04.06.
| Bálint Ádám: Fóliók >>>
03.19.
| Civilként az állam működési hézagaiban – L. Ritók Nóra előadása >>>
03.17.
| Tudományos zsebsorozattal szórakoztatja közönségét a Grand Café >>>
03.16.
| Homo Ludens Project feat. Góbi Rita Társulat: Az érintés dicsérete >>>
03.13.
| Új koncertfelvételekkel nyitja meg médiatárát a hosszú hétvégére a 16 éves Müpa >>>
02.20.
| Kurtág 95: élőben közvetíti a zeneszerző születésnapi koncertjét a Müpa >>>
02.25.
| Duda Éva Társulat: Prizma >>>
02.18.
| Az Erdélyi Magyar Írók Ligája rendezvényei a Magyar Széppróza Napja alkalmából >>>
02.16.
| Homo Ludens Project – Beszélgetés Dr. Beck Zoltánnal, Dr. Kelemen Zoltánnal, Orsós Jánossal >>>
 TiszaLINE Szalon

04.28.
| Előkerültek Pilinszky álmai >>>
04.27.
| PesText 2021 – Négyszázezer forint összdíjazású irodalmi pályázat >>>
04.26.
| A nomádok földje kapta a legjobb film Oscarját >>>
04.03.
| Milan Dunđerski ifjúsági költészeti díj >>>
03.19.
| Sziveri-díj, 2021 >>>
02.04.
| A Szépírók Társaságának felhívása >>>
12.15.
| Humorban gazdag Ájvonne érkezik a REÖK-be >>>
12.13.
| Trafó – Mi a te ügyed? >>>
12.11.
| Izgalmas kortárs krimi Podmaniczky Szilárd új könyve? >>>

Borsi Bálint, Fekete Vince, Fellinger Károly, Gerevich András, Jász Attila, Kiss Anna, Markó Béla, Siska Péter, Szálinger Balázs, Veszelka Attila versei
Grecsó Krisztián, Petrik Iván prózája
„Hogy, ha a csend…” (Szabó Csaba Hölderlin-nyersműfordításai és kommentárjai)
Tanáralakok Németh László, Márai Sándor műveiben (Ifj. Sipka Sándor, Szilágyi Zsófia tanulmányai)
Tiszatáj Diákmelléklet, újra: Hansági Ágnes: Mit jelent ma Jókait olvasni?

>>>

MEGJELENT AZ ISKOLAKULTÚRA 2021/2. SZÁMA
A koronavírus-járvány következtében Magyarországon – ahogyan a világ jelentős részén – számos tanulónak kellett és kell otthonról tanulnia IKT-eszközök és az internet segítségével 2020 tavaszától hosszabb-rövidebb megszakításokkal. Az ezzel kapcsolatos kihívások és lehetőségek áttekintése – akár még a hátralévő tanév szempontjából is –  hasznos lehet […]

>>>

A bennem élő Mária Magdolna
2021.03.19 - tiszatáj

SAINT MAUD

Ki tudja, hányadszor, de az elsőfilmes Rose Glass mozija is fantasztikusan indul, jó ideig tartja is magát saját célkitűzéseihez, hogy aztán a zárlatra veszítsen a lendületéből. Szépen felépített vallástragédiával akad dolgunk, igaz, szemet szúró hibákkal.

            Évtizedes hagyományokra nyúlnak vissza az őrült nőket felvonultató vallásdrámák: Ken Russell 1971-ben sokkolta publikumát a louduni boszorkánypert dokumentáló, a XVII. század egyházi korrupciójával is bíbelődő Ördögökkel, hogy aztán az irányzat olyan XXI. századi remekekkel folytatódjon, mint az intézményi struktúrákat felforgatóan bíráló A Magdolna nővérek, vagy a Rekviem egy lányért, a Dombokon túl és a Keresztút felkavaró privátpassiói. Igaz, valamennyi dráma hangsúlyos női perspektívával operál, nyíltan sovinisztának, leegyszerűsítőnek mégsem titulálhatjuk őket: univerzális történeteikben a psziché hasdása kerül centrumba, vagyis a gender-fejtegetéseknél a mentális szféra térképezése lényegesebb.

