A kék a legmelegebb szín

AMÍG TART A NYÁR
Hátrányos helyzetűekkel, olykor devianciával kokettál az ausztrál melodrámák bizonyos hányada: a bűnözősorsot érintő The Year My Voice Broke, illetve a mentális problémákkal nagyban foglalkozó Angel Baby után a Rita Kalnejais 2012-es színdarabja nyomán keletkezett Shannon Murphy-rendezés is folytatja a hagyományt – az Amíg tart a nyár egyszerre önfeledt és érzékeny, igazi meglepetésfilm… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

AMÍG TART A NYÁR

Hátrányos helyzetűekkel, olykor devianciával kokettál az ausztrál melodrámák bizonyos hányada: a bűnözősorsot érintő The Year My Voice Broke, illetve a mentális problémákkal nagyban foglalkozó Angel Baby után a Rita Kalnejais 2012-es színdarabja nyomán keletkezett Shannon Murphy-rendezés is folytatja a hagyományt – az Amíg tart a nyár egyszerre önfeledt és érzékeny, igazi meglepetésfilm.

Bár nem pártol el a sablonoktól, mi több, olykor kimondottan szívesen időzik rajtuk, Milla és Moses románca zömmel pontosan artikulálja a film legfőbb témáit. Rendezett, domesztikált élet kontra csapongó semmittevés oppozíciójának hinnénk a cselekményt, Murphy azonban gondoskodik róla, hogy a képlet ne legyen ilyen egyszerű, idővel ugyanis e két minőség egymásba olvadásáról regél a 2 órás játékidő. Rendkívül atmoszferikus, érzelmekben gazdag történetet kapunk: az Amíg tart a nyár eleinte élesen elválasztja főalakjait – Moses szakadt ruhás, lepukkant, piti drogdílerként ütközik bele, majd zuhan az iskolásuniformisos Milla nyakába, a film hihetetlen intenzitással veti be egyértelmű metaforáit. Ugyanilyen a nyitófőcímben egy vízzel teli pohár mélyére süllyedő tejfog képe: innen származik az eredeti cím (Babyteeth), de a snitt önmagában beszédes – a gyermekkorból felnőttlétbe lendülés sorsfordító állomása sűrűsödik össze.

Nem túl bonyolult jelképrendszere a továbbiakban sem szorul vissza, az Amíg tart a nyár mégsem válik bornírt szerelmi sztorivá. Archetípusok helyett többszólamú, örömöt és bánatot átélő karaktereket húz elő a kabátujjból, látszik, hogy Kalnejais és Murphy az elsőre antipatikusnak tűnő figurákkal is értőn, kellő empátiával bánnak. Noha a film lassan indul be, az első 30 percben azt is hihetnénk, gyorsan belefullad a klisékbe, hamar ráébredünk, itt többről lesz szó. Nemcsak Milla lép ki jólfésültként a komfortzónájából, Moses is tanulni kényszerül, az élet dolgaiba többször lemondások árán kóstol bele, vagyis a mű hatalmas erénye a precíz karakterábrázolás. A-ból B-be jutnak a szereplők, régi beidegződéseket vetnek le, tehát az otthoni, konzervatív életvitel és a rendetlenkedés polarizált világképe mellett jelen van a melankólia is, így az Amíg tart a nyár – tini, illetve huszonéves karakterei révén – príma coming-of-age story-ként sem bőg le.

Családábrázolása ugyancsak figyelemreméltó: a Haragban a világgal ifjúságot nem értő szülőihez képest, 64 év alatt nagyot fordult a világ, ezért míg kezdetben Milla szülei, vagyis Henry, az apa és Anna, az anya lányukat óvó, Mosest elítélő kartonfigurákként vonulnak át a színen, végül ők is jellemformálódáson esnek át – a film nemcsak a fiatalokat, a középkorúakat is árnyaltan mutatja be. Hol az apa, később az anya tűnik zárkózottnak vagy parancsolgatónak, majd egy újabb pillanatban az egyikük liberálisabbnak mutatkozik, míg a társa merevebben áll a dilemmákhoz. Kisközösségeket vizsgál a film, ilyen fénytörésben az Amíg tart a nyár briliáns foglalata nemcsak a bennük keletkező töréseknek, de arról is ügyesen elmélkedik, hogyan zárhatnak össze a famíliatagok vagy a szeretők, így egyrészt családi melodrámaként is értelmezhető a film, másrészt senki felett nem ítélkezik a mű, állítása szerint bárkiben ott a jóság. Még a legreménytelenebb percekben sincs veszve semmi – ameddig a mások iránt táplált emócióink őszinték, még a halál is feldolgozható.

