Tiszatájonline | 2021. június 12.

Törzsasztal Műhely

Azokról, akiknek nincs hangja

BESZÉLGETÉS SZABÓ IMOLA JULIANNÁVAL

VESZPRÉMI SZILVESZTER INTERJÚJA
Június 19-én Szabó Imola Julianna is vendége lesz a Tricikli Fesztiválnak. A Megálló Közösségi Házban a gyerekirodalom és illusztrációk viszonyáról beszélget majd Kollár Árpáddal, segít bemutatni Darvasi László Pálcika, a detektív című könyvét, és részt vesz a Grand Café Ráolvasás Extra elnevezésű zenés felolvasásán. A szegedi meghívás apropóján gyermekirodalmi-szépirodalmi-illusztrátori pozíciójáról, a 2020 decemberében megjelent Holtak aranya, holdak ezüstje című könyvéről, és a fesztivállal kapcsolatos várakozásairól, terveiről kérdeztük…

– Egy olyan szerző vagy a Tricikli Fesztivál meghívottjai között, aki organikusan vesz részt mind a délelőtti, gyerekirodalomra fókuszáló blokkokban, mind az esti Ráolvasás Extra zenés felolvasásban. Tavaly például Rókamók és Círmacs – Rókadombon innen és túl címmel jelent meg mesekönyved, illusztrálsz és borítókat tervezel, de prózaverseket és verseket is írsz felnőtteknek. Brandeddé vált továbbá, hogy te vagy a betűéspixelrakodómunkás, és ez a megnevezés arra is rámutat, hogy mennyire megnevezhetetlen az a pozíció, amiben létezel az irodalmi életben. Mennyire hasonlóak az említett alkotói folyamatok a gyakorlatban? Mennyire áll ugyanaz a perszóna minden mű mögött? Külső szemmel, a saját szerzőjű könyveidet olvasva és nézve szinte átjárhatónak tűnnek a médiumok, de ez munka közben is így van?

Az évek alatt egyszerre mosódott össze és vált markánsan szét ez az egység, amit jobb híján nevezhetünk énnek. Régebben nehezen bontottam szét a folyamatokat, de mostanra kialakult egy belső rendszer, amiben igyekszem jobban körülhatárolni a szerepeimet. Alkalmazott grafikusként anyagként nézek más szövegére, feladatként, és a legnagyobb alázattal próbálom kitalálni, hogy miképpen tudom azt vizualizálni és izgalmas könyvtárggyá formálni. Ilyenkor inkább a ráhangolódás a legfőbb. A magamnak feladott munkáknál egy kérdés, egy téma a mag. Aztán valahogy el kezd nőni és változni, burjánzani vagy éppen szerteágazni. Vannak témák, amiket nem tudok vizuálisan jól megfogni, és akad amelyiket csak képileg érzem kifejezhetőnek. Magammal dolgozni a legnehezebb: szigorú, elégedetlen és megszállott tudok lenni. Hosszasan kutatok egy témában, és szeretem, ha át tudok járni szöveg és kép között, ha van terem, hogy hassanak egymásra, formálják egymást. Az illusztráció a gyerekkönyveknél egy másik játéktér. Ott nagyon szeretem elképzelni és eljátszani a karaktereket, izgalmas érzés amikor én adhatok arcot és formát egy szövegből kirajzolódó szereplőnek és történetnek. Ilyenkor újra gyereknek érzem magam, eljátszom a mozdulatokat, grimaszolok, hangokat adok. A felnőtt prózánál csendes és süket leszek. A gyerekeim már messziről tudják, hogy éppen min dolgozom, ami szerintük nagyon vicces, mert az egész testtartásom más lesz az adott munka közben aszerint, hogy mikor mit hív meg belőlem a feladat.

– A legutóbb megjelent könyved, a Holtak Aranya, holdak ezüstje a Lengyel-ösztöndíj keretében, a Wacław Felczak Alapítvány támogatásával jelent meg, benne lengyel mondákat summázol, majd mozgatsz ki a hagyományosnak tűnő narratívákból. Itt, úgy képzelem, hogy egyrészt meg is volt egy anyag, amit be kellett laknod, ugyanakkor keresned kellett egy új nyelvet és formát is, ahogy az a szépirodalmi szövegeknél történik. Mennyire volt ez valóban így? Rokon ez az anyag a korábbi, Mesék máshogy projekteddel, ahol meséket egy-egy mondaton keresztül pozícionáltál újra grafikákkal?

– A Mesék máshogy egy alkotói kaput nyitott meg, és a Holtak aranya tényleg ennek a folytatása, csak ott vizuálisan érdekelt az újraértelmezés lehetősége, itt pedig mindenhogyan szerettem volna közel kerülni a témához.  A férjem apai ágról lengyel, de a nyelv és a kultúra nincs jelen az életünkben, pont ezért nagyon vonzott az identitás kérdése. Ebből az identitás-kérdésből jött a kutatási vágy. Gyönyörű, líraian sűrű, izgalmas mondákra találtam. Olykor kiszótárazott szavakból próbáltam összeilleszteni a történetet. Meghökkentően idegen és mégis otthonos világra találtam ezekben a történetekben. A verspróza lett ennek a köztes, kétnyelvű világnak a belakható birodalma. Az első megírt szöveg után már egyre beljebb és beljebb tudtam haladni. Szerettem volna hangot adni a sok meg nem értett vagy társadalmilag (félelemből) félrekódolt életnek, akik megjelennek ezekben a mondákban. Képileg is ez a rétegeltség és rejtettség érdekelt.

– Hogyan kell elképzelni egy ilyen néprajzi anyag gyűjtését? Vitte vagy nehezítette a munkát, hogy egy olyan mondahagyománnyal dolgoztál, amit nem gyerekkorod óta ismersz és élsz?

