Ízlésdiktatúra. Minimális szókincs, szöveg. Nézzük a próza felől.
Mi az irodalom? Nyilván azt hinnéd a választékos beszéd, a helyzetet és a figurát jellemző megszólalás.
Mit kapsz helyette? „Minimál-irodalmat. Ismert helyzeteket, amelyekből sehová nem vezet út.
Nyoma sincs a katarzisnak. Állítólag tárgyilagos, ami szegényes.
Miért olvassam, amit úgyis tudok, rábólintsak?
Mit kell ezeken dicsérni? Újságcikk? Nem. „A postás harapja meg a kutyát”! Ugye ismerős? Az újságban legalább ennyi olvasható, ha nem mínuszos hír. (A politikát ne firtassuk.)
Ez lenne az elvárás, a dögunalom?
Aki gyorstalpalón akar íróvá válni és ehhez az ízléshez kell alkalmazkodnia – úgy kell neki.
De a mentorok szegényes világa mögött sokszor diploma van. Ezt tanulták volna?
Díjakat osztanak egymásnak és ösztöndíjakat. Korrupció vagy prostitúció? Ez merül fel benned, amikor a kontraszelekció alapja az, hogy „tekintélyhez” jártál fizetős tanfolyamra.
Az én korosztályom – szerkesztői poszton – még elvárja az irodalmi nyelvet, az élet megemelt ábrázolását. És azt, hogy az írás valahonnan valahová vezessen. Az út és a cél, a folyamat és a végkifejlet – még akkor is, ha tragikus. A tragikus is egyfajta megoldás – az idegek borzolása helyett – a katarzis utcájába vezet.
Nemzedéki ellentét? Nem, vagy nem csak az. Nem is a felgyorsult élet. Csak felejts el gondolkodni, ne terheld ilyesmivel az agyadat.
Egy irodalomtörténész mondta valahol (tudom, hogy ki és hol): „nem tudom megkülönböztetni az szerzőket, megállapítani, hogy ki írta, mert igazodnak.Igazodnak az elvárásokhoz.
A kör ezzel bezárul. Az igazítókhoz igazodnak.
Az újságból még a tárca is eltűnt, ahogy a hétvégi novella és a vers is. Nincs rá igény. Kell a hely a reklámnak, ilyen értelemben a politikai információ is reklám.
(Szerencsére lassan visszatér az irodalmi melléklet és az értékelvűség.)
Azelőtt volt a sportoldal. Ma értelmetlen, a hír túlhaladott, látod a tévéközvetítést.
Marad a szalagcím és a halálozási rovat – „mert én még élek”.
Ami a legszomorúbb, „az 1000 szóval magyarul” – vagy mindössze ötszáz? – leszorította az igényeket, korlátozza a szövegértést. Mert csak „szöveg” marad – szabatosan így nevezik az írásaikat.
„Sok a szöveg!” Vagy nincs igazam?
Radnai István
* Gyerekkoromban láttam egy kiadványt, Ezer szóval angolul. Ezen akkor már régen túl voltam. Ma már megértem a gyarmati angol kialakulását – beleértve az amerikait – így jött létre.)
