Tiszatájonline | 2020. november 5.

Szőcs Géza: Érkezünk hintán, hintón

(A LONC-HONVÁGY, AVAGY A MONT BLANC-METRÓ)
[…]
Érkezünk mi is hintón, hintán.
Átöltözünk loncba,
úgy éldegélünk ott azontúl,
piros bogyóba vonva:

fel-felpiroslunk, fölparázslunk
ha hűvös járja át a házunk;
loncból lesz tűzhelyünk, cipőnk is
és ingatag öröklakásunk.

Fölénk boruló mondatok,
lonc-fejfák, hajladozzatok!

(A LONC-HONVÁGY, AVAGY A MONT BLANC-METRÓ)

Hol az ükörke lonc él,

hol ma a lonc-bogyóktól

pirosló ágak olykor

egészen meghajolnak

elástam ott a földbe

valamit, ami nem más:

voltaképpen egy mondat

egy lassú, lassú tükör

melyben egy dolgos mester

egy jóslatot csiszolgat:

vagyis olyan volt éppen

mint a Mont Blanc-i metró

mely fölött téli éjjelen

olykor még, tudjuk ezt, kigyúl

Mont Blanc örök hava, ha túl

A fölkelő nap megjelen –

ha volna ilyen metró!

áramlás, fű alatti

moraj vagy láz vagy sárga árnyék,

felhők fölötti földalatti.

Elástad hát a mondatot

s kinő a lonc a földből!

Érkezünk mi is hintón, hintán.

Átöltözünk loncba,

úgy éldegélünk ott azontúl,

piros bogyóba vonva:

fel-felpiroslunk, fölparázslunk

ha hűvös járja át a házunk;

loncból lesz tűzhelyünk, cipőnk is

és ingatag öröklakásunk.

Fölénk boruló mondatok,

lonc-fejfák, hajladozzatok!

(Megjelent a Tiszatáj 1984. októberi számában)