– Az anyaggyűjtés sikerült a legkalandosabbra, mert magyarul nagyon kevés olyan dolog lelhető fel, ami konkrétan a mondákat tartalmazza, nem már interpretációkat és esszéket szálaz belőlük. Antikváriumokat jártam, apósom könyveit gyűjtötte össze a család, azokat olvastam és szótáraztam. A pandémia beköszöntével pedig a világhálón kutattam. Elég hamar rájöttem, hogy bizonyos mondák elő- és utóéletét nagyban befolyásolja a vallás alakulása, bizonyos szereplők jelentősége is átalakult a vallás miatt, ezért egy történetnek olykor húsz verziója is fellelhető. Ugyanakkor izgalmas volt összekötni a kelet-európai történeti szálakat. Mint egy pókháló az országok és a vallások felett, amit addig észre se vettem. Egy idő után már többet kutakodtam a geológiai és földrajzi sajátosságok (kőzetek, erdők, fák, bogarak, hegyek) és a kerámia művészet motívumai után. Színkódok és fafajták érdekeltek, végül ezekből alkottam meg a könyv képi és szövegi elemeit. Ami nagyon zavart bennük, hogy nincsenek kérdések. Miért öli meg egy fiú az apját? Miért akarja eladni valaki a lelkét? Nagyon izgatott, hogy megpróbáljak ezekre választ találni, vagy csak feltenni a kérdést, ha mást nem is. Nem tudom megmagyarázni, hogy mi ez a mély érdeklődés bennem a lengyel kultúra iránt a szerelmen túl. A felmenőim szerbek, ahhoz a kultúrkörhöz is kapcsolódhattam volna, de valahogy nem volt rám ekkora hatással. Valószínűleg segített, hogy a gyerekeimmel együtt olvastuk ezeket a mondákat, együtt fejtegettük az óriások titkait, így egyszerre több szemszögből tudtam ezekre a furcsa történetekre rálátni. Sosem jártam Lengyelországban, de a könyv készítése alatt minden nap ottjártam. Nem tudom, hogy eljutok-e egyszer, de nagyon érdekelne, hogy hasonlít-e arra, amilyennek belül megálmodtam.

– Akkor az, hogy ezek lírai szövegek, belső monológok lesznek, hamar egyértelművé vált? Hogyan választottál beszélőket? Tipikusan nem a mondák főszereplői beszélnek, hanem elkövetők vagy tehetetlen áldozatok, esetleg tanúk, akár állatok, tereptárgyak. Az eseményeket az ő megéléseikben érezzük, látjuk. Izgalmas befogadásélmény például empatizálni egy beomlott barlanggal (A Szandomir mellett alvó seregek). Kerested ezeket a narrátori hangokat, vagy adták magukat?

 – Wanda volt rám először nagy hatással (Wanda, a királylány). Egyre többször jutott eszembe, hogy milyen érdekes, hogy a lányok sztereotip módon királylányok szeretnének lenni, és itt egy királylány, aki a vízbe veti magát, hogy megmentse a népét. Itt éreztem azt, hogy alapvetően a mesélés egyfajta hagyományával szeretnék szakítani, és azokra hangolódni a történetekben, akiknek nincs hangja, akiknek nem ismerjük a történetét. A barlang volt az utolsó szöveg, ami időben is utoljára készült el, nagyon közel a határidőhöz. Nehéz év volt lelkileg 2020, és annál a történetnél azon kaptam magam, hogy a barlang érdekel, nem a sereg vagy a szakácsnő, hanem a barlang, amiben ott alszanak a katonák, várakoznak és aztán az emberi kíváncsiság miatt beomlik. Nagyon izgalmas folyamat volt, a pandémia alatt rengeteget segített, hogy a bőrük alá bújhattam. Úgy éreztem, hogy akkor van tétje ennek a könyvnek, ha merészen beleállok egy ismeretlen olvasatba, ha elmegyek a falig. Volt, ahol nem sikerült olyan jól, és van, ahol nagyon közel éreztem magam a beszélőhöz. Az óriásról szóló történet (Sztolemek) megírása nagy katarzis volt, félelmetes és felemelő egyszerre.

Miközben a monda műfaji jellemzői és a karakterei szinte logikusan adják, hogy ebből az anyagból gyerekkönyv legyen, mégis felnőtt, szépirodalmi szöveg lett. Ez egy átgondolás eredménye, vagy fel sem merült, hogy gyerekkönyvként valósuljon meg?

– Számomra ezekből a történetekből a felnőtt életre leszűrhető kérdések voltak érdekesek. Az általam olvasott lengyel mondákban nem éreztem gyermekiséget, inkább olyanok számomra, mint zsoltárok és bestiáriumok egyszerre. Mintha felnőtteknek írták volna őket fájdalomcsillapításra, csak gyerekcukor bevonattal, hogy ne legyen annyira keserű nyelés közben.

És végezetül, mivel, hogyan készülsz a Tricikli Fesztiválra?

– Elviszem a mostani kedvenc, külföldi gyerekkönyveimet a reggeli beszélgetésre, a Pálcikát elővettem, hogy felkészüljek a déli beszélgetésre, és már kiválasztottam a Holtak aranyából, hogy mit olvasok fel. Nagyon örülök a meghívásnak, izgatottan várjuk, ez lesz az első Rókadombon kívüli hosszabb kalandunk három gyerekkel, úgyhogy mondhatni mi is tricklizni fogunk.

Veszprémi Szilveszter

(A cikk szerzője a szegedi Törzsasztal Műhely tagja)

A Tricikli Fesztivál • Irodalom három keréken részletes programja >>>

 

Cser Kiadó

Budapest, 2020.

84 oldal, 3990 Ft.