Talán nincs baj

– Egy dátummal indítanám: 2014. október 25. Ekkor léptetek fel az A38-on a Pál Utcai Fiúk előzenekaraként. Négy éves volt a zenekar, abban az évben jött ki az első albumotok, szegedi banda, pesti koncert – mérföldkövek ezek. Hogy emlékeztek vissza az akkori stúdiózásra, a Vacsora Zsuzsival beindítására?

Fazekas Gábor: – Nekem az első Grand Café Várkertes koncerttől zenekar a zenekar. Az volt az első élő fellépésünk, 2013-ban, azt hiszem.

Fakan Csaba: – Augusztus 23-án.

Gábor: – Igen, augusztus 23-án. Nyilván előtte már felpörögtek a próbák, írtunk dalokat – a Várkertben eljátszottunk körülbelül kilenc számot. Szóval hivatalosan nyolc éve létezik a zenekar. Meg azóta, hogy van neve. Mert azt, ugye, adtunk neki, hogy legyen mit írni az első plakátra. Hogy az A38-ról mit lehet elmondani? Az véletlen volt.

Csaba: – Egy nagyon jópofa poén. Gábornak a testvére, Zoli benevezte Gabszit egy facebook-versenyre, vagy mire.

Gábor: – Öcsém, aki nagyon szereti a Pál Utcai Fiúkat, mondta, hogy a zenekar facebook-os kampányt indított azért, hogy meglegyen nekik a tízezer lájk. Te nem is lájkoltad még, legyél te a tízezredik, biztatott, merthogy valamit ígértek annak, aki a tízezredik lesz. Lájkoltam, és valahogy kihoztak győztesnek, pedig édesapám vagy édesanyám is lehetett volna – öcsém beizzította az egész családot.

Valahogy úgy történhetett, hogy a Pál Utcai Fiúk menedzsmentje nézegette az eredményeket: tízezredik, Fazekas János, hatvanéves jegyző – hát, azt talán hagyjuk. Aztán Fazekasné, nyugdíjközeli óvónő – hmm. Következő, Fazekas Gábor – bazzeg, ezt még lehet ismerjük is valahonnan, ismerős a feje. Lényeg, hogy másnap kerestek, te vagy a tízezredik, mit választasz? Eljöhetsz például egy Pál Utcai Fiúk koncertre, aztán a backstage-ben iszogatunk, dumálunk – tehát egy VIP koncertélmény. Ilyen már volt, mert Csabival mindig beavászkodtunk a back stage-ükbe. Nem lett volna újdonság. Vagy. Vagy valahol játsszatok előttünk – tudjuk, látjuk, hogy van zenekar.

Csabi: – És akkor innnentől folytatom én. Merthogy fölhívott a menedzserük, hogy tud a dologról: nézd, Csabi, nagyon gyorsan haladjunk ezzel a kérdéssel, mondom a dátumokat. És mondta, hogy nem is tudom, Kiskőrös, kolbászfesztivál, oda nem kell előzenekar, Gyula ugyanez, és van még egy október 25., A38 Hajó. Megfelel? Mondom, jó, legyen az, ha már így lehet választani. Így keveredtünk oda.

De hát ugye, akkor még tényleg gyerekcipőben járt a zenekar.

Gábor: – Túl hamar kerültünk oda. Ott derült ki, hogy az, hogy az ország egyik legjobb színpadán, viszonylag sok ember előtt fellépjünk, talán még nagy falat.

Csaba: – Jó, figyu, az a lényeg, hogy nem vették föl. Nem lehet visszanézni. [Nevetés.] Szerintem jobban be voltunk szarva, mint amennyire kellett volna, de izgalmas volt. Hogy mindent a segged alá raknak: fényt, hangot, monitort.

Gábor: – Az volt nehéz, hogy sokat kellett várakozni. Azóta ezt is tudjuk: az előzenekar általában akkor soundcheck-olhat, ha a főzenekar már beállt. Hogyha az egy órát késik, attól neked még nem lesz lehetőséged hamarabb beállni. Lehet, végül csak öt perced marad. Ez váratlanul ért bennünket. Vannak fotók, ahogy várakozunk a gépteremben, összeszorul arccal és farpofával.

