A visztulai csoda egy harcos szemével

JÓZEF MACKIEWICZ: „BEVESSZÜK VARSÓT”

A „Bevesszük Varsót!” Józef Mackiewicz kilencedik magyar nyelven megjelent kötete,  aktualitását az adja, hogy száz éve, 1921. március 18-án írták alá az újonnan függetlenné vált Lengyelország és a szovjetek közötti háborút lezáró Rigai békét.

A lengyel–szovjet háború megjelenik a lengyelek egyik kedvelt regényében is, Stefan Żeromski 1924-es Koratavasz című művében a háború az újjászületett lengyel társadalom nagy próbatételeként jelenik meg, amelyből a lengyel nép teljes diadallal kerül ki, eredményeképpen kezdheti építeni az új, szabad országot. A recenzált regény azonban bátran dönti le a háború hőseinek szobrait és szembemegy a győzelmet övező nemzeti tabukkal.

A „Bevesszük Varsót!” már emigrációban írta, és 1965-ben adták ki Londonban. Akár a regény főhőse, Karol Krotowski, a szerző maga is végigharcolta a lengyel–szovjet háborút, ez alapján a regénye lehetne egy személyes számvetés is egy sorsfordító háborúról, amelyet a tizedik litván–fehérorosz ulánus ezred kötelékében küzdött végig. A regény szempontjából jelentős adalék az is, hogy egységében nem csak lengyelek, hanem litvánok, fehéroroszok, kozákok sőt, még oroszok is szolgáltak, akiknek közös ellensége a kommunizmus volt.

Mackiewicz az összes lehetséges érintett szemszögéből próbálja bemutatni a háború valóságát. A „Bevesszük Varsót” narratívája gyökeresen eltér a lengyel–szovjet háborúval kapcsolatos általános lengyel nézettől, amely szerint az újjászülető Lengyelország hatalmas diadalt aratott a vörös óriás felett, megmentve ezáltal Európát a bolsevik veszedelemtől. Az általánosan elterjedt narratíva alapján a győzelem nem valósulhatott volna meg Piłsudski bölcs és tehetséges vezérlete nélkül, aki éleslátásának és merészségének hála megvédte a lengyel függetlenséget. Mackiewicz tagadta a háború jelentőségét, Piłsudski szerepét szerinte felnagyították, és a lengyel vezetés tagjai közül korántsem tett eleget senki a bolsevikok megállításáért. Ezek miatt a megállapításai miatt rengeteg negatív kritika érte, hiszen kíméletlenül kereste az igazságot az események mögött, a hazájára leselkedő legnagyobb veszélynek a kommunizmust tartotta.

A szerző szerint az Orosz Birodalom összeomlása utáni vákuumban, a lengyelek cserben hagyták litván, fehérorosz és ukrán szövetségeseiket, akikkel vállvetve harcoltak 1919-től kezdve a függetlenségért. Mackiewicz szerint ez a cserben hagyás óriási vétség volt dacára annak, hogy Lengyelország egyértelmű győztesként került ki a konfliktusból, hiszen a lengyel elit nem ismerte fel, hogy már nem a cári önkénnyel, hanem egy újfajta, ha lehet még gonoszabb totalitárius hatalommal áll szemben, és ahhoz, hogy visszaverje az új veszedelmet, hosszú távon szüksége lett volna történelmi szövetségeseire is. A bolsevikok elleni harcra Mackiewicz inkább egy belső ellenséggel folytatott küzdelemként tekintett, mert a kommunista ideológia minden népet képes volt megbabonázni, sőt maguk az oroszok is harcoltak ellene:

„Gyenyikin kizárólag az »orosz« forradalom ellen akart harcolni, Piłsudski pedig az eddigiekből ítélve »Oroszországgal« küzdene. Mindketten úgy gondolják, hogy ez bilaterális játszma, miközben Lenin és Trockij globális játszmát folytat. Hát itt van a kutya elásva. Gyenyikin csak Oroszország, Piłsudski csak Lengyelország érdekeit látja. Tehát megint vitatkoznak a nyelvről és a határokról. Lenin meg tesz az egészre.” (175. oldal)

A regényből kiragadott fenti idézet kitűnően megmutatja Mackiewicz éleslátását, és kritikus szemléletét a háborúval kapcsolatban érzett ellentmondásos érzéseit. Ez az univerzális megállapítás adja talán a regény esszenciáját, miszerint a bolsevikok univerzális ellenfél, nem ismertek határokat, miközben az általuk meghódítani kívánt népek mind csak  saját rövid távú érdekeikkel törődnek.

A regényben a háborús szál mellett a főszereplő Karol és választottja, Zosia szerelemi története bontakozik ki előttünk. Ők ketten egy hosszú küzdelmet folytatnak, amely már jóval a háború előtt elkezdődött. A történetet átszövi a szerelmükért, a diszpenzióért majd a házasságukért folytatott küzdelem is. A háború után, pedig a véres emlékek viaskodnak a mindennapi élet és a háború által kiváltott viszontagságokkal, az életben maradt bajtársak pedig, mint a háború szellemei visszajárnak kísérteni Karol életébe.

A regény egy új nézőpontot képviselt a huszadik századot formáló egyik fontos eseményével kapcsolatban. Háborús regényként nem mond újat a háborúról, a golyók fütyülnek, kopognak a páncélosokon, az emberek pedig közben meghalnak és szenvednek idegenek háborúit vívva.

A regény a diadal felett érzett büszkeség és irracionális értelmezések leleplezése által a politika és a történelem által okozott szenvedésre és a szenvedés megelőzésének hiányára hívja fel a figyelmet. Az 1919-1920 között zajló lengyel-szovjet háború fontossága elvitathatatlan, mivel meghatározta Közép-Európa fejlődését, és megakadályozta a bolsevizmus térnyerését. De Mackiewicz háborúval kapcsolatos állításai inkább kérdésekké szelídültek, olyan kérdésekké amelyeket továbbra is tabu feltenni. Valóban sikerült-e megállítani a bolsevik terjeszkedést, vajon tényleg mindent elkövettek a legyőzése érdekében a háború során, ahogy a hivatalos narratíva állítja, és Dávid és Góliát küzdelmeként állítja be az eseményeket, vagy többet is el lehetett volna érni? Vajon ez a nagy diadal a vörös veszedelem megállításáról szólt, vagy csak egy kis lélegzetvételnyi időhöz juttatta a lengyeleket és a térség népeit?

Ez a kérdésfeltevés további gondolatokhoz vezet, vajon van-e, lesz más közép-európai írónak is bátorsága Mackiewiczen kívül, hogy a nemzeti mítoszokat, hősöket és narratívákat feláldozza az igazság oltárán, mert Lengyelország számos szomszédjára vár még egy hasonló szembenézés a múlttal.

Nagy Ignác

Fordította: Pálfalvi Lajos

Attraktor Kiadó

Budapest, 2021

412 oldal, 3900 Ft