: a basszbariton Pozsonyból jött, és harmadik díjat kapott, a tenor hazai versenyző, és különdíjjal jutalmazta a zsűri.

– Jön a kontratenorok kora! – mondta valaki mögöttem a szomszédjának a Szent-Györgyi Albert Agóra dísztermében, amikor rövid időn belül már a második fiatalember lépett a pódiumra ebből a hangfajból. A húszéves Dégi Tamás, a budapesti zeneművészeti szakközépiskola növendéke ráadásul a Vedro con mio diletto című Vivaldi-áriát választotta, amelynek gyorsan több milliós nézettséget produkáló videófelvételével néhány éve robbant be a nemzetközi zenei életbe a breaktáncosból lett lengyel kontratenor csillag, Jakub Józef Orlinski. A másik fiatal versenyző, a Kolozsvárról érkezett, mindössze 16 esztendős, de máris több díjjal rendelkező Vizsnyai Ferencz Botond először Pergolesitől a Ninát énekelte. Mindketten jó úton járnak, de még sokat kell tanulniuk, ha egyszer majd a mai sztárok, Franco Fagioli vagy Philippe Jaroussky örökébe szeretnének lépni.

Ana Bosert 2. díjas

XI. Nemzetközi Simándy József Énekverseny immár több évtizedes múltjára és a névadó tenorista szegedi indulására is emlékeztetve a társalapító versenyigazgató, Temesi Mária professzor és a nemzetközi zsűriben elnöklő Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója köszöntötte és biztatta hétfőn a vasárnapig tartó viadal résztvevőit. A korábbi évekhez hasonlóan most is szinte családias hangulatban zajló seregszemlén meglepetésre úgy tűnt, a legfiatalabbak kategóriájában idén a fiúk között több a figyelmet érdemlő tehetség. A Se il cor guerriero című Vivaldi-áriával indító, Belgrádban tanuló bariton, Andrija Sekulic hangi adottság, muzikalitás, technikai felkészültség terén is egyértelműen kimagaslott a mezőnyből. Ugyanannál a belgrádi professzornál, Valentina Taskovánál tanul Ana Bosert is, aki Händel, Mozart és Donizetti egy-egy bravúráriáját előadva biztos koloratúrkészségéről győzte meg a zsűrit. A magyarok közül az édesapjára döbbenetesen hasonlító Dolhai Luca és a Don Ottavio áriájával (Dalla sua pace) bemutatkozó Papp Viktor is roppant poétikusan énekelt. Utóbbi Wiedemann Bernadett tanítványa, és sokat hallgathatta Réti József felvételeit.

Két Szabó Bence is indult a legfiatalabbak korcsoportjában. Murphy törvénye persze működött, a műsorfüzetben összekeverték a fotóikat és a hozzájuk kapcsolódó információkat.

A két Szabó Bence

– Az énektanárom egyik növendékétől szereztünk tudomást a versenyről, 20 éves vagyok, hat éve tanulok énekelni, úgy döntöttünk, benevezek. Még zeneiskolásként a tanárnőm elvitt egy versenyre, ahol kiderült, egészen jól megy az éneklés, ezért jelentkeztem a pozsonyi konzervatóriumba, amelynek most ötödéves hallgatója vagyok. Simándy József lemezeit sokat hallgattam fiatalabb koromban, nagy inspirációt jelentettek számomra – mondta a verseny után már láthatóan kicsit megkönnyebbülve az idősebbik Szabó Bence. A szlovákiai Vághosszúfaluból érkezett basszbariton a döntőben a Tannhäuserből Wolfram dalát énekelte az Esthajnalcsillaghoz, továbbá a Figaro házasságából a címszereplő egyik népszerű áriáját. – A Wagner-ária áll hozzám talán a legközelebb, a legnagyobb kihívás pedig Petur Bordala volt az elődöntőben, mert ez az első ária, amit magyarul énekeltem. Meglepődtem, amikor kiderült, hogy egy másik ugyanilyen nevű versenyző is indul ugyanebben a csoportban. Szerintem a pályán nem kevernek majd össze bennünket, mert különböző hangfaj és teljesen másmilyen karakterek vagyunk. Baritonként számomra a néhány éve elhunyt Dmitrij Hvorosztovszkij a nagy példakép, talán azért, mert az orosz dalok egyébként is közel állnak hozzám. Igyekszem minden áriát, amit tanulok, megkeresni Hvorosztovszkij előadásában is.

– Szinte egyszerre tanultam meg beszélni és énekelni. Egy Hatvan melletti faluból, Zagyvaszántóról származom. Hatvanban jártam zeneóvodába, zeneiskolába – vette át a szót a másik Szabó Bence. A tenorista az egyik legifjabb versenyző, miközben a legidősebbek között akadnak jóval 30 felettiek is, ő mindössze 16 éves, de az elődöntőben úgy fújta Tosti népszerű dalát, a La Serenatát, mintha egy múlt század eleji olasz tenor kelt volna életre. – Először gyerekdalokat, népzenét, popot, rockot énekeltem, majd bekerültem a Magyar Állami Operaház gyermekkórusába. Amikor mutálni kezdtem, szinte teljesen elment hangom, egy évig még beszélni sem igen mertem, annyira megijedtem, hogy vége lehet az éneklésnek. Amikor visszajött a hangom, popzenével kezdtem újra, majd elmentem egy olyan énektanárnőhöz, aki klasszikus zenével is foglalkozik. Sok barátom a budapesti Bartók Béla Konzervatóriumba járt, nagyon szerettem volna én is bekerülni oda, ezért boldog voltam, amikor két évig tartó kőkemény gyakorlás után végül felvettek. Plácido Domingo, José Carreras és Luciano Pavarotti a kedvenc tenoristám, sokat hallgatom a felvételeiket. Szeretnék elismert, nagy énekes lenni, és bejárni az egész világot, sokfelé fellépni.

Hollósi Zsolt

AZ I. KORCSOPORT DÍJAZOTTJAI
  1. díj: Andrija Sekulic (Szerbia)
  2. díj: Ana Bosert (Szerbia)
  3. díj: Szabó Bence (bariton – Szlovákia)

Hazám, Hazám-díj: Dolhai Luca

Különdíjak: Szabó Bence (tenor) és Vizsnyai Ferencz-Botond (Románia)

Andria Seculic 1. dijas Ana Bosert 2. dij Dolhai Luca  Szabó Bence (bariton) Szabó Bence (tenor) Vizsnyai Ferencz-Botond A két Szabó Bence A két Szabó Bence Temesi Mária Ókovács Szilveszter   

A szerző fotói