04.22
| Vadlovak – Hortobágyi mese >>>
01.27.
| A Homo Ludens Project a Szövegdiszkó maratonnal zárja a telet >>>
01.12.
| Vers l’infini. Konok Tamás életmű-kiállítása (1930–2020) >>>
12.08.
| Figyelem és irgalmasság – Iványi Gábor és Liszkai Tamás >>>
12.07.
| Edda Művek, Prognózis, Ámen és Sziámi albumokkal zárul a Lemezjátszó Classic >>>
12.07
| Egy nő – Művész Távmozi (online premier) >>>
12.03.
| Civilként az állam működési hézagaiban – L. Ritók Nóra előadása >>>
12.01.
| ArteKino 2020 – Nézz egy hónapig ingyen európai fesztiválfilmeket! >>>
11.27.
| A Szépírók Társasága XVI. fesztiválja >>>
11.26.
| Indul az e-Trafó online programsorozat >>>
NAPI TANDORI

12.15.
| Humorban gazdag Ájvonne érkezik a REÖK-be >>>
12.13.
| Trafó – Mi a te ügyed? >>>
12.11.
| Izgalmas kortárs krimi Podmaniczky Szilárd új könyve? >>>
11.18.
| Ezer újkori metszetet tesz digitális közkinccsé az Országos Széchényi Könyvtár >>>
11.13.
| Kürti László és Ross Gillett kapja a Balassi Bálint-emlékkardot >>>
10.30.
| Lemezen adták ki Keith Jarrett legendás müpabeli koncertjét >>>
10.30.
| Hogyan mutatja be egy bevásárlóközpont értékvilágát egy logó? >>>
10.30.
| A művészet, az együttműködés és a kihívásokon felülkerekedő kreativitás ünnepe volt a 29. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál >>>
10.29.
| Asztali beszélgetések… – Sztehlo Gábor, az embermentő >>>
10.17.
| Swimathon Pécs 2020 >>>

Csontos Márta, Hartay Csaba, Marno János, Mizsur Dániel versei

„Alternatív földrajz” (kortárs egyiptomi költőnők versei Tüske László válogatásában és műfordításában)

Csippán Péter, Domokos Márton, Repkő Ágnes, Sántha József prózája

Bálint Péter, Gömöri György, Miskolczy Ambrus tanulmánya

>>>

Mindenkit nagy szeretettel várunk a SZTE JGYPK Rajz-Művészettörténet Tanszék hallgatóinak közös ólomüveg-kiállítására
2020. november 4. 17 óra 
Tiszatáj Szalon (Szeged, Roosevelt tér 10-11.)

>>>

Temetetlen múlt
2020.11.20 - tiszatáj

KINEK A HÁZA?

Háttérben suhanó rémalak, későn megforduló, gyanútlan karakterek, fény-árnyék játék, ritkásan világított terek. Jó ideig csupán primitív hatáskeltő mechanizmusokkal operál Remi Weekes Kinek a háza? című horrorja. Szerencsére nem is tévedhetnénk nagyobbat: a rendező Netflixen startolt kísértettörténete, pontosabban szellemházas horrorja ugyanis végül előnyt kovácsol a hiányosságaiból, jócskán túllendülve a sablonok eszköztárán.

Külön alműfajt képeznek a horroron belül a kísértfilmek, soruk A rettegés házától a Poltergeisten át a Peter Medak-féle Az elcserélt gyermekig vagy a 2008-as Lake Mungóig terjed. Weekes mozija leginkább az otthontalanság, valamint a gyászfeldolgozás (lásd: Ne nézz vissza!, A barlang) tematikáival variál a kövült hagyományokon. Bevándorlóként érkezik egy rozoga londoni társasházba a Dél-Szudánból menekülő Bol és Rial Majur, vagyis a rendező kortárs traumafilmként is vitathatatlan érdemekkel ruházza fel a sztorit. Aktuálpolitikai felhangjai egy pillanatra sem fulladnak unalomba. Ridegen szerkesztett, hűvös snitteken, csaknem a dokumentarizmus farvizén evezve látjuk a főalakok sodródását, illetve az érzéketlen, pusztán szabályokat biflázó bürokráciának való kiszolgáltatottságukat. Príma kisrealista drámaként rögvest karon ragad a Kinek a háza? Üveg, szemét, kőkerítések, műanyag halmában gázolunk együtt Majurékkal, az olajbarnában, feketében úszó, bizonytalanságot, magányt sugalló éjszakai szcénák ugyanolyan erővel vizualizálják gyötrő egyedüllétüket, mint egy közszolga merev ábrázata vagy sanda pillantása, netán az áramvonalasra csiszolt irodák. Sőt, Weekes szocreál kitérője a nemzeten belüli megosztottságra is utal egy Rialt, a feleséget inzultáló színesbőrű iskolástrió formájában.

 

His House: Wunmi Mosaku as Rial Majur, Ṣọpẹ Dìrísù as Bol Majur. Cr. Aidan Monaghan/NETFLIX © 2020

 

Rasszizmussal, félreállítottsággal kokettáló rémtörténete viszont – látszólag – gyorsan vakvágányra fut. Igaz, a házaspárt játszó Sope Dirisu és a Citadellában, a Lovecraft Country-ban felbukkant, horrorban gyakorlott Wunmi Mosaku zseniális játéka révén a bőrünkön érezzük Rial és Bol nélkülözését, plusz finomhangolt, lírai arcjátékuk vagy Jo Willems (Cukorfalat, Az éhezők viadala: A kiválasztott) operatőri munkája nagyszerűen humanizálják a pár szenvedéseit, Weekes idővel mintha kidobná az ablakon az emberközpontúságban gyökerező sztoritartalékait. Nagyjából 30-45 percig irritálóan ostoba beállítások sorjáznak expliciten ábrázolt szellemektől zavaros, egymásba folyó szürreális rémálmokig, nem ritkák a figurákat magukra hagyó, árnyalatok nélkül lefestő pillanatok sem. Lassan vakvágányra futó történetében Weekes beéri a zsigeri hatáskeltéssel, az otromba (például a nemrég készült Az-adaptációknak is ártó) jump scare-ekkel, sőt, a Kinek a háza? akarva-akaratlanul az önparódia mezsgyéjén reked – a rendező ilyenkor végképp elveszíti szép-és arányérzékét, lemond az atmoszférateremtésben lappangó sejtetésről, hogy úton-útfélen bazári színvonalú ijesztgetésekkel ábrándítson ki a látottakból.

Talán csak szándékos félrevezetésnek (red herring) szánja Weekes az ijesztően hosszúra nyúló horroretűdöket, esetleg valóban megtorpan az úton, de csodák csodájára filmje hirtelen új erőre kap. Rial és Bol kálváriája szintet lép, velük együtt pedig a narratíva is táltosodik, a hangulatábrázolásra ugyancsak elégedetten csettinthetünk. Dúskálni kezd a témákban a Kinek a háza? Nemcsak az olykor dinka nyelven beszélő, a harmadik világ háborús poklát hátrahagyók motívuma kap nyomatékot, újabb rétegekkel bővül a mese. Rial sorsa feminista interpretációknak nyit teret, Bol önzése az ingatag férfikép mellett teszi le a voksát, vagyis a film túlhaladja önmagát. Összefonódik a lemálló tapéta mögötti lyukban székelő szellem, tehát a természetfeletti szál a drámai hangvétellel, így árnyalt karaktertanulmánnyá fejlődik a mozi. Óriási súllyal bír Rial traumafeldolgozása, az eleve ígéretes téma a horrorokban amúgy is centrális szerepet betöltő anyaság-kérdéskörrel vérteződik, helyesebben Weekes fejtetőre állítja a nőiség princípiumát, hogy a Kinek a háza? utolsó összecsapása, a rémségekkel való szembesülés ügyes karakterkonfliktusokból fejlődjön. Ilyen rangban már nem tűnik balgaságnak, hogy Rial és Bol számára nem holmi szupernaturális lények, hanem önmaguk, belsőjükben rejtegetett traumáik jelentik a legnagyobb fenyegetést. Ettől működik a vérbeli pszichológiai horror: végképp nem a szellemektől, hanem attól, hogy a transzcendens-misztikus világ milyen hatást gyakorol a karakterekre.

 

His House: Ṣọpẹ Dìrísù as Bol Majur, Wunmi Mosaku as Rial Majur. Cr. Aidan Monaghan/NETFLIX © 2020

 

Weekes múlt és jelen konfliktusára, illetve önzés és altruizmus szöges ellentéteire húzza fel a bő másfél órás cselekményt. Férj és feleség között sokáig azért tátong habitusbeli vagy kommunikációs szakadék, mert saját maguknak sem képesek bevallani a titkaikat és hab a tortán, hogy príma horrorként a karakterek lélektani vesszőfutása, sőt, Rial és Bol kegyetlen – egy halott lánnyal szimbolizált – bűntudata újfent ügyesen egészül ki olyan, újabb misztériumot sejtető jelképekkel, mint egy rituális nyaklánc, szudáni népviselet, nem beszélve az egyre koncepciózusabb, sötét tudattartalmak mélyére ásó visszapillantásokról. Poszt-kolonializmus, Ken Loach-drámákból (Én, Daniel Blake; Sajnáljuk, nem találtuk otthon) rémlő epizódok nyújtanak kezet az idegőrlő borzalmaknak – a Kinek a háza? szintén a régmúltban gyökerező, hiedelmeken nyugvó okkult horror-szála így nemcsak dramaturgiai szükségszerűség, hanem a film központi motívumainak legbriliánsabb allegóriája. Más kérdés, hogy a fináléban Weekes a kísértettörténetek untig ismert megbékélés-megváltás fináléjával él, de a hibátlan színészi játék, a színkezelés, a határozott vágástechnika, sőt, a jó érzékkel felépített, kísérteties neszekből és fájdalomüvöltésekből egyszerre konstruált hangkulissza révén a karakterek passiója hiteles és rendkívül személyes, így az utolsó, nagy feloldozás sem fordul negédességbe vagy válik oda nem illő kényelmetlenséggé.

Sőt, kimondottan gyönyörű zárszóval cseng le a Kinek a háza?: miután Rial és Bol csitítják a bennük dúló viharokat, végre otthonra lelnek, megszűnik az elidegenedés kínzó érzete és tovaszáll az otthontalanság baljós réme. Thrillerként is leltározhatók az utolsó percek – a szociális munkásokra végül nem ellenségesen, hanem empatikusan tekintő narratíva, illetve a múlt újabb szellemeit befogadó zárókép nemcsak maga a testet öltött melankólia, e minőség minden fájdalmával és szépségével, de a horrorok negatív befejezéseivel ellentétben maga a remény szárba szökkenése, valami új és szebb kezdete.

Szabó G. Ádám

 

 

 

His House, 2020

Rendező: Remi Weekes

Szereplők: Sope Dirisu, Wunmi Mosaku, Malaika Wakoli-Abigaba, Matt Smith, Javier Botet

 

 

 

 

 

 

 

 


Címke: , , ,
2021.01.25 - tiszatáj

MARK WAID, ALEX ROSS:
A TE ORSZÁGOD
Waid és Ross 1996-os szuperhősképregénye briliáns munka. Részben Alan Moore hagyományait szövi tovább, ugyanakkor önértékén is lenyűgöző: hagyománytörő darabként ugyanolyan emlékezetes, mint egyenes vonalvezetésű meseként… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.01.24 - tiszatáj

