04.06.
| Bálint Ádám: Fóliók >>>
03.19.
| Civilként az állam működési hézagaiban – L. Ritók Nóra előadása >>>
03.17.
| Tudományos zsebsorozattal szórakoztatja közönségét a Grand Café >>>
03.16.
| Homo Ludens Project feat. Góbi Rita Társulat: Az érintés dicsérete >>>
03.13.
| Új koncertfelvételekkel nyitja meg médiatárát a hosszú hétvégére a 16 éves Müpa >>>
02.20.
| Kurtág 95: élőben közvetíti a zeneszerző születésnapi koncertjét a Müpa >>>
02.25.
| Duda Éva Társulat: Prizma >>>
02.18.
| Az Erdélyi Magyar Írók Ligája rendezvényei a Magyar Széppróza Napja alkalmából >>>
02.16.
| Homo Ludens Project – Beszélgetés Dr. Beck Zoltánnal, Dr. Kelemen Zoltánnal, Orsós Jánossal >>>
 TiszaLINE Szalon

04.28.
| Előkerültek Pilinszky álmai >>>
04.27.
| PesText 2021 – Négyszázezer forint összdíjazású irodalmi pályázat >>>
04.26.
| A nomádok földje kapta a legjobb film Oscarját >>>
04.03.
| Milan Dunđerski ifjúsági költészeti díj >>>
03.19.
| Sziveri-díj, 2021 >>>
02.04.
| A Szépírók Társaságának felhívása >>>
12.15.
| Humorban gazdag Ájvonne érkezik a REÖK-be >>>
12.13.
| Trafó – Mi a te ügyed? >>>
12.11.
| Izgalmas kortárs krimi Podmaniczky Szilárd új könyve? >>>

Demus Gábor, Deres Kornélia, Fecske Csaba, Harcos Bálint, Jenei Gyula, Lackfi János, Szijj Ferenc, Tönköl József versei
Berta Ádám, Faludi Julianna, Szakács Réka, Szil Ágnes prózája
Beszélgetés Tüskés Gábor irodalomtörténésszel
György Péter, Kőbányai János, Lengyel András tanulmánya
Wehner Tibor és Sopotnik Zoltán Kammerlohr-Kováts László alkotásairól
Diákmelléklet – Boldog Zoltán: Az olvasás nélküli irodalom

>>>

MEGJELENT AZ ISKOLAKULTÚRA 2021/2. SZÁMA
A koronavírus-járvány következtében Magyarországon – ahogyan a világ jelentős részén – számos tanulónak kellett és kell otthonról tanulnia IKT-eszközök és az internet segítségével 2020 tavaszától hosszabb-rövidebb megszakításokkal. Az ezzel kapcsolatos kihívások és lehetőségek áttekintése – akár még a hátralévő tanév szempontjából is –  hasznos lehet […]

>>>

Derűs kiábrándultság
2021.02.01 - tiszatáj

VÉGEL LÁSZLÓ:
TEMETETLEN MÚLTUNK

1941. február 1. a vajdasági Végel László születésének napja. Ennek a napnak a történelmi panorámájával kezdődik az író Temetetlen múltunk c. új könyve: a szövetséges hatalmak ez idő tájt látják be, hogy a pacifizmus tévút volt Hitlerrel szemben. Szimbolikus nyitány: a rászedettség élménye mint a népek, közösségek nem szűnő átka fontos gondolatalakzata Végel László könyvének. A címlapon önéletrajzi regénynek nevezett kötetnek nem egyszerűen a vezérmotívuma a kisebbségi identitás, hanem a jugoszláviai magyarság fel-feltámadó, majd rendre megcsalt reményeinek váltakozása a történetmesélés legfontosabb szervezőelemévé válik benne. A máskülönben elég közhelyesre sikerült cím a közösségi amnézia problémájának kibontását ígéri, és a könyv valóban sokat foglalkozik a történelmi emlékezet gátjaival és rejtekútjaival, mégpedig annak a plebejus környezetnek a vonatkozásában, ahonnan Végel László is származik: a vajdasági Szenttamás és környéke. Hatásvadász módon összefoglalva a könyvet, a szerző annak a kérdésnek ered a nyomába, hogy miért siratta meg édesapja Trianont. Az eset – a könyv egyik legszebben megírt jelenetében – egy magyarországi kisgazda politikus előadásán történt a kilencvenes évek közepén, az elbeszélő számára teljesen váratlanul, hiszen édesapja addig nem adta jelét annak, hogy a történelmi trauma érzelmileg érintené. A kívülről érkező politikussal szemben ő „csak” benne élt a természetes adottságként felfogott történelmi helyzetben.

A rászedettség élményét Végel azonban nemcsak kívülállóként szemléli, hanem előbb-utóbb maga is érintetté válik. A szerb és a magyar világ között a történelmi senkiföldjére került jugoszláviai magyarok előbb Horthy katonáinak délvidéki bevonulásától, majd a Tito-féle antisztálinista, a nemzetiségek békés egymás mellett élését és nyugodt építkezést ígérő politikától remélik biztonságukat; aztán az ’56-os forradalom hírei azzal kecsegtetik őket, hogy végre egy szabadabb világban politikailag és egzisztenciálisan is közelebb kerülhetnek az anyaországhoz; végül a kései Tito-rendszerben a fogyasztói javakhoz való hozzáférés vigasza kínálkozik számukra, megkezdődnek a trieszti bevásárlások – a jelenség némileg a kádári Magyarország lakóinak bécsi farmer- és banánbeszerző útjaira hasonlít –, és a Végel család is beszerzi első televízióját. Az elbeszélő számára a legszemélyesebb illúzió ’68-hoz, az emberarcú szocializmus kísérletéhez kapcsolódik. Az akkori reményteli állapot azonban egyáltalán nem lesajnálandó, különösen nem a mostani „embertelen arcú kapitalizmus” perspektívájából (Végel szavai). Mert a történelmi értékeléskor végül is a jelen kérdésfelvetései a döntők. A reflexió kiindulópontja mégiscsak a rendszerváltás utáni állapot: a demokratizáció látszólag végre a nemzeti identitás őszinte megélésének lehetőségét kínálta a kisebbségi magyar közösségnek, de helyette a nemzeti identitás aprópénzre váltása történt meg. Végelnél hitelesebben be sem lehetne számolni az anyaországi politikusok vajdasági turnéiról, arról, hogy az új hatalmi struktúrák és elvárásrendszerek hogyan kényszerítik a vidéki és a kisebbségi magyarokat skanzeni életformára.

Ebben a helyzetben Végel szerint a kisebbségi lét tudathasadásos állapot, nemcsak a külső megítélés miatt – mint az erdélyi magyar gyakran felhozott példájában, aki Romániában magyar „ügynök”, Magyarországon pedig román –, hanem egzisztenciális értelemben – az „életfeladatot”, az öndefiníciót tekintve – is. Végel hideg fejjel veszi számba a kisebbségi helyzet hátrányait és előnyeit. Találó metaforája szerint a kisebbségi ember besorolhatatlan kentaur a nemzetek állatkertjében, ahol szigorú taxonómia uralkodik. Kettős beágyazottsága, két énje van, ami hasznos többletet jelent, de többletterhet is. A két identitás azonban nem aritmetikailag adódik össze, egyiket a másikból kivonni nem lehet, mondván, hogy megelégszünk az egyikkel, nem kell a másik. Ha így teszünk, azzal a másik identitásunkat is roncsoljuk: „Ha lemondunk a fogadatlan iker-énünkről [a többségi társadalomba való beágyazottságról, a „jugoszlávságról”], akkor saját kis nemzeti buborékunkban szenvedő, nosztalgiázó magyarok leszünk […]; ha viszont lemondunk a másik, a nemzeti énünkről, akkor látványosan vagy diszkréten alkalmazkodunk, túlbuzgó hazafi lesz belőlünk, nagyobb szerb, mint a szerbek és mindig a regnáló hatalmat szolgáljuk.” (Kiemelések az eredetiben.) Végel, mint könyve végén egyértelművé teszi, nem szimpatizál azokkal, akik a nemzeti identitást látványosan a keblükre tűzik, de ugyanúgy idegenkedik azoktól is, akik magukat függetlennek mondják a kisebbségi lét traumáitól. Kisebbséginek lenni és a vele járó életformát tudatosan vállalni lehetetlen, de szép küldetés, végső soron pedig emberi igényesség kérdése. Ebben az értelemben mondhatjuk, hogy Végel álláspontja a derűs kiábrándultságé.

Olvasás közben a könyv legfeltűnőbb jellegzetességének a műfajok ötvözése tűnik: a Temetetlen múltunkban családregény, önéletrajz és esszé keveredik egymással, és noha a könyv önmagában is megállja a helyét, az ismerős témák és motívumok révén az eddigi prózai – és azon belül főleg az esszéírói – életmű szétírásának is tekinthető. Sok befogadóban talán mindez ütközni fog azzal az olvasói elvárással, amely szerint az Egy makró emlékiratai szerzőjének, a farmernadrágos próza magyar úttörőjének ideje lenne ismét előrukkolnia valamilyen prózapoétikai innovációval, avantgárdnak lennie, vagy legalábbis nagyot vállalnia. Végel ilyen értelemben azonban nem dédelget irodalmi terveket. Rögtön a könyv elején leszögezi, hogy mindig is ki akart vonulni az irodalom elefántcsonttornyából: „Nemes lelkű barátaim többször is figyelmeztettek, ne szegjem meg a közösen elfogadott rugalmas játékszabályokat, írjak a lélek gyötrelmeiről, a szelíd vajdasági rónáról, az emlékezés fennkölt és játékos jeleneteiről, az abszurdumról, az idevalósiak megható történelméről, vagy legyek újszerű, írjak a groteszk Semmiről, a Semmi semmizéséről, melyeket legfőképp imádnak és istenítenek a modern felfogásúak.” Ami érdekes ebből a felsorolásból, hogy nem csak a couleur locale-os, a nemzeti romantikát a kisebbségi sors értelmezési keretében tovább éltető irodalmiságot veti el, de tulajdonképpen a maga korában, Végel írói indulásakor nagyon is modernnek tűnő egzisztencialista ihletésű, abszurd irodalmat is, sőt, ha a kérdéses helyen tovább olvassuk a könyvet, a patikamérlegen kimért látszatellenzéki irodalmat is. Ez az idézet is mutatja, hogy a fikcionalizáltság külsődleges jegyeitől való tartózkodás és az esszé felé való tájékozódás jóllehet fontos sajátossága Végel prózájának, a formai kérdés mögött ennél izgalmasabb és érdekesebb probléma is rejtőzik. Ez éppenséggel a dezillúziónak a már a fentiekben emlegetett élményével kapcsolatos. Végelt látványosan és mindenekelőtt közvetlenül a politika világa foglalkoztatja, narrátora közéleti emberként szólal meg: ismerős nézőpont ez már a Hontalan esszékből is, de a szerző utóbbi négy-öt regényében is tetten érhető. Feltűnő a Temetetlen múltunk hasonlósága az egyébként szintén erős önéletrajzi vonatkozásokkal bíró Neoplanta avagy az Ígéret Földje c. regénnyel, de a homo politicus az Exterritórium c. esszéregényben és Balkáni szépség, avagy Slemil fattyúja c. könyvben is az előtérbe tolakszik. Félreértés ne essék: mindennek ellenére Végel László egyáltalán nem merevedett bele a politizáló, ellenzéki író szerepébe, amely gyakran kiszámíthatóvá teszi nemcsak a közéleti állásfoglalásokat, hanem a műveket is. Végel nem küzd megfelelési kényszerekkel. Az emberben mégis ott motoszkál a kérdés: nem tenne-e jót ennek a prózának, ha – feltételezve a két szerep elválaszthatóságát, amely legfeljebb absztrakt hipotézis lehet persze – Végel elsősorban szépíróként és csak másodsorban közíróként tekintene feladatára. Vagyis ha még a közéleti reflexiót megelőzően történetek, sorsok, helyzetek és jellemek, dramaturgiai megfontolások lennének a szerző figyelmének fókuszában – mint az úgynevezett „történetközpontú próza” esetében –, vagy pedig valamely poétikai-nyelvi programra koncentrálna az író – mint a „mondatközpontú próza” esetében. Egyszóval ha a szerző a fenomenológiai leírásra korlátozná magát, és inkább az olvasó értelmezői munkájától függene az esetlegesen leszűrhető politikai-tör­té­ne­lem­bölcseleti tanulság, és nem a családi mikrotörténet és a történetírás makroszintjének explicit és reflektált egymásra vonatkoztatása történne folyamatosan, mint ebben a könyvben. Végel ajánlata azonban egészen más.

A Temetetlen múltunk ugyanis arra figyelmeztet, hogy újra kell gondolnunk irodalom és politika, személyes vallomás és közéleti szerep viszonyát. Mert nem az irodalom lett túlságosan politikai, hanem a közéletből veszett ki a politika. Már amennyiben politikán a polisz ügyeivel való foglalkozást, eszmék és alapelvek mérlegelését, racionális, argumentált, de mégis szenvedélyes vitákat értünk. Helyüket – Végel exjugó, magyar és európai perspektívájából nézve mindenütt – soviniszta hetvenkedés, giccs, a korrupt megélhetési politikusok üzelmeiből perverz kukkoldát csináló és így a nézőt is lezüllesztő médiatér vette át. Az eszmei vákuum, a látszólagos ideológiai kiüresedés felszíne alatt viszont alattomos folyamatok zajlanak a mélyben, amelyek nagyon is a bőrünkre mennek. Manapság talán a könyv erőtlen figyelmeztető eszköznek – de legalább legyen egy őszinte leltár arról, hogy mi minden veszett oda. Legyen kendőzetlenül politikus.

Förköli Gábor

(Megjelent a Tiszatáj 2019. novemberi számában)

 

Noran Libro Kiadó

Budapest, 2019

264 oldal, 3590 Ft

 

 

 

 

 

 

 

 


Címke: , , , ,
2021.05.09 - tiszatáj

Demus Gábor, Deres Kornélia, Fecske Csaba, Harcos Bálint, Jenei Gyula, Lackfi János, Szijj Ferenc, Tönköl József versei
Berta Ádám, Faludi Julianna, Szakács Réka, Szil Ágnes prózája
Beszélgetés Tüskés Gábor irodalomtörténésszel
György Péter, Kőbányai János, Lengyel András tanulmánya
Wehner Tibor és Sopotnik Zoltán Kammerlohr-Kováts László alkotásairól
Diákmelléklet – Boldog Zoltán: Az olvasás nélküli irodalom

Tovább olvasom >>>
2021.05.08 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS A VACSORA ZSUZSIVAL ZENEKARRAL
Május 13-án jelenik meg a Vacsora Zsuzsival zenekar új EP-je Talán nincs baj címmel. A tagokkal 2020 szeptemberében a Gribedli stúdió udvarán, egy felvételszünetben beszélgettünk tagcserékről, koncertélményekről, és a már rögzített, de kiadatlan számok sorsáról… – SZUTORISZ SZABOLCS INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
2021.05.07 - tiszatáj

LÁNG ZSOLT:
BOLYAI – REGÉNY CSILLAGPORBÓL, FORRADALOMNYOMOKBÓL
Láng Zsolt új regénye a világhírű erdélyi matematikust, a nemeuklideszi geometria feltalálóját megidéző Esterházy Péter-idézettel nyit. A Bevezetés a szépirodalomba mottóként citált szöveghelye azért is fontos a 2019-es mű értelmezésében, mert több szempontból kijelöli azt a kontextust, azt a szöveghagyományt és prózapoétikát, azt az eredetet, amiből a Láng Zsolt-i textus megszülethetett, és azt a szerkezetet, amelyben az ő nemeuklideszi (?) tere működik… – BENCSIK ORSOLYA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.05.04 - tiszatáj

Jóllehet 1901-ben Párizsban modern esztétikai kurzusokon vett részt, a festészet és a művészettörténet területén Apollinaire autodidakta volt. Ám kitűnő ízléssel, ösztönösen ráérzett minden újra, azonnal meg tudta ítélni valamiről, hogy az valódi érték vagy sem. Úgy érezte, hogy küldetése van, támogatnia kell azokat a művészeket, akik egyfajta új esztétikát képviselnek a szokványos, idejét múlt festmények alkotóival szemben […]

Tovább olvasom >>>
2021.05.02 - tiszatáj

A címmel kapcsolatban sok mindenre asszociálhat az ember. Többek között Szabó Magda Az ajtó c. regénye, illetve színpadi változata is eszünkbe juthat. A címbe emelt tárgy ráadásul ősi szimbólum is, és a mögötte meghúzódó valóság titkai mindig izgalmasak. Az ajtó mögött ott lehetnek a múlt emlékei, vagy éppen olyan dolgok, amelyek nem tartoznak a külvilágra. Gömöri György kötetcímadó verse is számos értéket rejt… – BAKONYI ISTVÁN KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.05.02 - tiszatáj

GÖMÖRI GYÖRGY: ERDÉLYI ARCOK
Gömöri György hatvan év költői terméséből válogatta össze azt a három tucat verset, amelyek elszakíthatatlanok Erdélytől, pontosabban szólva Erdély atmoszférájától, történelmétől, a magyar szellemi életben betöltött szerepétől, illetve az ott élő magyar kisebbség helyzetétől. A jól átgondolt kötetkompozíció kétséget sem hagy a költő személyes kötődése felől, ám nem csupán Gömöri Erdély-képét ismerhetjük meg a verseken keresztül… – BARÁTH TIBOR KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.29 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS PÉTERFY GERGELLYEL AZ IRODALMI TEHETSÉGGONDOZÁSRÓL
Az Akadémiánk online folyóirata, a Felhő Café biztosít bemutatkozási, publikálási lehetőséget a hallgatóknak és a lap Facebook-oldala élő adásokhoz, beszélgetésekhez, felolvasásokhoz nyújt több tízezer olvasót elérő felületet. Rendszeres kapcsolatban vagyunk kiadókkal, a végzett hallgatóink köteteit kiajánljuk, több végzett hallgatónk kötete jelent már meg a Librinél, az Álomgyárnál és a Kalligramnál… – PÁNCZÉL ANDRÁS INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.23 - tiszatáj

AZ IFJÚ NYOMOZÓ
Amennyire könnyednek tűnik a plakát, netán a cím alapján, olyan megkapó és rejtett tartalékokkal bír Evan Morgan bűnügyi mozija, 2020 egyik legnagyobb meglepetéssikerét eredményezve… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Normal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő