06.30.
| Grand Café – Gurubi Ágnes Szív utca című regényének bemutatója >>>
06.19.
| A Tricikli Fesztivál részletes programja >>>
06.09
| Grand Café – Ráolvasás 06. – Krusovszky Dénes: Áttetsző viszonyok >>>
06.08.
| A Szőke Óceán – Szépírók a Vígmatrózban >>>
05.27.
| Isteni testek – kötetbemutató >>>
05.17.
| Munkácsy-díjas festőművész kiállításával nyit újra a REÖK >>>
05.14.
| Online Túlélősóval jelentkezik Szegedről a MASZK Egyesület >>>
04.06.
| Bálint Ádám: Fóliók >>>
03.19.
| Civilként az állam működési hézagaiban – L. Ritók Nóra előadása >>>
 TiszaLINE Szalon

05.17.
| Középiskolások irodalomról – szóval, képpel >>>
06.03.
| Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!) >>>
06.03.
| Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei) >>>
06.02.
| Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája) >>>
06.04.
| Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017) >>>
04.28.
| Előkerültek Pilinszky álmai >>>
04.27.
| PesText 2021 – Négyszázezer forint összdíjazású irodalmi pályázat >>>
04.26.
| A nomádok földje kapta a legjobb film Oscarját >>>
| Tandori Dezső: Szellem és félálom >>>

Acsai Roland, Fenyvesi Orsolya, Lanczkor Gábor, László Liza, Maurits Ferenc, Németh Zoltán, Mary Oliver, Veszprémi Szilveszter versei
Molnár Lajos, Tarcsay Zoltán prózája
Tőzsér Árpád naplójegyzetei
Balázs Katalin, Balogh Gyula, Kelemen Zoltán, Milián Orsolya tanulmánya
Diákmelléklet: Gerencsér Péter a Jókai-regények filmes adap­tációiról

>>>

VERSENY A SZEGEDI EGYETEM FENNÁLLÁSÁNAK
100. ÉVFORDULÓJÁRA
Az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola magyar nyelv és irodalom munkaközössége áprilisban irodalmi vetélkedővel ünnepelte a Szegedi Tudományegyetem kettős – a szegedi egyetem létrejöttének 100 éves, illetve a szegedi „összegyetem” megalakulásának 20 éves – évfordulóját. Az eseményhez kapcsolódóan a gimnázium az elmúlt év őszén 3 fordulós irodalmi pályázatot hirdetett középiskolás diákok számára […]

>>>

Cseresznye a savanyúkáposztalében
2021.06.08 - tiszatáj

GRÁF DÓRA:
KÖRNYEZETISMERET

Az érzékiség halmozása érzéketlenséghez vezet – rendszerint ez a premisszája azoknak a történeteknek, amelyekben a főszereplő az egymást tételesen követő randevúiról, viszonyairól számol be. Monoton sorban felbukkanó és eltűnő (fél)idegenek, utánuk egyre nagyobb űr, elszakadás a valóságtól, stb. – gyakran találkozunk ennek a lélektani folyamatnak az ábrázolásával. Gráf Dóra Környezetismeret című, debütáló lírakötete először is azzal lep meg, hogy habár jelentős részben ilyen versszituációkból építkezik – a női beszélő férfiakkal találkozik, akik valamilyen benyomást tesznek rá, függetlenül attól, (kiderül-e,) mi történik köztük –, merőben szokatlan irányba futtatja ki a szövegeket. Ugyanis derű sugárzik belőlük.

Ezek a versek nem a hedonizmus természetéről szólnak. És nem – legalábbis nem tendenciózusan – a magányról, a szeretetlenségről, hogy folytassam prekoncepcióim sorát. Más a dramaturgiájuk, mint amit megszokhattunk az „alanyi” – élmény-központú – költészet esetében: a hitelesség mércéje nem a trauma; a vers nem apropó arra, hogy a kimondhatón keresztül megsejtessen valamit a kimondhatatlanból; nem a függönyt lebbenti fel; nem az elrejtve megmutatás eszközével él. A Környezetismeret beszélőjére azért könnyű figyelni, mert ahelyett, hogy az olvasót a gyóntatórács mögé kényszerítené, egyszerűen csak mesél. Ismeri az apróságok önértékét: „ezen a napon kigyulladt a linzi vasútállomás, / ezen a napon megvettem az első öngyújtómat, / rózsaszín volt és átlátszó, // mint amikor először találkoztunk, és azt mondta, / hogy nagyon szép a névjegykártyám, / jó lesz majd elszívni, // így állok azóta én itt a büfé előtt, / ha van kedved, gyere le és ünnepeljünk, / hámozzunk meg egy mangót, / van egy üveg pezsgőm is, / megmaradt újévről, / de most kibonthatnánk” (mangó).

