Onagy Zoltán: Üzenet a Kis-Duna sétányról

Füst

„Korán keltem, meg se mondom, milyen nagyon korán, meg azt se árulom el, hogy figyeltem, mikor zöldül a cseted, mert azonnal odamarsz, hogy nem kellene kamaszlányt játszani. Dehogy kellene. Nem is.”

„Ujjnyira nyitva a konyhaablak. Ülök, iszom a tegnapról maradt kávét, cigarettafüstöt érzek a teraszról. Nem az jut eszembe, hogy betörő, rabló ül kint a padon, hanem a füstöd érzem. Ezerből kiválasztom, egy dohányzó férfival teli futballstadionban megismerem, ha kell. Elég régen szívom a füstöd, mondjuk. Ki a teraszra, a Duna fölött világosodik, de kapcsolom az udvari villanyt, sehol nem vagy.”

„Az érzékszervek csalókák. A vágy átveri az embert.”

„Azt persze nem bánnám, ha végre elmagyaráznád úgy, hogy meg is értsem, karantén ide, karantén oda, hogy én mennyivel vagyok veszélyesebb Maránál, aki, mondja a barátnőm, minden nap járja a várost akár többször is, vásárol, látogatja a fiúkat, legalább kétnaponta megy az iskolába, locsolja a virágokat az osztályában, mi a ráció abban, hogy vele minden nap találkozol, velem heti egyszer – sem.”

Víz

„Fogom a tálkát, viszek tápot a kutyának. Most nem járna, este etetek, de hogy okom legyen boldoggá tenni egy élőlényt, hogy örüljön, amikor átsétálok hozzá és leakasztom a futóláncról. Majd elmesélem neked Gyula kertész kutyájának depressziós stációit, ha összeszedem a bátorságom. A kutya, aki hozzászokik gazdája, barátja, szövetségese, főnöke közelségéhez, de ha a körülmények megfosztják ettől, ugyanúgy merül a depresszióba, mint legjobb barátja, az ember. Egyszer csak éppen, mint az ember, reménytelennek találja az életet, úgy érzi, nincs mire várni. Annyit várt, többet nem várhat anélkül, hogy történjen valami.”

„Locsolni is kell (fűteni nem, automatikusan kapcsol), megkeresem hátul a szivattyú kapcsolóját, lámpával világítva választom ki a három kapcsolóállás közül a legalacsonyabb fokozatot, aztán hátra, ellenőrizni, csöpög-e. Gyula elképesztő technikát épített a zöldségsátorra. Gurul. Síneken guruló csövek. Ott áll meg egy-egy cső és locsol (csöpögtet), ahol zöldségtermelő gazdasszony akarja. Ha azt akarja, hogy a gurulók közül egyik csöpögjön, a következő ne, de az utána következő megint igen, a közbülsőt csappal elzárja, kész.”

„Ha ilyen locsolórendszert építettél volna nekem, karalábét, karfiolt, jégcsap retket termelnék egész évben, a borsót a borsóleveshez, hogy mindig ehess újborsó levest. Télen is. De te nem. De nincs. És nem is várhatok tőled bonyolult öntözőcsöveket.”

Kis-Duna sétány

„Elfogy az öreg gyógyszere, csak az egyik, telefon az orvosnak, e-patika, mennem kell. Két hónapra írja ki az adagot az asszisztens, számítógép adagolja, nem tudom, mit kevertek el, nem kérdezek rá, mi történt, a nő se kérdez rá. A Duna patikába – kora délelőtt.”

„Átmegyünk a hídon?, kérdezi Gazsi. Mellettem baktat a gyógyszertár felé a Kis-Duna sétányon. Kerülünk. Rá ne kérdezz, hogyan érjük el hidat, hogyan jutunk oda. Azért megyünk erre, mert erre megyünk, kész.”

„Nem a híd felé találjuk a patikát, mondom. De ő szeretne átmenni. Meg visszajönni. Jó, akkor menjünk erre. Teljes fegyverzetben baktat mellettem, fogja a kezem, csacsog, néha körülnéz, nem tudja, honnan, merről támad a vírus, de felkészült és óvatos, mint egy indián harcos. Kis kezén méretekkel nagyobb gumikesztyű, száján, orrán maszk. Élvezi. Beöltözve, a tűzoltók se jobban.”

„Végig a gáton, magasan a víz fölötti parton, a betonkorlát mellett, a platánok alatt. Amikor a ház elé érünk (a Ház elé), látom az ablakainkat. A márványmintás sötétítőfüggöny lila, műanyaghuzatú dróttal összefogatva. A lakás láthatóan üres. Lehet, főiskolások lakják most is, akiket hazaűzött a járvány.”

„Itt laktunk apáddal, mutatom Gazsinak. Én is, amikor még kicsi voltam? Nem, mondom neki, te még nem éltél. Néz, tanakodik néhány lépést, hova igazítsa az állítást, hogyan vegye, hiszen anyu, apa és ő, egy csomag. Nem találja a jó kérdést, lépkedünk. Még nem születtél meg, segítek. Láthatóan újabb problémakör. Erre nem számított. Születése előtt is volt valami. Házak, Kis-Duna, sétány. Meg anyu, apa.”

„A patika előtt öt vásárló laza sorban, másfél méteres sorközzel, betartva a vírusszabályt. Jó. Mi is jó messze az előttünk állótól. Ha a gyerek kérdez, kérdezzen. Válaszolok, ha van válasz.”

***