06.30.
| Grand Café – Gurubi Ágnes Szív utca című regényének bemutatója >>>
06.19.
| A Tricikli Fesztivál részletes programja >>>
06.09
| Grand Café – Ráolvasás 06. – Krusovszky Dénes: Áttetsző viszonyok >>>
06.08.
| A Szőke Óceán – Szépírók a Vígmatrózban >>>
05.27.
| Isteni testek – kötetbemutató >>>
05.17.
| Munkácsy-díjas festőművész kiállításával nyit újra a REÖK >>>
05.14.
| Online Túlélősóval jelentkezik Szegedről a MASZK Egyesület >>>
04.06.
| Bálint Ádám: Fóliók >>>
03.19.
| Civilként az állam működési hézagaiban – L. Ritók Nóra előadása >>>
 TiszaLINE Szalon

05.17.
| Középiskolások irodalomról – szóval, képpel >>>
06.03.
| Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!) >>>
06.03.
| Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei) >>>
06.02.
| Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája) >>>
06.04.
| Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017) >>>
04.28.
| Előkerültek Pilinszky álmai >>>
04.27.
| PesText 2021 – Négyszázezer forint összdíjazású irodalmi pályázat >>>
04.26.
| A nomádok földje kapta a legjobb film Oscarját >>>
| Tandori Dezső: Szellem és félálom >>>

Acsai Roland, Fenyvesi Orsolya, Lanczkor Gábor, László Liza, Maurits Ferenc, Németh Zoltán, Mary Oliver, Veszprémi Szilveszter versei
Molnár Lajos, Tarcsay Zoltán prózája
Tőzsér Árpád naplójegyzetei
Balázs Katalin, Balogh Gyula, Kelemen Zoltán, Milián Orsolya tanulmánya
Diákmelléklet: Gerencsér Péter a Jókai-regények filmes adap­tációiról

>>>

VERSENY A SZEGEDI EGYETEM FENNÁLLÁSÁNAK
100. ÉVFORDULÓJÁRA
Az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola magyar nyelv és irodalom munkaközössége áprilisban irodalmi vetélkedővel ünnepelte a Szegedi Tudományegyetem kettős – a szegedi egyetem létrejöttének 100 éves, illetve a szegedi „összegyetem” megalakulásának 20 éves – évfordulóját. Az eseményhez kapcsolódóan a gimnázium az elmúlt év őszén 3 fordulós irodalmi pályázatot hirdetett középiskolás diákok számára […]

>>>

Egy nap csak a forradalom
2021.06.09 - tiszatáj

OPERA ÚJRA ÉLŐBEN – ANDREA CHÉNIER

Az opera azért nagyszerű dolog! Különösen élőben, színpadon. Vagy 8 hónap után ismét élőben hallgatni operát – leírhatatlan mámor! Különösen, hogy az ember egyik kedvencét, a francia forradalom balladáját zúdítja rá a Magyar Állami Operaház amúgy nem létező társulata. Május 29-én Giordano szeszélyes remekének sodró dallamai csendültek föl az Erkel Színházban.

Nehezen indul a történet, az 1. felvonás báljában ilyen-olyan hangulatos dallamkák vannak egymás után rakosgatva, de az egész csak akkor áll össze, amikor megjelenik a lánglelkű költő, aki nyomban maga köré rendezi a világot. Az embernek önkéntelen is Verdi nyitóbáljai jutnak eszébe mondjuk a Rigolettóból vagy a Traviatából, hogy azok az elő pillanattól milyen feszes, izgalmas, önmaguktól fejlődő szerkezetben szólalnak meg, és milyen rendben hozzák színre a főszereplőket.

Giordano zenekara néha költőien finom színeket idéz, máskor viszont a szerző ügyetlen kézzel képes csak összefércelni a jeleneteket. A kórus, a tömeg azért figyelemre méltó szerephez jut. Az első felvonás végén a hanyatló arisztokrácia énekel méla lemondással, később pedig a plebejus tömeg szemléletesen mutatja meg, milyen szélsőségesen képes változni az utca hangulata. Ennek az operai sémának a csúcsa Simon Boccanegra nagy tanácstermi jelenete („Ecco le plebi!”), de a bírósági tárgyalás bízvást eszünkbe hozhatja a Manon Lescaut-nak ugyancsak a 3. felvonását. Chénier utolsó, „Börtönáriája” pedig a Tosca Levéláriájának a párja, csak itt a tenor nem levelet, hanem verset ír. Olasz operai sablonokat önt ki újra a szerző, de az elkészült munkadarabok csillogóak. A három főhős áriái és a két szerelmi kettős zenei kifinomultságban talán nem közelítik meg Verdi vagy Puccini legsikerültebb alkotásait, de a dallaminvenció káprázatos, az énekeseknek nagyszerű lehetőségeket nyújtanak. A három főhős figurája-szólama (Fodor Géza szavával) „nem adva van, hanem feladva.” A Chenier hasonló szerepopera, mint a Norma, az Otello vagy a Turandot, sőt még inkább az. Giordano hősei nem alakítják a történelmet, csak elszenvedik azt. Épp az a legmegkapóbb bennük, hogy miközben átrobog rajtuk a forradalom, ők makacsul csak a saját sorsukat élik. Chéniert körözik, de nem menekül el, mert levelet kap egy titkos nőtől. „Io non amato ancor – Még nem voltam szeretve” – indokolja döntését. Gérard, éppen arról énekli nagy áriáját, hogy elvesztette hitét a nagy eszmékben. A forradalom középvezetőjeként az állami besúgórendszert arra használja, hogy szerelme után nyomoztasson. Véletlen szerencse, hogy a szálak aztán a körözött költőhöz vezetnek. Nagyon jó énekesek, nagy művészek csodát művelhetnek, de ha kicsivel gyöngébbek, a darab értelmetlenné válik.

