Cirok Szabó István: Amíg keresem

Álmomban két hatalmas dán dog

vezetett át egy réten,

úgy lépkedtek a magas fűben, mintha

keresnének valamit, hegyezték a fülüket,

aztán én is meghallottam,

valami nyüszített a rét másik végében,

már nem lépkedtek, hanem futottak a dán

dogok, én pedig utánuk, és ahogy

közeledtünk, egyre hangosabb volt,

mi nyüszíthet ott a fűben,

mit kerestetek, dán dogok, egy ideje én is

keresek valamit, mutassátok meg nekem is,

már közel voltunk, láttam, hogy érzik a szagot,

már csak pár lépésre voltunk, amikor

elfutottak egy távolabbi ugatás felé.

Azóta kutyaviadalokat nézek éjjelente,

reggelig irigykedem a kutyák sebeire,

a legerősebbre állítom be a laptopom fényét,

olyankor vörösen

ragyog a szobám a sebektől, igazi harcban

szerzett sebek, milyen lehet gyűjteni őket,

birtokolni egyáltalán,

hetek óta kutyaviadalokat nézek éjjelente,

rengeteget letöltöttem,

hetek óta nem kapcsoltam ki a laptopom,

lassul már, gyorsan melegszik, miután

lecsukom, még vagy fél percig nem áll le

a videó, csak a nyüszítés a csukott laptopomból,

de reggelente dolgom van, elhagyom

a szobám, mielőtt elaludnék, elindulok én is

keresni, és aztán egész nap keresem,

ahogy ma is valakit,

kinek mondhatnám el, hogy kutyaviadalokat

nézek éjjelente, mert nem kockáztathatom meg az alvást,

hogy cserben hagytak a dán dogok azon a mezőn,

és minden nap elképzelem,

hogy elmesélem valakinek, és amikor este hazaérek,

visszafelé játszom le a videót, mégsem fog

gyógyulásnak tűnni, nem tűnik majd úgy,

hogy a kutyák lenyalják egymásról a sebeket,

és a nyüszítés visszafelé lejátszva is nyüszítés,

és valamikor az éjszaka közepén

lecsukom a laptopom,

magamhoz ölelem, meleg lesz, mint egy

kölyökkutya, és addig szorítom, amíg nyüszít.

(Megjelent a Tiszatáj 2020. szeptemberi számában)