A civilben képzőművész Gráf Dóra versei a jó animációs filmek erényével bírnak: pillanatnyi interakciókból, futó benyomásokból teremt atmoszférát – mindez nem csupán háttere, de tulajdonképpeni témája is. Alig észrevehető gesztusokat nagyít ki, egyszerre rögzít és karikíroz. Erősíti mindezt az enyhén lebegő, élőbeszédre hajazó, helyenként daktilikus költői nyelv: „itt laktok ti a fenyvesek alján, / hol van a gyűrűd, azt figyelem” (ablaktörlő). A leghétköznapibb szituáció is gyakran a komikumba hajlóan abszurd, ezzel együtt könnyen vizualizálható: „szia, remélem, nem rosszkor, figyelj, / bent alszik a vendégágyon egy szoftverfejlesztő, / nem tudom, mit csináljak, / azt hiszem, rosszat álmodik – / órák óta magyarázza a mamájának / az internetet, hasztalan” (szoftdrinks).

Ha pedig a benyomások nem kerekíthetők nagy, közös narratívává, egyenesen következik, hogy az a bizonyos lélektől lélekig vezető út minimum félreértésekkel van kikövezve. A másik ember megismerhetetlensége azonban a Gráf-versekben nem elégikus tapasztalat. Mintha amellett érvelne: legalább annyi báj, mint keserűség van abban, ahogy az emberek közeledni próbálnak a másik felé. A szép című vers egy múltbéli beszélgetésre reflektál, amelyben egy varázspálcából előbukkanó műanyag rózsa került szóba: „de az is eszembe jutott ekkor, hogy tulajdonképpen / mindent el akarok neki mesélni, // azt a veteményest, ami már nincsen, / és azt az aranyszínű kárpittal bevont, / hatalmas rekamiét, / meg a türkizkék Suzukit, és a Kántor Vivit, / (…) / meg az összes nehéz dolgot, / szóval mindenestül az elmúlt majd 25 évet, // erre gondoltam, / ő pedig közben azt mondta, / hogy egy rózsa? az szép”.

Rendben, imponáló, hogy a szerző tudatosan elbagatellizálja a klasszikus zárlat-lehetőségeket, de túlmutat ez önmagán? – gondoltam első olvasatra. Azonban nem öncélú ez a banalitás-esztétika. Az ötödik, címadó ciklus általános iskolai élményeket dolgoz fel. A nyitóvers így végződik: „akkor sírt is, és azt mondta, hogy bárcsak átment / volna azon a vizsgán, merthogy eredetileg rendőr / akart lenni, rendőrnő, csak nem ment át azon a / vizsgán, hanem inkább idejött gyerekeket tanítani / szolfézsra és furulyára, ezt mondta, hogy bárcsak, / és becsapta a folyosóra vezető ajtót, mi pedig ott / maradtunk, néztük a néma adást, és arra gondoltam, / hogy jó, hogy nem az udvar felőli ajtót csapkodta, / mert akkor esetleg kitörött volna az üveg” (szolfézs). A beszélő látszólag alacsonyabb érzelmi töltetű – a tanítónő érzelmi összeomlását figyelmen kívül hagyó – kommentárja valójában nem érvényteleníti vagy vicceli el a felkínált fő témát, egyszerűen mellé helyezi a primér reakció banalitását. A kettő együtt lesz igaz.

Jobb-e egy szöveg, ha könnyen azonosulunk vele – konkrétan azzal, amit a beszélő állít? Nem feltétlenül, sőt rendre felszínesnek gondolom az olvasatot, amely a vers igazságát a beszélő igazságával azonosítja. És ebből a szempontból mondhatjuk, hogy Gráf nem vállal nagyot, de az is biztos, hogy ritkán találkozunk ennyire szimpatikus megszólalóval, akiből látszólag hiányoznak az élmény-központú líra klasszikus mozgatórúgói: a frusztráció, a sérelem, a vád és az önvád – a szöveg mégsem fullad unalomba. Őszinte érdeklődéssel, a pszichológus fölénye, a megmentő pátosza nélkül fordul szereplőihez – nem rendeli magát alájuk, egyszerűen csak kíváncsi. Ez az érdektől mentes figyelem igazán megnyerő, különösen a kötet utolsó, Bagolyvonat című ciklusában, amely idegenekkel való vonatutakról tudósít. Magányos (munkás)fiúk, talán felszedni próbálják, talán csak hallgatóságra vágynak: „különben hagyom, hogy beszéljen, örülök, ha nem / nekem kell, néha kérdez egyet-egyet, például, hogy / tudom-e milyen érzés szemtől szemben állni egy / kifejlett pitbull-terrier harcikutyával, jól szórakozunk” (svájc).

Úgy tűnik, a beszélő ennek a világnak a legkevésbé sérült figurája a sok terhelt múltú, köztes helyzetben élő – több ízben határon túli vagy emigráns – férfi között: „a varázsló bátyja Nyugat-Európában él, / megcsókol, és nem mond semmit, / savanyúkáposztalé a gyerekkoruk, / megcsókol újra, / az enyém korai cseresznye” (amíg a szarkák). Talán egyedül a negyedik ciklus melankolikusabb hangvételű. Ezekbe a versekbe szüremkedik be leginkább az elveszettség érzete – „csak nézed az ablakból a réteket, / összeér lassan a két kezed, / fékez a busz, jó az Isten, / előbb-utóbb hazavezet” (adidas) –, a szeretet és a mélyebb kapcsolódás iránti vágy. Mintha a megbocsátásba beletörődés vegyülne: „és van olyan is, amikor kölcsönös / (ebben biztosak vagyunk, / a megérzéseinkre hagyatkozunk), / aztán mégse lesz semmi, / de kiegyezünk abban, hogy nem baj, / mert ez a semmi majdnem olyan szép, / mint óvatosan lefelé igyekezni / egy letaposott hóval borított lépcsőn, / az is vezet valahová” (megérzéseink).

A Környezetismeret nem hibátlan kötet: egy-egy helyütt a parodisztikusságig pongyola – „na akkor majd még dumálunk, gondolom, na” (hogyan tovább) – az általános iskolai témájú szövegeknél többször az álnaivitás csapdájába csúszik, van, hogy egyszerűen érdektelen, az első, generation gap című vers allegóriája pedig túlzottan direkt. De ezeket a mellényúlásokat csak a rend kedvéért sorolom, mert nem jellemzik a kötet egészét. Gráf Dórának van fantáziája ahhoz, hogy egészen máshogyan közelítsen a lírához, mint ahogy a mai huszonéves közegben szokás, és elég tehetsége, humorérzéke, hogy többnyire magas színvonalon valósítsa meg az elképzeléseit. Az övé az egyik legfrissebb hang, amellyel az utóbbi időben találkoztam.

Purosz Leonidasz

 

Symposion

Szabadka, 2019

64 oldal, 2600 Ft

 

 

 

 

 

 

 

 


Címke: , , , , ,
2021.06.15 - tiszatáj

CIROK SZABÓ ISTVÁN: AGANCSPARK
KORMÁNYOS ÁKOS: PARAVÁN
Írjuk le anyánk kezét, írjuk le partnerünk testét. Cirok Szabó István Agancspark című kötetében párhuzamként kínálkozik az erdő. A Paraván beszélője ezzel szemben próbálja analitikusan, anatómiai pontosságra törekedve leírni partnere testét, mégis csak az agytekervények közé jutva kiált fel: „Megtaláltalak. / Itt eredsz. / Itt vagy.” A szelíd Agancspark és a nyers Paraván eredője, a felismerés mégis ugyanaz: ember és természet csak együtt értelmezhetők […]

Tovább olvasom >>>
2021.06.15 - tiszatáj

DÓMKERTI ZENÉS ESTÉK
A „püspöki fészek” udvarán ezen a nyáron is megrendezik a Dómkerti Zenés Estéket, a következő évadban pedig világsztárok is fellépnek Szegeden a Filharmónia Magyarország koncertsorozatában, a Tisza bérletben […]

Tovább olvasom >>>
2021.06.14 - tiszatáj

CIROK SZABÓ ISTVÁN: AGANCSPARK
Az utóbbi időben számos fiatal költő figyelemre méltó kiadványát vehette kézbe az érdeklődő olvasó. Ezek egyike az Agancspark című verskötet volt, Cirok Szabó István tollából. A karcsú, mintegy hatvan oldalt kóstáló könyvecske három ciklusába – Lékhorgászat, Nem tapsol senki, A madarak már elmentek, most a halak vándorolnak – mindössze harminchárom verset gyűjtött össze a szerző… – BERETI GÁBOR KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.06.12 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS SZABÓ IMOLA JULIANNÁVAL
Június 19-én Szabó Imola Julianna is vendége lesz a Tricikli Fesztiválnak. A Megálló Közösségi Házban a gyerekirodalom és illusztrációk viszonyáról beszélget majd Kollár Árpáddal, segít bemutatni Darvasi László Pálcika, a detektív című könyvét, és részt vesz a Grand Café Ráolvasás Extra elnevezésű zenés felolvasásán. A szegedi meghívás apropóján gyermekirodalmi-szépirodalmi-illusztrátori pozíciójáról, a 2020 decemberében megjelent Holtak aranya, holdak ezüstje című könyvéről, és a fesztivállal kapcsolatos várakozásairól, terveiről kérdeztük… – VESZPRÉMI SZILVESZTER INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
2021.06.12 - tiszatáj

Acsai Roland, Fenyvesi Orsolya, Lanczkor Gábor, László Liza, Maurits Ferenc, Németh Zoltán, Mary Oliver, Veszprémi Szilveszter versei
Molnár Lajos, Tarcsay Zoltán prózája
Tőzsér Árpád naplójegyzetei
Balázs Katalin, Balogh Gyula, Kelemen Zoltán, Milián Orsolya tanulmánya
Diákmelléklet: Gerencsér Péter a Jókai-regények filmes adap­tációiról

Tovább olvasom >>>
2021.06.11 - tiszatáj

GUNDA
Növényi táplálkozást szorgalmaz, leölt állatok milliárdjai ellen szólal fel. Szerencsére azonban Viktor Kosszakovszkij nem nyílt propagandában érdekelt: a Gunda intim közelségből szemléli egy mikroközeg állatvilágát… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.06.09 - tiszatáj

OPERA ÚJRA ÉLŐBEN – ANDREA CHÉNIER
Az opera azért nagyszerű dolog! Különösen élőben, színpadon. Vagy 8 hónap után ismét élőben hallgatni operát – leírhatatlan mámor! Különösen, hogy az ember egyik kedvencét, a francia forradalom balladáját zúdítja rá a Magyar Állami Operaház amúgy nem létező társulata. Május 29-én Giordano szeszélyes remekének sodró dallamai csendültek föl az Erkel Színházban. Nehezen indul a történet […]

Tovább olvasom >>>
2021.06.08 - tiszatáj

GRÁF DÓRA: KÖRNYEZETISMERET
Az érzékiség halmozása érzéketlenséghez vezet – rendszerint ez a premisszája azoknak a történeteknek, amelyekben a főszereplő az egymást tételesen követő randevúiról, viszonyairól számol be. Monoton sorban felbukkanó és eltűnő (fél)idegenek, utánuk egyre nagyobb űr, elszakadás a valóságtól, stb. – gyakran találkozunk ennek a lélektani folyamatnak az ábrázolásával. Gráf Dóra Környezetismeret című, debütáló lírakötete először is azzal lep meg, hogy habár jelentős részben ilyen versszituációkból építkezik – a női beszélő férfiakkal találkozik, akik valamilyen benyomást tesznek rá, függetlenül attól, (kiderül-e,) mi történik köztük –, merőben szokatlan irányba futtatja ki a szövegeket. Ugyanis derű sugárzik belőlük… – PUROSZ LEONIDASZ KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.06.06 - tiszatáj

EGY LÉTKÖTÉLEN EGYENSÚLYOZÓ GONDOLATAI A TÚLSÓ PART FELÉ.
Nem kellett ehhez a rövid esszéhez címet keresnem. Maga a kötet fedőlapja annyira találó. Nem tudok jobbat. Emlékidő. Őszintén megvallva, nem az esztéta igényességével, hanem a személyes érintettség miatt olvastam el, szinte egy szuszra, a kötetet. Javíthatatlan individualistaként, mindig magamat, a saját életemet kerestem – és találtam meg – a versekben… – BOTOS KATALIN ÍRÁSA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
H. Balogh Gyula: Alsóvárosi hitregékBakos András: Isteni testekSzathmári István: Spanyol reggeliSántha József: BörtönkarnagyNormal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattTandori Dezső: Nincs beszédülésPetőcz András: A visszaforgatott időLengyel András: Tömörkény-tanulmányokKálnay Adél: Szivárványország (Utazz velem!)Virág Zoltán (szerk.): Színkép, hangkép, összkép (Írások elméletről és gyakorlatról)Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Fried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházTandori Dezső: A szomszéd banánhalSeregi Tamás: Művészet és esztétikaÉszlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Zalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)„Ragyogó pusztulás” – kortárs osztrák irodalmi antológia (szerk.: Bombitz Attila)Lengyel András: Ellenkultúra, peremhelyzetben (Marginalitástörténeti vázlatok)Bíró-Balogh Tamás: Az irodalom személyességekabai lóránt: semmi színSzlováknak lenni csodás…Petőcz András: A megvénhedt IstenDemény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólTandori Dezső: Szellem és félálomKálnay Adél: Hamvadó időSzepesi Attila: IstenporPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Sághy Miklós: A fény retorikájaTandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézCsiki László: A kaptárBaka István: Műfordítások III.Jász Attila: Fürdőkádból a tengerTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaBíró-Balogh Tamás: TollvonásokFried István: Magyar irodalom(történet)