Oláh András versei

hagyaték

                 (néhai Oláh Sára emlékére)

élni az életet lehetetlen vágyban

félni a holnapot pusztulásra szántan

hajtincset rejteni zsoltárok könyvébe

– fojtó ábrándodnak keserű a vége –

kétségekbe gyűrve gyermeket nevelni

süllyedni a gondba – volt bizony ezernyi –

befelé sírással jégszívűvé hűlni

választott bélyeggel folyton szembesülni

remélni mégis egy hazug kegyelmet

s tudni hogy magához sohasem emelhet

látni a sorsot amint vakon elmegy

s ott marad utána a sok kinőtt jelmez

mosoly nélkül élve szétosztani mindent

nincs már mit őrizni: arcod félre billent

a házból ahol éltél nem maradt semmi

hagyatékod hamu – nincsen hol keresni

akkor is  

maradtál fájdalom – letörölt ékezet –

ablaknyi rés helyett elbillent képkeret

vonatod most is a szívemben zakatol

sok révült mosolyú emléket letarol

hiány van és sötét – kafkai fájdalom –

kihűltek a szavak s bennünk sincs irgalom

s ha elvérzünk is a hideg vágányokon

a végítéletet akkor se vedd zokon

s ha majd a másik part kontúrja felragyog

ne felejtsd el hogy én akkor is ott vagyok