Drubina Orsolya: Tiszavirág
Azt mesélik róla, hogy szőke. Ez semmit
sem jelent. A sár sem szőke. A Tisza
mégis olyan, mint a hideg sár. Vagy
egy hideg lány. A halak a csalit
rendre kiköpik. Barna hajú,
bőrű, szemű, de mínusz fokos
akarok lenni. Csak az elviselhetetlenül
vonzó hűvösséget akarom, hogy Bencét
kapja el a bőröm alól kiszüremlő
zúzmara, történjen végzetes a
rozsdás hordók fölött, amitől
megroppan a túloldalon csendesen
hajlongó fák dereka. Szűk a bikinim.
[…]
Azt mesélik róla, hogy szőke. Ez semmit
sem jelent. A sár sem szőke. A Tisza
mégis olyan, mint a hideg sár. Vagy
egy hideg lány. A halak a csalit
rendre kiköpik. Barna hajú,
bőrű, szemű, de mínusz fokos
akarok lenni. Csak az elviselhetetlenül
vonzó hűvösséget akarom, hogy Bencét
kapja el a bőröm alól kiszüremlő
zúzmara, történjen végzetes a
rozsdás hordók fölött, amitől
megroppan a túloldalon csendesen
hajlongó fák dereka. Szűk a bikinim.
Éget. Tizenhárom éves vagyok, és
már háj ereszkedett a hasamra, a
mellem óriásira dagadt, az is csak
lógó háj, szégyenfoltos kirakat, úgy hiszem,
a sovány lányok megfelelően
távolságtartóak. Kajakos fiúk tűnnek fel,
majd el, karjukon kidagad az ér. Tíz év
múlva Bence papnak áll, és csak kihűlt emberek
fölött beszél.
