04.06.
| Bálint Ádám: Fóliók >>>
03.19.
| Civilként az állam működési hézagaiban – L. Ritók Nóra előadása >>>
03.17.
| Tudományos zsebsorozattal szórakoztatja közönségét a Grand Café >>>
03.16.
| Homo Ludens Project feat. Góbi Rita Társulat: Az érintés dicsérete >>>
03.13.
| Új koncertfelvételekkel nyitja meg médiatárát a hosszú hétvégére a 16 éves Müpa >>>
02.20.
| Kurtág 95: élőben közvetíti a zeneszerző születésnapi koncertjét a Müpa >>>
02.25.
| Duda Éva Társulat: Prizma >>>
02.18.
| Az Erdélyi Magyar Írók Ligája rendezvényei a Magyar Széppróza Napja alkalmából >>>
02.16.
| Homo Ludens Project – Beszélgetés Dr. Beck Zoltánnal, Dr. Kelemen Zoltánnal, Orsós Jánossal >>>
 TiszaLINE Szalon

04.28.
| Előkerültek Pilinszky álmai >>>
04.27.
| PesText 2021 – Négyszázezer forint összdíjazású irodalmi pályázat >>>
04.26.
| A nomádok földje kapta a legjobb film Oscarját >>>
04.03.
| Milan Dunđerski ifjúsági költészeti díj >>>
03.19.
| Sziveri-díj, 2021 >>>
02.04.
| A Szépírók Társaságának felhívása >>>
12.15.
| Humorban gazdag Ájvonne érkezik a REÖK-be >>>
12.13.
| Trafó – Mi a te ügyed? >>>
12.11.
| Izgalmas kortárs krimi Podmaniczky Szilárd új könyve? >>>

Borsi Bálint, Fekete Vince, Fellinger Károly, Gerevich András, Jász Attila, Kiss Anna, Markó Béla, Siska Péter, Szálinger Balázs, Veszelka Attila versei
Grecsó Krisztián, Petrik Iván prózája
„Hogy, ha a csend…” (Szabó Csaba Hölderlin-nyersműfordításai és kommentárjai)
Tanáralakok Németh László, Márai Sándor műveiben (Ifj. Sipka Sándor, Szilágyi Zsófia tanulmányai)
Tiszatáj Diákmelléklet, újra: Hansági Ágnes: Mit jelent ma Jókait olvasni?

>>>

MEGJELENT AZ ISKOLAKULTÚRA 2021/2. SZÁMA
A koronavírus-járvány következtében Magyarországon – ahogyan a világ jelentős részén – számos tanulónak kellett és kell otthonról tanulnia IKT-eszközök és az internet segítségével 2020 tavaszától hosszabb-rövidebb megszakításokkal. Az ezzel kapcsolatos kihívások és lehetőségek áttekintése – akár még a hátralévő tanév szempontjából is –  hasznos lehet […]

>>>

Megtalált helyek
2021.03.15 - tiszatáj

KÁLLAY ESZTER:
KÉZ A LEVEGŐBEN

Szociális érzékenység, feminizmus, idegenségtapasztalat, a patriarchátus kritikája. Kállay Eszter Kéz a levegőben című első kötete jó érzékkel nyúl a felsorolt témákhoz, intelligensen közelít, nem akarja szétírni őket, nem fogalmaz meg feltétlen igazságokat, s azt a patetikus megnyilatkozást is messziről elkerüli, amelyet ezek a témakörök olykor magukkal hoznak.

Apró részletek, megfigyelésekből levont konklúziók világa ez, s a kötet olvasása közben rögtön felmerül, mennyire tudunk egy szimbólum, proléma mentén haladni, van-e egyáltalán ilyen, amely felöleli a szövegeket, összpontosulnak-e valahol. De ezek a versek külön utakon járnak, hiába, hogy tudjuk, valahol lennie kell egy titkos összefüggésnek. Visszatéresek történnek, de nem érezni, hogy tudatosan, szándékoltan hozna vissza egy prolémát,  a dolgok, amik foglalkoztatják, így valahol mégis szépen összeérnek. A kötetben nincsenek konkrét cikulsok, melyeket viuzálisan látnánk elkülönítve, mégis van egy mozgás, ahogyan visszakanyarodunk egy helyzethez, egy közegbe, ahol már jártunk, ahol már elmondtak nekünk valamit. Ez a ciklikus mozgás nem megrajzolható, de az olvasás folyamatában tetten érhető, ezért is izgalmas egyben olvasni a könyvben sorakozó szövegeket. A versek megengedik ezt az olvasatot, mert a súly, amelyet cipelnek, szintén megoszlik, s azzal hogy időzünk egy darabnál, el is simítja azt a vállunkon, észrevételnül visszük tovább.

Kállay a figyelmesen megragadott képek közé helyezkedik, onnan beszél, így olyan pontokon tud hangsúlyt elhelyezni, ahonnan tisztábban látszanak, s nem tudnak elveszni nagy mondatok, szembesítő gesztusok mögött, mivel a szerző eleve megkerüli ezeket. A kisbetűk használata – a címek esetében is – szintén kizárja a hierarchiát, amely gondolat és gondolat között lehetne, illetve azt az elemzési irányt is elveszi az olvasótól, amely szerint a vers egyetlen fogalom vagy téma köré épülne. Ezek az alkotások önmagukban építkeznek, minden szónak meg van a helye, hogy összeálljon és egyben maradjon a szöveg egésze, de nem helyez irányba bennünket egy verscímmel, nagybetűs sorkezdéssel, kiemelt szóval sem. Hierarchiák helyett paralelek, mellérendelések működnek, határozzák meg a mondatstruktúrákat, sokszor ezek egymást átfedő, egymással interakcióba lépő, dinamikus mozgása az, amely a figyelem központjába kerül. Képesek erre, hisz nincs szakadék köztük. Kállay nem állít, nem nyilatkozik nagyokat, expliciten, helyette egymás mellé pakol, megfigyel, elmond, kérdez. Csak felvet dolgokat, megvillantja őket, hogy tudjuk, vannak. Ránagyít a képekre, finoman vált, de hirtelen.

Bizonyos versek nem csak képekből összeállt benyomások: Kállay behúz a szövegekbe és történetekben indít el, mintha várhatnánk a folytatást, következő fejezetet. Nem csak képeink, szereplőink is vannak. Így mi sem kényelmesedünk el, nem maradunk egyhelyben, más terekbe jutunk el, új pillanatokba csöppenünk – átúszunk egy medencét (caché), ülünk egy szelet torta felett, csak bökdössük a villával, kávéházi ablakon nézünk kifelé – „sárfekete tortát eszem, rétegzett, mint más / nők felé érzett lelkiismeretfurdalás”, „villával döfködöm a tortát, egy mozdulattal, / amit az anorexiás évek alatt sikerült tökéletesítenem” (az elsiklás vége). A falakat apánk életéről kérdezzük, rajtuk, közöttük, a festéknyomokban keressük a feldolgozás lehetőségeit – „talán most kell feldolgozni, egyedül lenni a falakkal, / kérlelni őket, hogy lássanak újra, / bár miattam van rajtuk szemfedő festék. / eléjük járulok, apáról kérdezek, / az utolsó hetekben többet látták, mint én.” (festés)

Alapvető közegei a verseknek a nyelvről való gondolkodás, a terekben történő helyezkedés, az emlékezés olykor meghökkentő, utolérhetetlen folyamata – „az emlékezés egy felbukkanó test” (kék bolygó) – a víz közege, ahol más szabályai vannak a levegőhöz jutásnak, és az úszás mint a hagyományostól eltérő, valamilyen más tevékenysége az életnek.  Fontos motívum az apafigurák elgyászolása, mely egyben felszabadulás is, most már felnőtté lehet és kell is válni. Az utazások, az ezzel járó idegenség, mozdulatlanság, otthonossá vált idegen nyelvek. Helyek, melyek támaszt nyújtanak, ha megtaláljuk bennük a megfelelő pontot – magunkból feltréképezni a tereinket, nyelvünkkel, (kéz)mozdulatainkkal körülhatárolni azt: „minden teret el lehet kezdeni, / csak egy pontot kell találni benne, / ahol megtámaszkodhatunk.” (támasz), „(…) pont úgy szorítanak be, hogy nem marad / választásom: jól kell éreznem magam. / idegen nyelveket kell magamon éreznem” (humor), „bejáratott mondatokkal költözöm” (tenth district). A lírai alany sokfelé jár – taxi, repülőtér, külvárosi uszoda, a zöldséges – megfigyel, s felidéz saját emlékeket, gyerekkori történéseket is, társasviszonyokat. A gyász egymást követő fázisait, a szerelem előre nem látható pontjait. Aztán néha megáll, önmagát fürkészi hosszasan, ugyanazzal a megfigyelő gesztussal, amellyel másokat néz mélyen. Kíváncsi és ironikus, saját testét és tudatát vizsgálva is.

A tereim című versben érdekes összekapcsolása történik a nyelvnek azokkal a helyszínekkel, amelyekben a lírai alany mozog. Kérdéseket tesz fel, lehet-e, hogy egymást határozza meg a kettő, tereink képeznek-e le részleteket abból, ahogy a nyelvet használjuk, esetleg fordítva. A műfordítóként is tevékenykedő szerző idegen nyelvekhez fűződö viszonya  abszolút helyet kap ebben a költői nyelvben. Egy párizsi uszoda vagy angol város párbeszédei ideiglenes tereket hoznak létre, melyekben felismerünk társadalmi működéseket, s bár továbblépünk, közben sajátunkká is válnak – „tereim egy idegennyelv-könyvre kezdenek hasonlítani”. A szerző a nevek című versben emeli ki leginkább, hogyan tudunk rendelkezni saját sorsunk fölött csupán a nyelvvel, amely a miénk.  Hogyan hordozza dolgainkat, ott, ahol nem is várnánk vagy hinnénk, hogy képes rá. Eszköze lehet a fosztásnak, melyet tudatosan végzünk, ahogy az említett vers szereplője is teszi: „nagyinak hívja az anyját, mint a gyerekei, / hogy elvehesse tőle az anya nevet.”  Ebben az értelemben felvett, megkapott szerepeink egyértelműen összekapcsolódnak a nyelvvel. Tudatosan fosztunk meg másokat szerepeiktől, veszünk magunkra mi is mást, kiválasztjuk, elvesszük –mást adunk egy személynek, s így megszüntetjük: nem csak a nevet, a személyt is, a kapcsolatot.

További izgalmas poétikai eljárása a szövegeknek az a közvetett személyesség, amellyel eltávolítja azt, ami közel kerülne. A lírai én a tapasztalatokat megfigyelőként adja át, nincs azonosulás, akkor sem érezni ilyesmit, mikor önmagáról, E/1-ben beszél. Távolságot tart, nem válik eggyé a tapasztalattal, akkor sem, ha az akár a sajátja. Bravúros eltolás ez, nem enged személyes tapasztalatot látni, de általánossá sem növeli, csupán a helyzetet mutatja meg, amely ezeket a különböző eseményeket, benyomásokat, élményeket létrehozza.

Kállay költői nyelve megmutatja, hogy a dolgok abszurditása egyszerűen leírva is érződik, nem helyez hangsúlyokat sehová, csak visz, mint a folyó – „lassan terjeszti ki magát” (folyó), nem festi túl a helyzetet, nem forgatja ki önmagából, hogy biztosan kiforrjon az ironikus, groteszk állapot. Minden úgy van ott, ahogy egy sima kedden történnek a dolgok. A megfigyelői pozíció azonban, amelyet felvesz, azt üzeni: látom, mi történik –  látlak. Ezek a szövegek nem derűsek, de a melankólia ironikus szálak között fut, lassan, s a kész fonatban már a humort is megtermeli. Irónia, groteszk, – mindezzel máshová tevődik a nézőpont, a hétköznapi, triviális dolgokra tekint másképp, abszurddá teszi a pillanatokat, melyekben élünk. A lírai én egy-egy hétköznapi cselekvésnek rétegeibe bújik, s onnan suttog kifelé. Halk líra, halk voltában súlyos, ereje a csendből, suttogó hangnemből táplálkozik – „a belső csönd felnyitása, hogy kijöhessen a sírás. még várok rá.” (a csönd felnyitása)

Fontos filozófiai és egyben poétikai kérdése a kötetnek a szerepekhez, kikényszerített szerepeinkhez való ragaszkodás, a versek különböző alanyai más és más módon határolják be magukat, vagy határolódnak be mások által. Az ezekben a kapcsolódásokban kirajzolódó ütközéseket tematizálják a költemények. Azt, milyen ellentmondásos szerepeknek vagyunk kitéve, nők és férfiak egyaránt, milyen szerepek vannak felajánlva számunkra a jelen társadalmi berendezkedésben, vagy hogy milyen humorral kéne rendelkeznie a pultos nőnek, hogy kiszolgálja a világot. Kállay ugyanakkor nem törekszik arra, hogy ezekről a problémakörökről egész képet adjon, képviseljen bárkit, bármilyen csoportot is, mégis, egyszerre szól mindenről, ami érinthet bennünket.

A nősorsok találkozása a verseken belül és versek között is állandóan visszatérő játék – a nő, aki a család összetartásán fáradozik, a nő, aki férfiakat gyászol, aki evészavarral küzd, pultosként tűri, hogy mindenki azt hiszi, ismeri, a nő, aki fiatal, a műszakja alatt azon agyal, menjen-e egyetemre, a nő, aki ötvenévesen gyászolja a gyerekkorában elvesztett testvért, aki szülés után „a magára képzelt túlsúllyal” küzd, a nő, akit vert az apja. Ezek a életutak felsorakoznak, a nők „nagy művek helyett zárt sort” (gyülekező) alkotnak, valami egységes erő jelképeiként jelennek meg. Nem válnak allegorikussá, csak vannak, saját terükben élnek ezek a történetek.

Sűrű költészet ez, az egyszerű képzetét keltő, tovasuhanó képekkel, melyek rendkívüli, olykor bizarr voltára már csak akkor csodálkozunk rá, mikor elérünk egy pontig, sorvégig, az oldal aljáig. Így hát vissza kell menni, folyton, Kállay szövegei ugyanis saját ritmusukat diktálják. Végtagok tétova mozgása, növények, állatok, egy halott állatra hasonlító zuhanyfej lebegése (évkezdés). Mozgásformák közül az úszás az, ami visszatér, s e mozgás fizikai voltához hasonlóan a versben történő leírása is meditatív állapotot idéz, mely közben rég elfeledett vagy éppen aktuális dolgok futnak át az ember agyán, pedig valójában nem is gondol konkrétra egyikre sem. Az ehhez kapcsolódó versek legjellegzetesebb darabja a caché, ahol az úszás közben elcsípett mondatok, rejtett gondolatok kerülnek elő – „nekünk azt mondták, / hogy két ember halt meg, nem kétszázat, / levegővétel, / lőttek bele a szajnába” (caché). Egy medence hossz alatt feltérképezett történet.

A kötet címe számos kapcsolódási pontot kínál, szövegekhez,  képekhez, témákhoz, de akár saját attitűdünket is kifejezheti a kötet által belakható térrel szemben. Egy levegőben elkapott kéz egyszerre lehet táncmozdulat vagy egy bizonytalan, be nem fejezett mozgás képe is, szolgálhat védekezést, de indulhat pofont adni is. Saját kézmozdulatainkon keresztül rezonálhatunk a sorokkal, s mire átúszunk rajtuk, talán egyre tisztábbá válik a mozdulat.

Ferencz Hedvig

 

Magvető Kiadó

Sorozat: Időmérték

Budapest, 2020

55 oldal, 1999 Ft

 

 

 

 

 

 

 


Címke: , , , , ,
2021.05.07 - tiszatáj

LÁNG ZSOLT:
BOLYAI – REGÉNY CSILLAGPORBÓL, FORRADALOMNYOMOKBÓL
Láng Zsolt új regénye a világhírű erdélyi matematikust, a nemeuklideszi geometria feltalálóját megidéző Esterházy Péter-idézettel nyit. A Bevezetés a szépirodalomba mottóként citált szöveghelye azért is fontos a 2019-es mű értelmezésében, mert több szempontból kijelöli azt a kontextust, azt a szöveghagyományt és prózapoétikát, azt az eredetet, amiből a Láng Zsolt-i textus megszülethetett, és azt a szerkezetet, amelyben az ő nemeuklideszi (?) tere működik… – BENCSIK ORSOLYA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.05.04 - tiszatáj

Jóllehet 1901-ben Párizsban modern esztétikai kurzusokon vett részt, a festészet és a művészettörténet területén Apollinaire autodidakta volt. Ám kitűnő ízléssel, ösztönösen ráérzett minden újra, azonnal meg tudta ítélni valamiről, hogy az valódi érték vagy sem. Úgy érezte, hogy küldetése van, támogatnia kell azokat a művészeket, akik egyfajta új esztétikát képviselnek a szokványos, idejét múlt festmények alkotóival szemben […]

Tovább olvasom >>>
2021.05.02 - tiszatáj

A címmel kapcsolatban sok mindenre asszociálhat az ember. Többek között Szabó Magda Az ajtó c. regénye, illetve színpadi változata is eszünkbe juthat. A címbe emelt tárgy ráadásul ősi szimbólum is, és a mögötte meghúzódó valóság titkai mindig izgalmasak. Az ajtó mögött ott lehetnek a múlt emlékei, vagy éppen olyan dolgok, amelyek nem tartoznak a külvilágra. Gömöri György kötetcímadó verse is számos értéket rejt… – BAKONYI ISTVÁN KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.05.02 - tiszatáj

GÖMÖRI GYÖRGY: ERDÉLYI ARCOK
Gömöri György hatvan év költői terméséből válogatta össze azt a három tucat verset, amelyek elszakíthatatlanok Erdélytől, pontosabban szólva Erdély atmoszférájától, történelmétől, a magyar szellemi életben betöltött szerepétől, illetve az ott élő magyar kisebbség helyzetétől. A jól átgondolt kötetkompozíció kétséget sem hagy a költő személyes kötődése felől, ám nem csupán Gömöri Erdély-képét ismerhetjük meg a verseken keresztül… – BARÁTH TIBOR KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.29 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS PÉTERFY GERGELLYEL AZ IRODALMI TEHETSÉGGONDOZÁSRÓL
Az Akadémiánk online folyóirata, a Felhő Café biztosít bemutatkozási, publikálási lehetőséget a hallgatóknak és a lap Facebook-oldala élő adásokhoz, beszélgetésekhez, felolvasásokhoz nyújt több tízezer olvasót elérő felületet. Rendszeres kapcsolatban vagyunk kiadókkal, a végzett hallgatóink köteteit kiajánljuk, több végzett hallgatónk kötete jelent már meg a Librinél, az Álomgyárnál és a Kalligramnál… – PÁNCZÉL ANDRÁS INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.27 - tiszatáj

SZANISZLÓ JUDIT: LELI ÉLETE
A regény felütése úgy szól: „Egy fotó leírása következik”. De a fotók sokszor hiányoznak, a hangfelvételeket tartalmazó kazettákra pedig popslágereket vettek rá. Pontosan ez a nemrögzítettség, ez a hiány biztosítja a családregény megírásának lehetőségét: fotók és hangfelvételek véletlenszerű sorrendben, amelyek nem a referencialitásból merítik hitelüket, hanem abból, hogy az elbeszélő számára ugyanabban a „dobozban” foglalnak helyet, vagy foglalnának helyet, ha léteznének… – BOCSIK BALÁZS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.23 - tiszatáj

AZ IFJÚ NYOMOZÓ
Amennyire könnyednek tűnik a plakát, netán a cím alapján, olyan megkapó és rejtett tartalékokkal bír Evan Morgan bűnügyi mozija, 2020 egyik legnagyobb meglepetéssikerét eredményezve… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.23 - tiszatáj

Székely Örs kapta idén a Makói Medáliák irodalmi díjat, amelyet 2005-ben a József Attila-emlékév alkalmából alapított Makó város önkormányzata. A díj célja, hogy Makó városa támogassa az elsőkötetes költőket, ahogyan az egykor József Attilával is történt… – JANÁKY MARIANNA INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Normal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő