04.06.
| Bálint Ádám: Fóliók >>>
03.19.
| Civilként az állam működési hézagaiban – L. Ritók Nóra előadása >>>
03.17.
| Tudományos zsebsorozattal szórakoztatja közönségét a Grand Café >>>
03.16.
| Homo Ludens Project feat. Góbi Rita Társulat: Az érintés dicsérete >>>
03.13.
| Új koncertfelvételekkel nyitja meg médiatárát a hosszú hétvégére a 16 éves Müpa >>>
02.20.
| Kurtág 95: élőben közvetíti a zeneszerző születésnapi koncertjét a Müpa >>>
02.25.
| Duda Éva Társulat: Prizma >>>
02.18.
| Az Erdélyi Magyar Írók Ligája rendezvényei a Magyar Széppróza Napja alkalmából >>>
02.16.
| Homo Ludens Project – Beszélgetés Dr. Beck Zoltánnal, Dr. Kelemen Zoltánnal, Orsós Jánossal >>>
 TiszaLINE Szalon

04.28.
| Előkerültek Pilinszky álmai >>>
04.27.
| PesText 2021 – Négyszázezer forint összdíjazású irodalmi pályázat >>>
04.26.
| A nomádok földje kapta a legjobb film Oscarját >>>
04.03.
| Milan Dunđerski ifjúsági költészeti díj >>>
03.19.
| Sziveri-díj, 2021 >>>
02.04.
| A Szépírók Társaságának felhívása >>>
12.15.
| Humorban gazdag Ájvonne érkezik a REÖK-be >>>
12.13.
| Trafó – Mi a te ügyed? >>>
12.11.
| Izgalmas kortárs krimi Podmaniczky Szilárd új könyve? >>>

Demus Gábor, Deres Kornélia, Fecske Csaba, Harcos Bálint, Jenei Gyula, Lackfi János, Szijj Ferenc, Tönköl József versei
Berta Ádám, Faludi Julianna, Szakács Réka, Szil Ágnes prózája
Beszélgetés Tüskés Gábor irodalomtörténésszel
György Péter, Kőbányai János, Lengyel András tanulmánya
Wehner Tibor és Sopotnik Zoltán Kammerlohr-Kováts László alkotásairól
Diákmelléklet – Boldog Zoltán: Az olvasás nélküli irodalom

>>>

MEGJELENT AZ ISKOLAKULTÚRA 2021/2. SZÁMA
A koronavírus-járvány következtében Magyarországon – ahogyan a világ jelentős részén – számos tanulónak kellett és kell otthonról tanulnia IKT-eszközök és az internet segítségével 2020 tavaszától hosszabb-rövidebb megszakításokkal. Az ezzel kapcsolatos kihívások és lehetőségek áttekintése – akár még a hátralévő tanév szempontjából is –  hasznos lehet […]

>>>

Magyar Miklós: A műkritikus Apollinaire
2021.05.04 - tiszatáj

Apollinaire érdeklődése a festészet iránt korán megnyilvánul. Németországi tartózkodása alatt 1901 és 1902 között számos múzeumot és kiállítást látogat meg. Drezdában megcsodálja Rafaelo A sixtusi Madonna című festményét, amiről az 1910-ben megjelent A szektaalapító és tsai című könyve egyik novellájában emlékszik meg. Berlinben Lucas Cranach, Hans Holbein, Alfred Sisley, Camille Pissarro és Auguste Rodin művei kötik le figyelmét. Első műkritikusi írása A Revue blanche 1902. május 15-i számában jelenik meg a berlini Pergamon Múzeumban látott Jupiter-oltár frízének Gigászok harca című részletéről: „A Pergamonnak nevezett építmény a régi múzeum mögött a Pergamonból idehozott leleteket tartalmazza, főleg a Jupiter-oltárt díszítő híres Gigászok harcát. Ezt az oltárt a berlini tudósok huszonhárom év alatt rekonstruálták. Micsoda nagyszerű kőköltemény!

 

Gigászok harca

 

1910-től Apollinaire a L’Intransigeant című napilap művészeti rovatát vezeti. Az 1902-ben általa alapított Les Soirées de Paris-ban is folyamatosan publikálja cikkeit a kortárs festőkről. 1913-ban összegyűjtött írásai is megjelentek Les Peintres cubistes. Méditations esthétiques (A kubista festők. Corvina Kiadó, 1974) címmel.

Jóllehet 1901-ben Párizsban modern esztétikai kurzusokon vett részt, a festészet és a művészettörténet területén Apollinaire autodidakta volt. Ám kitűnő ízléssel, ösztönösen ráérzett minden újra, azonnal meg tudta ítélni valamiről, hogy az valódi érték vagy sem. Úgy érezte, hogy küldetése van, támogatnia kell azokat a művészeket, akik egyfajta új esztétikát képviselnek a szokványos, idejét múlt festmények alkotóival szemben.

Apollinaire rendszeres látogatója a galériáknak és kiállításoknak, előszókat ír a katalógusokhoz, előadásokat tart a képzőművészetről, lelkes cikkeket közöl az akkor még ismeretlen Cézanne és Seurat festményeiről. A fauvista és kubista mozgalom mellé áll, és csodálattal adózik az általa elnevezett orfizmusnak. A kubista festők című könyvében olyan kortárs művészekről ír, mint Matisse, Picasso, Braque, Derain, Delaunay, Léger, Picabia, Duchamp, stb.

 

André Derain (1880–1954)

André Derain kezdeményezője volt a Vadak mozgalmának, mely bizonyos értelemben véve előkészítése a kubizmusnak.

Apollinaire rendszeresen meglátogatta Chatouban élő édesanyját. Itt ismerkedett meg 1904-ben André Derainnel, aki a Szajna partján festett. A barátság egy életre szóló lesz. Apollinaire Deraint a fauvizmus kezdeményezőjének tartja. A Kubista festők című könyvében ezt írja róla: „Cézanne utolsó festményei és akvarelljei már a kubizmus birodalmába tartoznak, ám az új festők apja mégiscsak Courbet, s szeretett fiai között André Derain az elsőszülött () kezdeményezője volt a Vadak mozgalmának, mely bizonyos értelemben véve előkészítése a kubizmusnak, és kezdeményezője ennek a nagy, szubjektív mozgalomnak is.

1905. október 18-án a párizsi Grand Palais-ban a Őszi Szalon nagyszabású kiállítást nyit meg csaknem négyszáz művész több mint ezerötszáz festményéből. Itt kerül bemutatásra a későbbi fauvista művészek, Henri Matisse, Maurice de Vlaminc, André Derain harminckilenc műve. A kiállítás egyik jellemző képe Derain fauvista korszakából a Collioure-i táj.

 

Derain: Collioure-i táj

 

Derain első önálló kiállítását Apollinaire kezdeményezi. Az 1916. október 21-én, a Paul Guillaume Galériában megnyitott kiállítás katalógusának bevezetőjében ezt írja: „Derain szenvedélyesen tanulmányozta a mesterek műveit. A róluk készített másolatai elárulják a vágyat, hogy megismerhesse azokat. Ugyanakkor páratlan merészséggel túllépett a legvakmerőbb kortárs művészeten, hogy egyszerűséggel és frissességgel megtalálja a művészet alapjait és abból eredő szabályait. () André Derain ma bemutásra kerülő munkáiban felismerhetünk egy merész, ugyanakkor fegyelmezett természetet. És legutóbbi műveinek egy része magán viseli mindig megindító nyomait azoknak az erőfeszítéseknek, amik ahhoz kellettek, hogy e két tendenciát összeegyeztesse. Közel van célja eléréséhez, ami egy realista és fenséges boldogsággal teljes harmónia.”

 

Marie Laurencin (1883–1954)

Marie Laurencin kisasszonynak mint művésznek, valahol Picasso és a finánc Rousseau között van a helye: ez nem kíván rangsorolás lenni, csupán a rokonság megállapítása.

Marie Laurencint, aki később Apollinaire múzsája és szeretője lesz, 1907-ben mutatta be Picasso a költőnek. A lány ekkor virágokat, csendéleteket, portrékat és önarcképeket festett. 1907-ben állítja ki először képeit a Függetlenek Szalonjában.

Apollinaire így ír róla A kubista festők című könyvében: „Marie Laurencin kisasszonynak a festészet férfias és nagykorú művészetében sikerült merőben női esztétikát kifejeznie. (…) Ha Picasso arra törekszik, hogy egy-egy tárgy ismeretlen festőiségét hevítse izzóvá, s felruházza mindazzal, ami esztétikai felindulást okozhat, Marie Laurencin kisasszony − akinek művészete Henri Matisse és Picasso művészetén nevelkedett − mindenekelőtt azon iparkodik, hogy a tárgyak és emberi figurák festői tulajdonságát fejezze ki.

Apollinaire ezúttal sem tévedett. Marie Laurencin neves festő lett, számos, a két világháború között élő, jelentős közéleti személyiség portréját festette meg. Művei bekerültek a Louvre-ba is. Egyik legismertebb festménye a Vidéki összejövetel (Apollinaire és barátai). A párizsi Picasso Múzeumban lévő képen balról jobbra Gertrude Stein, Fernande Olivier, Guillaume Apollinaire, Picasso kutyája, Fricka, Pablo Picasso, Marguerite Gillot, Maurice Cremnitz és a festőnő, Marie Laurencin látható.

 

Marie Laurencin: Vidéki összejövetel (Apollinaire és barátai)

 

A Vámos Henri Rousseau (1844–1910)

„Rousseau kétségkívül a legkülönlegesebb, legbátrabb és legelragadóbb egzotikus festő.” 

Rousseau egy ideig a párizsi illetékhivatalnál dolgozott adóbeszedőként, ezért kapta barátjától, Alfred Jarrytól, az Übü király szerzőjétől a Vámos (Douanier) becenevet. Apollinaire volt az első, aki kellő helyére tette Henri Rousseau naiv festészetét: „Rousseau kétségkívül a legkülönlegesebb, legbátrabb és legelragadóbb egzotikus festő.” – írja a Les soirées de Paris hasábjain 1914-ben. A kubista festőkben pedig ezt mondja róla: „Nem sok művész akad, akit annyit csúfoltak volna életében, mint a Vámost, és kevés ember fogadta nyugodtabban a gúnyt, a közönséges durvaságot, amellyel elhalmozták. (…) A Vámos részleteiben is megfestette képeit − s ez ritka dolog manapság. Vásznain semmi manierizmus, semmi mesterkéltség, semmi rendszer. Ebből következik életművének változatossága. Képzeletében éppannyira megbízott, mint kezében. Ebből következik dekoratív kompozícióinak bája és gazdagsága. Rousseau részt vett a mexikói hadjáratban, pontos képzőművészeti és költői emlékei voltak a trópusi növény- és állatvilágról.” Jegyezzük meg, hogy Apollinaire − jóllehet pontosan leírja Rousseau erényeit − tévesen állítja, hogy barátja részt vett a mexikói háborúban. Rousseau sohasem hagyta el Párizst. Illusztrált könyvekből, botanikus kertekből, a mexikói hadjáratokban részt vett francia katonák elbeszéléseiből és persze saját fantáziavilágából merítette képeinek témáit.

 

Rousseau: Az álom

 

Pablo Picasso (1881–1973)

Picasso azok közül való, akikről Michelangelo azt mondta, hogy a sasokhoz hasonlatosak: mindenkit túlszárnyalnak, és a felhőkön át törnek utat a napfényig.

Apollinaire Picasso legjobb barátja volt, azonnal beleszeretett festményeibe. Az ő műveinek szentelte a legnagyobb figyelmet. A La Plume című lapban lírai hangvételű cikkben ünnepelte a „hatalmas lángot” az ifjú festő alkotásaiban. Picasso legmegrendítőbb képei úgynevezett kék korszakában keletkeztek 1901 és 1904 között. Ezekről a képekről így ír Apollinaire: „Picasso szeme előtt megjelentek az emlékezetünk azúrjában lebegő emberi arcok. Milyen jámborak ezek a súlyos és mély fények − mint a barlangok fényei −, ezek a szárnyalástól lebegő egek! Asszonyok, akiket nem szeret már senki, emlékeznek. Keserves gondolatokon gyötrődnek. Nem imádkoznak: emlékekhez fohászkodnak. Úgy lapulnak az alkonyatban, mint megannyi régi templom. Sűrűn gomolygó köd burkolja az aggastyánokat: várnak, várnak, nem elmélkednek már − mert a gyermekek elmélkednek csak. Távoli tájak, állatok viaskodása, bozontos üstökök teszik elevenné őket: ők már koldulhatnak, akkor sem alázatosak. És egy másik képen is koldusok állnak: belerokkantak az életbe. Nyomorékok, bénák, földönfutók. Döbbenten látják, hogy elérték a célt, mely még mindig kék, és már nem a láthatár.

 

Picasso: A tragédia

Picasso rózsaszín korszaka 1904 és 1906 közé esik. Ekkor Fernande Olivier-vel él boldog párkapcsolatban. Harlekinek, bohócok, cirkuszi jelenetek és az anyaság a témái ekkori művészetének. A harlekin Picasso személyes szimbóluma is volt.

Apollinaire így ír a rózsaszín korszakról: „A kifürkészhetetlenül azúr művek mellett ott sorakoznak a jóval későbbi, rózsaszínű vásznak. Csodálatos nyugalom uralkodik rajtuk; a legújabbakon érezni, hogy a festő, aki annyi ifjú és súlyos bájt keltett életre, a művészet legtárgyilagosabb formái felé halad, hogy a fönségesig emelje őket.

 

Picasso: Akrobata családja majommal

 

Robert Delaunay (1885–1941)

„A csendben Delaunay felfedezte a tiszta festészet művészetét.”

Apollinaire 1907-ben ismerte meg Robert Delaunay-t. 1912-ben, a Függetlenek Szalonja 28. kiállításán Delaunay bemutatja a Párizs városa című festményét, amelyet Apollinaire a kiállítás legjelentősebb művének nevezett, és azt írta róla, hogy „a modern festészet valamennyi törekvését magában foglalja.

Delaunay: Párizs városa

Az 1912-1913-ban alkotott Az ablakok című sorozatával Delaunay absztrakt korszakába lép. Egy hosszú kísérletezés kezdete ez, amely során a „reprezentatív harmóniát” keresi egyedül a színek segítségével. A tárgyakat a színek helyettesítik. Új módszerét Vaszilij Kandinszkij 1910-ben kiadott A szellemiség a művészetben című elméleti munkájára alapozta. Kandinszkij így fogalmazza meg elméletét: „Számomra az atom részekre bomlása világraszóló kataklizmával egyenértékű. A legrobusztusabb falak omlottak össze elképesztő váratlansággal. Minden bizonytalanná, erőtlenné, megbízhatatlanná vált. Az sem lepett volna meg ennyire, ha a kő szétmállik, levegővé olvad és láthatatlanná válik a szemem előtt.” Szerinte belső rezgése minden tárgynak van, ezt kell a festőnek a puszta színek és formák által felkeltenie a nézőben. „Általában a szín olyan erő, mely közvetlenül hat a lélekre. A szín a billentyűzet, a szemek a kalapácsok, a lélek a zongora a húrokkal. A művész a kéz, amely játszik. Megérinti az egyik vagy másik billentyűt, és megrezegteti a lelket.

 

Egy kép Az ablakok-sorozatból

 

1913-ban a berlini Der Sturm Galériában kiállítást rendeztek Robert Delaunay festményeiből, ahol az Ablakok-sorozat is bemutatásra került. Apollinaire ezúttal „műkritikáját” a maga költői eszközével, versben fogalmazta meg. A költemény címe: Az ablakok, amely a kiállítás katalógusában is szerepelt. Apollinaire ebben a versben egyfajta szimultaneitást akart megvalósítani, amint azt Delaunay a színekkel tette. Az első sor, amely a harmincnegyedikben megismétlődik, Delaunay színekről és a „szimultán kontrasztról” alkotott tudományos megfigyeléseit tükrözi:

A pirostól a zöldig az egész sárga elhal 

Ahogyan Delaunay festményének, Apollinaire költeményének is a torony áll a középpontjában, és a festő színei köszönnek vissza: piros, sárga, kék, zöld, barna, fehér:

Tornyok
A Tornyok az utcák
Kutak
Kutak és terek
Kutak
Fák azok amelyek a csavargó mulatt lányoknak oltalmat adnak
A mesztic-kosok fájdalmas dalokat énekeltek
A barna mesztic-barikáknak
S a lúd oá-oá trombita északon
Ahol mosómedvevadászok
Lehúsolják a prémeket
Tündöklő gyémánt
Vancouver
Ahol a behavazott vonat éjszakai tüzekkel lobogva fut a tél elől
Ó Párizs
A pirostól a zöldig az egész sárga elhal

A vers utolsó sorai ismét a színek és a fények összhangját idézik:

Az ablak kinyílik mint egy narancs
Szép gyümölcse a fénynek

(Vas István fordítása)

 

Maurice de Vlaminc (1876–1958)

Apollinaire Vlamincról a festőnek André Derainnel való találkozása kapcsán ír először: „1902-ben, ősz elején, egy fiatal festő, Vlaminc, Grenoillère szigetén a Chatou-i hidat festette. Gyorsan festett, tiszta színeket használva, és amikor majdnem befejezte festményét, köhécselést hallott maga mögött. Egy másik festő, André Derain volt az, aki érdeklődéssel figyelte a munkát. Az újonnan jött elnézést kért kíváncsisága miatt és bemutatkozott. Megtört a jég. Festészetről beszéltek. Maurice de Vlaminc ismerte Manet, Monet, Sisley, Degas, Renoir, Cézanne impressszionista munkáit, amikről Derain még nem tudott. Van Gogh-ról és Gauginről is beszélgettek. () Ez az első találkozás egy baráti és komoly kapcsolat kezdetét jelentette.

A kubista festők című könyvében Apollinaire szól A Függetlenek Szalonjának 1910-es kiállításán bemutatott festőkről, köztük Maurice de Vamincről: „Az 1910-es tárlat lehetőséget nyújtott néhány művésznek, hogy megmutassa tehetségét, melyről eddig is tudtunk már, vagy legalábbis sejtettük, de egyetlen új névre sem hívja fel a közönség figyelmét. () A Függetlenek Szalonja, úgy, ahogy van, hatezer művet foglal magába − s ez kétségkívül sok. Ha ennek a kiállításnak általános jellegét kellene összefoglalnunk, kedvünk volna azt mondani − és milyen örömmel! −, hogy ez a jelleg: az impresszionizmus veresége. Könnyen meggyőződhetünk erről, ha megvizsgáljuk a tizennyolcas és huszonegyes terem anyagát, ahol ennek a kiállításnak csakugyan jelentős műveit láthatjuk. (…) Minden termet három részre osztottak. A tizennyolcas terem jobb oldali részében Henri Matisse, Othon Friesz, Manguin, Puy, Vlaminck és Marquet képeit láthatjuk.

 

Vlaminc: Vitorlások a Marne-on

 

Jean Metzinger (1883–1956)

„Egyetlen kortársi fiatal festővel sem történt annyi igazságtalanság, mint Jean Metzingerrel, és egyikük sem volt olyan konok, mint ez a kifinomult művész, aki napjaink egyik legtisztább alkotója.” 

