08.04.
| Törzsasztal Műhely – Irodalmi minisorozat a Grand Caféban – Negyedik epizód >>>
07.29.
| THEALTER 2021: fókuszban a színházi sokszínűség és a fiatal alkotók >>>
07.29.
| THEALTER 30(+1) színháztudományi konferencia >>>
07.28.
| Törzsasztal Műhely – Irodalmi minisorozat a Grand Caféban – Harmadik epizód >>>
07.23.
| Legéndy Jácint performanszai a 101 Klubban DJ Cuvious partisorozatán belül – Nightclub in the Sky >>>
07.22.
| Grand Café – Ráolvasás 07. – Halász Rita: Mély levegő >>>
07.10
| Héthatár: itt a környezettudatos művészeti fesztivál >>>
06.30.
| Grand Café – Gurubi Ágnes Szív utca című regényének bemutatója >>>
06.19.
| A Tricikli Fesztivál részletes programja >>>
06.09
| Grand Café – Ráolvasás 06. – Krusovszky Dénes: Áttetsző viszonyok >>>
 TiszaLINE Szalon

07.22.
| Szeged középkori városmagját találták meg a Móra-múzeum régészei >>>
05.17.
| Középiskolások irodalomról – szóval, képpel >>>
06.03.
| Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!) >>>
06.03.
| Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei) >>>
06.02.
| Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája) >>>
06.04.
| Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017) >>>
04.28.
| Előkerültek Pilinszky álmai >>>
04.27.
| PesText 2021 – Négyszázezer forint összdíjazású irodalmi pályázat >>>
04.26.
| A nomádok földje kapta a legjobb film Oscarját >>>
| Tandori Dezső: Szellem és félálom >>>

Bék Timur, Horváth Eve, Juhász Róbert, Marczinka Csaba, Nagy Zalán, Tóth Réka Ágnes, Vasas Tamás versei
Abafáy-Deák Csillag, Szilágyi Zsófia Emma, Szilágyi-Nagy Ildikó, Totth Benedek prózája
Zalán Tibor drámája
Végel László naplórészletei
Fried István, Kovács Krisztina tanulmányai
Bazsányi Sándor, Urbanik Tímea Mészöly Miklósról

>>>

VERSENY A SZEGEDI EGYETEM FENNÁLLÁSÁNAK
100. ÉVFORDULÓJÁRA
Az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola magyar nyelv és irodalom munkaközössége áprilisban irodalmi vetélkedővel ünnepelte a Szegedi Tudományegyetem kettős – a szegedi egyetem létrejöttének 100 éves, illetve a szegedi „összegyetem” megalakulásának 20 éves – évfordulóját. Az eseményhez kapcsolódóan a gimnázium az elmúlt év őszén 3 fordulós irodalmi pályázatot hirdetett középiskolás diákok számára […]

>>>

Hajnal Géza: Emlékezet, kultusz és kánon
2020.12.11 - tiszatáj

FELJUTHAT-E GÉRECZ ATTILA
A PARNASSZUSRA?

1989-ig a magyarországi nyilvánosságban Gérecz Attila neve sem jelenhetett meg. Verseinek rejtegetett példányait senki nem mutatta meg másnak, és még a legközelebbi hozzátartozók sem volt tisztában azzal, hogy Gérecz Attila költő volt. Zrínyi közel száz évet „pihent”, mire az utókor ráismert benne a költőjére. Gérecznél ez talán rövidebb idő lesz, és ha megvalósul, azt elsősorban életben maradt költőtársainak (füveskertiek), másodsorban a Nyugaton élő magyaroknak köszönhetjük. Gérecz formálódó kultusza leginkább kimagasló tettei köré épül. Az egyik a szökése, mely egyedülálló volt az ötvenes években, a másik hősi halála. Ezek tartoznának inkább a történelmi kánonra. A harmadik kultuszteremtő elem költői mivolta és életműve lehetne. Versei kizárólag börtönben, mindössze két év alatt születtek. 1956-os szabadulása után hat nappal lelőtték egy szovjet tankból. Harmincnégy évnyi kényszerű hallgatás után, lassan majd ugyanennyi év telt el, mely felszínre hozta az emlékezetváltozatokat[1] és elindulhatott egyfajta kultuszteremtési folyamat is.

Az emlékezetváltozatoknak akár a költő életrajzát, akár műveit illetően több oka is lehet. Az évtizedekig tartó hazai hallgatás értelemszerűen magával hozta a felejtést. Demokratikus társadalmakban is titkosítást élveznek a büntetésvégrehajtással kapcsolatos információk. Ráadásul a hivatalos dokumentumokon szereplő adatok sokszor ellentmondanak egymásnak. A múlt megismerésének tehát két nagy akadálya: az adathiány és az adat bizonytalan volta. Nem tudjuk pontosan mikor költözött a Gérecz család Dunakesziről Budapestre, kevés az ismeretünk Farkas Margitról, első felnőttkori szerelméről, kit leghosszabb versében is megénekelt, s aki Gérecz letartóztatása előtt gyermeket várt udvarlójától. Alig-alig akad információ Gérecz Attila börtönbéli létezéséről, betegségeiről, átszállításainak okairól és időpontjairól, vagy éppen a forradalmi napok eseményeiről. Pedig mindezek történelmi léptékben mérve a közelmúltban történtek.

Időpontváltozatok keletkeztek a hadifogságból való hazatérésről,[2] letartóztatásának napjáról, elítélésének időtartamáról és szabadulásának napjáról is. Hogy az a változat terjedt el ítéletéről, mely szerint tizenöt évet kapott, egyszerű tévedések sorozta, az első róla szóló nyilvános interjúban elhangzott, és ezt kritika nélkül mindenki átvette. A tizenöt év pedig úgy képződött, hogy a valós tizenkettőhöz hozzáadták a szökésért tévesen vélelmezett három évet. A szabadulás dátuma ehhez képest még bonyolultabb, mert nem csak a hozzátartozók emlékezetében voltak eltérések, hanem a hivatalos nyilvántartásokban is a bonyolult történelmi helyzet okán.

Az időpontokon kívül a helyszínek is keverhetők, így történt ez Gérecz Attila munkahelyeivel és börtöneivel is. Egyszerű tévedés volt szintén, hogy a kőszegi alreál iskola tanulójának tüntették fel. Kicsit bonyolultabb asszociációs láncolat eredménye, hogy sokszor a jeges Duna átúszását emlegetik Gérecz szökésekor, ami mellé illesztve az esemény nyári időpontját, azonnal kiderül a tévedés. De itt már egyértelműen érezhető, hogy a kultuszteremtés része ennek ismételgetése, ahogyan az „árulás” folytán történt elfogatása, vagy a forradalomban kilőtt tankok emlegetése is. A november 7-i Klauzál-téri megemlékezéseken ezek mindig elhangzanak, s látható a szónokok jóindulata, hogy az itt-ott fellelhető adatok közül a „legütősebbeket” mindenképpen el akarják mondani.[3] A terjedő tévhitek mögött egyes esetekben viszont egyértelműen tudatos ferdítések állnak. Ide sorolható a forradalmi napok eseményeiből Gérecz Attilának Tamási Áronnal való találkozása és a közös nyilatkozat megfogalmazása. Ezt leginkább Kárpáti Kamil kultuszteremtési kísérlete táplálja, ami nem önmagában Gérecz Attila, hanem a füveskertiek, s nem mellesleg a saját szerepének felértékelését célozza. Kárpáti ténykedése főképpen nem is Gérecz életrajzára, hanem költészetére fókuszál, s neki „köszönhető”, hogy a kockás füzet hitvita tárgya lett.[4] Ez egyáltalán nem csoda a szerkesztésében megjelent első magyarországi Gérecz-kötet jegyzetében írott mondata fényében: „A szerkesztő él az első kötetnek kijáró édes szabadsággal, és eszében sincs, hogy számok kis mákszem fejeivel hintse tele a versszakokat, a jegyzetböngészés kényszerével riogatva az olvasót.”[5]

Az emlékezetváltozatok részeként kezelendő szövegváltozatokról részletesen írtam a kritikai kiadásban,[6] az emlékezetpolitika tárgyiasult formáival és a Gérecz nevéhez köthető díjakkal pedig doktori disszertációmban.[7] A kultusz kialakulásához a különféle emlékezetformák vezetnek, melyekkel Assmann foglalkozott részletesen.[8] Megkülönbözteti a kommunikatív emlékezetet, mely a közelmúltra vonatkozik. Ennek egyik válfaja a nemzedéki emlékezet, mely körülbelül nyolcvan évet, három-négy generációt képes átfogni. Itt újabb tagolásra ad lehetőséget az eseményeket felnőttfejjel átélők korosztálya, ezt követően már csak a következő nemzedék, fiaik és lányaik tudják továbbadni a szüleik történeteit. Az oral history alkalmazása ezért is kiemelkedően fontos, ahogy az 1956-os forradalom kutatási bázisát is az ilyen anyagok képezték. A nemzedéki emlékezet elmúlása után már csak tan- és szakkönyvek őrzik az események emlékét. Innentől válik a kulturális, intézményesített emlékezet történelemmé. Ricɶur is hasonlóan gondolkodva erről: „élesen különválasztja a történész »történetcsináló« és »történelemcsináló« feladatát. Míg az előbbi a cselekményesítési módokat, az utóbbi a „társadalmi meghatározottságot, a jövő felé orientált etikai dimenziót foglalja magában.”[9]

Assmann szerint a kulturális emlékezetben a múlt szimbolikus alakzatokká formálódik át. Csak a jelenben fontos dolgok öröklődnek tovább, mitológiát fonva a múlt köré. Ezt szolgálják az ünnepek, melyek, ha állami szinten szerveződnek, akkor gondos irányítás alá esnek, ehhez pedig emlékezetformálókra van szükség. Assmann három feltételt tart szükségesnek ahhoz, hogy a kulturális emlékezet működhessen: tárolhatóság (költői megformáltság), előhívhatóság (rituálék), közölhetőség (kollektív részvétel). Gérecz Attila esetében Magyarországon már az első sem volt meg, hiszen versei csak szájhagyomány útján terjedtek egy szűk szubkultúrán belül, a négy példányban legépelt versei és rejtegetett füzete nem szolgálhatott a kulturális emlékezet alapjául. Assmann külön foglalkozik az Uralom és emlékezet viszonyával, s megemlíti a Gérecz esetében is bekövetkezett módszert a hatalom részéről: a felejtés kikényszerítését. Magyarán az előhívhatóság és a közölhetőség feltételeit maga az állam akadályozta meg minden eszközzel a rendszerváltozásig. S így eljutottunk oda, hogy miért is nem szerepel Gérecz Attila sem az irodalmi-, sem a történelmi kánonban, mivel a kánon a társadalom „akaratlagos emlékezése”.

A jelenlegi emlékezetpolitika azonban be kívánja emelni Gérecz Attilát a köztudatba, ám megítélésem szerint sokszor ügyetlenül. 2017-ben történt először, hogy az 1956-os forradalom állami ünnepségein Gérecz-költeményeket szavaltak vagy énekeltek, s a szervezők a már szerzőik által is túlhaladott, elavult anyagokat használták forrásul (láthattuk például a Magyar Írószövetség kerítésére kihelyezett plakátot, vagy hallhattuk a Műegyetemen felolvasott Gérecz-életrajzot, melyek hemzsegtek a hibáktól. Ám az állami ünnepeket úgymond „felülről” szervezik, így nem volt mód a hibák javítására.). Az idősebb korosztály képviselői és az „ötvenhatosok” megbotránkoznak Ferenczi Györgyék „ordibálásán”, míg a tizen- és huszonéveseknek kiváló kiindulás lehetne a virtuóz zenekar anyaga Gérecz megismertetéséhez. Vagy éppen a megkérdőjelezhetetlenül jó célokat szolgáló tanuszoda program Dunakeszin épített medencéjének Géreczről való elnevezését szintén jó szándék vezérelte, ám a sok vitát kiváltó pénzügyi, műszaki megoldások, időbeli csúszások napi politikai pártcsatározásokba vitte bele hősünk nevét.

Maga az életmű egyelőre kisebb mértékben játszik szerepet a kultusz megteremtésében. Azon kevesek, akik publikációkban foglalkoztak Gérecz Attilával, szinte kivétel nélkül igyekeztek őt elhelyezni a magyar irodalomtörténetben, hasonlítva őt elsősorban sorsában (életében és halálában), kisebb mértékben költészetében a nagy elődökhöz: Zrínyihez, Balassihoz, Petőfihez, Kosztolányihoz, József Attilához, Radnótihoz.

Ha megvizsgáljuk a magyar kultuszkutatás elmúlt két évtizednyi irodalmának legjavát, szembeszökő, mennyire beleillik Gérecz Attila élete és művészete a nagy elődök hagyományába.

Margócsy István tanulmánykötetét[10] olvasva láthatjuk a nyilvánvaló párhuzamokat. A szerző leírja, hogy a költészetnek és a művészetnek a 18-19. században alakult ki az a kultusza, mely szerint a költők nem evilági emberek, hanem valami magasabb rendű lények. A romantika átesztétizálta a vallást, majd a művészet került a vallás helyébe. Magyarországon a művészet és vallás keveredése még egy nagyon fontos dologgal párosul, a nemzetnek a vallással való megfeleltetésével, melynek jelmondata: „A haza minden előtt!” A Himnuszban még a keresztény Istenhez fohászkodunk, a Nemzeti dalban már a magyarok istenéhez. A nemzet mindenek felettisége egyesíti a költőket, mindegy például, hogy katolikusnak vagy protestánsnak keresztelték őket. Erre látjuk példaként a Boldog Özséb himnuszt Gérecztől, ami ima a magyarságért, s a börtönben sínylődő pálos szerzetesek református rabtársukat kérik fel megírására. Később a kultusz és az irodalomtörténet kontúrjai is összemosódtak. Már életében hatalmas tisztelet övezte Jókait, Mikszáthot, nem sokkal halála után Petőfit és Adyt. Margócsy a költészet ünnepi jellegét is megemlíti: a nép nagy nemzeti ünnepein találkozik versekkel, amelyek szinte pótolják a szent szövegeket. A szerző jelentős példatárat állít össze azokból az idézetekből, amit kortárs irodalomtörténészek, kritikusok írtak költőkről és írókról. Mivel az író mivolt szakrális jellegű, így a róla szóló diskurzus is szükségszerűen azzá válik. Ebből következhet az isteni-, vagy megváltói tulajdonságokkal való felruházás (legtöbbször ez Petőfire vonatkozik, de szép számmal szerepel Ady, Arany, József Attila, Illyés).

A fentieken túl ezeknél egyszerűbb kívánalmak is alkalmassá tehetnek valakit a költői szerepre, mint például az igaziság, magyarság, de legalább valamiben a legnagyobb, vagy éppen az első, aki költővé nemesül. Emellett tanító, vagy a Törvény letéteményese, esetleg király. A magyarság védője, megtestesítője, akkor lehet valaki, ha ő beszéli legjobban a nyelvet, ő a nyelv őre. A felvázolt kategóriákat tekintve Gérecz Attila nagyon magyar: az emigráció köreiben sokkal nagyobb az ismertsége a mai napig, mint idehaza, Amerikában cserkészcsapatot neveztek el róla, versei a Nemzetőrben jelentek meg, hős: például a szökésekor és a harcokban, az egyetlen költő, aki elesett a szabadságharcban, valódi: énköltészet, amit megénekel, az megtörtént, Törvény tudója: erre példa Sorsod művészete című verse.

Gérecz börtönből kicsempészett 1955-ös leveléből egyértelműen kitűnik, hogy önmagát a füveskertiekkel együtt a hagyományos költői szerep folytatójaként látja. Kárpáti Kamil is ezt ismétli írásaiban, hogy ők voltak az igazi magyar líra folytatói a váci börtönben. A nagy tehetségek – Pilinszky, Weöres – hallgattak, vagy mint Csoóri csak természet-verseket publikáltak, ahogy Berda József is tökéletesen apolitikus verseket írt az ötvenes években. Sokan foglalkoztak már a behódoltakkal, akik Rákosit és Sztálint dicsőítő verseikkel lejáratták magukat. Hozzájuk képest valóban megállapíthatjuk a füveskertiek folytonosságát a háború előtti nemzedékkel, ugyanis bármily paradoxon, a börtönfalakon belül cenzúra és ideológiai öncenzúra nélkül írhattak a költők. Egyfelől már nem volt mitől tartaniuk, másfelől semmi esélyük sem volt a megjelenésre.  A klasszikus vonalat a politikai hatalom tudatosan megtörte, illetve másik vágányra állította, például Petőfi és József Attila újbóli átértelmezésével. Gérecz nem csak a Levél című versében mutatott villanásai miatt helyezhető el a nagy klasszikusok örököseként, hanem már első versénél, az Így bocskorosan megírásakor is. Az egész mű a felkenésről, a „babitsi áldás” utáni vágyról szól, hogy ő is a nagyok között lesz majd a Parnasszuson.[11] Csak a 20. század végén vált gyakorivá az a magatartás, mely szakítani próbál ezzel a hagyománnyal, kultuszellenessé váltak a szerzők és az egész nemzedék.

Margócsy A Petőfi-kultusz határtalanságáról című tanulmányában említi, hogy a költő kultusza abban a pillanatban kezdődött, amikor tudatosult eltűnése (ezzel párhuzamba állítható Gérecz Attila temetésének története, kit először ideiglenesen a Kluzál téren, majd 1957. februárjában több száz gyászoló részvételével a Kerepesi úti temetőben hantoltak el), később pedig összefoglalja Horváth János és Németh G. Béla elemzéseit, melyek elszakadva az irodalmi, esztétikai elemzéstől életrajzi-erkölcsi hódolatukat fejezik ki, „…a költő helyett az erkölcsi lény, a férfi fogja elnyerni a pálmát, a költészet helyett a hibátlan élet fogja a hódolatot kiváltani”.[12] Így volt ez Gérecz Attilával is. Azokból az interjúkból, melyek olyan személyekkel készültek, akik közvetlenül ismerhették Géreczet vagy rokonait, egyértelműen kiderült, hogy a családtagjai – az édesanyját kivéve – nem tartották őt költőnek. Többségében nem is tudtak róla, hogy verseket ír, vagy ha esetleg olvasták is egy-két művét, attól még nem vették komolyan azokat. A hősi halálát, azt igen! Arról a lakások mélyén szép csöndben megemlékeztek minden évben, később kijártak Klauzál téri első sírhelyéhez. Valószínűleg édesanyja és menyasszonya, H. Drechsel Mária családon belüli titka volt a költő Gérecz Attila léte, és jobbnak látták ezt nem nagydobra verni. A kéziratok utáni hajtóvadászat ismeretében, mely több ember bebörtönzéséig vezetett az ötvenes évek végén, ezt nagyon bölcsen tették.

Érdemes megemlíteni Margócsy „…Ikerszülöttek, egymás kiegészítői…” című tanulmányát is, mely Petőfi és Arany kettős kultuszáról és kanonizációjáról szól. Az irodalomkritikusok vagy együtt, vagy egymáshoz képest értékelik őket. Kárpáti Kamil esszéit és levelezését újra olvasva látható az a törekvése, hogy a füveskertiekről írjon Gérecz Attila kapcsán és viszont, együtt kívánja őket kanonizálni.

Milbacher Róbert tanulmánykötetének[13] egyes fejezetei az előzőekhez hasonló kérdéseket feszegetnek. A különösen szellemes történettel induló (Miért van a Költőnek két neve?) című rövid esszéjében Petőfinek és József Attilának a magyarok lelkében való „halhatatlanságáról” értekezik. Petőfi Sándor életének minden részlete dokumentált (hat nap hiányzik csupán…), míg József Attila lelkiéletének alakulását követheti nyomon az utókor szinte óráról órára. Előbbi lénye egybeforrt a haza, míg utóbbié a szegénység fogalmával. Gérecz Attilával – ha ismerné történetét és verseit a közönség – folytatható volna az elmélkedés. Ahogy Milbacher Petőfi „pályakezdése” mint probléma című tanulmányával[14] is. Ebben két részlet is megragadta a figyelmemet, ami Géreczhez köthető. Az első, hogy Petőfi Bajza Józsefhez, a kor elismert kritikusához kopogtatott be korai zsengéivel, míg később Vörösmartyt említette első mentoraként. Milbacher itt felhívja a figyelmet az azonosulás és az elhatárolódás dinamikájára, ami Gérecz kicsiny életművében is tetten érhető.[15] A második kérdéskör, amit érint az irodalomtörténész: Petőfi életművének befejezetlensége, amit mégis egészként kezel a tudomány. Gérecz életművének töredékességéről külön elméletet kreált Kárpáti Kamil, amit többen is átvettek tőle.[16]

Az irodalomtörténeti diskurzus visszatérő témája a szerzők megváltói szereppel való felruházása, melyről már az előbbiekben is tettem említést Margócsy esszéje, valamint Tverdota György József Attiláról irt tanulmányai alapján. Tverdota hasonlóan Margócsy Petőfi-gyűjtéséhez számtalan példát felsorakoztat a József Attila halála által mozgásba lendített kultusz megnyilvánulásaiból, melynek sajátos nyelvezete és szókincse van.

Mindezek alapján úgy vélem, ha Gérecz Attila ismertségben és verstermésben közelítené József Attilát, akkor még inkább alkalmas volna a messiási szereppel való felruházásra. Ám micsoda különbség, hogy valakinek a halálhírét az aznapi újságok szenzációként hirdetik, vagy még a rokonai is csak titokban, fülbe súgva értesülhetnek csak róla.  Gérecz életútja éppúgy tele volt stációkkal, s halála valódi hősi halál volt, övéiért adta az életét.[17] Szembetűnő, hogy nem születnek ebből a szempontból túlzó írások, aminek éppen az lehet az alapja, hogy Gérecz valóban krisztusi úton járt a vele való hasonulásban, a szenvedés eltűrésében és a szeretetre törekvésében, ugyanakkor nem akart megváltóként tetszelegni. A hosszúverset viszont maga formálta passió-szerűvé, vagy a Kenyéren és vízen beszélőjét Krisztus-hordozóvá.

Gérecz Attila szökéséről írt hosszúverse kapcsán is vizsgálhatjuk Porkoláb Tibor tanulmányát[18], melyben ezt olvashatjuk a bárdköltői szerepfelfogásról: „E tradíció szerint a költő feladata a nagy tettek megéneklése, magasztalása, a hősök halhatatlansággal való jutalmazása, azaz a közvetítés érdem és dicsőség között.”[19] A hosszú-versnek a költő maga a hőse, többi művének és kiáltványának azonban egy egész nemzedék, akiknek közösségi identitása az emlékezetben alapozódik meg. Géreczet a lovageszmény megtestesítőjének neveztem írásaimban, mely sokban megegyezik Porkoláb bárdköltő fogalmával, például abban, hogy „az egyén és a közösség kapcsolatát szabályozó erkölcsi normarendszer (zavartalan) működése felett a költőnek kell őrködnie.”[20] Berzsenyi költeményeire utalva rajzolja meg a kettősség bajnokát, aki egyik kezén páncélt visel, a másikban pedig könyvet tart. A katona és költő szerep egy személyben tökéletesen ráillik Gérecz Attilára, főleg a POFOSZ székházban felolvasott Kiáltványában megfogalmazott gondolatai és az 1956. november elején végbe vitt hősiessége alapján. A tanulmány további része, melyben Porkoláb Toldy Virág-költeményeinek kiadásával foglalkozik, még jobban megérteti velünk a költőtársak (jelen esetben Kárpáti Kamil) tevékenységének mozgatórugóit: „»kettős kötelességet« teljesít: a személyes indíttatású kegyeleti gesztus határozott rekanonizációs szándékkal társul […] mintegy újra be kívánja iktatni a magyar irodalomba »az igaztalanul elfeledett férfiút«. Mivel a poétai hivatásnak áldozott élet méltó jutalma nem lehet más, mint a nemzeti emlékezetben elnyerhető öröklét, ezért a literátori közösség tagjai szigorúan ügyelnek arra, hogy jeles költőtársaik (legalább haláluk után) részesülhessenek a közösség elismerésében. A megdicsőülés alapvető feltétele a poéta munkáinak gyűjteményes kiadása, amelyet többnyire a literátori közösség tekintélyesebb tagjai gondoznak.”[21] A költő így válhat a nemzeti reprezentáció részévé és a hazafias agitáció eszközévé is. A gyászmunka elvégzése után az utódoknak a veszteség helyett a dicsőségre kell összpontosítaniuk: „a kor literátorai kikezdhetetlen tekintéllyel bíró irodalmi nevek (kölcsönös) tulajdonításával igyekeznek egymást az írói kar mértékadó tagjaként elismerni, illetve a jeles elődöket a »Dicsőség Templomába« beemelni.”[22] A tanulmányban bemutatott jelzős szerkezetek felsorolásába – magyar Petrarca, magyar Ovidius, stb. – szépen belesimul a Gérecz Attilára ragasztott meghatározás is: 1956 Petőfije.

Gérecz Attila személye és életműve is alkalmas arra, hogy példaként szolgáljon a jövő nemzedékei számára. A kritikai kiadás megszületésével adottá vált a megformáltság kritériuma, a szükséges rituálék gyakorisága is megfelelőnek tűnik, az emlékezetváltozatok „kiigazítása” is megtörtént, azonban a költő alakjának és verseinek bemutatása a közoktatásban részesülő ifjúságnak elkerülhetetlen feltétele lenne a kanonizációnak.

 

JEGYZETEK

[1] Emlékezetváltozatok Gérecz Attiláról és életművéről címen tartottam előadást 2016-ban (Doktorandusz Konferencia, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Budapest, 2016. február 5.)

[2] Kárpáti Kamil szerint kultuszteremtési kísérletből jelenet meg az 1946. október 23-i dátum.

[3] Ez alól egyedül a 2019-es koszorúzás jelentett üdítő kivételt, mivel Lezsák Sándor sok évtizedes tudással bír a füveskertiekről és Gérecz Attiláról.

[4] Erről lásd bővebben: Hajnal Géza, Gérecz Attila füzete, Tiszatáj, 2019. február, 49-57.

[5] Gérecz Attila, a költő – 1956 mártírja, szerk. Kárpáti Kamil, Budapest, Stádium Kiadó,1991. 121.

[6] Gérecz Attila összes művei, szerk. Hajnal Géza, Budapest, Kortárs Kiadó, 2017.

[7] Hajnal Géza, Gérecz Attila élete, költészete és kultusza, doktori disszertáció, Kézirat, 2020.

[8] Assmann, Jan, A kulturális emlékezet. Írás, emlékezés és politikai identitás a korai magaskultúrákban. ford. Hidas Zoltán, Budapest, 1999. 11-158.

[9] Ricoeur, Paul, Emlékezet – felejtés – történelem. = Narratívák 3. A kultúra narratívái. szerk. Thomka Beáta, Budapest, 1999. 53.

[10] Margócsy István, Az égi és földi virágzás tükre. Tanulmányok a magyar irodalmi kultuszokról, Budapest, Holnap Kiadó, 2007.

[11] Ezzel a témakörrel foglalkozik az alábbi tanulmány: Dávidházi Péter: „És ki adta néked ezt a hatalmat?” = Per passivam resistantiam. Budapest, Argumentum Kiadó, 1998. Dávidházi leírja hogyan alakult át a felhatalmazás vallási ősmintája a művészek (írók és költők) felkenéséig.

[12] Margócsy 2007. 108.

[13] Milbacher Róbert. Bábel agoráján. Pécs, Pro Pannónia Kiadói Alapítvány, 2015. 169-175.

[14] In Bábel agoráján 176-182.

[15] Lásd Tarján Tamás, A verőfény ittasa, A mintakövetéstől az öntörvényűségig. Levél, = Sorsod művészete – Gérecz Attila versei és utóélete, szerk. Kárpáti Kamil, Budapest, Stádium Kiadó, 2001.

[16] Czigány Zoltán, Szökés a nagy árvíz idején, = Sorsod művészete – Gérecz Attila versei és utóélete, szerk. Kárpáti Kamil, Budapest, Stádium Kiadó, 2001. 141-145., G. Komoróczy Emőke., Evangéliumi emblémák Gérecz Attila költészetében, = Sorsod művészete 3 – Gérecz Attila versei és utóélete, szerk. Kárpáti Kamil, Budapest, Stádium Kiadó, 2014. 158-166.

[17] Figyelemre méltó, hogy József Attila esetében az öngyilkosságot is mily gyorsan magasztos színben tüntették föl, miközben az egyház abban az időben bűnnek tekintette az ilyen cselekedetet.

[18] Porkoláb Tibor, A „Dicsőség Temploma”-képzet és a bárdköltészeti szerephagyomány. = ItK 2002/12.

[19] Uo. 117.

[20] Uo. 124.

[21] Uo. 136.

[22] Uo. 143.


Címke: , , ,
2021.07.28 - tiszatáj

– MONDJA A SZÍNHÁZCSINÁLÓ
BALOG JÓZSEF
Annak ellenére meglepően sokszínű és gazdag az idei Thealter Fesztivál programja, hogy a szervezők harminc év óta először egyetlen fillér működési támogatást sem kaptak pályázatukra. A MASZK Egyesület nemrég Hevesi Sándor-díjjal elismert elnöke, a színészként az Újszegedi Szabadtéri Színpadon Molière-bemutatóra készülő Balog József szerint a szakmai szolidaritásnak és a pandémia okozta lefojtottságnak is köszönhető, hogy minden meghívott társulat vállalta a fellépést Szegeden… – HOLLÓSI ZSOLT INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
2021.07.28 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS SZKÁROSI ENDRÉVEL AZ IRODALMI TEHETSÉGGONDOZÁSRÓL
Szkárosi Endre József Attila- és Mészöly Miklós-díjas írót Pánczél András kérdezte a Szekszárdi Magasiskola Mészöly Miklós Íróakadémián zajló irodalmi tehetséggondozásról […]

Tovább olvasom >>>
2021.07.28 - tiszatáj

BETTER DAYS
Húsbavágóan aktuális, sőt, régóta jelen lévő probléma az iskolai bántalmazás, mégis viszonylag kevés film (például a belga, mentális betegségekre szintén fókuszáló Ben X) helyezi érdeklődése homlokterébe. Noha a hongkongi születésű, de a szárazföldi Kína bizonyos relációit vizsgáló Derek Tsang végül nem alkot remekművet, drámája igen figyelemreméltó mű a témában… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.07.27 - tiszatáj

Bék Timur, Horváth Eve, Juhász Róbert, Marczinka Csaba, Nagy Zalán, Tóth Réka Ágnes, Vasas Tamás versei
Abafáy-Deák Csillag, Szilágyi Zsófia Emma, Szilágyi-Nagy Ildikó, Totth Benedek prózája
Zalán Tibor drámája
Végel László naplórészletei
Fried István, Kovács Krisztina tanulmányai
Bazsányi Sándor, Urbanik Tímea Mészöly Miklósról

Tovább olvasom >>>
2021.07.27 - tiszatáj

SIROKAI MÁTYÁS: LOMBOLDAL
A beat tanúinak könyvével elindult az antropocentrikus világot hátrahagyó utazás, amely A káprázatbeliekhez című második kötetben folytatódott a zöld álmokkal és az űr kozmikusságával. A Lomboldal visszatérés a földre, maga a zöld álmok megvalósulása, ahol beteljesedik a „növénylés”, és ahol a szilárd, ontológiai határok ugyanúgy elmosódnak, ahogy a korábbi könyvekben. Tematikusan tehát összekapcsolható a három kötet, mindben ott húzódik a növények megértésének vágya és azok szeretete, a mozgás, egy dehumanizált világ… – BORBÍRÓ ALETTA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.07.26 - tiszatáj

JURONICS TAMÁS SZÖKTETÉS A SZERÁJBÓL-RENDEZÉSE ÚJSZEGEDEN
Amióta száműzték az operát a Dóm térről, lassan már annak is örülni kell, hogy egyáltalán játszanak egy máshol bemutatott, újrahasznosított produkciót az Újszegedi Szabadtéri Színpadon. Juronics Tamás kortárs Mozart-rendezése, a Szöktetés a szerájból háromnegyed ház előtt tisztes sikert aratott… – HOLLÓSI ZSOLT KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.07.24 - tiszatáj

BRONKA NOWICKA:
MEGETETNI EGY KÖVET
Bronka Nowicka rendező, író, debütáló prózakötete 2016-ban elnyerte a lengyel Nike irodalmi díjat. Magyarul 2021-ben Sipos Tamás fordításában jelent meg Megetetni egy követ címmel. Ez a vékony kis könyv a tárgyak által előhívott emlékezet 44 rövid története. Ahogy a fülszöveg is ígéri, a kötet rálátást ad a lengyel falu, család, történelem egy-egy részletére is. Emellett létfilozófiai kérdéseket, és azok nyelvi leképezésének lehetőségeit is fejtegeti… – OLÁHNÉ KISPÁL ANITA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.07.23 - tiszatáj

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG
ÉS KÖLÜS LAJOS
Jó és örömteli érzés ismételten jelen lenni a Vásárhelyi Őszi Tárlaton (VOT67). Tombol a nyár, idővel belefutunk az őszbe. Időzavar, a pandémia miatt. Jövőre tolódik a VOT68. Egyidőben vagyunk, vagy inkább párhuzamos időkben élünk?

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
H. Balogh Gyula: Alsóvárosi hitregékBakos András: Isteni testekSzathmári István: Spanyol reggeliSántha József: BörtönkarnagyNormal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattTandori Dezső: Nincs beszédülésPetőcz András: A visszaforgatott időLengyel András: Tömörkény-tanulmányokKálnay Adél: Szivárványország (Utazz velem!)Virág Zoltán (szerk.): Színkép, hangkép, összkép (Írások elméletről és gyakorlatról)Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Fried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházTandori Dezső: A szomszéd banánhalSeregi Tamás: Művészet és esztétikaÉszlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Zalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)„Ragyogó pusztulás” – kortárs osztrák irodalmi antológia (szerk.: Bombitz Attila)Lengyel András: Ellenkultúra, peremhelyzetben (Marginalitástörténeti vázlatok)Bíró-Balogh Tamás: Az irodalom személyességekabai lóránt: semmi színSzlováknak lenni csodás…Petőcz András: A megvénhedt IstenDemény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólTandori Dezső: Szellem és félálomKálnay Adél: Hamvadó időSzepesi Attila: IstenporPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Sághy Miklós: A fény retorikájaTandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézCsiki László: A kaptárBaka István: Műfordítások III.Jász Attila: Fürdőkádból a tengerTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaBíró-Balogh Tamás: TollvonásokFried István: Magyar irodalom(történet)