10.11.
| Pinceszínház – Ágens Társulat – Tragédia: Az ember >>>
09.27.
| Pinceszínház – Maggi és Lillemor >>>
09.26.
| PesText – Vigyázat, ez Bob Dylan! >>>
09.26.
| Pinceszínház – Ágens Társulat: Kurtizánképző >>>
09.22.
| Egy ragyogó tehetség a tűzhányók és gleccserek országából – Víkingur Ólafsson végre ismét a Müpában >>>
09.20.
| Roma Hősök – Európai drámák kötetbemutató >>>
09.19.
| A Pinceszínházban tartja Ady-estje ősbemutatóját Jordán Tamás >>>
09.18.
| A Szentendrei Teátrum produkcióival folytatódik a MASZK őszi kollekciója >>>
09.17.
| Nemzetközi sztárírók és a hazai kulturális élet legjava a 2021-es PesText fesztiválon >>>

09.16.
| Kardos Sándor kapja a ZSIFF idei életműdíját >>>
05.17.
| Középiskolások irodalomról – szóval, képpel >>>
06.03.
| Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!) >>>
06.03.
| Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei) >>>
06.02.
| Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája) >>>
06.04.
| Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017) >>>
04.28.
| Előkerültek Pilinszky álmai >>>
04.27.
| PesText 2021 – Négyszázezer forint összdíjazású irodalmi pályázat >>>
04.26.
| A nomádok földje kapta a legjobb film Oscarját >>>

DANTE KÖREI
700 éve halt meg a költő

Tandori Dezső verse, Petrarca, Pier Paolo Pasolini művei

Kerber Balázs válogatása,a kortárs olasz költészetből

Vígh Éva, Máté Ágnes, Szörényi László, Kabdebó Lóránt, Nádasdy Ádám, Kocziszky Éva, Yilmaz-Mészáros Enikő, Pál József írása Dante művészetéről

>>>

VERSENY A SZEGEDI EGYETEM FENNÁLLÁSÁNAK
100. ÉVFORDULÓJÁRA
Az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola magyar nyelv és irodalom munkaközössége áprilisban irodalmi vetélkedővel ünnepelte a Szegedi Tudományegyetem kettős – a szegedi egyetem létrejöttének 100 éves, illetve a szegedi „összegyetem” megalakulásának 20 éves – évfordulóját. Az eseményhez kapcsolódóan a gimnázium az elmúlt év őszén 3 fordulós irodalmi pályázatot hirdetett középiskolás diákok számára […]

>>>

Egyenlő, munka, bér, öszvér
2020.12.17 - tiszatáj

A kommunizmus?, gondolkodott el fiatal földrajztanárnőnk a neki szegzett kérdésen. Az énekteremben volt az óra, a tanárnő az ablaknál állt, kinézett rajta, kicsit mintha fölfelé, a felhőket vagy a lombokat bámulta, s úgy válaszolt: kétszáz év múlva. Ezerkilencszázhetven környékén a szocializmusban cseperedtünk. Az még nem volt tökéletes társadalmi forma, akadt javítani, fejleszteni való rajta bőven, de a cél a kommunizmus volt, ahol majd egyenlők leszünk, s mindenki a szükségletének megfelelően vehet az előállított javakból. A kérdés úgy szólt: mikor jön már el a kommunizmus. Mondjuk a kétszáz év lehangolóan soknak tűnt, de akkor annyira hittünk még a tudományban, hogy talán azt reméltük, a várható élettartam kitolódik, s még megérjük. Vagy nem reméltük. Már nem tudom.

Az viszont biztos, hogy akkoriban sokat morfondíroztam az egyenlőség és igazságosság viszonyán. Mondjuk valaki nagyétkű, és többször szed az ételből, mert mohó, vagy nem evett eleget. Akkor mi van? Vagy egy hatalmas, kövér embernek mennyivel több lábbeli- és ruhaalapanyag kell, mint egy kis keszegnek? És mi van azzal, aki nem szeret, esetleg nem tud dolgozni? A matekot sem egyformán kedveltük, nem egyformán tudtuk. Mi van azzal, akinek nagyok a szükségletei? Az többet markol a közösből?

De azért az nekem mindig tetszett, hogy egyelő munkáért egyenlő bér illene. Csak nem tudtam, hogy eredetileg mire is értették a mondást. Pontosabban bizonyára tudtam valamikor, mert történelem szakon végeztem, csak elfelejtettem, vagy felülírta valami más. Valami általánosabb. Kiterjesztettem a hatókörét, és nemcsak nőjogi kérdésnek tekintettem, hogy ugyanazért a munkáért a nőknek is ugyanannyi bért kell fizetni, mint a férfiaknak, hanem azt képzeltem, ugyanannyi munkáért ugyanannyi bért – mindenkinek.

Így aztán fiatalon az is foglalkoztatott, bosszantott, hogy a kezdő munkavállaló a bértábla szerint miért kap sokkal, de sokkal kevesebbet, mint egy középkorú vagy nyugdíjhoz közeli kollégája. Pedagóguséknál például. Vagy bárhol. Fiatalon arra is gondoltam, hogy amikor majd hatvan körül leszek, ha leszek, akkor is hasonlóan vélekedek-e. Nos, most úgy gondolom. Tényleg, miért kap többet az öreg pedagógus, mint a fiatal? Mert nagyobb a tapasztalata? Lehet, hogy nagyobb. De mi van, ha nem megy vele semmire? Ha már belefáradt a nevelésbe, okításba, ha minden mást elfelejtett a tárgyából, csak az és annyi maradt meg, amennyit minden évben lead és számon kér a diákjaitól. Ha olyasmit tud, amit lehet, hogy régen át is írt a tudomány. Mi van, ha belefásult az egészbe, és már a centijét vágja, hogy mikor mehet nyugdíjba? Ismertem ilyeneket. Az egyik mindig azt sóhajtozta: csak hat évet kell kibírnom, már csak ötöt, hármat (de nem érte meg nyugdíjas kort, elvitte az alkoholizmusa). Mi van, ha az idős tanár már utálja a diákokat, ha retteg bemenni az iskolába? A fiatal meg friss tudással felvértezve könnyebben megtalálja a hangot, a kulcsot a gyerekekhez, tudja őket motiválni, még lelkes, még nem számolhat vissza, mert előtte még az élet, s még magának sem vallja be, amit akkor fog, amikor már késő. Amikor már mindegy. Miért kapnak jóval többet az öreg szakik, az öreg professzorok? Persze, a tapasztalat! De tényleg annyival jobbak?

Egyenlő munkáért egyenlő bért! És az orvosi vizit vagy a mosógépszerelés díja Budapesten hányszorosa annak, mint egy kisvárosban? (Igaz, ott egy orvosnak azért kell többet kérnie, mert ha vízvezeték-szerelőt hív, akkor az is többe kerül.) Elmegy az ember a nyírségi homokra, és megnézi, az útszélen mennyiért árulják a dinnyét. Vagy a lányok magukat. Aztán elmegy Keszthely környékére, és nem hiszi el a dinnyeárat. Vajon a balatoni termelő tízszer többet dolgozik? Sehol, sehogy sem érvényesül az egyenlő munkáért egyenlő bér elve.

Olvasom a hírfolyamot, és látom, megint a férfi és női munkabérek különbségén, annak igazságtalanságán háborognak a hangosak. Olyanok is, akiknek egyéb bérezési igazságtalanságokon nem lázadozik a lelkük. Vagy nem adnak hangot nekik. Sőt meg is magyarázzák, hogy ilyen a piacgazdaság.

Rég belezavarodtam én már az ideológiákba.

Ha a földrajztanárnő nem tévedett, a kommunizmusig még van százötven év. De mintha nem is arra mennénk. Nem arra van most a haladás iránya. Állítólag a kapitalizmusban gázolunk szügyig. Az pedig arról szól, hogy aki kapja, marja.

Akkor ez az egyenlő munkáért egyenlő bérről való beszéd, ez most mifene? Miféle öszvér?

Na mindegy! Ha sokáig élünk, egyszer csak hátha eljön, és itt lesz a kánaán. Vagy a kommunizmus. Vagy legalább a tavasz.

Jenei Gyula


Címke: , ,
2021.09.21 - tiszatáj

RED ROCKET
Jó ideje nyilvánvaló: Sean Baker a kortárs amerikai független szcéna koronázatlan királya. Cannes-ban debütált tragikomédiája privát és nemzeti szinten boncolgatja az Egyesült Államok hátsóudvarában döglődők sehová nem tartó hétköznapjait… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.21 - tiszatáj

Nagy úr a véletlen, talán Isten akarata a sajátunkkal szemben. (Hogy létezik-e Isten vagy saját akarat, azt hagyjuk, egyelőre.) Nem terveztem, hogy három hét alatt háromszor is színházba menjek, ráadásul minden alkalommal magyar színdarabot nézzek, mégis így alakult… – HORVÁTH PÉTER KRITIKÁI

Tovább olvasom >>>
2021.09.21 - tiszatáj

BAKONYI ISTVÁN: PETŐCZ ANDRÁS ÚJABB KORSZAKA
„Petőcz András ugyanis olyan költő, aki egyszerre hisz a nemzeti és az európai értékekben. […] Költőnk nagyon is magyar és nagyon is európai gondolkodó” – olvashatjuk Bakonyi István Petőcz András újabb korszaka című kismonográfiájában. Egyetérthetünk a szerző megállapításával, mert Petőcz András életműve nem csupán a magyar költői-prózai hagyományt, hanem az európai, sőt világirodalmi (elsősorban amerikai) szerzők újításait egyaránt kamatoztatja művészetében… – SEBŐK MELINDA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.21 - tiszatáj

CSEHOV SIRÁLYA BARNÁK LÁSZLÓ RENDEZÉSÉBEN A SZEGEDI KISSZÍNHÁZBAN
Barnák László szegedi Sirály-rendezése sokszínű tragikomédiaként tálalja a Csehov-darabot. A kisszínház színpadán szinte naturalista módon jelenik meg a 19. század végi orosz világ, ahol a vágyak beteljesületlenek maradnak és mindenki mást szeret… – HOLLÓSI ZSOLT KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.19 - tiszatáj

ZŰRÖS KETTYINTÉS, AVAGY PORNÓ A DILIHÁZBAN
Provokatív, egyúttal rendkívül intelligens, önmagunk és társadalmunk elé görbe tükröt illesztő remekművet alkotott a román újhullám egyik leginkább jegyzett direktora: Radu Jude előző munkája nyomvonalán haladva vágta zsebre az Arany Medvét és alkotta meg pályája eddigi talán legjobbját… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.16 - tiszatáj

ARANYI SÁNDOR ÉS TANÍTVÁNYAI
Ezek a melók itt most azért érdekesek, mert nem egy téma vagy szemléletmód, hanem Aranyi mentén kerültek a falra. Az ő egykori, mára szakmailag elismert tanítványai állítanak itt ki, és ezt leszámítva semmi közös, vagy semmiféle kapcsolódási pont nincs a falra kerülő munkákban… – VÁRALJAI ANNA MEGNYITÓJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.16 - tiszatáj

SZABÓ IMOLA JULIANNA: LAKÁSA VAN BENNEM
Szabó Imola Julianna kötete olyan, mint egy tüdő. Páros, lebernyeges szerv, szükséges a légzéshez, egyszerre gyakorolja a megtartást és az elengedést. Nem szól olyanról, amiről az élet ne szólna: kórházi látogatások, nagyszülők halála, terhesség, bántalmazás, válás, költözés, szülés, gyermeknevelés, betegségek, elöregedés. Mindezek egy képileg is burjánzó nyelven, a megértés vágyának orgánumán… – SZUTORISZ SZABOLCS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.16 - tiszatáj

SZALAI ALEXA RITA TÁNCMŰVÉSZ, AZ 1984 KOREOGRÁFUS-ASSZISZTENSE
Táncol, tanít, az 1984 című sikerprodukció koreográfus-asszisztenseként is dolgozik Szalai Alexa Rita táncművész, a Szegedi Nemzeti Színház tánckarának tagja, aki Győrből került a Tisza partjára… – HOLLÓSI ZSOLT INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Tandori Dezső: Felplusztulás, leplusztulás (Előzetességek és utólagosságok [2018–2019])Demény Péter: Az élet gesztenyéi (Slágerek, sanzonok, slamasztikák)H. Balogh Gyula: Alsóvárosi hitregékBakos András: Isteni testekSzathmári István: Spanyol reggeliSántha József: BörtönkarnagyNormal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattTandori Dezső: Nincs beszédülésPetőcz András: A visszaforgatott időLengyel András: Tömörkény-tanulmányokKálnay Adél: Szivárványország (Utazz velem!)Virág Zoltán (szerk.): Színkép, hangkép, összkép (Írások elméletről és gyakorlatról)Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Fried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházTandori Dezső: A szomszéd banánhalSeregi Tamás: Művészet és esztétikaÉszlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Zalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)„Ragyogó pusztulás” – kortárs osztrák irodalmi antológia (szerk.: Bombitz Attila)Lengyel András: Ellenkultúra, peremhelyzetben (Marginalitástörténeti vázlatok)Bíró-Balogh Tamás: Az irodalom személyességekabai lóránt: semmi színSzlováknak lenni csodás…Petőcz András: A megvénhedt IstenDemény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólTandori Dezső: Szellem és félálomKálnay Adél: Hamvadó időSzepesi Attila: IstenporPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Sághy Miklós: A fény retorikájaTandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézCsiki László: A kaptárBaka István: Műfordítások III.Jász Attila: Fürdőkádból a tengerTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaBíró-Balogh Tamás: TollvonásokFried István: Magyar irodalom(történet)