Lajtos Nóra: csernobili cseresznyevirág

A 35 ÉVE TÖRTÉNT KATASZTRÓFA EMLÉKÉRE

azon az április végi szombaton

felrobbant a hold, a nap és a

csillagok. minden atomjaira

hullott, tortámról is leolvadt

mint a kilenc szál gyertya, és

én akkor még nem tudtam,

hogy harmincöt év múlva

is sugárhajtásúak lesznek

az éjszakák és a nappalok.

egy operatőr elégett, bár

az a hír járta, hogy ahol

vannak verebek és galambok,

ott az ember is megmarad.

az is elterjedt, hogy egyre

gyakrabban fognak a

horgászok kétéltű halakat,

amelyek vízben és földön is

tudnak élni. az uszonyaikon

járnak majd, mintha lábuk lenne.

és az is, hogy a csernobili halottak

éjjel világítanak: fényt áraszt

a sírjuk, és mi még ma is ezt a

földöntúli sugarat szívjuk

csontjainkba, hogy kinyíljon

bennünk Isten félrecsúszott

gondolata: egy kis, alvó, porlepte

csernobili cseresznyevirág: a rák –

Fotó: Sergei Supinsky