 

 

Persze minden okoskodás elszáll, ha hozzávetőleg a felvonás felénél megszólal egy igazán költői tenorhang. Ezúttal így történt. László Boldizsár tartalmas, fényes hangon, muzikálisan énekelt. A középregiszterét kicsit sötétebbre, fémesebbre munkálta ki, ám ez nem ment a magasságok rovására. A szerep egyelőre teljes koncentrációt is nagy önkontrollt igényel tőle, az árnylatok kidolgozása későbbre marad, de erőnléte végig kitart. És végig Chéniert, a forradalom mámoros költőjét halljuk.

Persze az egyénítésben hathatósabb segítséget is kaphatott volna a rendezőtől. Fabio Ceresa többet foglalkozott a tömegek sikkes elhelyezésével és néhány üresnek tűnő látványpoénnal, mint az elmélyült színészi alakítások kidolgozásával. Giuseppe Palella a színpadot három a zenekari árokra merőleges fallal szabdalta föl. Az első felvonásban ez sajnálatosan beszűkíti a teret, az utolsóban meg börtönnek kicsit kevésnek tűnik. Tiziano Santi hagyományos ruhái nagyon mutatósak, bár az én ízlésem szerint kissé didaktikusak. Az arisztokraták aranyban pompáznak, a fölgerjedt nép színe a kék, a katonák és Robespierre piros kabátot kapnak. A címszereplőnek nem marad más, mint a fehér, de kap még hozzá egy fekete csizmát. Maddaléna kezdeti aranyát a bujkálás alatt kék álruhára kénytelen cserélni, ám a fináléra ő is tiszta fehér marad.

A rendező érthetően lebonyolítja a cselekményt, bár az érthetőséghez nagyban hozzájárulnak a magyar feliratok. Támadt néhány gyermekded ötlete is. Ahogy eljátszatja Maddaléna gyerekkorát, vagy amint a szánkba rágja az öreg Madelon utolsó gyermekének elestét, azt szívesen elfelejtenénk. Az első felvonásban Chénier áriája előtt a zenekarban megszólaló hárfát a rendező a színpadon is megjeleníti. Amikor a második felvonásban a hirtelen szerelmesek titkos randevún találkoznak, Maddaléna diadalmasan ismét elővonja a köpenye alól. „Gomblyukamban egy ormótlan hárfával fogom várni!” – egészítem ki magamban randira hívó levelét. Két egymásra gerjedt fiatalnak ugyan mi szüksége volna efféle csacsiságra, hogy fölismerjék a másikat?

Az Andrea Chénier egyik sajátossága, hogy a kis szerepekre is nagy énekesek kellenek. Ez most a két legfontosabb esetben meg is valósult. Szerekován János karakteres, agyafúrt besúgót formált, időnként bátran torzítva hangját a kifejezés érdekében. Wiedemann Bernadett pedig hömpölygő mezzójával rémes súlyt adott Madelon elvakultságának. Érthetetlen viszont, hogy a kisebb szereplőknek miért kellett 2-3 karaktert is megformálniuk. Ilyen hosszú ínség után milyen jó lett volna minél több énekesnek fellépési lehetőséget adni! Anyagilag és lelkileg is sokat jelenthetett volna nekik. Kifejezetten zavaró a triplázás Geiger Lajos esetében, aki a 2. és 4. felvonásban Chénier barátját, Roucher-t adja, viszont a közbeeső harmadikban Fouquier-Tinvilleként halálra ítéli. Megyimórecz Ildikót nem festették barnára, pedig Bersit kifejezetten mulattnak emlegetik. Jelmezében kitűnően mutatott, de hangja nem tudott jelentőséget adni a figurának.

 

 

A másik két főszereplő már régebbi motorosa a darabnak. Sümegi Eszterhez ma az első felvonás kislányos Maddalénája már nem áll közel. A második felvonástól viszont sok árnyalattal, kifejezően és gyönyörű tónusban énekelt. Kitűnő volt áriájában a zárókettősben pedig László Boldizsárral üzembiztosan dalolták a szerelem apoteózisát. Csak azt nem hitette el velünk, hogy képes volt egy férfiért a halálba menni. Kevés olyan énekest ismerek, akinek olyan erős jelleget hordozna a hangja, mint Kálmándy Mihályé. Ez a jelentős bariton mindig nemességet sugároz és van benne némi intrikus szín. Kálmándyt már az előző, felújításban is remek Gérardnak találtam, most is plasztikusan formálja meg ezt az egyszerre sikeres és boldogtalan férfit. Egy mellékesebb fohásza tűnik föl a 2. felvonásból: „Dammi codesta creatura vaga – Add nekem ezt a bájos lényt!” Éppen az zabolátlan férfivágy csendül ki hangjából, ami a tragédiát előidézi. A nagylelkű lemondás, ami őt végül naggyá teszi, távolabb áll alkatától. Persze amit a három főszereplőből hiányolunk, azt részben a rendező és a karmester számlájára kell írnunk.

Kocsár Balázs a muzsika végleteit nem mutatta meg, s erre énekeseit sem nagyon inspirálta. Az extázis, a szenvedély irracionalitása nem az ő legsajátabb területe. Pedig a Chénier partitúrájának épp ezek a végletek adnák a savát-borsát. Évek óta ő az Operaház főzeneigazgatója. Ha valaki azt mondaná, Failoni, Klemperer, Ferencsik és Fischer Ádám pálcájának örökösétől többet: fölzaklatóbbabbat, merészebbet, jelentősebbet várnánk, akkor nehéz lenne vitatkozni vele.

A világtörténelem egyik legjelentősebb forradalma rövid idő alatt játszódik le. 1793. januárjában végzik ki a királyt, és július 27-ére más meg is bukik a jakobinus diktatúra. Chénier-t csak két nappal korábban végezték ki, kishíján megmenekült. Giordano és a szövegkönyvíró Luigi Illica rövid 2 óra alatt rohannak végig ezen a fél éven. Az Operaház forradalmi újranyitása viszont csak egyetlen napra szólt, a Chénier-t csak egy este játszották. Ősszel sorozatban ígérik, hátha addig érik még, bár problémáiban forradalmi javulás nemigen várható.

Márok Tamás

 

 


Címke: , , , , , ,
2021.06.15 - tiszatáj

CIROK SZABÓ ISTVÁN: AGANCSPARK
KORMÁNYOS ÁKOS: PARAVÁN
Írjuk le anyánk kezét, írjuk le partnerünk testét. Cirok Szabó István Agancspark című kötetében párhuzamként kínálkozik az erdő. A Paraván beszélője ezzel szemben próbálja analitikusan, anatómiai pontosságra törekedve leírni partnere testét, mégis csak az agytekervények közé jutva kiált fel: „Megtaláltalak. / Itt eredsz. / Itt vagy.” A szelíd Agancspark és a nyers Paraván eredője, a felismerés mégis ugyanaz: ember és természet csak együtt értelmezhetők […]

Tovább olvasom >>>
2021.06.15 - tiszatáj

DÓMKERTI ZENÉS ESTÉK
A „püspöki fészek” udvarán ezen a nyáron is megrendezik a Dómkerti Zenés Estéket, a következő évadban pedig világsztárok is fellépnek Szegeden a Filharmónia Magyarország koncertsorozatában, a Tisza bérletben […]

Tovább olvasom >>>
2021.06.14 - tiszatáj

CIROK SZABÓ ISTVÁN: AGANCSPARK
Az utóbbi időben számos fiatal költő figyelemre méltó kiadványát vehette kézbe az érdeklődő olvasó. Ezek egyike az Agancspark című verskötet volt, Cirok Szabó István tollából. A karcsú, mintegy hatvan oldalt kóstáló könyvecske három ciklusába – Lékhorgászat, Nem tapsol senki, A madarak már elmentek, most a halak vándorolnak – mindössze harminchárom verset gyűjtött össze a szerző… – BERETI GÁBOR KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.06.12 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS SZABÓ IMOLA JULIANNÁVAL
Június 19-én Szabó Imola Julianna is vendége lesz a Tricikli Fesztiválnak. A Megálló Közösségi Házban a gyerekirodalom és illusztrációk viszonyáról beszélget majd Kollár Árpáddal, segít bemutatni Darvasi László Pálcika, a detektív című könyvét, és részt vesz a Grand Café Ráolvasás Extra elnevezésű zenés felolvasásán. A szegedi meghívás apropóján gyermekirodalmi-szépirodalmi-illusztrátori pozíciójáról, a 2020 decemberében megjelent Holtak aranya, holdak ezüstje című könyvéről, és a fesztivállal kapcsolatos várakozásairól, terveiről kérdeztük… – VESZPRÉMI SZILVESZTER INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
2021.06.12 - tiszatáj

Acsai Roland, Fenyvesi Orsolya, Lanczkor Gábor, László Liza, Maurits Ferenc, Németh Zoltán, Mary Oliver, Veszprémi Szilveszter versei
Molnár Lajos, Tarcsay Zoltán prózája
Tőzsér Árpád naplójegyzetei
Balázs Katalin, Balogh Gyula, Kelemen Zoltán, Milián Orsolya tanulmánya
Diákmelléklet: Gerencsér Péter a Jókai-regények filmes adap­tációiról

Tovább olvasom >>>
2021.06.11 - tiszatáj

GUNDA
Növényi táplálkozást szorgalmaz, leölt állatok milliárdjai ellen szólal fel. Szerencsére azonban Viktor Kosszakovszkij nem nyílt propagandában érdekelt: a Gunda intim közelségből szemléli egy mikroközeg állatvilágát… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.06.09 - tiszatáj

OPERA ÚJRA ÉLŐBEN – ANDREA CHÉNIER
Az opera azért nagyszerű dolog! Különösen élőben, színpadon. Vagy 8 hónap után ismét élőben hallgatni operát – leírhatatlan mámor! Különösen, hogy az ember egyik kedvencét, a francia forradalom balladáját zúdítja rá a Magyar Állami Operaház amúgy nem létező társulata. Május 29-én Giordano szeszélyes remekének sodró dallamai csendültek föl az Erkel Színházban. Nehezen indul a történet […]

Tovább olvasom >>>
2021.06.08 - tiszatáj

GRÁF DÓRA: KÖRNYEZETISMERET
Az érzékiség halmozása érzéketlenséghez vezet – rendszerint ez a premisszája azoknak a történeteknek, amelyekben a főszereplő az egymást tételesen követő randevúiról, viszonyairól számol be. Monoton sorban felbukkanó és eltűnő (fél)idegenek, utánuk egyre nagyobb űr, elszakadás a valóságtól, stb. – gyakran találkozunk ennek a lélektani folyamatnak az ábrázolásával. Gráf Dóra Környezetismeret című, debütáló lírakötete először is azzal lep meg, hogy habár jelentős részben ilyen versszituációkból építkezik – a női beszélő férfiakkal találkozik, akik valamilyen benyomást tesznek rá, függetlenül attól, (kiderül-e,) mi történik köztük –, merőben szokatlan irányba futtatja ki a szövegeket. Ugyanis derű sugárzik belőlük… – PUROSZ LEONIDASZ KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.06.06 - tiszatáj

EGY LÉTKÖTÉLEN EGYENSÚLYOZÓ GONDOLATAI A TÚLSÓ PART FELÉ.
Nem kellett ehhez a rövid esszéhez címet keresnem. Maga a kötet fedőlapja annyira találó. Nem tudok jobbat. Emlékidő. Őszintén megvallva, nem az esztéta igényességével, hanem a személyes érintettség miatt olvastam el, szinte egy szuszra, a kötetet. Javíthatatlan individualistaként, mindig magamat, a saját életemet kerestem – és találtam meg – a versekben… – BOTOS KATALIN ÍRÁSA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
H. Balogh Gyula: Alsóvárosi hitregékBakos András: Isteni testekSzathmári István: Spanyol reggeliSántha József: BörtönkarnagyNormal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattTandori Dezső: Nincs beszédülésPetőcz András: A visszaforgatott időLengyel András: Tömörkény-tanulmányokKálnay Adél: Szivárványország (Utazz velem!)Virág Zoltán (szerk.): Színkép, hangkép, összkép (Írások elméletről és gyakorlatról)Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Fried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházTandori Dezső: A szomszéd banánhalSeregi Tamás: Művészet és esztétikaÉszlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Zalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)„Ragyogó pusztulás” – kortárs osztrák irodalmi antológia (szerk.: Bombitz Attila)Lengyel András: Ellenkultúra, peremhelyzetben (Marginalitástörténeti vázlatok)Bíró-Balogh Tamás: Az irodalom személyességekabai lóránt: semmi színSzlováknak lenni csodás…Petőcz András: A megvénhedt IstenDemény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólTandori Dezső: Szellem és félálomKálnay Adél: Hamvadó időSzepesi Attila: IstenporPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Sághy Miklós: A fény retorikájaTandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézCsiki László: A kaptárBaka István: Műfordítások III.Jász Attila: Fürdőkádból a tengerTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaBíró-Balogh Tamás: TollvonásokFried István: Magyar irodalom(történet)