Buket Uzuner: Reset

Buket Uzuner (1955) török író, novellista és útikönyvszerző. Kötetei magyarul: Isztambuliak (2014), Hosszú fehér felhő (2015).

Azok a történelem előtti időkben alapított városok, amelyek közül néhányban még ma is van szerencsénk élni, az emberi civilizáció legrégebbi szimbólumai. Ezek az egyedi, antik helyek a világörökség kincsei. Némely politikus mégis megtalálja a módját, hogy megváltoztassa régi kulturális szimbólumaink funkcióját, mintha csak letűnt korok királyai vagy szultánjai volnának ők. Más szóval a hatalom mindig nyomatékot akar adni erejének, és a köz akaratát nem veszi figyelembe. Ezzel nyomnak egy RESET gombot a történelmen, a kultúrán és az életünkön.

Egyike ezen csodálatos városoknak Isztambul. A város egyik legfontosabb látványossága a Hagia Sophia, a régi kelet-római templom Kr. u. 547-ből, amit a török időkben mecsetté alakítottak (Kr. u. 1453), majd végül közel 500 évvel később, a modern köztársaság korában a zseniális politikus, Atatürk briliáns politikája nyomán multikulturális múzeumként nyílt újra 1934-ben.

2020 júliusában azonban az ország jelenlegi elnöke úgy döntött, hogy megnyomja a RESET gombot a város történelmének billentyűzetén, és az Hagia Sophia újra mecsetként  nyitotta meg a kapuit a hívők előtt. Csak várjunk a következő gombnyomásig…

Itt csatolom a könyvem első fejezetét. A regény „I am Istanbul” főszereplője maga a város, aki elmeséli nekünk élete történetét.

A regény megjelent az USA-ban, Spanyolországban és most Magyarországon is.

A nevem Isztambul

Isztambul vagyok, a városok városa, metropolisok királynője, költők fellegvára, uralkodók szeme fénye, szultánok öröksége, a földkerekség gyöngyszeme! A nevem Isztambul; az idők folyamán pogányok, keresztények, zsidók, muszlimok sőt még hitetlenek is, barátok és ellenségek leltek menedékre partjaimon. A világ legtitokzatosabb, legveszélyesebb és természetesen legcsodálatosabb városa vagyok, amelyben megfér egymás mellett ármány és szerelem, szenvedés és öröm! A tengerek istenének, Poszeidónnak vagyok a lánya, az aranygyapjút kereső Argonauták csodája, a  középkori városok uralkodónője, az új- és legújabb kor hírnöke vagyok. A huszonegyedik század újból felragyogó csillaga, boldogságok és katasztrófák, pusztulások és örömhírek városa vagyok! Isztambul a nevem; az a város vagyok, ahol valamennyi emberi érzést egyszerre lehet a legpozitívabban és legnegatívabban megélni! A  nevem Isztambul; a  városok angyala, a  történelem istennője vagyok. Szárnyalások és zuhanások, emelkedések és bukások, születések és megsemmisülések egymásba fonódnak a lelkemben, ott mind összegabalyodnak, majd kioldhatatlan spirálok formájában beszivárognak ősi ciszternáimba. Én Isztambul vagyok; a  reménység színe, a méreg zöldje, a hajnal pírja, Júdás fája, mimóza, levendula, Isztambul vagyok; türkizkék vagyok! A rejtélyek-talányok városa vagyok; a zűrzavar, eshetőségek, elevenség és kreativitás ihlető múzsája vagyok: az én nevem, Isztambul!

A mostani nevem Isztambul, közel egy évszázada így hívnak Engem, azelőtt Konstantin városaként, Konstantinápolyként emlegettek, eleinte pedig Bizáncként. További neveim is voltak: Boldogság kapuja, Dersaadet, Derüssadet, Állam kapuja, Asitane, Daralliye, He Polis, Nea Roma, Cárigrád, Kunstantiniyye… Egyszerűen csak kinevetem ezeket a halandókat, akik önmaguk dicsőítése miatt nem tudtak élni, szegény nyomorultak. Ha lett volna annyi eszük, hogy tőlem megkérdezzék, én a Szépasszony városa kifejezést tartottam volna a legtalálóbbnak, de hiába! Hiszen eleve ilyen vagyok; én, aki Isztambul vagyok, a városok városa és szépasszonya vagyok, csak uralkodókkal és szultánokkal járok, legtöbbet az utazókat és a költőket hallgatom. A zöldfülű írók pedig még mindig sorban állnak, hogy regényt írjanak rólam. Íme az egyikük!

A nagy és rangos városoknak van lelke, szoronganak. Az utóbbi időben gyakran szorongok, búsulok, rosszkedvem támad. Ilyenkor fel kell frissülnöm, ki kell zökkennem, szórakoznom kell. Ha nem rázom fel magamat, kárt tehetek magamban és a bennem lakó 15 millió emberben. Ma részben ezen okból úgy döntöttem, hogy figyelmemet a Yeşilköy nevű városrészem felé fordítom, a modern kor egyik legszebb arcára, a  repülőteremre fókuszálok: az Atatürk repülőtérre.

Valamikor egy zöld falucska volt, igen, ez itt Yeşilköy volt. Vannak, akik még ma is így hívják, de a többség ma már a repülőtér nevéről ismeri a helyet. Pedig az eredeti neve Aya Stefanos volt. Akkoriban, 395-ben vagy 495-ben – már nem emlékszem pontosan –, amikor még a bizánci vendégeim laktak itt, azon a félelmetes, viharos éjszakán ebben a kikötőben horgonyozott le egy kis hajó, amely a csodatevő Stefanos holttestét szállította innen Rómába. Úgy él emlékezetemben, mintha csak tegnap történt volna, egy borzalmas, koromsötét éjszaka volt. Az is egy olyan időszak volt, amikor nyomasztó érzések kerítettek hatalmukba, rettentően bánatos voltam, és ez volt a vihar oka is. Bizánci tengerészek itt rejtegették a holttestet, amíg el nem múlt a rossz idő, később pedig mind a kerület, mind a templom, amelyben a holttestet elrejtették, Aya Stephanosként maradt meg a köztudatban. Sokkal később, amikor már a török vendégeimmel éltem, 1926-ban vagy 1927-ben – már nem emlékszem pontosan –, az Ayastefanost nagyon szerető és oda gyakran ellátogató író, Halit Ziya Uşaklıgil Yeşilköynek nevezte el ezt a környéket. Így történt. Mivel ezeknek a halandóknak a logikája is halandó, folyton megváltoztatják mindennek a nevét, szabályát és határát!

Ma részben azért is választottam a repülőteret színhelyként, mert szeretnék a szemtanúja lenni annak az eseménynek, amint visszatér egy isztambuli lakos, aki évekkel ezelőtt minden cókmókját összeszedve névlegesen elhagyott engem, szeretnék egy jót szórakozni ezen. Nem is! Lehet, hogy szórakozom egy kicsit, és a lelkem felvidul. Egy olyan isztambuli nőre várok, aki kereken tizenhárom esztendeig neheztelt rám, aki nagyon messzire menekült előlem, de most természetesen lélekszakadva rohan vissza a karjaimba. Nemsokára kiszáll a repülőgépből és ismét találkozik velem. A neve Belgin. Ez lesz az egyik legszórakoztatóbb visszatérés. A legmókásabb, legkalandosabb az engem hozzá hasonlóan duzzogva, esküdözve elhagyó, feledni akaró földi halandók visszatérése közül. A hazatérők mindig kitalálnak valami átlátszó ürügyet, feltétlenül megpróbálják eltitkolni visszatérésük valódi okát. A várandós Belgin például egy szerelemre hivatkozva tér most vissza. Beleszeretett Ayhanba, az isztambuli szobrászba! Így van ez, mindig így van: akik egyszer a rabommá válnak, többé nem képesek menekülni a vonzerőmtől. Aki egyszer isztambulivá válik, akárhová megy is, szívében a hozzám való visszatérés esküjével él együtt, minden pillanatban felidéz engem, hiányol, egyre csak hiányol, és a vágy elemészti! Ilyen az Isztambul iránt érzett szerelem, ilyen az. Én Isztambul vagyok, szerelmem nem összehasonlítható egyetlen földi halandó szerelemmel sem, fájó hiányomat egyetlen másik város sem képes pótolni vagy elnyomni! A száműzöttek utolsó lélegzetének éneke, Isztambul fájdalma és verse, az önkéntes szökevények egyetlen eszménye, a föld illata, az álmok gyöngyszeme vagyok. Isztambul vagyok én, a legelbűvölőbb, a legelvarázsoltabb város: a világ legkívánatosabb városa, Isztambul vagyok. Több ezer év óta egyetlen halandó sem volt képes ténylegesen elhagyni engem. Engem soha, de soha nem lehet elhagyni!

Az én nevem Isztambul.

Sipos Katalin fordítása

RESET Mi történik, ha megszokott társadalmi életünkben kell alkalmazni a jól ismert IT Help Desk-módszert? Ami egy éve még merész science fiction lett volna, mára a mindennapjaink részévé vált. Lezárunk, várunk, újraindítunk. A PesText Fesztivál is nyomott egy resetet, a COVID által átformált viszonyok között a szórt, globális fókusz helyett a koncentráltabb lokális, regionális irodalmi figyelem kapott hangsúlyt. A PesText hívószava idén a RESET volt, ezért a meghívott írók ebben a témában küldtek írásokat a fesztivál fanzinjába. A Reset ‘zine erős, bátor szövegei, illusztrációi a környékről érkeztek: magyar, szlovák, cseh, lengyel, német, osztrák, szerb, horvát, orosz szerzők mellett kalandvágyó norvég, portugál, török alkotók mutatják meg nekünk, milyen emberi, társadalmi, művészeti vetületei vannak az újraindításnak. Ezekből a javarészt felkérésre írt szövegekből közöl válogatást a következő hetekben a Tiszatájonline.