Tiszatájonline | 2021. május 28.

MENÜ imaginaire – Mit (t)eszel, ha az erőforrások végesek?

A BÜRO imaginaire által szervezett kiállítás az OFF-Biennále 2021-es Levegőt! kiadása keretében valósult meg. A kiállítás a címében megjelölt témát – az ételeket, az evést és az emberi testet – dolgozza fel, mégpedig első pillantásra úgy tűnhet, hogy teszi ezt a kortárs művészeti kiállítások megszokott eszközeivel: a fehér falú teremben egy térkép segítségével installációkat, videoműveket, műtárgyakat, audioszobát járhatunk végig, miközben gazdag műleírásokban is elmélyedhetünk… – BODÓNÉ HOFECKER ZSUZSANNA ÍRÁSA

A BÜRO imaginaire által szervezett MENÜ imaginaire – Mit (t)eszel, ha az erőforrások végesek? című kiállítás az OFF-Biennále 2021-es Levegőt! kiadása keretében valósult meg. A kiállítás a címében megjelölt témát – az ételeket, az evést és az emberi testet – dolgozza fel, mégpedig első pillantásra úgy tűnhet, hogy teszi ezt a kortárs művészeti kiállítások megszokott eszközeivel: a fehér falú teremben egy térkép segítségével installációkat, videoműveket, műtárgyakat, audioszobát járhatunk végig, miközben gazdag műleírásokban is elmélyedhetünk. Összességében a MENÜ mégis rendkívül távol áll a képzőművészeti kiállítások szokásos koncepciójától, amennyiben a körbejárt kérdés és az arra adott tematikus válaszok korántsem fantazmagórikusak, nem igazán vagy nem messzire lépnek ki a feltételes mód szférájába, hanem közvetlen gyakorlati válaszokat igyekeznek adni arra, hogy mivel próbálkozhatunk, ha elértük az erőforrásaink határait, és ilyen körülmények között kell fenntartanunk magunkat ebben a világban.

A művek egy része beillene akár egy kissé rendhagyó szakmai kiállítás felhozatalába is. Az egyik videó (Gerard Ortín Castellví: Future Foods, 2020) hanganyaga például a finn Solar Foods vállalattal készült riport, amely vízből és levegőből a napenergia segítségével valódi, emberi fogyasztásra alkalmas fehérjéket állít elő. Egy másik projekt (Thomas P. GROGAN [Tuda Syuda Collective]: Huzavona, 2018) célja a Moszkva körüli elhagyatott termőföldek optimalizális kihasználása két mesterséges intelligencia, a Farmer és a Séf tárgyalásai révén, amelyektől humán felhasználók ételeket rendelhetnek meg. És van egy olyan kiállítási tárgy is (Marie CAYE & Arvid JENSE: S.A.M. The Symbiotic Autonomous Machine, 2017), amely pedig már-már személy, aki még saját bankszámlával is rendelkezik – a robot kommunikál, és áttetsző edényekből álló belsejében önnön „bélflórájával” fermentálja ízletes üdítőit. A művek mögött tehát komoly innováció és több éves vagy akár évtizedes kutatás és fejlesztés áll.

A hi-tech projektek mellett jelentős teret kapnak azok a törekvések, amelyek a túlfogyasztás jelenlegi tarthatatlanságára és céltalanságára ébresztenek rá olyan új módokon, amelyeknek sikerül kilépniük a szokványos társadalomkritika megunt sémáiból. A NEOZOON videomunkájában például a Youtube bugyraiból szüretelt ASMR, unboxing, mukbang és egyéb tartalmak egyszerű montázstechnikán keresztül állnak össze mélyen felkavaró egésszé. Az Absentology név alatt futó magyar szerzőpáros hangprojektje az ember végső elemésztődését, önelfogyasztását vagy legjobb esetben kannibalizmusát vizionálja gyomorforgató részletességgel arra az esetre, ha a jelenlegi tendenciákból vonunk le következtetéseket. Arne Hendriks több mint tíz éve vitt zsugorodás-projektje pedig észérvekkel és tudományos bizonyítékokkal igyekszik alátámasztani azt az elgondolást, hogy „ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez” alapon az erőforrásaink feszegetése helyett a fogyasztást az emberi testnek táplálkozással, szelekcióval és egyéb technikákkal végbevitt kicsinyítésével tudnánk radikálisan csökkenteni. Egyszersmind e mű leszámol az öncélú megalománia által motivált mítoszokkal, miszerint a magas emberek egészségesebbek, erősebbek és boldogabbak lennének.

Másrészről a kiállítás legjelentősebb vonulatát olyan munkák teszik ki, amelyek az idegenszerűvel, a fertelmessel, a megszokottól homlokegyenest eltérővel mint szükségszerű alternatívákkal ismertetik meg a közönséget. Lakner Antal spekulatív (pszeudo-)archeológiával legitimált, de abszolút fogyasztható ősmagyar vegán hínárgulyás evésére buzdít, Hódi Csilla Matango bárja az oly sokak által gyűlölt gombák elévülhetetlen előnyeit és egy esetleges apokalipszis bekövetkeztekor a megkerülhetetlenségüket sugallja interjúrészletekkel kísért, élő és folyamatosan fejlődő gombainstallációjával, amelynek legújabb terméséből a rendezők elmondásuk szerint már ettek is. De található a menün ehető agyag (Masha RU: Ehető Földek Múzeuma, 2017–), testi váladékokon termelt növények (Thieu CUSTERS: Bodyponics, 2018) és paprikás manióka is (SZABÓ Eszter Ágnes: Manióka Show).

A MENÜ számos viszonylag hosszú videót, több hanganyagot és szöveges művet vonultat fel, emellett minden műhöz bőséges művészi, illetve kurátori leírás tartozik, amelyet minden vendég egy étlap formájában vehet kézhez. A konceptuális művészetnek időnként felróják, hogy a művek kimerülnek a címben és a műleírásban. Jelen esetben még ha ez lenne a helyzet, akkor is kivételesen dús gondolatiságot, túláradó információmennyiséget és sok-sok töprengenivalót szerezne a látogató. Ám a kiállítás az általa felvetett akut kérdésekre erőteljes érzéki és érzelmi hatásokra törő válaszokat is nyújt – és ez még inkább így lenne, ha a pandémia miatt nem vált volna lehetetlenné az ételkóstolás a helyszínen –, amelyek a probléma valódi megoldásának talán egyedüli hatékony eszközei. Elvégre pusztán észérvekkel gyötrelmesen nehéz lehet beláttatni bárkivel, hogy szeretett és megszokott dolgaitól, különösen, ha azok a testi szükségleteit érintik, meg kell válnia, és ellenségesen újakkal kell megbarátkoznia.

A helyzet némileg hasonlít arra, amikor az ökológia atyjának, Alexander von Humboldtnak kellett megértetnie az olvasóival a természet sebezhető működését. Információktól hemzsegő könyveiben érzékletes leírások, magas hőfokú, ódába illő megfogalmazások, regényes elbeszélések és elképesztő ábrák hozták közelebb az emberekhez a hegyről kivágott fák okozta elsivatagosodás vagy a rabszolgákkal fenntartott ültetvényes művelés miatti természetrombolás jelenségeit. És Humboldtnak hála az utókor belátta, részben fejben, de jelentős részben a szívével is, hogy a természet védelemre szorul, és ennek nyomán megalakultak a nemzeti parkok, a természetvédelmi területek és a környezetvédelmi szabályozások szerte a világban.

Nem egyedülálló tehát, hogy a művészet eszközei elengedhetetlen támogatást nyújtanak egy új tudományterület és globális válság beköszöntekor az új diskurzus és mentalitás kialakulásához. A MENÜ imaginaire kurátori csapata igen fontos ismeretterjesztő és érzékenyítő munkát végez el, amikor megkísérli felnyitni a szemünket arra, hogy az akár évszázadokon át futurisztikusként érzékelt potenciális fejlemények már itt vannak a spájzban, és minden egyes személy életére gyakorlati kihatással lesznek, illetve kellene, hogy legyenek a lehető leghamarabb. Ezzel a MENÜ-féle kiállítástípus új szintre emeli a képzőművészeti kiállítás fogalmát, amennyiben az felfogható egy sokkal inkább tudományos, objektív faktumokat felsorakoztató, mint akár tisztán művészeti, akár elkötelezett műtárgyakat bemutató rendezvényként.

A kiállítótér bejárásakor nem az elvonatkoztatás okoz fennakadást, hanem épp ellenkezőleg, az attól a kényszertől való megszabadulás nehézsége, hogy mindenáron metaforikusan olvassuk a műveket. Rendkívül nehéz ugyanis egy hagyományos galériatérben szó szerint venni mindazt, amit látunk és tapasztalunk, s így egyre-másra azon kaphatjuk magunkat nézelődés közben, hogy a teremőrt, a tárlatvezetőt vagy az internetet faggatjuk arról, hogy vajon ez tényleg létezik? Ez tényleg ehető? Ez itt nőtt, igazi? Ez lehetséges? Ez a kiállításra készült, vagy volt eleve? Pedig a válasz szinte minden esetben igen, ez létezik, ezzel kísérleteznek, és tudományosan teljes mértékben lehetséges, ami tovább fokozza a megdöbbenésünket az e nélkül is különös, furcsa és meghökkentő tények felett. A kiállítás látogatása többé-kevésbé olyan érzés, mintha a Csodák Palotája egy klímaválságra áttematizált, érzékileg felturbózott verziójába csöppennénk egy olyan helyen, ahol a legkevésbé sem számítunk annak semmilyen verziójára. Kortárs művészeti kiállítás vagy nem, a MENÜ imaginaire a művészetkedvelők és a képzőművészet iránt kevésbé fogékony szélesebb közönség érdeklődésére egyaránt méltán számot tarthat. A kiállítás megtekinthető 2021. május 30-ig.

Bodóné Hofecker Zsuzsanna

 

Fotók: Biró Dávid