Lajtos Nóra: adventi szonatina

(a második gyertya: a remény fényében)

boldogok, akik virrasztó

sötétségben hagyják megszületni

a holnapot, várakozni tudnak

a postán, a bankban, a menzán,

menüben kapják a tartalék

energiát: erőlevest, csirkeragut,

máglyarakást, de

nem boldogok, akiknek még nincs

lecserélve a nyári gumijuk télire, mert

egyszerűen nem fér bele az idejükbe,

ahogyan a cinege cipője sem készül el soha,

csak csúszkálnak majd a 33-ason,

bátorságpróba a jeges utakon, s

a félelemkatedrális rózsaablakából

szemlélik, hogy megszülessen a csoda;

boldogok, akik csillagokat tudnak

álmodni az égre, s látják, hogy a kisherceg

a palástját a holdkaréjra tette, onnan jön el

ítélni élőket és holtakat, és országának

úgy lesz vége, ahogyan a rókát megszelídítette,

és felelőse lesz a rózsáknak, a barkaágaknak,

az éj-fényű, hógyapjas fenyőknek, és boldogok,

akik krepp ágyneműben virrasztják át a tegnapot, de

nem boldogok, akik egeret markolászva

kattintgatnak a félhomályban, hogy

készen legyen ez a szöveg lapzártára,

mert hiába ég már a második adventi gyertya,

fénye a kishitűeket nem borítja lángba,

billentyűzene szól az autós mcdonald’s-ban

csibeburger, mc fish, szósz nélküli élet, én

uram, hány karakternyi sors szorult belém?

súgd meg

CODA

s végül boldogok az álmatlanságban

szenvedők, akiket az insomnia tart ébren, de

nem boldogok az autók visszapillantójáról

alácsüngő rózsafüzérek, de

boldogok a csatlakozásra várakozók,

mert egyszer eljön értük a jászolba születő, de

nem boldogok, akik sohasem voltak azok,

mert inkább hisznek az ázott szalmaszál szagának, de

boldogok, akik ebbe a szalmaszálba kapaszkodni tudnak,

s reményt adni minden megváltandó élőnek és holtnak