GONDOLATOK BARTHA ÁGNES ZOMÁNC-ÖTVÖS-ÉKSZER MŰVÉSZETÉRŐL

A görögök a mű megvalósításának folyamatát is szellemi teljesítménynek tartották, Ferenczy Noémi szerint pedig: „minden mű visszaadja, sugározza azt az érzést, amivel csinálódott.” Nos, Bartha Ágnes munkáiban épp ez az alkotói extázis manifesztálódik. Az önfeledt játék, az anyagok sikeres megszelídítésének öröme ott ragyog minden munkáján. Ám az alkotó tudja: kiváló mesterségbeli tudás kell ahhoz, hogy az álom, a gondolat az anyagban megszólaljon. Engedelmességre bírni az anyagokat pedig csak az képes, aki tiszteli azok törvényeit. S mintha a művész maga is hordozná a számára kedves matériák – nemesfém, féldrágakő, üvegplexi – tulajdonságait: kemény, nehezen hajlítható, ugyanakkor érzékeny és törékeny személyiség.

Bartha Ágnes művészete olyan, mint a polihisztorok szellemi reflektorfénye, több irányba is pásztázik s a kiválasztott területek mindegyikén a teljességet igyekszik megragyogtatni. Olyan művész, aki több műfajt is művel, egyiket sem rendelve alá a másiknak, zománc-ötvös művészeti produktumai mellett művészetfilozófiai írásai is figyelemre méltók. 1965 óta állít ki rendszeresen, Engelsz Józsefet tekinti mesterének és sokszor ismételt párizsi tanulmányútjait tartja legfontosabb művészformáló iskolájának. Számos itthoni és külföldi kiállítás és megvalósult alkotás fémjelzi munkálkodását, a Széchenyi Művészeti Akadémia nemrég vette föl tagjai közé.

Nagy kérdés: a zománc művészetben hol végződik az iparművészet és hol kezdődik a képzőművészet? Nos, Bartha Ágnes munkálkodásában nincsenek ilyen határok. A különböző alkotói kategóriák nála váltakozva és párhuzamosan vannak jelen. Rekesz-, és fedőzománc képei, reliefjei szimbolikus gondolat-üzeneteket hordoznak, ékszerei pedig – mint „alkalmazott műtárgyak” – a szépség és a funkcionalitás szerves összetartozását reprezentálják.

A művész a képi ábrázolás mestere – erről tanúskodik egyik kiemelkedő alkotása, a Pannonhalmi Apátság alapításának 1000 éves évfordulójára készült triptichon. Az ünnepélyességgel átitatott szakrális kompozíció tekintélyes méretével (200×180 cm) ritkaságnak számít a miniatűr felületekre szakosodott rekeszzománc műfajában. Monumentalitását illetően akár a velencei Szent Márk bazilika Palla d’Oro-jához is hasonlítható. Igaz, Bartha jubileumi művét nem jellemzi a bizánci előadásmód szigorú szabályossága, a képet inkább a középkori bencés idők áhítata lengi át, miközben későbbi történeti stílusok jegyeit is rendre föllelhetjük rajta. A művész a fő témát trecentói perspektívába helyezte, az apátság épületének ma is látható architektúrája mellé a néhai gótikus bazilika kubaturáját is megidézte. A Giotto-i (ég, menny, föld) tagolású képmezőkben a kora reneszánsz szelíd statikája mellett a barokk dinamikája is megjelenik. A „szárnyas oltár ” tábláin embercsoportok tömegelnek, egyházfik és lovas katonák hömpölyögnek, köztük, mint felvigyázó őralak ott áll Benedek is a hollóval, és Márton a libával, a két szent mintha egy középkori kódex iniciáléjából lépett volna elénk. A tabló magán hordozza ezer év művészetének formajegyeit, s e történeti eklektikát nagyon is harmonikus korszerű egységben mutatja fel az alkotó.

Egy nemrég készült mű-együttes, A kert épp ellenkezője az emelkedettséget sugárzó pannonhalmi zománcképnek. Ez a pogány életörömtől duzzadó, panteizmusban fogant, kilenc fejezetes képregény a természet szépségét ünnepli harsány, paradicsomi dekorativitással. A méretes vörösréz táblákon növények, virágok, madarak, gyümölcsök pompáznak. Ezeket szemlélve római mozaikok, tárgy-gazdag manierista csendéletek juthatnak eszünkbe, de Lesznai Anna kanyargós szecessziója is felvillanhat előttünk. A transzparens máz alól vörösréz rekesz-rajzolatok kukucskálnak elő, a rekeszekben pedig festői komplementerek ragyognak. Telített színek orgiája tombol a sorozat tábláin. Ezek amúgy egy kísérlet példányai, alkotójuk különleges technikával készíti „épített zománcait”, e finom plasztikájú reliefeket.

A művész fedőzománccal is szívesen dolgozik, az ilyen munkáit sokszor piktogramszerű kifejezésforma jellemzi. Egyik sorozatának darabjain jelszerű formák, mint lidércek táncolnak, egy másikon székformákat láthatunk játékos helyzetekben, és számos alkotáson láthatjuk, amint geometrikus elemek kapcsolódnak absztrakt formációba. A képi igényű alkotások mellett a művész használati tárgyakat is készít rézillatú műhelyében: órákat, tükröket, kegytárgyakat, és a nagyközönség által igen kedvelt ékszereket.

Bartha Ágnes alkotásainak tárházában előkelő helyet foglalnak el az ékszerek, melyek különböző anyagok egymásba simuló szerelméből születnek. A művész évtizedek óta él szimbiózisban a számára kedves természetes anyagokkal, nemesfémekkel, féldrágakövekkel, de a modern kor egyik ipari termékében, az üvegplexiben is kiválóan formázható alapanyagra lelt.

Az alkotó keze nyomán kemény anyagok szervesülnek lágy formákká, miközben a féldrágakő és a nemesfém, kultikus erőkkel tölti fel egymást. Régészeti leletek távoli rokonai ezek a darabok. A függők cseppszerű formáiban organikus báj lakozik, a művész ezek készítésekor mintha az anyag természetes szépségét ünnepelné. De ennek a fordítottja is igaz: előfordul, hogy az ékkő csupán kiegészítője egy-egy izgalmas ezüst-formának, a hegyi kristály, a rózsakvarc, a jáspis vagy a labradorit afféle hab a tortán. A láncok, karkötők egyéniségek. Egyediek, soha meg nem ismételtek. (Úgy sejtem, kissé fájdalmas lehet a művész számára a fülbevalók másodpéldányát leklónozni.) Az ékszerek testbarátok, a bőr szívesen érintkezik simára csiszolt selymes felületükkel.

A művész évtizedek óta használ üvegplexit, e korszerű anyagból készült ékszerek vállaltan dekoratívak, ám korántsem csecsebecsék. Inkább nevezhetjük ezeket testen hordható kisplasztikáknak, kockák, gömbök, gúlák, kúpok egymásba szervesült forma-variánsainak, egymást metsző síkidomok térbe mozduló kompozícióinak. Különösen izgalmas az a fény által megszólaltatott „színjáték”: amit az áttetsző plexi színeinek egymásba hatolásával, „keverésével” ér el az alkotó. De érdekes az esztergált felületek textúrájának váltakoztatása is: a csillogó és a matt felületek kontextusa. A víztiszta üvegplexit cirkóniával, ezüsttel ötvözni: afféle házasítási bravúr, szögecseket díszítő motívummá előléptetni: szellemes pragmatizmus.

Ha az ékszerek formakombinációi nagy méretben készülnének, mindegyiket kiállíthatnánk önálló plasztikaként. Mondjuk, ilyen műcímekkel: Egymásba futó formák, A kör kúposodása, Párhuzamosok versenyfutása, Csúcsok triptichonja, Démonok ezüstben, Görbület szonáta, Propeller-dal, A kékmadár tekintete, Az Éjkirálynő álma. Az ékszerek persze tudják a dolgukat, nem kívánnak kilépni szerepkörükből, megelégednek a használható műtárgy szerepkörével, és akár más műfaj kiegészítőjeként is kiválóan működnek. A művész évtizedek óta társítja őket Bein Klára textilművész által tervezett ruhákhoz. Az összegombolók, kitűzők, brossok gyönyörűen muzsikálnak együtt a ruhákkal.

A művésznek idén több kiállítása is elmaradt, illetve a vírushelyzet miatt online-bemutatóvá változott. De Bartha Ágnest semmi nem tántoríthatja el a munkától, egész életében töretlen kedvvel dolgozott. Íme, néhány sor vallomásából:

„Utamról, amelyet önként járok, belső parancsra soha, semmilyen nehezített körülmények között sem léptem le. A legerősebb bennem kötődésem a munkámhoz, igényem a szabadságra, hajlamom az őszinteségre és vágyam a tökéletességre. Számomra a munkám létforma, a lét egyetlen, boldogító formája.”

Pacsika Emília