A kubista festők című kötetében Apollinaire lényegre törő tanulmányt ír barátjáról, Jean Metzingerről. Rámutat arra, hogy méltánytalanul kevés figyelmet szenteltek e nagy művésznek, hogy alkotásai, a neoimpresszionizmustól a kubizmusig tudatos építkezés az egyre letisztultabb formák, az absztrakció felé, és hogy az utókor számára megkerülhetetlen alkotó: „Jean Metzinger a neoimpresszionistákkal való kapcsolatából megőrizte az aprólékosság iránti hajlamot, amely egyáltalán nem azonos a kisszerűséggel. Műveiben semmi sem befejezetlen, semmit sem látni, ami ne volna szigorú logikai gondolatsor eredménye, s ha tévedett valaha is − egyébként nem tudom, hogy tévedett-e, s nem is fontos tudnom −, akkor az nem véletlenül történt. Metzinger életműve a legfontosabb dokumentumok közé fog tartozni majd, amikor meg akarják magyarázni korunk művészetét. () Jean Metzinger festményei tiszta művek. A művész töprengései gyönyörű formákban jelentkeznek, s az élvezetes látvány fönségre tör. Az új egységek, amelyeket megkomponál, tökéletesen megszabadultak mindattól, amit előtte is ismertünk már. Egyre absztraktabb, de változatlanul élvezetes művészete a legnehezebb és legmeglepőbb esztétikai kérdéseket veti fel és igyekszik megoldani őket.

Az uzsonna című festmény Metzinger fő műve. A kubizmus Mona Lisájának is nevezik. Az 1911-ben, az Őszi Szalonon kiállított kép érthetőbb, mint Picasso vagy Braque ez idő tájt festett képei. A festményen jól kivehető egy nő, aki kezében teáskanalat tart, míg előtte a teáscsésze. Bal oldalon, fent egy váza, egy zöld drapériával letakart asztalon. A nő arca a kubizmusra jellemző geometriai formákból áll, mint az egész festmény. Maga a kép egy tökéletes négyzet, mint egy kocka egyik lapja. (A kubizmus a francia ’cube’ = ’kocka’ szóból ered.)

 

Metzinger: Az uzsonna

 

Apollinaire műkritikái nemcsak barátainak, de ellenségeinek figyelmét is felkeltették, akik a hagyományos ítészek nevében elítélték „gyermeteg” módszerét, amivel a dicséreteket és elmarasztalásokat osztogatta. Azt is kifogásolták, hogy írásaiból hiányoznak az érvek, pontatlan és félreérthető stílusban ír. Az igaz, hogy kritikái gyakran szubjektívek voltak. Ilyen véleményeket is leírt: „Szeretem ezt a festményt” vagy „utálatosnak tartom ezt a képet.” Kritikai írásaiban a szigorúan intellektuális elemzés helyett Apollinaire a lírai megközelítést választotta. Ahogyan André Salmon, költő és műkritikus barátja megjegyezte, „kritikai zsenialitása elválaszthatatlan költői zsenialitásától.”


Címke: , , ,
2021.05.09 - tiszatáj

Demus Gábor, Deres Kornélia, Fecske Csaba, Harcos Bálint, Jenei Gyula, Lackfi János, Szijj Ferenc, Tönköl József versei
Berta Ádám, Faludi Julianna, Szakács Réka, Szil Ágnes prózája
Beszélgetés Tüskés Gábor irodalomtörténésszel
György Péter, Kőbányai János, Lengyel András tanulmánya
Wehner Tibor és Sopotnik Zoltán Kammerlohr-Kováts László alkotásairól
Diákmelléklet – Boldog Zoltán: Az olvasás nélküli irodalom

