Magyar Miklós: Az illusztrátor Chagall

Jól ismerjük Chagall Vityebszkben töltött gyermekkorának emlékeiből táplálkozó, álomszerű festményeit, amelyeken a gravitáció törvényei nem érvényesülnek; férfiak, nők, szerelmespárok repülnek a levegőben, mint A sétány, a Boldogság Párizs felett, Vityebszk felett című képeken, előttünk vannak az orosz tündérmesékre, bibliai motívumokra épülő remekművei, mint az Én és a falum, A hegedűs, Az Eiffel-torony szerelmesei vagy a Kálvária. A párizsi Garnier Operaház mennyezetfestménye, Chagall főműve szintén közismert. Keveset tudunk azonban illusztrációiról, pedig ezek is meghatározó részei művészetének. A magyarul is megjelent reprezentatív albumok (Marc Chagall 1887–1985. A megfestett költészet. Taschen/Vince Kiadó, 2001; Marc Chagall. Kossuth Kiadó, 2010) csupán az életrajzi adatoknál tesznek említést az alábbi, rendkívül jelentős művekről.

Gogol: Holt lelkek

Chagall 1933-tól két éven át dolgozik Amboise Vollard műkincskereskedő, kiadó és író felkérésére Gogol Holt lelkek című regényének 107 illusztrációján. A könyv 1948-ban jelenik meg a Teriade Kiadónál.

Az első kiválasztott kép annak a jelenetnek az illusztrációja, amikor Pljuskin itallal kínálja Csicsikovot: „Ez megnyugtatta Pljuskint. Látni lehetett, hogy gondolkozik, készül valamire − és csakugyan: kulcsot vett elő, a szekrényhez ment, kinyitotta, sokáig motoszkált a poharak és csészék közt, végül megszólalt: −Ejnye, sehogy se tudom megtalálni… pedig olyan kitűnő likőröm volt… ha ugyan ki nem itták, hisz tolvajok valamennyien! Vagy talán ez volna az? – Csicsikov egy kis palackot látott a kezében, amelyre vastag porréteg tapadt, mint valami huzat. − Ezt még a boldogult feleségem készítette − folytatta Pljuskin, az a mihaszna kulcsárné már csaknem kiöntötte az egészet, és be sem dugaszolta a semmirekellő. Tele is lett mindenféle belehullott kis bogárral meg más piszokkal, de én kihalásztam belőle minden szemetet, és most, lám, egészen tiszta; töltök önnek egy pohárkával.”

Pljuskin itallal kínálja Csicsikovot

A következő jelenetben Pljuskin veszekszik Mavrával, a cseléddel, mert nem talál meg egy papirost: „− Volt itt az asztalon egy negyedív papiros – mondta Pljuskin −, nem tudom, hova tűnhetett; az én cselédeim olyan semmirekellők! − Kutatni kezdett az asztal alatt is, az asztalon is, végül elkiáltotta magát: − Mavra! Hé, Mavra!

A hívásra belépett egy asszony, kezében tányér, azon pedig az olvasó előtt már ismeretes kétszersült. Ezután a következő párbeszéd folyt le közöttük:

−Hova tetted a papirost, te zsivány?

−Bizony isten, nagyságos úr, nem láttam mást, mint azt a kis darabot, amelyikkel a poharat tetszett betakarni.

−De én a szemedből látom, hogy elsinkófáltad.

−Már mér sinkófáltam volna el? Mire kéne az nekem? Hiszen nem tudok írni-olvasni.

−Hazudsz, elvitted bizony, odaadtad a sekrestyésnek, az tud firkálni, hát odaadtad neki. −Szerez magának a sekrestyés, ha papiros kell neki. Színét se látta az a nagyságos úr papirosának.” (Fordította Devecseriné Guthi Erzsébet)

Pljuskin és Mavra vitája

La Fontaine meséi

1927-ben Vollard felkéri Chagallt, illusztrálja La Fontaine meséit. A színes metszetek minden más addigi La Fontaine-illusztrációtól eltérnek. A festő szabadon bánik a tizenhetedik századi mesélő történeteivel, festményeiről jól ismert erőteljes színvilága pedig lenyűgöző. A száz képpel elkészült könyv csak 1952-ben jelenik meg a Teriade Kiadónál.

Az oroszlán és a vadász

Egy szájhős, − nagy vadász is, − nem találja
kedvenc ebét, eltünt egy fajkutyája,
s gyanítja, hogy oroszlán konca lett;
pásztorra lel s kiált: «Az Ég Urára,
kiirtom, esküszöm! mondd hol lehet,
utat mutass, mely hozzá elvezet!»
«A sziklák közt lakik, − felelt a pásztor,
tőlem havonta kap zsákmány helyett
adóba egy gidát s így én e tájon
békén bolyongok és legeltetek.»
S e percben, − még a párbeszéd pereg,
sietve jő az emlitett oroszlán.
S a szájhős már sikong szégyentelen:
«Ó, Juppiter, segíts! elbúhatok tán
míg nem késő s megmentem életem!»

A bátorságra nincsen próba
jobb, mint a hirtelen, bőrt horzsoló veszély:
a szóban hős, akit így fognak vallatóra,
lapít ilyenkor s mást beszél.

(Radnóti Miklós fordítása)

Az oroszlán és a vadász

Pávatollakkal ékeskedő szajkó

Vedlett egy páva; Szajkónk észrevette
s kihullt tollába öltözött;
hetykén páváskodott a pávanép között
s farkát kacéran illegette.
De rajtakapták és kitört a víg vihar,
kacaj keringett, fütty, zsivaj,
a páva-úrfiak szép tollait letépték
s kiverte otthon is a kis rátarti faj, –
a póruljárt nekik se érték.

Ily jómadár akad írók közt is, kimondom,
ki pávatollal él, másét szajkózza folyton
s ha lopni kell, csöppet se kényes.
De jobb ha hallgatok, az íly madár veszélyes,
s nekem bizony ma más a dolgom.

(Radnóti Miklós fordítása)

Pávatollakkal ékeskedő szajkó

A szarvas és a szőlő

Egy szarvas fut s magas szőlőtövek közé jut,
nem minden tájon nő szőlő íly szépre fel, –
az üldözött vad ott jó búvóhelyre lel.
Úgy véli a vadász, a falka rossz nyomon fut,
hát visszakozz-t fuvat. A szarvas még remeg,
de máris lombot tép. Legel: ez ám a hála!
Meghallják. S ujra fel! Fut. Űzi a sereg.
Majd visszatér, halálra válva.
«Megérdemeltem, szól, – ezért lakolni kell:
hálátlanság, okulj!» Lerogy s végsőt lehell.
Elpusztul a kopók vicsorgató körében,
s a jókor érkező sok gyors vadász között.

Ki menedékhelyét rombolta hálaképen, –
volt már íly üldözött.

(Radnóti Miklós fordítása)

A szarvas és a szőlő

A Biblia

A Biblia illusztrálására szintén Ambroise Vollard kérte fel Chagallt, 1930-ban. Az Ótestamentum legfontosabb eseményeit Chagall százöt képpel illusztrálja. A hatalmas munkához 1930-ban palesztinai utazása során nyer inspirációt. Chagallhoz közel áll a feladat, hisz egész munkásságát áthatja a zsidó folklór és miszticizmus. A Bibliát „minden idők legfőbb költői forrásának” tekintette. A monumentális munkával 1966-ban lett kész a festő. A képeket a francia államnak ajándékozta. Nagy örömére a művet kiállították a Louvre-ban.A költői képek nem annyira a Biblia olvasását, mint a festő gyerekkorában hallott bibliai történeteket tükrözik. A könyv 1956-ban jelent meg a Tériade Kiadónál.

Kiűzetés a Paradicsomból

„Isten intésére a kígyó alázatosan lekúszott a fáról.

– Téged megátkozlak – fordult hozzá Isten –, hasadon csúszol ezentúl, és a föld porát eszed, ellenséged lesz az ember, aki széttiporja fejedet, amíg te sarka után leselkedel!

– Te pedig, asszony, kínnal fogod szülni gyermekedet, és a te férjed fog uralkodni feletted!

– És te, Ádám, akit a teremtés urává tettelek, ezután keserves munkával kényszeríted ki a földből, amit eddig ingyen adott neked; homlokod verítékével eszed kenyeredet, amíg csak vissza nem térsz a földbe, amelyből alkottalak!

Ily szigorú szavakkal szólott Isten, és miután bőrruhákba öltöztette őket, kiűzte az emberpárt az Éden kertjéből a pusztaságba. Ott töltötték az éjszakát, a kopár földön kuporogva. Reggel visszatértek boldog életük színhelyére, mert remélték, hogy Isten haragja engedett, de a kapuban sugárzó arcú égi lények vigyáztak lángoló karddal, és elállták útjukat. Megértette ebből Ádám és Éva, hogy magukra maradtak.” (Mózes első könyve)

Kiűzetés a Paradicsomból

Kain testvérgyilkossága

„És szól s beszél vala Kain Ábellel, az ő atyjafiával. És lőn, mikor a mezőn valának, támada Kain Ábelre az ő atyjafiára, és megölé őt. És monda az Úr Kainnak: Hol van Ábel a te atyádfia? Ő pedig monda: Nem tudom, avagy őrizője vagyok-é én az én atyámfiának? Monda pedig az Úr: Mit cselekedtél? A te atyádfiának vére kiált én hozzám a földről. Mostan azért átkozott légy e földön, mely megnyitotta az ő száját, hogy befogadja a te atyádfiának vérét, a te kezedből.” (Mózes első könyve)

Kain megöli Ábelt

A kőtáblák

„Azután azt mondta az Úr Mózesnek: Faragj két kőtáblát, az előbbiekhez hasonlókat! Én pedig majd felírom a táblákra azokat az igéket, amelyek az előbbi táblákon voltak, amelyeket összetörtél. Reggelre légy készen! Aztán jöjj fel reggel a Sínai-hegyre, és állj ott elém a hegy csúcsán! Ne jöjjön fel veled senki, ne is mutatkozzék senki az egész hegyen, se juhok, se marhák ne legeljenek a hegy tövében! Faragott tehát Mózes két kőtáblát, az előbbiekhez hasonlókat, majd korán reggel fölment a Sínai-hegyre, ahogyan megparancsolta neki az Úr, és kezében vitte a két kőtáblát.” (Mózes Második könyve)

Mózes kőtáblái

Daphnisz és Chloé

A Daphnisz és Chloé Chagall illusztrációival magyarul is megjelent 2001-ben a Glória Kiadónál, Détshy Mihály fordításában. A francia kiadás előzménye, hogy a Tériade kiadója, aki Leszbosz szigetén született, így szívügyének tekintette, hogy a Daphnisz és Chloét Chagall illusztrálja, 1939-ben felkérte a festőt a munkára. Chagall nem akart konkurálni Pierre Bonnard már létező illusztrációival, ezért visszautasította az ajánlatot. Amikor Bonnard meghalt, mégis kötélnek állt, és 1952-ben elutazott Görögországba, hogy megismerje a regény színhelyét és előtanulmányokat végezzen. Később ezt mondta Görögországról: „Ott minden csupa fény. Egyedülálló, tiszta és leírhatatlanul lágy fényesség.”

1952 és 1956 között Chagall negyvenkét litográfiát készített Longosz közel kétezer éves regényéhez, a Daphnisz és Chloéhoz. A könyv 1961-ben jelent meg a Tériade Kiadónál. A kritika Chagall illusztrátori karrierje csúcsának tekinti ezt a munkáját.

A Leszbosz szigetén játszódó regény két fiatal szerelmét meséli el számtalan kalanddal és csodás menekülésekkel, mígnem szerelmük beteljesedik. A regény így kezdődik: „Leszbosz szigetén van egy szép, nagy város: Mitüléné. (…) Vagy kétzáz sztadionnyira ettől a várostól egy gazdag úrnak feküdtek földjei. Gyönyörű birtok volt: rajta vadat rejtő hegyi rengetegek, búzatermő rónák, aztán lankás szőlők s nyájakra váró legelők. Hosszan nyúló partszegélyén pedig lágy fövenyen tört meg a tenger hulláma. Ezen a birtokon egyszer egy pásztor – Lamón volt a neve – legeltetés közben kisgyermekre bukkant, akit addig egy kecske táplált.”

A gyermek megtalálása

A következő idézet azt a jelenetet mutatja be, amikor egy alkalommal Chloét kiszabadítják egy hajóról: „De alig szállt ki Chloé a hajóból, újra megszólalt a szütinksz, most már nem harciasan és félelmetesen, hanem pásztori szóval, ahogy a rétre hívogatja a nyájat. Hallatára előszaladtak a bárányok, sima körmeikkel meg-megcsúszva a pallón Kiszaladtak a kecskék is, de már sokkal bátrabban, hiszen megszokták a járást a meredek sziklán is. Aztán mind körülállták gyűrűben Chloét, akárcsak a táncosok kara, s ugrándoztak, bégettek édes örömükben”

Örömünnep

A következő jelenetben ezúttal Gnathón szabadítja ki Chloét Lampisz házából és elviszi a lányt Daphniszhoz: „Odavezette hát Chloét, karjaiba adta, elmesélte kalandját, és kérte, fogadja most már hűséges szolgájává, s asztalától se kergesse el, mert éhen hal különben.”  

Chloé kiszabadulása