Csaba: – Most mi lesz!

Gábor: – Ilyen fogorvosi váró hangulat. De maga a színpadon-lét az nagy élmény volt. Csomó pesti ismerős, régi barát, satöbbi.

Csaba: – És ha már itt tartunk, egy örök sztori. A Pál Utcai Fiúknak balkezes a dobosa. Ez azt jelenti, hogy máshogy van a szerkója neki. A mi dobosunk meg jobbkezes.

Gábor: – Hozzá kell tenni, hogy akkor még a Galog Marci volt a dobosunk, nem a Matyi.

Csaba: – A technikusuk ezzel kapcsolatban is nagyon készséges volt. Mondta, hogy mindent, lábcint-egyebet átrak. Mikor beálláskor jött, hogy lábdob, egy-egyezés, Marci – nem tudván, hogy minden hallatszik mindenütt – mondja, hogy várjunk már, várjunk már, tiszta szar itt minden. Az ország legjobb klubjában, seggdugasz zenekar először van ott, ráadásul nem fizet érte, hanem megnyerte – erre ez!

Gábor: – Marci védelmében legyen mondva, hogy nem úgy értette, hogy az A38-on minden szar, hanem hogy ő még nem komfortos, alakítani, csavargatni szeretné a dolgokat. De azért ott ráfagyott az arcunkra a mosoly.

– Az A38-as koncertetek után készült is veletek egy riportcikk a délmagyar.hu-ra, amiben az egyik zenekaralapításhoz fűzött hozzászólásotokban azt mondjátok: „[…] meguntuk a halogatást, és megbeszéltük, hogy most már akkor tényleg…”. Máskülönben az ott közölt zenekari névsornál mindenki hangszere mellett szerepel a civil hivatása, hallgatói jogviszonya. Kérdés: A) a munka karaktert ad a zenésznek, B) a munka szükséges nyűg ahhoz, hogy drága hobbid legyen, C) a munka magyarázat arra, miért nem vagy még rocksztár?

Csaba: – Cé.

Mozsár Mátyás: – Mind.

Kardos Gergely: – Ebben a sorrendben.

Csaba: – Apám szokta mondani, hogy az autó se finggal megy. Tehát, hogy gitárt kell venni, húrt kell venni, erősítőt kell venni, próbahelyet fizetni. Ez tényleg viszi a pénzt.

Gábor: – Persze, költséges hobbi, de azzal a tévképzettel biztosan mindannyiunk találkozott már, amikor az emberek, mivel látnak viszonylag profi fotókat, nagyobb színpadokon, mondjuk rólunk, abból arra következtetnek, hogy ebből meg lehet élni.

Matyi: – Vagy van ennek egy másik esete is. Amikor a barátomat, aki profi zenésznek állt, megkérdezték, hogy mi újság vele, azt felelte, hát, zenész vagyok. Mire: oké-oké, de mivel foglalkozol?

– Lépjünk tovább, mert amiről eddig beszéltünk, úgymond, a régi Zsuzsi, egy másik felállás. Kardos Gergely új, Mozsár Mátyás visszatérő tag a zenekarban. [Feléjük:] Titeket mi ragadott meg a Vacsora Zsuzsival-ban, mikor beléptetek?

Mátyás: – Mivel barátok vagyunk, én régebben is követtem hétről hétre a zenekar pályafutását. Az, hogy az elején kiszálltam, nem jelentette azt, hogy nem tudok róluk. Szépen felépítették a bandát. Büszke voltam rájuk, hogy ezt így meglépték, és zenekarrá váltak. Eljárkáltam a koncertjeikre, tudtam, mi van velük, ki jön-megy a házuk táján. Amikor úgy állt, hogy ritmusszekció nélkül maradt a zenekar, pont egy lemezfelvétel előtt álltak. Akkor az lett a fő projekt, hogy azt csináljuk meg, már velünk, új zenészekkel.

Csaba: – Egy átmeneti időszakról van szó, amikor a teljes ritmusszekció lecserélődött. Akkoriban Albert Peti barátunk volt a kisegítő basszusgitáros, és Matyi meg Peti rengeteg olyan plusz nüánsszal állt elő, olyan dolgot hozott a zenekarba, sőt, hozott ki belőlünk is, amit én és Gábor nem tudtunk volna magunktól működtetni.

Gábor: – Állóvíz volt, és ők beleugrottak két lábbal. Ez abszolút jót tett a dolognak. Később, Albert Peti helyére jött Gergő.

Gergely: – Igen, én úgy kerültem be, hogy tavalyelőtt volt egy Jam Session a Jazz Kocsmában, ami után Matyi odajött, hogy akar majd valamit kérdezni. Akkor még megvolt az előző zenekarom, azt hittem, a Vacsora Zsuzsival fel fog minket kérni előzenekarnak. Gondoltam, mekkora király már. Mondta Matyi, hogy nem, ők alapvetően basszusgitárost keresnek. Ez, gondoltam, még nagyobb „mekkora király már”. Mivel többször volt olyan szituáció az életemben, amikor egyszerre több zenekarom volt, és úgy nem működött, kértem Matyitól egy napot, hogy átgondolhassam. Aztán átgondoltam.

– Hogy érzitek, több kísérletező kedv van most a Zsuzsiban?

Gábor: – Szerintem mindenképpen. Sőt, nemhogy mindenképpen, egyértelműen.

Csaba: – Maximálisan.

Gábor: – Ez a felállás eddig a legjobb. Nem bántva a többieket, mert máig mindenkivel barátok vagyunk, mindenkinek szerettük a stílusát, de van olyan, amikor négy ember nem annyira klappol zeneileg. Ebben az új felállásban már működött az egymásra való ráérzés.

– Kerülgessük a forró kását! Hamarosan kijön az új EP-tek. Mi lesz a címe?

Gábor: – Még nem egyeztünk meg, csak munkacíme van. „Gyere, féljünk együtt!” vagy „Féljünk együtt szörnyektől!”. Erre az új ötszámos EP-re ugyanis Matyi is írt egy számot, aminek ő írta a szövegét – ebben, a Szörny című dalban szerepel ez a sor. Amikor elmondta, engem már elsőre megragadott, és a lemezen erre a koncepcióra fűződtek fel később az én szövegeim is. Noha nem a rettegős félelemről van itt szó, hanem a bizonytalanságról vagy azoknak a furcsa helyzeteknek a kerülgetésről, amelyek mindannyiunkat környékeznek. Úgy érzetük, ez a sor, ahol a féljünket tompítja az együtt szó, jó lehet lemezcímnek. Most még azért gondolkodunk rajta, mert például a Matyi mondta, hogy ő nem szeretne félni. Ami jogos. De egyelőre nincs jobb. [szerk.: Azóta lett. Az új lemez végleges címe Talán nincs baj.]

– Ha ezt az albumot egy receptként képzelnétek el, milyen alapanyagokból állna? Miből mennyit raktatok bele?

Csaba: – Mindenből mindent. Mondom. Fakan Csabi: léggitározás. Ez az egyik fűszer. Aztán Gergely bátyánk mindjárt mondja, az ő basszusgitározása milyen típusú.

Gergely: – Annyiban van változás az előző számokhoz képest, hogy itt nagyon sokszor visz dallamot a basszusgitár. Ez megspékeli a dolgokat.

Csaba: – Gabszi a dalhozó, szövegíró. De dalszerkezetek, dallamok tekintetében, magában a dalszerzésben nagy erő volt a Matyiban is.

Gábor: – Igen, ehhez annyiban kapcsolódnék, hogy az első, illetve a második lemeznél – ami lehet később fog megjelenni, mint a harmadik [szerk.: amiről most beszélünk] – általában az történt, hogy én vagy Csabi hoztunk valami alapot, én írtam hozzá otthon refrént, talán szöveget is, a többiek pedig játszottak rá valamit. Az új számírásoknál viszont számomra az volt iszonyú jó érzés, hogy úgy dolgoztunk, hogy mindenki minden pillanatban véleményezte, amit csinálunk, hozta bele az új témákat. Matyi számot hozott, és írt rá saját szöveget. Szóval, ha artisjus-ilag nézzük, ez egy olyan lemez, ahol mind a négy Vacsora Zsuzsival tagot oda lehet írni zeneszerzőnek minden dalhoz. Nekem ez a fő összetevője ennek az EP-nek. De folytasd, Csabi.

Csaba: – Én azt tudom, hogy a próbákon az én riffjeimből indult ki ötből öt szám. Ilyen előtte sose volt. Hogy elkezdek valamit, Matyi üt, Gergő rámegy, aztán Gabszi is, és ezt forszírozzuk, szerkesztjük, tesszük jobbra-balra. Az biztos, hogy a dob-basszus most nagyon viszi az anyagot.

– Oké, kisütöttétek. Kérdés, hogy a közönség számára fogyasztható lesz-e.  

Matyi: – Az ilyesmi maximum akkor játszik szerepet, ha már meg van írva egy szám, és mit tudom én, azt mondjuk, hogy ez a rész legyen rövidebb. Ha visszahallgatásnál úgy tűnik, valahol kicsit unalmassá válhat a hallgató számára a dal. De amúgy a dalszerzés közben, ahogy összepakoljuk a számokat, szerintem soha senkinek meg sem fordult a fejében, hogy mit fognak ehhez szólni. Játsszuk, ami jön. Nincs is tétje.

A mi szintünkön nincs arról szó, hogy rádióbarát történeteket kell csinálnunk, hanem azt csinálunk, amit akarunk.

Gábor: – Meg hát már alig van olyan rádió, ami egy zenekar életében tényező lehetne. Engem sem az motivál már, hogy ezzel mennyire fogunk befutni. Mindig afelé mentünk, amerre mi gondoltuk. Sose befolyásolt, mi divatos, vagy mi nem az. A legfontosabb ünnep az, amikor az ember közönség előtt játszhat. Amikor egy kis klubban összejön legalább 30 fő, vagy akár 60-70, ahogyan az a Jazz Kocsmában rendszeresen előfordul. Ha nem is a közönség igényeihez igazítjuk a számokat, azért bízunk abban, hogy tetszeni fog nekik, és a szemünk előtt lebeg a közönség reakciója. De befutni, tömegeket elérni, ez már nem vágyunk. Koncertezni klubokban, megszámlálható alkalommal, nem csak Szegeden, az jó lenne.

– A Könnyű című lemezetek ma 2342 nappal ezelőtt került kiadásra. Koncertezni koncerteztek, hallunk tőletek új számokat, a stúdiómunkával kapcsolatban mégis nagy nálatok a hallgatás. Feltörnétek most ez a pecsétet? Miért csak most jelentkeztek új számokkal?

Gábor: – Nagy megfejtés nincs egyébként. Amikor összeállt annyi szám, hogy úgy éreztük, stúdióba mehetünk, eltörtem az alkaromban mind a két csontot. Az visszavetette néhány hónapra a dolgokat. Aztán újból nekifutottunk: már meg volt beszélve a stúdióval az időpont, amikor a producerünket, Varga Ádámot (30Y) a kórházból felhívtam, hogy megint eltörtem ugyanazt a karomat, csak most épp a felkarcsontot, ne gyere. A második törésem gyógyulása tovább tartott. Több, mint fél év volt, mire vissza tudtam állni munkába.

A második lemezt végül a 30Y stúdiójában vehettük fel, Varga Ádám produceri vezetésével. Ő egy kiváló szakember, nagyon sokat tanultunk tőle. Mindez egyébként azért alakulhatott így, mert egy szarvasi koncerten, félrészegen odamentem Beck Zolihoz, zsebemben a Vacsora Zsuzsival első lemezével, és…

Csaba: – …beletuszkoltad az ő zsebébe.

Gábor: – Nem kellett, bár ő ezt később így mesélte. Tényleg elég vehemens lehettem, tőlem szokatlanul. Lényeg, hogy odamentem, beszélgettünk egy öt percet, elvette a lemezt, mondta, hogy feltétlenül meghallgatja. Később a barátaim mondták, hogy 45 perc volt az, csak te ötnek érezted. Másnap, mikor felébredtem, fájt a fejem, és arra gondoltam, tudom, hogy rendes srác a Beck Zoli, de így, ahogy tegnap előadtam magam, lehet nem fogja meghallgatni. [Nevetés.] Három nap múlva jött az email: rövid, de határozott elemzést adott az első lemezünkről. Volt benne dicséret, kritika, tanácsok. Két hét múlva pedig érkezett egy másik email, Varga Áditól, miszerint Zolitól megkapta a lemezt, szívesen dolgoznék veletek, ha akartok felvenni új számokat. Ez, abban az egyébként nehéz időszakban, nagy löketet adott ahhoz, hogy folytassuk. A második lemeznél tehát az elején minden klappolt. Talán ezért is lehet, hogy túltoltuk. Egy idő után ugyanis azzal szembesültünk, hogy ez az album amolyan best of lehet már csak, mivel nem a zenekar jelenlegi állapotát mutatja, hanem azt, hogy mit csináltunk az elmúlt öt évben – azóta, hogy megjelent az első lemezünk. Hát, így alakult. Túl nagyot akartunk a labdába rúgni, aztán kerestük a fűben a labdát.

Azért is jó, hogy megjelenik a harmadik lemezünk – még előbb is, mint a második –, mert ez tényleg azt mutatja, hol áll most a zenekar. Azt, amit a mostani felállás hozott össze.

Olyan számok kerülnek rá, amiket koncerten még sosem játszottunk. Rendes lemezmegjelenés lesz, na. Az új Vacsora Zsuzsival. De nem tudom, ki hogy látja a zenekarból.

Csaba: – Nekem ez így jó. Szimpatikus. [Nevetés.]

– Jósoljátok meg a jövőt, kérlek. Hol lesz a zenekar 2342, vagy akár csak 500 nap múlva?

Mátyás: – Remélhetőleg Spotify-on három lemezzel.

Csaba: – Fazekas Gabszi ötvenéves szülinapján leszünk. [Nevetés.]

Gergely: – A Budapest Sportarénában.

Gábor: – Nekünk mindig projektjeink voltak igazából. Attól függ minden, hogy van-e épp mondanivalónk, kedvünk, anyagunk. Szerencsére azért eddig mindig volt. Ha ez a lemez jó visszajelzéseket kapna, az nyilván löketet adna ahhoz, hogy folytassuk. Bár 2021-ben nem is tudunk majd mit kezdeni azzal a sok anyaggal, ami a tarsolyban van. Van egy kilenc számos második lemez csaknem készen, van ez az ötszámos, új utakat kereső EP, ezen kívül most, ezen a napon veszünk fel az akusztikus, valójában csak csendesebbre áthangszerelt műsorunkból négy számot. Három teljesen különböző anyag, és öt teljesen új szám. Tehát muníció az most van. Lesz.

Szutorisz Szabolcs

Fotó: Ács Péter

Talán nincs baj

Megjelenés: 2021. május 13.

Felvétel: Gribedli stúdió, Szeged 

Recording, mixing, mastering: Török Dénes

Formátum: Digitális (Spotify, Apple Music stb.)

Borítóterv: Fazekas Gábor; Rajz: Gráf Dóra

Május 13-tól elérhető a Spotify-on:
open.spotify.com/album/6ycpXSYM4gkJmaRejzzlby