Már régen perceltem kutyákról, érdekes megfigyeléseim vannak. Az egyik ugyan János barátomtól jött, de a benne szerepelő Póló kutyát én is ismerem személyesen, szép sötét labrador és mindig lelkesen üdvözöl bennünket, amikor Jánoshoz vendégségbe megyünk. Ő a szomszéd kutya ott. Kerti kutya, mert rendszerető gazdáinak elég otthon a két gyerek és őt nem engedik be a házba, de el van. Nemrégiben János különös történettel fogadott. Póló kutya hajnalban megjelent János házában az erkélybejárón és szájában egy teniszlabdával kért bebocsátást. Bubu, János kutyája nem ellenezte a dolgot, noha ilyen kérelem még sohasem történt Póló részéről. Némi tanakodás után (Bubu és János tanakodtak), barátom hazavezette Pólót, aki ezt tűrte, de láthatóan nem örült neki. Amikor hallottam a történetet, sokféle miért kérdés merült fel. Életében először, labdával a szájában…. Játszani jött? Új otthont akart? Csak úgy véletlenül? Forgattuk a lehetőségeket, de nem jutottunk egyezségre. Egy hét múlva szerzett János perdöntő adalékot a történethez. Megtudta, hogy a szomszéd családban aznap éjjel új baba született!
Az egyetlen lehetséges magyarázat: Póló úgy érezte, rá már nincsen szükség ebben a népes családban, amúgy se szokták beengedni a házba, Bubu viszont a szomszédban mindig a lakásból viharzik ki, nyilván kutyakedvelő ember ott a gazda, átköltözik.
Akiknek soha nem volt kutyájuk, azokkal nem vitatkozom. A többiek megértenek. A kutyák szerfelett érzelmes lények, de érzelmeikkel általában nem tolakodnak. Janka kutyám például igen sértődékeny. Ha este hozza szőrös nyúlbabáját, ami afféle játékrahívó üzenet, akkor nekem azonnal jelentkeznem kell, hogy „csináld amit én”-t szeretnék játszani és Janka örömmel csatlakozik egy aktív negyedórára. Ha figyelmetlen vagy fáradt vagyok és nem reagálok, a nyulat néhányszor odacsapja a földhöz, majd kivonul a teraszra a vackához és órákig nem áll velem szóba. Hiába hívom később, gyere, játsszunk! Elfordítja a fejét, soha. Nem lehet valakit büntetlenül megalázni.
Egyébként Jankán megfigyeltem egy különös jelenséget. Lehet, hogy a kutyák forgatják elméjükben az évszakok változásait? Délutáni sétáinkon nyáron gyakran megyünk egy bizonyos zsákutcába, ahol Laci bácsi három szelet gyulai kolbásszal várja Jankát. Erről régebben meséltem. Igyekszünk naponta csak egyszer menni. Ha nincs ott az autója, akkor már a sarkon mondom, hogy vásárolni ment, ezt érti Janka, de azért elhúz a kapuig, megszaglássza és máris megyünk tovább. Ha ott van, de valamiért nem jelentkezik, nyüszít, ugat, amíg Laci bácsi meg nem jelenik. Jött a tél és 3-4 alkalommal nem találtuk Laci bácsit a házban, Janka ezt tudomásul vette és egész télen úgy sétáltunk, hogy nem kellett befordulnunk a kis utcába. Milyen könnyen hozzászokik egy kutya valaminek a megszűnéséhez gondoltam akkor, mert mindig hajlamos vagyok Jankát alábecsülni. A legnagyobb meglepetésemre március elején újra behúzott a zsákutcába, pedig Laci bácsi még sehol. Gyors pillantás a kapura és már mentünk is tovább. Két hét múlva, miközben minden nap kerestük, végre megjelent és természetesen volt nála kolbász, azóta ha tehetjük, megyünk.
Tudom, hogy a kutyák gondosan mérlegelik a különböző lehetőségeket és képesek azokat megfelelő sorrendbe tenni. Szemközt velünk lakik egy idős házaspár, és nagyon kedvesek Jankával, de úgy gondolják kívül tágasabb, az ő lakásukba nem engednek kutyát. Janka az ilyen döntéseket tudomásul veszi, de sohasem tekinti az ügyet lezártnak. Minap a házaspárhoz látogató érkezett, akit persze beengedtek és Janka éppen az utcán volt, szaladt a nyíló kapuhoz, kinyitották az ajtót és néhány éve nem kínálkozott lehetőség nyílt, Janka bevágtatott a házba, hogy körülnézzen. Ismerem ezt a szokását, nem csinál semmi bajt, minden helységbe beszalad körülszimatol nagyon gyorsan, és ha nem kínálnak semmit, már jön is ki. A házigazda Janka után rohant némileg aggódva, aki kisvártatva megjelent szájában egy papírtörlőtől származó papírcsővel, és száguld ki a házból a mi biztonságos otthonunk felé. Jön a gazda és éppen kezdem az „elnézést kérek, hogy neveletlen kutyám van”, az ilyen alkalmakra való szakszövegemet, amikor a szomszéd nevetve meséli, hogy Janka bejött az ajtón és a konyhában észrevette a papírgurigát, de csak nézte kicsit, majd sorra bement minden helyiségbe, azután fordult, a konyhában megragadta a gurigát és rohant kifelé. Pontosan tudta, hogy ha előbb elkapja, akkor nem tudja megnézni a helységeket, mert elkezdik üldözni őt a gurigáért, ami olyan ízletes egyébként, viszont ha előbb látogatja a szobákat, majd utoljára kapja fel a gurigát, akkor sikerül mindent elvégezni. Így történt.
Azután otthon Évi elcserélte a gurigát egy büdös, halszagú kutyacsemegére.
Csányi Vilmos
