Kerékpáros irodalmi fesztivált rendeznek Szegeden

TRICIKLI FESZTIVÁL –
IRODALOM HÁROM KERÉKEN

Június 19-én, első alkalommal rendezik meg a Tricikli Fesztivál – Irodalom három keréken című egynapos, a város különböző kulturális helyszíneit összekötő eseményt.  

A mozgó fesztivál ötlete három irodalom iránt elkötelezett közösségi tér, a MASZK Egyesület által működtetett tarjáni Megálló Közösségi Ház, a Jazz Kocsma és a Grand Café szervezőinek fejéből pattant ki. Kollaborációjuk célja a város kulturális erővonalainak újrarajzolása, a független civil közösségek összekapcsolása, a kerékpározás népszerűsítése, illetve a gyerek- és felnőtt irodalom friss kiadványainak bemutatása. A hagyományteremtő céllal létrejövő fesztivált az 1997 óta működő Szépírók Társasága, valamint a Szabad Terek független közösségi tereket és civil szervezeteket összefogó, országos hálózata támogatja.  

A Tricikli facebook oldala ugyan még csak most indult, beköszönő posztjukból viszont máris kiderül, hogy programjaik a papírszínházas mesemondástól a kerékpáros emléktúrán keresztül a gasztroirodalmi filozofálgatásokig mindent felölelnek. A meghívottak között szerepel, mások mellett, Darvasi László, Cserna-Szabó András, Kollár Árpád, Szabó Imola Julianna és Orcsik Roland is. Részletes programot a szervezők május 26-ára ígérnek, az elővételes jegyekről szóló információk ugyanakkor már felkerültek a tixa.hu oldalára, és azt is tudni lehet, hogy míg a gyerekirodalmi programok délelőtt, a Megálló Közösségi Házban kerülnek majd megrendezésre, addig délutáni gasztroirodalmi programra és éjszakába nyúló felolvasásokra a vendéglátóhelyeken, a Jazz Kocsma kertjében és a Grand Café mozitermében lehet számítani. 

Nyitókép: Kicsi Tihamér (shed designs)