Tovább olvasom >>>
2021.05.08 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS A VACSORA ZSUZSIVAL ZENEKARRAL
Május 13-án jelenik meg a Vacsora Zsuzsival zenekar új EP-je Talán nincs baj címmel. A tagokkal 2020 szeptemberében a Gribedli stúdió udvarán, egy felvételszünetben beszélgettünk tagcserékről, koncertélményekről, és a már rögzített, de kiadatlan számok sorsáról… – SZUTORISZ SZABOLCS INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
2021.05.07 - tiszatáj

LÁNG ZSOLT:
BOLYAI – REGÉNY CSILLAGPORBÓL, FORRADALOMNYOMOKBÓL
Láng Zsolt új regénye a világhírű erdélyi matematikust, a nemeuklideszi geometria feltalálóját megidéző Esterházy Péter-idézettel nyit. A Bevezetés a szépirodalomba mottóként citált szöveghelye azért is fontos a 2019-es mű értelmezésében, mert több szempontból kijelöli azt a kontextust, azt a szöveghagyományt és prózapoétikát, azt az eredetet, amiből a Láng Zsolt-i textus megszülethetett, és azt a szerkezetet, amelyben az ő nemeuklideszi (?) tere működik… – BENCSIK ORSOLYA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.05.04 - tiszatáj

Jóllehet 1901-ben Párizsban modern esztétikai kurzusokon vett részt, a festészet és a művészettörténet területén Apollinaire autodidakta volt. Ám kitűnő ízléssel, ösztönösen ráérzett minden újra, azonnal meg tudta ítélni valamiről, hogy az valódi érték vagy sem. Úgy érezte, hogy küldetése van, támogatnia kell azokat a művészeket, akik egyfajta új esztétikát képviselnek a szokványos, idejét múlt festmények alkotóival szemben […]

Tovább olvasom >>>
2021.05.02 - tiszatáj

A címmel kapcsolatban sok mindenre asszociálhat az ember. Többek között Szabó Magda Az ajtó c. regénye, illetve színpadi változata is eszünkbe juthat. A címbe emelt tárgy ráadásul ősi szimbólum is, és a mögötte meghúzódó valóság titkai mindig izgalmasak. Az ajtó mögött ott lehetnek a múlt emlékei, vagy éppen olyan dolgok, amelyek nem tartoznak a külvilágra. Gömöri György kötetcímadó verse is számos értéket rejt… – BAKONYI ISTVÁN KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.05.02 - tiszatáj

GÖMÖRI GYÖRGY: ERDÉLYI ARCOK
Gömöri György hatvan év költői terméséből válogatta össze azt a három tucat verset, amelyek elszakíthatatlanok Erdélytől, pontosabban szólva Erdély atmoszférájától, történelmétől, a magyar szellemi életben betöltött szerepétől, illetve az ott élő magyar kisebbség helyzetétől. A jól átgondolt kötetkompozíció kétséget sem hagy a költő személyes kötődése felől, ám nem csupán Gömöri Erdély-képét ismerhetjük meg a verseken keresztül… – BARÁTH TIBOR KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.29 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS PÉTERFY GERGELLYEL AZ IRODALMI TEHETSÉGGONDOZÁSRÓL
Az Akadémiánk online folyóirata, a Felhő Café biztosít bemutatkozási, publikálási lehetőséget a hallgatóknak és a lap Facebook-oldala élő adásokhoz, beszélgetésekhez, felolvasásokhoz nyújt több tízezer olvasót elérő felületet. Rendszeres kapcsolatban vagyunk kiadókkal, a végzett hallgatóink köteteit kiajánljuk, több végzett hallgatónk kötete jelent már meg a Librinél, az Álomgyárnál és a Kalligramnál… – PÁNCZÉL ANDRÁS INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.23 - tiszatáj

AZ IFJÚ NYOMOZÓ
Amennyire könnyednek tűnik a plakát, netán a cím alapján, olyan megkapó és rejtett tartalékokkal bír Evan Morgan bűnügyi mozija, 2020 egyik legnagyobb meglepetéssikerét eredményezve… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Normal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő