Tiszatájonline | 2020. december 12.

Lajtos Nóra: Józsi adventje

A második emeleti 3-as számú kórterem lakójánál, Józsinál örök advent van. Még rövidnadrágban és nike-s pólóban került az osztályra, valamikor augusztus éjjel, amikor a hatodik emeleti szemészet ablakpárkányáról kellett leszedni. Két hetet töltött a zárton, azóta a rehab részlegen gyógyul. Pontosabban: várja a gyógyulását. Akárcsak most, adventkor, amikor várjuk, hogy megszülessen bennünk is a csoda. A lábánál lévő ágyrácsokon keresztül a tér feldarabolódik: négy egyenlő részre oszlik. Így, karácsony felé közeledve úgy érzékeli, mintha csak egy-egy adventi gyertya világítaná meg a kórterem csempefényű világát […]

A második emeleti 3-as számú kórterem lakójánál, Józsinál örök advent van. Még rövidnadrágban és nike-s pólóban került az osztályra, valamikor augusztus éjjel, amikor a hatodik emeleti szemészet ablakpárkányáról kellett leszedni. Két hetet töltött a zárton, azóta a rehab részlegen gyógyul. Pontosabban: várja a gyógyulását. Akárcsak most, adventkor, amikor várjuk, hogy megszülessen bennünk is a csoda. A lábánál lévő ágyrácsokon keresztül a tér feldarabolódik: négy egyenlő részre oszlik. Így, karácsony felé közeledve úgy érzékeli, mintha csak egy-egy adventi gyertya világítaná meg a kórterem csempefényű világát. Az első rácslyukon a szemben lévő szobatársa, Csabesz Bibliájára esik a tekintete. Csabesz hisz a túlvilágban, hisz a Messijásban.

Józsiban egyelőre a kemény önvizsgálat kap hangsúlyt, ami már végül is a hit előszobája. Hogy a felesége és a három gyermeke mit érezhetett tavaly télen, amikor kapták a telefont, hogy a víztoronyban találtak rá ájultan december 2-án estefelé. A kiérkező mentősök szerint egy fél órája volt még hátra, és teljesen kihűl. Hogy az apját miért nem látogatta meg többször a kórházban, amíg még nem volt látogatási tilalom. A stroke-ot kapott öreg, igaz, már nem ismerte meg a fiát, azt hitte, a veje, pedig nem is volt lánya. A lányát várta mindig, s ebből Józsinak elege lett. Meg kellett volna bocsájtanom neki, hiszen beteg volt, de most már késő bánat ez is. Az öreg nagypénteken elaludt, s álmában érte a halál. A hit gyertyájának viaszcseppjei, hogy majd egyszer még találkozni fognak, s bocsánatot kérhet tőle, teljesen rácsorogtak Józsi könnytől kigyulladt szemeire.

A második és harmadik ágyrács közé a remény madara fészkelt. Égő, behunyt szemei alatt egy második találkozás reménye pislákolt benne, amelyben fagyhalál áldozatú anyját látja majd meg. Próbált erősen összpontosítani az arcára, de nem tudta felidézni. Igyekezett ezért gyermekkori emlékeire visszagondolni. A nagyapja két lovára, Bandira és Csibészre, akit segített patkolni az udvarukon, merthogy együtt éltek egy ikerházban a szülők, unokák, nagyszülők. A nagyanyja gobelinjeire, ahogyan minden egyes öltéssel közelebb varrta magát a halálhoz. S az anyjára, amint minden hangversenyen az első sorban izgult érte, hogy csellójából a legszebb hangokat csalogassa elő. Mindig ránézett az anyjára, ő volt a kabalája, szerencsét hozója. Most mintha felderengett benne a remény lila fényében az anyja arca, az ő fekete gombszemeivel.

Öröme rózsaszín fénysugárba öltöztette a kórtermet, amint a harmadik ágyrács lyukánál a saját, a takaró alól kikandikáló lábfejét látta meg. Eszébe jutott ugyanis egy volt szobatársa, Tibi, akinek tőből amputálták a jobb lábát. Máskor is látott már ilyen sérültet, testi fogyatékost az utcán, de így együtt élni hetekig egy féllábúval, ez eléggé megviselte. Rágondolva adott most hálát valahol legbelül, és öröm töltötte el, hogy neki vannak lábai, amellyel oda mehet, ahová csak akar. Örömkönnyeivel küszködött éppen, amikor szólt az egyik nővér, hogy látogatója érkezett. Bélelt papucsába belebújva kicsoszogott az ebédlőbe: a felesége látogatta meg. A három gráciája, a kislányai még nem voltak abban a korban, hogy bemehettek volna az apjukhoz, de készítettek egy betlehemi jászolt, a Szűzzel és a Kisdeddel.

Egy fehér papírra ragasztott betlehem volt, zsírkrétával kiszínezett alakokkal. Amikor bement a szobájába, előbb a kórházi kisasztalára tette, de ott alig fért el. Kitalálta, hogy az ágyvégi ágyrácsokhoz ragasztja. Zsazsa nővér hozott is egy ragtapaszt. Igaz, nem volt valami esztétikus megoldás, de ott legalább mindig láthatta Józsi a kis rajzot. Öröme határtalanná vált. Csabesz is odament megszemlélni a kis rajzot. Az ott a Messijás, Józsi, látod? Mária öröme, a Kisded a jászolban. A mi betegségünk jászolában, ahonnan majd felcseperedik a Messijás, és megvált bennünket a szeretet apostolaként.

De ez már a negyedik gyertya története, amire még egy hetet kell várni. És Józsi várt. Csabesz várt. A kórterem ágyrácsai vártak. Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van: a szeretet lángja meleget ad. Józsinak hirtelen melege lett. És megfényesíti az emlékeket. Józsi szemeire nem jött aznap álom. Forgolódott, majd felült az ágyában. Virrasztott. A hétfő reggeli vizitig.

(A novella folytatása karácsonykor az Irodalmi Jelenben fog megjelenni.)