Tiszatájonline | 2020. november 29.

Szávai Attila: Szép ruhák, szigorú tekintetek

Tél. A temető kapuja előtt a temetkezési vállalkozó emberei dohányoznak. A ködről beszélgetnek, és a jó disznósajt összetevőiről. Egyikük össze is foglalja: a jó disznósajt olyan sűrű és szaftos, mint a vastag téli ködök. Ekkor veszi észre egyikük a lassan araszoló kocsisort. Harangoznak, pedig nem egyházi temetés lesz. A temetőhöz közeli romaházban takarítanak, a porszívózaj, a kerítésre kitett száradó ruhák öblítöillata és a hangos mulatós zene összekeveredik a harangszóval és a ház előtt elcammogó autósor búskomor morajával. A kutya lustán figyeli a konvojt […]

Szávai Attila (1978)író, legutóbbi kötete a Napkút Kiadónál jelent meg Távoli vidékek felé címmel (2019).

Tél. A temető kapuja előtt a temetkezési vállalkozó emberei dohányoznak. A ködről beszélgetnek, és a jó disznósajt összetevőiről. Egyikük össze is foglalja: a jó disznósajt olyan sűrű és szaftos, mint a vastag téli ködök. Ekkor veszi észre egyikük a lassan araszoló kocsisort. Harangoznak, pedig nem egyházi temetés lesz. A temetőhöz közeli romaházban takarítanak, a porszívózaj, a kerítésre kitett száradó ruhák öblítöillata és a hangos mulatós zene összekeveredik a harangszóval és a ház előtt elcammogó autósor búskomor morajával. A kutya lustán figyeli a konvojt. Kislábasnyi kihűlt babgulyásba ejtett édes sütemény. A temetésen résztvevők, mint egy lassított felvételen, elgyalogolnak az autóktól a sírig, egymástól kellő távolságban megállnak.

A búcsúztatón résztvevők egyike egy hórihorgas férfi (villanyszerelő és a helyi horgászegyesület alelnöke – testtartásában is van valami egy hosszú, kapástól meggörbülő horgászbotból), a szomszédos sírfeliratokat nézi, hogy addig is csináljon valamit, amíg az általa utált elhunytat méltatja az angyalhangú anyakönyvvezető. Nem gyászol, nem is hozzátartozó, csak a felesége mondta neki, hogy mivel utcabeli, illik valakinek elmenni a családból. Még a ruháját is kikészítette, kivasalta, kikefélte. Utóbbi egy laza szóviccre sarkallta a férfit a keféléssel kapcsolatban, de az asszony kuncogva leintette és a kegyelet felé fordulás hangsúlyozásával csitította a férfit. Nem sejti a férfi, hogy rossz szájmaszkot visz majd el, azt, amit felesége szokott hordani. Az asszony rengeteg szájvizet gargalizál napközben, mivel hallotta, hogy ez hatásos a vírusra. Az internet is megmondta. Ennek köszönhetően tömény szájvíz-illat a maszk, ami köhögésre ingerli a férfit. Természetesen a gyászbeszéd azon részeinél, amikor a hatás kedvéért pillanatnyi szünetet tart a hivatali nő. A görbehátú villanyszerelő a második ilyen szünetnél a ravatalozó mögötti budiajtót figyeli feszülten, valaki nyitva felejtette. Igyekszik az elfojtott köhécseléseit olyan ütemben kiengedni, ahogy a nyitott budiajtót csapkodja a szél. A harmadikra egészen pontosan találja el a ritmust.

Valami nehezen érthető okból a közeli hozzátartozók ragaszkodtak ahhoz, hogy a búcsúztató szövegében meg legyen említve a tény, miszerint az elhalálozott gyűjtötte a zsebrádiókat és volt, mikor (családi, vallási és állami ünnepnapokon) elvonult, bezárkózott és az összeset bekapcsolta, mind a harminckettőt. Mindet más állomásra állította és ott ült abban a recsegő zajkásában, rádiós hírek, mulatós zenék, vitaműsorok, popslágerek és időjárás előrejelzések orgiájában. Hátradőlt a foteljában és mosolygott. A fotelt is meg kellett említeni a temetési szövegben. A rádiós orgiákról az anyakönyvvezető lebeszélte a közeli hozzátartozókat.

Kisgyerekek is álldogálnak a sír körül. Fázósan toporognak, nem értik miért kell szomorúnak lenni és miért kell kiöltözni. Az egyikük hosszan a varjús fát nézi. De jó lenne megzavarni őket, gondolja. Az egyik kislány egy angyalszobrot bámul a szomszéd síremléken, közben a búcsúztató beszédet olvasó hivatali nő hangját hallgatja, és arra gondol, tuti, hogy ilyesmi hangjuk lehet az angyaloknak is, mint annak a szép néninek. Sőt, talán az a néni egy földre szállt angyalka, akit kirendelt a nagy égi hivatal, hogy szépen elbúcsúztassa a halott rokont. Az autója rendszáma is NGL, azaz angyal, fejezi be a gondolatmenetet a gyermek. Mellette álldogáló kishúga a temető melletti fákat nézi, a csupasz ágakat, mintha a gyökérzetük lenne most a föld fölött. Elképzeli, ahogy éjjelente valami óriás kiveszi a barna leveles fákat a földből, hogy aztán fejjel lefelé visszadugja azokat ugyanoda. Nem jut tovább az elgondolásban, mert a budiajtó csapkodása kizökkenti.

Néhány kamaszlány is van a gyászolók között, sötétebben és vastagabban festették ki a szemüket, mint egy átlagos szüreti bálon, vagy a helyi diszkóba. Bizonyos fiatal lányok hajlamosak túljátszani a pozíciójukat a világban, a társadalomban és az univerzumban: így a temetés napján eljátsszák, hogy ők azok, akiknek meghalt az anyja-apja-férje-húga-bátyja-nagynénije-nagyszülője. Próbálnak ők lenni a legszomorúbbak, a temetés napján mindenhol az elmúlást, a halált látják, még egy régi keletnémet pornófilmben is. Számukra minden útszéli gázárok egy kiásott sírgödör, minden doboz és tartály egy koporsó. Az alvó macskát tízpercenként felkeltik, hogy meghalt, vagy csak alszik-e az állat. Azon törik a fejüket, hogy vajon mennyire lennének a szülők, rokonok, ismerősök és a fél megye szomorú abban a nem várt esetben, ha meghalna. Meddig gyászolnák őt. Ennél a pontnál szokták elsírni magukat a temetésen. Persze a szomszéd néni meghatódik: milyen szép, hogy a lány így megkönnyezi az elhunytat, de rendes gyerek ez.

A temetések alkalmával a láthatatlan kezek felcsavarják a hangerőt a varjakon, vagy a fekete madarak csak hangosabban károgják meg egymás között a látottakat, ki milyen autóval jött, kin, milyen ruha van, mennyi koszorút kap majd az elhunyt. Plusz az időjárást és a személyes viszonyaikat. Varjúvariációk több témára. Aztán elülnek egy levélhiányos fán a temető mellett. Mintha a fa fekete lombozatot, sötét kabátot húzott volna a hideg téli szelek ellen.

Vannak az örök késők. Későék, nevezzük így őket, akik persze ilyenkor is későn érkeznek, már szól a gyászzene, mikor nagy garral begurulnak a temető parkolójába. Az apa úgy berántja a kéziféket, akkorát reccsen a szerkezet, hogy a gyászolók fele azonnal a nagy kapkodásban lefulladó autó irányába fordítja a fejét. A férfi közben azon gondolkodik, hogy illik-e integetni ilyenkor az őket bámulóknak, végül elveti ezt a lehetőséget. Valami homályos nagymamai okítás jut eszébe, hogy nem illik egy temetőben integetni. Sose értette, miért nem. Aztán eszébe jut, hogy a késést majd a családja női tagjaira fogja. Akik elpipiskedték az időt a fürdőszobában. Felesége arra gondol, miközben az autóból való kiszállást követően hosszú téli szoknyáját húzkodja, hogy a késésért természetesen a férfit teszi majd felelőssé. Aki nem csak az udvarból, de még a garázsból sem állt ki időben a télen amúgy is nehezen, köhécselve induló autóval (20 éves, gyújtásproblémás Opel Corsa, az egyik henger néha nem megy). Mindketten a menekülési utakat keresik a szégyen elől, mit mondanak majd a halotti toron, ha kérdezik a rokonok. Zavartan krákognak. A lényegre, tehát a halottra egyikük sem gondol. Ahogy ellépdelnek Későék a sírok között, a kőangyalok, mintha mosolyognának a sűrű, párás temetőben. Beállnak Későék a gyászolókhoz, ügyelnek a kellő távolságra. Az előttük állók cipő- és csizmasarkait nézik, mintha onnan jönne a megváltás.

A halottat a falu nagy része ismerte életében, de akik nem hallottak róla (a néhány éve beköltözött gyüttmentek, vagy, ahogy az egyik polgárőr szokta nevezni őket: beszivárgók) azok is tegezve emlegetik ilyenkor a Janikat, Feriket, Marikat és Katikat, ha szóba kerül a haláleset. Láttam a papírt az ajtón, szól az egyik vásárló a zöldségeshez, hogy meghalt a Feri, de mivel ez a tegeződés nem teljesen tiszta és őszinte, nem néz a zöldséges szemébe, inkább közben a pultra kitett mérésre váró lilahagymákat nyomogatja. A zöldséges és általában a falusiak érzik, tudják ezt: a friss házasulókat és a friss halottakat könnyebben tegezik az azokat amúgy nem ismerő gyüttmentek, mikor pletykálnak róluk. Most is van néhány ilyen gyüttment a temetőben. De inkább gondolnak arra, hogy otthon elzárták-e a gázt a kotyogós alatt, mint az elhunyt vélt, vagy valós erényeire és hibáira.

A téli hideg betelepszik a nehéz esésű, régi, ritkán hordott férfikabátok alá. Az érzékenyebb viszont gyengébb jellemű férfiak a temetés előtt is bedobtak egy pálinkát a kamra rejtekében, amikor az asszony öltözött a szobában. Az erős és tapasztalt asszonyok persze megérzik ezt a sunnyogást, radarszerű hallással neszelik meg a kamraajtó kiscicányi nyikordulását, majd a krákogást és kisomfordálást néhány másodperc múlva. De nem szólnak ilyenkor a férjre, nem csinálnak patáliát. Az érzékenyebb viszont gyengébb jellemű nők arra összpontosítanak ilyenkor, hogy a temetésen milyen arcot fognak majd vágni, elpróbálják a tükörben a gyász keserű merengését a sír felett. Azt is gyakorolják kicsit, hogy ha beszélni kell a közeli hozzátartozókkal, ne legyen eltúlzott se a sajnálat, de ne legyen túl szívélyes sem a köszönés. A régi, torzult tükörképet adó tükrök azt nem mutatják, hogy ha szívből közeledik az ember az ilyen szituációkhoz, nem szükséges elpróbálni és begyakorolni a mondatokat és mozdulatokat.

Az iszákosabb férfiak ilyenkor nem gondolnak ezekre. Puszi, pacsi esélytelen, a maszk alá beszorult olcsó arcszesz elnyomja a pálinka karcos szagát és az asszony által varrt (mivel vadász az ember, terepszínű) maszk ügyesen takarja a járomcsont bőrén tekergő piros hajszálereket.

A halotti toron a maszkok takarásában a fogatlan férfi rokonok is nagyokat, öblöseket nevetnek majd a második pálinka után, miközben felidézik az elhunyt életének tréfásabb anekdotáit.

A falu házai fázósan összebújnak a ködben, a temetődombról szinte csak a kémények látszanak, mint vízből kimeredő vízipipák. A macskák lassabban gyalogolnak a járdán, a kutyák mozgástere a kutyaól-lábtörlő-és a táplálékot tartalmazó edények közötti Bermuda-háromszögre szűkül. A lábtörlők megmerevednek, mint a régi, kellemetlen beidegződések és tévképzetek. A falusi templomok padjaihoz odahűlnek a milliószor elmondott imák. A régi síremlékek már kissé megdőltek az idő és az emlékek súlya alatt, megfakultak a halottakról készült és a síremlékbe épített utolsó műtermi fotók. A képeken szép ruhák, szigorú tekintetek.