A Balassi Kiadónál megjelent kötet címében, tartalmának egyes részeiben, illetve nyomdai megjelenési formáját tekintve kapcsolódik az ugyancsak itt először 1997-ben napvilágot látott Szimbólumtárhoz. A közös vonatkozások felsorolása folytatható a genius locival, hiszen a főszerkesztők révén mindkettő a Szegedi (97-ben még József Attila) Tudományegyetem Olasz Tanszéke szellemi közegéből származik… – PÁL JÓZSEF KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.01.23 - tiszatáj

MOESKO PÉTER: MEGYÜNK HAZA
Moesko Péter első novelláskötete kiérlelt, meggyőző bemutatkozás. Az eddigi fogadtatás egyértelműen pozitív, ugyanakkor, hozzá kell tenni, nem túl bőséges: Károlyi Csaba lelkes ÉS-beli rövidkritikáját vagy a moly.hu felületén közzétett olvasói benyomásokat leszámítva nem igazán találkozunk értelmezői megnyilvánulásokkal… – SZÁNTAI MÁRK KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.01.22 - tiszatáj

ORBÁN JÁNOS DÉNES AZ IRODALMI TEHETSÉGGONDOZÁSRÓL
Orbán János Dénes, József Attila- és Magyarország Babérkoszorúja-díjas költő, a Kárpát-medencei Tehetséggondozó műhely Előretolt Helyőrség Íróakadémiájának vezetője – PÁNCZÉL ANDRÁS INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
2021.01.20 - tiszatáj

MÁNYOKI ÁDÁM MŰVEI NYOMÁN, EGY MŰTEREMLÁTOGATÁS MARGÓJÁRA
Mányoki Ádám (1991) festőművész, grafikus. 2019-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem Képgrafika szakán. Mesterei: Madácsy István és Szurcsik József voltak. Sokoldalú művész, aki már az egri főiskolán is többféle technikával kísérletezett. A kezdetekben illusztrációkat készített, a litográfiát vegyes technikával kombinálva alkotott, főleg Pilinszky verseinek hatására…

Tovább olvasom >>>
2021.01.19 - tiszatáj

A fotózásra Miklós kért meg, a Volt egyszer egy Közép-Európa (1989) válogatott anyaghoz, majd az egyik legszebb könyve, Az én Pannóniám (1991) kapcsán. Ekkor tudtam meg, hogy ez a mosolygós, kedves ember – aki barátai közé fogadott a második találkozás után, mert hogy én is Szekszárdon születtem ‒ milyen szigorú, már-már kegyetlen. Többször át kellett dolgoznom az egészet. Miután megjelent, én közömbösen lapozgattam. Hogy miért használtak a kritikusok a képek kapcsán szuperlatívuszokat, máig nem értem […]

Tovább olvasom >>>
2021.01.19 - tiszatáj

NAGY GÁBOR FESTŐMŰVÉSZ ÉLETMŰ-KIÁLLÍTÁSA
Nagy Gábor festőművész olyan nagyszabású kiállítással jelentkezett október elején Szeged művészetértő közönsége előtt, amely a közel öt évtizedet átfogó képzőművészeti pályafutásának – és az egyes műcsoportokban részletesen dokumentálható – változatos alkotói tevékenységének hiteles bemutatója. Azért is lehet – sőt kell – most az életmű korrekt mérlegét megvonni, mert a REÖK két szintjének összes termeit megtöltik a művész alkotásai, azaz több mint háromszáz művet vonultat föl a kiállítás […]

Tovább olvasom >>>
2021.01.18 - tiszatáj

Csontos Márta, Hartay Csaba, Marno János, Mizsur Dániel versei

„Alternatív földrajz” (kortárs egyiptomi költőnők versei Tüske László válogatásában és műfordításában)

Csippán Péter, Domokos Márton, Repkő Ágnes, Sántha József prózája

Bálint Péter, Gömöri György, Miskolczy Ambrus tanulmánya

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Normal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő