Tiszatájonline | 2021. május 31.

Hogyan ne rendezzünk thrillert?

NŐ AZ ABLAKBAN
Le a turkálós doboz aljára. A. J. Finn sikerregényének feldolgozása intelligensebbnek próbálja hazudni magát az átlagnál, de igazából már a játékidő felénél vakvágányra fut, plusz némi agymunkával könnyen leleplezhetőek az átlátszó csavarjai… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Amy Adams in “The Woman In The Window.”

NŐ AZ ABLAKBAN

Le a turkálós doboz aljára. A. J. Finn sikerregényének feldolgozása intelligensebbnek próbálja hazudni magát az átlagnál, de igazából már a játékidő felénél vakvágányra fut, plusz némi agymunkával könnyen leleplezhetőek az átlátszó csavarjai.

Ízig-vérig hányatott sorsú produkcióról beszélünk: a 2018-as forráseredeti szerzője ráktúlélőként hazudta végig karrierjét, valamint a kórt szűkebb családjára is kiterjesztette, az adaptáció már 2019-ben a gyöngyvásznon ragyoghatott volna az újjászerveződött 20th Century Studios égisze alatt. Csakhogy a tesztvetítések gyalázatos eredményeket hoztak, melynek következtében felismerhetetlenre nyiszálták a leforgatott anyagot, hogy aztán a 2020. tavaszi premiernek a koronavírus vessen gátat és még az érinthetetlennek vélt Scott Rudin producer bántalmazási ügyei is napvilágra jussanak.

Persze, mindezek csupán talmi marketinginformációk, írhatnánk, nem ildomos nekik hinni – ám elég csak a tényszerű újravágások sorozatára gondolni és rögtön fejvakarva nézünk a ránk váró 100 perc elébe. Tonális problémákba ilyenkor ugyanúgy ütközhetünk, mint cselekményre kiható logikai bakugrásokba és a Nő az ablakban sajnos gyorsan be is igazolja a prekoncepcióinkat. Szekérderéknyi akad mindkettőből, ráadásul jóval zavaróbb, hogy a leginkább kosztümös drámák (Vágy és vezeklés, Anna Karenina) gyártásában jeleskedő, még a Brando-féle method-naturalizmust sem preferáló, hanem a teátrális brit színjátszásra esküvő Joe Wrightnak láthatóan gőze sincs a thriller lélektanáról. Merev, statikus vágóképeit képtelen dinamizmussal vértezni, remélt színésziskolája nem tárja szélesre kapuit az Amy Adams, Gary Oldman, Julianne Moore alkotta tanerő izzadságos munkája dacára sem és hiába szegődött az alapanyag helyre pofozásához a drámaíróként és karakterformálóként is becsült Tracy Letts, sajnos olcsó szemfényvesztés az eredmény, a Nő az ablakban létidegen, különféle, de egymáshoz sehogy nem illő anyagokból összetákolt kontármunka.

Tetszetős premissza a Hátsó ablak sztorisémájának feministává duzzasztása, evezni is kezd a mozi a Gillian Flynn (Holtodiglan), Paula Hawkins (Lány a vonaton) örvén szárnyra kapott női fesztültségdarabok farvizén, csakhogy az összehasonlítás pusztán külső jegyekben érvényes, jellemrajz terén vagy Fincher, pláne Hitchcock előtti főhajtásként irtózatos bukás. Noha kezdetben még csak vészesnek sem tűnik Wright próbálkozása, a Nő az ablakban nehéz kézzel skiccelt expozíciói, flashbackjei betonközepes szintre lövik be magukat, de rögtön érezhető, a plusz totálisan hiányzik a vászonátiratból. ’90-es évekbeli stúdióthrillerekre (ld.: A kéz, amely a bölcsőt ringatja) reflektálnak az alakítások, a jelenetszervezés, a felütés hangulata – csupán modulárisan, panelekből építkezve cammog előre a fabula, a rendező jó tanulóként pipálgatja az összes klisé rubrikáját. Sőt, drámai tartalékokkal is bírhat a Nő az ablakban. Látszat és valóság határainak felszívódásáról beszélhetne a hősnő, a korábbi gyerekpszichológus, Dr. Anna Fox paranoiáján, agorafóbiáján, külön élő férjének intézett telefonjain, valamint csalárdnak tűnő ismerősei realitástorzító mondatain keresztül a George Cukor-féle Gázláng noir-stíljében, ám a sárgásbarnába és egyéb sötét tónusokba burkolt szcénák egyedül talmi sejtelmeskedést kölcsönöznek a műnek.

Festékként loccsan a vér egy CGI-installáción, autóbalesetben landolt, hólepte kocsi víziója éktelenkedik a nappali parkettáján, nyílt Hátsó ablak-idézetek sorjáznak, ügyetlen blendék, áttűnések, a nevezett tesztvetítések beavatkozásának nyomait magukon viselő, folyamatosságot alig tartalmazó vágások jönnek-mennek. Wright irritálóan trendire veszi a figurát, ám bravúroskodása véletlenül sem a cselekményt szolgálja: üvölt róla, hogy nem tud mit kezdeni a filmmel, vizuális ötletbörzéje képi blöffökből álló semmiségek garmadája, amelyek nem növelik a suspense-t, hanem inkább eltávolítanak attól. Olykor persze mintha észlelné a készítőgárda, így ez nem lesz jó, próbálnak hát kezdeni valamit az Amy Adams játszotta Anna indokolatlan szorongásaival, ám sajnálatos módon a nő és kétes múltú bérlője, valamint szemközti szomszédjai is kidolgozatlan cselekményszervező elemekké, kényszeredett fordulatokat nagy keservvel rugdaló plot device-okká silányulnak. Jellemük nincs, kétdimenziós figurák, intrikáik vagy jó szándékuk az újabb és újabb, önmagukat milliószor felülíró, így lassan röhejbe fulladó csavarok értelmetlen indikátorai – szóval hiába bízik a brit nagyságokat instruáló Wright a főszereplő tanácstalan bámészkodásaiban, ha e dezorientált pillanatok senkiről, magáról a centrális alakról sem árulnak el olyasmit, amit egy-két, amúgy teljesen színpadias, direkt kimondott szentencia ne tett volna meg.

Eddig is világos lehetett, miért száműzték a Foxról a Netflixre a direktor zsánerfilmes fiaskóját, de a Nő az ablakban – nem lepődhetünk meg, ha az alkotással a jövő évi Arany Málna-jelöltjek között találkozunk – még ezt is képes fokozni. Szégyentelenül srófolja az ostoba, képtelen fordulatait, faarccal ugrik cápát, miközben az író, Wright, Adams és Oldman nem veszik, esetleg nem szeretnék észrevenni, mihez is asszisztálnak. Kibírhatatlan mélypontját ráadásul nem más, mint a lényeget jelentő megoldás hozza el. Végképp a szándéktalan vígjátékok (unintentional comedy) terepén járunk, effektek helyettesítik a panorámákat, de még a legalapvetőbb, embertelenül szemet szúró vágásokat, leplezett hosszú beállításokat is, a gyilkos személyén, pláne az indítékain csak a fejünket fogjuk, és az arcunkat karmolásszuk: már-már elrettentő példaként üvölti, sőt, óhajtja a mozi, hogy filmiskolás tankönyvek dilettáns thrillerekről vagy slasherekről szóló fejezetében szerepeljen.

A Nő az ablakban így, a nagy révbe érést otromba metaforaként hangsúlyozó epilóggal karöltve sajnos újabb bizonyítéka az egyre inkább mennyiségi termelésre, nem pedig minőségi tartalomszolgáltatásra voksoló Netflix üzletpolitikájának. Az idén heti újdonságokkal jelentkező streaming-csatorna (műsortervét épp a Paramount+ készül honosítani) újabb lépést tett a túlzásból fakadó értéktelenedés felé, amely révén roppant indokoltnak tűnik, ha a szolgáltatót egyre gyakrabban a ’80-as évek ugyancsak fejetlenül termelő Cannon Filmsének digitális utódjaként írjuk le.

Szabó G. Ádám

 

The Woman in the Window, 2021

Rendező: Joe Wright

Szereplők: Amy Adams, Gary Oldman, Anthony Mackie, Fred Hechinger, Wyatt Russell