 

 

Rose Glass rendkívül hangsúlyos female gaze-t beemelő (női rendező vesézi ki egy női főszereplő kálváriáját, illetve más hölgyekhez való relációját) pokoljárása módfelett ígéretesen nyit. Absztrakt, földöntúlinak ható alakzat lepi el a vágóképet, vakító feketeségbe idegenséget sugalló zöld árnyalatok vegyülnek, rendezetlen női hajszálakról csöpög a padlóra valamiféle fekete hemoglobin, majd vélhetően elmekisiklást reprezentál egy plafonon járkáló bogár. Szürreáliával parolázó, szilánkos hatású képek, majd rövidesen Adam Janota Bzowski örvénylő, búgó, egyre hangosabban lüktető zajkompozíciói löknek bennünket a címszereplő fejébe – a Saint Maud egy törékeny elme, helyesebben egy útkereső fiatal nő lassan, de biztosan hideglelést hozó, erőteljes szubjektivitású portréja. Glass virtigli női filmet alkot: idővel ugyanis nemcsak a hospice-nővérként dolgozó Maud hányattatásai, de a gondjaira bízott egykori, mostanra rákbeteg táncosnő, Amanda világnézete is foglalkoztatják, hovatovább később e karakterológiai spektrum is tágul, hogy a páciens, mi több, a hospice-alkalmazott egyéb ismerősei ugyancsak képbe kerüljenek. Alá-fölé rendeltségi viszonyokról értekezik az impressziókra hagyatkozó, lassú folyású cselekmény: Glass elsősorban Maud és Amanda hajszálpontos jellemrajzának, kiszámíthatatlan kapcsolathálójának szenteli a rövidke, mindössze 84 perces játékidőt.

Distinkcióval tanácsos élni, lévén a rendező továbbmegy: azt vizsgálja, hogy a nővér és látszólagos alárendeltje miképp reagálnak fájdalmas elveszettségükre, így a Saint Maud valóban lenyűgöző, realista, gyötrően ismerős és babonázó vizsgálat a magány természetrajzáról. Míg a címkarakter illedelmesen jár el, csendesen, apró, sőt, visszafojtott gesztusokkal reagál és leplezi egyre sötétebb érzelmeit, addig Amanda extrovertált, arisztokratikus nagyvilágiságot imitálva, dekadensen okostelefont nyomogatva, dohányfüstöt pöfékelve, szeszesitalt kortyolgatva nyomja el magában az egyedüllét kínját. Mindketten durván, valóságérzékelést torzítva kompenzálnak: ilyen fénytörésben a Saint Maud nyomorúságuk elől látszatvilágba menekülő páriák rémdrámája is. Természetesen, Glass zömmel a nővér szemszögére koncentrál: a főalak ugyanis kimondatlan traumát cipel, ám a régi kín fertőzi a hétköznapjait. Úgy gondolja, szeretetre, megértésre lelve örömben részesül, a vallástól enyhet kapva Istennek tenne szolgálatot – csakhogy mindez illúzió, a Saint Maud ugyanis pontosan arra bök rá, a szentség oltárához köteleződés brutális szükségszerűséggel tébolyhoz, majd katasztrófához vezet.

 

 

Noha Amanda és közte első pillantásra barátság szövődik, e fals idealizmus nem is állhatna távolabb a valóságtól: a Saint Maud bergmani, egészen konkrétan a Persona egyszerre feminista és egyetemes jellemdinamikáját idéző beteg-nővér összezártsága véletlenül sem a megértés jelképe, hanem a féltékenység, az árulás, a cinizmus vagy a hamvába holt szeretet szimbóluma. Karokat, lábakat edz Maud, Amanda engedelmeskedik, ám ahogy e rendezett fizikai tornatevékenység végül pofonnal, majd egy nyakba szúrt olló vértengerével zárul, úgy formálódik a külső-belső harmónia az egymás iránti bizalmatlanság gyehennájává. Látens-metaforikus románcuk ugyan sosem fordul nyílt leszbikus kapcsolatba, de az érzelmek feltérképezhetetlensége, netán a finomhangolt arcjátékok, jó érzékű premier plánok vagy kézfej-közelik rengetegében ugyanarra irányítja a figyelmet Ben Fordesman operatőr: Maud és Amanda is önnön mentális, esetleg fizikai rabigájuk foglyai, a temérdek szűk plán korlátolt világnézetű, csapdába esett, elmezavarral ütköző tragikák útvesztője. Ráadásul a külvilág cseppet sem rózsásabb. Lassítások, olykor szürke, ingerszegény, majd színorgiába csapó, hallucinatív-elmosódott beállítások (valamint ugyancsak tetszetős képzőművészeti referenciaként William Blake Sárkány-ábrázolásai, lásd Thomas Harris első Hannibal Lecter-krimijét) dominálják a dombtetőn húzódó gótikus lakot, míg odakint, a civilizáció, a szabadság birodalmában újfent dezorientáló, vöröst, sárgát, zöldet, barnát egybeboronáló, hipnotikus káoszkavalkád a fellélegzésre óhajtó Maud jussa.

Morfydd Clark (David Copperfield rendkívüli élete, az Amazon nemsokára befutó A gyűrűk ura-feldolgozásának Galadrielje) csodálatosan mutat rá a karakterében zakatoló ellentmondásokra. Jóságos szamaritánus és devianciába fejest ugró prostituált egyszerre védőszentje, Mária Magdolna stíljében. Jennifer Ehle (A Napfény íze, Fertőzés) ugyancsak kiváló partner a halál banalitásától rettegő és az élethez makacsul, hedonistán ragaszkodó Amanda szerepében, sőt, kicsi, de annál lényegesebb szerepében a Carolt játszó Lily Frazer is gazdagon árnyalja a három nő szeretetből gyűlöletbe, majd közönybe és rezignációba váltó, melankolikus románcokra reflektáló háromszögviszonyát. Nincs más a szentség vagy bármiféle megváltásra óhajtozás mögött, csak romlás, fásult, rémképekkel támogatott szex, bomló fizikum – a Saint Maudban nem pusztán a vallás és a dőzsölés, hanem maga az őszinte, el nem árult kapcsolatok is vagy önigazolásra elegendők, rosszabb esetben beszennyezett, rögvest semmivé foszló princípiumok. Véletlenül sem azért, mert a külvilág, a Sors rendelkezik így: Rose Glass úgy érvel, bennük lappang és saját negatív döntéseinkből fakad a legveszélyesebb gonoszság.

 

 

A román Dombokon túl, illetve a német Rekviem… és Keresztút párosát kisebb-nagyobb mértékben áthatja az autoritás jelenléte vagy az elnyomás tematikája: rideg anyafigurák, bigott zárdaiak után Glassnál legfeljebb Maud és Amanda lökdösik mélyebbre egymást, de a lényeg változatlan. Maud – idővel kiderül: Katie, vagyis az itteni őrület sajátos Doppelgänger-felfogásként is olvasható – ugyanis önmagának köszönheti a bukását. Félreérti Amanda szándékait, miközben foggal-körömmel ragaszkodik saját, inkonzisztens szeretetkoncepciójához, e téveszmébe kapaszkodva mentené a nő szerinte bűnben égő lelkét, így a Polanski-féle Iszonyat főalakjának leszállóspiráljába kerül, újabb, nyomasztóbb magányba és elmebetegségbe taszítva az elméjét. Sajnos a történet is pont ekkor, a totális egyedüllét fordulópontján gyengül: elegánsan sejtetett, minimalista rezdülésekre összpontosító karaktertanulmányból és pszichohorrorból mosolyogtató CGI-jal támogatott, arcba mászóan didaktikus vizualitású, szimpla sokkparádévá züllik a Saint Maud. Beszélni kezd az Úr, jobban mondva a Sátán, zavarában levitálni kezd a főfigura Az ördögűző nüanszai híján, aranyfényű szárnyakat kap a hátára – persze Glass nem téveszti szem elől látomások és valóság riasztó ellentétét, a kevesebb több lett volna. Nevetségességbe fulladó, az Ari Aster jegyezte Örökség végső megoldására hajazó befejezése már-már végzetesen cáfolni látszik az addigi megfontolt, nyugodt, drámai építkezést, így a film koncepcióját, ám a Saint Maud zárt szituációs, analitikus szerzői művekből rémlő, gazdag karakterfestészetű vesszőfutása csillapítja a döccenőket és a stáblista pergése után is kényelmetlenül fészkelődik a tudattalanunkban.

Szabó G. Ádám

 

 

Saint Maud (2019)

Rendező: Rose Glass

Szereplők: Morfydd Clark, Jennifer Ehle, Lily Knight, Lily Frazer, Turlough Convery

 

 

 

 

 

 

 


Címke: , , ,
2021.05.07 - tiszatáj

LÁNG ZSOLT:
BOLYAI – REGÉNY CSILLAGPORBÓL, FORRADALOMNYOMOKBÓL
Láng Zsolt új regénye a világhírű erdélyi matematikust, a nemeuklideszi geometria feltalálóját megidéző Esterházy Péter-idézettel nyit. A Bevezetés a szépirodalomba mottóként citált szöveghelye azért is fontos a 2019-es mű értelmezésében, mert több szempontból kijelöli azt a kontextust, azt a szöveghagyományt és prózapoétikát, azt az eredetet, amiből a Láng Zsolt-i textus megszülethetett, és azt a szerkezetet, amelyben az ő nemeuklideszi (?) tere működik… – BENCSIK ORSOLYA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.05.04 - tiszatáj

Jóllehet 1901-ben Párizsban modern esztétikai kurzusokon vett részt, a festészet és a művészettörténet területén Apollinaire autodidakta volt. Ám kitűnő ízléssel, ösztönösen ráérzett minden újra, azonnal meg tudta ítélni valamiről, hogy az valódi érték vagy sem. Úgy érezte, hogy küldetése van, támogatnia kell azokat a művészeket, akik egyfajta új esztétikát képviselnek a szokványos, idejét múlt festmények alkotóival szemben […]

Tovább olvasom >>>
2021.05.02 - tiszatáj

A címmel kapcsolatban sok mindenre asszociálhat az ember. Többek között Szabó Magda Az ajtó c. regénye, illetve színpadi változata is eszünkbe juthat. A címbe emelt tárgy ráadásul ősi szimbólum is, és a mögötte meghúzódó valóság titkai mindig izgalmasak. Az ajtó mögött ott lehetnek a múlt emlékei, vagy éppen olyan dolgok, amelyek nem tartoznak a külvilágra. Gömöri György kötetcímadó verse is számos értéket rejt… – BAKONYI ISTVÁN KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.05.02 - tiszatáj

GÖMÖRI GYÖRGY: ERDÉLYI ARCOK
Gömöri György hatvan év költői terméséből válogatta össze azt a három tucat verset, amelyek elszakíthatatlanok Erdélytől, pontosabban szólva Erdély atmoszférájától, történelmétől, a magyar szellemi életben betöltött szerepétől, illetve az ott élő magyar kisebbség helyzetétől. A jól átgondolt kötetkompozíció kétséget sem hagy a költő személyes kötődése felől, ám nem csupán Gömöri Erdély-képét ismerhetjük meg a verseken keresztül… – BARÁTH TIBOR KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.29 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS PÉTERFY GERGELLYEL AZ IRODALMI TEHETSÉGGONDOZÁSRÓL
Az Akadémiánk online folyóirata, a Felhő Café biztosít bemutatkozási, publikálási lehetőséget a hallgatóknak és a lap Facebook-oldala élő adásokhoz, beszélgetésekhez, felolvasásokhoz nyújt több tízezer olvasót elérő felületet. Rendszeres kapcsolatban vagyunk kiadókkal, a végzett hallgatóink köteteit kiajánljuk, több végzett hallgatónk kötete jelent már meg a Librinél, az Álomgyárnál és a Kalligramnál… – PÁNCZÉL ANDRÁS INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.27 - tiszatáj

SZANISZLÓ JUDIT: LELI ÉLETE
A regény felütése úgy szól: „Egy fotó leírása következik”. De a fotók sokszor hiányoznak, a hangfelvételeket tartalmazó kazettákra pedig popslágereket vettek rá. Pontosan ez a nemrögzítettség, ez a hiány biztosítja a családregény megírásának lehetőségét: fotók és hangfelvételek véletlenszerű sorrendben, amelyek nem a referencialitásból merítik hitelüket, hanem abból, hogy az elbeszélő számára ugyanabban a „dobozban” foglalnak helyet, vagy foglalnának helyet, ha léteznének… – BOCSIK BALÁZS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.23 - tiszatáj

AZ IFJÚ NYOMOZÓ
Amennyire könnyednek tűnik a plakát, netán a cím alapján, olyan megkapó és rejtett tartalékokkal bír Evan Morgan bűnügyi mozija, 2020 egyik legnagyobb meglepetéssikerét eredményezve… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.23 - tiszatáj

Székely Örs kapta idén a Makói Medáliák irodalmi díjat, amelyet 2005-ben a József Attila-emlékév alkalmából alapított Makó város önkormányzata. A díj célja, hogy Makó városa támogassa az elsőkötetes költőket, ahogyan az egykor József Attilával is történt… – JANÁKY MARIANNA INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Normal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő