Müller Dezső stációi
MÜLLER DEZSŐ:
ALÁMERÜL ATLANTISZOM
Indulás és érkezés, és ami közte van. Egy tartalmas életmű stációi sorakoznak Müller Dezső legújabb verseskötetében. Ahogy öregszik az ember, gondolatai egyre többször elidőznek a Máté Péter által megénekelt „lázas ifjúság”-nál… – FÁBIÁN TIBOR KRITIKÁJA
MÜLLER DEZSŐ:
ALÁMERÜL ATLANTISZOM
Indulás és érkezés, és ami közte van. Egy tartalmas életmű stációi sorakoznak Müller Dezső legújabb verseskötetében. Ahogy öregszik az ember, gondolatai egyre többször elidőznek a Máté Péter által megénekelt „lázas ifjúság”-nál.
„Az életet már megjártam.” Arany János Epilógusának kezdő sora kimondatlanul is végigkíséri a lelkész-költő kilencedik kötetének mondanivalóját. Egy élet leltárkészítése tárul fel az olvasó előtt. Mint amikor valaki rendezgeti, teszi-veszi összegyűjtött dolgait egy előtte lévő hatalmas íróasztalon. Csak itt éppen sokkal többről van szó. Egy egész életmű darabkáiról.
A megfáradt, betegségeket, csalódásokat, fájdalmas gondolatokat hordozó jelen, az időskor számvetése ez. Amely éppen ezért akkor a legvidámabb és legboldogabb, amikor visszatekinthet a lelkes, vidám, gondtalan ifjúkorra, az életét körülölelő anyai szeretetre, a zilahi indulásra.
Amikor az ember, szinte észrevétlenül, magába kanalazza azt a sokrétű szellemi táplálékot, amely aztán kiteljesíti őt. Emberré, alkotóvá formálja. Igét hirdető lelkipásztorrá és versben üzenő költővé. Egyik sors sem könnyű, hát még a kettő együtt, de az elhívott embernek mégis vállalnia és hordoznia kell keresztjét, mert magasabb hatalom szolgálatában áll.
Az életmű lírai összefoglalójában, a mérleg jobb és bal serpenyőiben ott sorakoznak az örömök és nyomorúságok. A jelenre pedig rászakad a fájdalmas felismerés: „életem / szakadt gúnyáját / hiába mángorolom / maholnap / alámerül / Atlantiszom”. (Alámerül Atlantiszom)
Müller Dezső utazásra hív. Abban a tudatban kezdjük el olvasni őt, hogy az ő életét követjük, de aztán nagyon hamar rádöbbenünk, hogy nem csak azt. Mert a szép kiállású, igényes kötetet lapozva egyre-másra nyílnak meg saját életünk rejtett, tudatalattijába száműzött emlékei. A költő arra inspirál, hogy ne csak éljünk, de lássunk és emlékezzünk is.
Mindemellett időskori erőgyűjtés is ez, az ifjúkor és a teljes élet áldásaiból. Annak a hitben gyökerező felismerése és továbbadása, hogy soha ne hiányozzék életünkből a hit, remény, szeretet igénye és teljessége. A hála mindazért, amink van és amivé lettünk, és amit áldásként naponta odatol életünk asztalához, az életünkhöz hajoló Úristen.
Fábián Tibor
Arad, 2020
124 oldal