Ilyenkor sem árul zsákbamacskát a mozi, mivel tudjuk, Milla rákos, 16 évesen búcsút kénytelen venni az élettől – az Amíg tart a nyár túlhabzó színkezelése párban jár a betegségmelodrámák túlzásaival, épp úgy, ahogy a főszereplő lány felszabadulása egy kertvárosi otthonból a vizuális metaforaként nyomatékosított, csaknem földöntúli diszkó neonfényeiig, haj-és öltözködési stílusának változásához vezet. Eliza Scanlen pedig kiválóan érez rá hősnőjének finom hangulatingadozásaira: az Éles tárgyakból és a Greta Gerwig adaptálta Kisasszonyokból ismert színésznő törékeny, ugyanakkor kellően talpraesett, halandóságtudata révén bátran vállalja a carpe diem-filozófiát és épp az utolsó percekben éli át a legnagyobb katarzist. Olyasmit tapasztal, amit eddig, részben betegsége, részben a kora folytán nem ismerhetett, így a felnövéstörténet – akárcsak a mozi összetett érzelmei – újfent egy másik zsánerhez társul, sőt, némileg át is írja a betegségmelodrámák szabályait, Scanlen mellett pedig a Mosesba lelket öntő Toby Wallace ugyancsak remekel, nem szólva a Finlay-családot alkotó, egyébként is remek karakterszínész Ben Mendelsohnról és Essie Davisről.

Ráadásul az Amíg tart a nyár azért zseniális darab, mert érezzük a tétjeit, egészen konkrétan azt, ahogy Milla életveszélybe kerül és ezáltal ismerősei kedélyállapota is romlik: a báli ruha felpróbálása után úgy gondolnánk, helyre rázódik minden, majd jön a gyors cáfolat egy Milla testén keletkező daganat formájában – és ugyanez jellemző más szituációkra is. Az össznépi, régi ismerőst, ázsiai gyereket, terhes szomszéd nőt, kistestvért, apát, anyát, barátot és barátnőt, de még kutyát is összeboronáló nagy, utolsó giccsvacsora ismét a legjobbat ígéri, megint az optimizmus szárba szökkenését remélné a néző, erre bekövetkezik a rettegett tragédia. Mégsem nihilizmus ül a cselekményre: addigra már együtt vagyunk a főszereplőkkel, a hősnő megkapta az élet legnagyobb ajándékát, Moses nem kisszerű zsivány, hanem felelősségteljes felnőtt, vagyis miután révbe érnek a karakterek, kézben tudják tartani a problémáikat és gondoskodni a másikról. Orgazmus és halál egymásra vetítése így cseppet sem indokolatlan: a Verhoeven-féle Török gyümölcs vagy a Betty Blue fináléjából egyszerre merítő, de azokat ki is egészítő zárlat a felütés fogallegóriáját is egyértelműsíti, ugyanakkor a legnagyobb fájdalomból sem vonja ki a szépséget – erre rímel a film vizualitása, a rideg színeket leváltó, csaknem szivárványos pompa önmagában közli, a látszólag szomorú befejezés sem végleges.

Jól reflektál e színszimbolikára Milla utolsó parókája, amit betegsége leplezéséért visel. Szőke póthaja után egy bulikultúrát idéző kék álfrizura kerül rá. Nemcsak a hőn áhított könnyed életvitel kap újabb megjelenítést, de a hideg szín (ami a messzeségbe nyúló tengerparti víztömeggel másik jelentésréteget vesz fel, plusz az Adéle élete képregény-és filmváltozatának angol címét is eszünkbe juttathatja) is rögtön gyengédebbé válik, miután tudjuk, a karakter megélte, amit szeretett volna, a barátja és a szülei sem mondtak le róla. Az Amíg tart a nyár ausztrál Betty Blue-ja nem a reménytelenség hírnöke, hanem a gyász utáni továbblépés, sőt, a boldogság kék madara a szerelem óceánján.

Szabó G. Ádám