04.06.
| Bálint Ádám: Fóliók >>>
03.19.
| Civilként az állam működési hézagaiban – L. Ritók Nóra előadása >>>
03.17.
| Tudományos zsebsorozattal szórakoztatja közönségét a Grand Café >>>
03.16.
| Homo Ludens Project feat. Góbi Rita Társulat: Az érintés dicsérete >>>
03.13.
| Új koncertfelvételekkel nyitja meg médiatárát a hosszú hétvégére a 16 éves Müpa >>>
02.20.
| Kurtág 95: élőben közvetíti a zeneszerző születésnapi koncertjét a Müpa >>>
02.25.
| Duda Éva Társulat: Prizma >>>
02.18.
| Az Erdélyi Magyar Írók Ligája rendezvényei a Magyar Széppróza Napja alkalmából >>>
02.16.
| Homo Ludens Project – Beszélgetés Dr. Beck Zoltánnal, Dr. Kelemen Zoltánnal, Orsós Jánossal >>>
 TiszaLINE Szalon

04.28.
| Előkerültek Pilinszky álmai >>>
04.27.
| PesText 2021 – Négyszázezer forint összdíjazású irodalmi pályázat >>>
04.26.
| A nomádok földje kapta a legjobb film Oscarját >>>
04.03.
| Milan Dunđerski ifjúsági költészeti díj >>>
03.19.
| Sziveri-díj, 2021 >>>
02.04.
| A Szépírók Társaságának felhívása >>>
12.15.
| Humorban gazdag Ájvonne érkezik a REÖK-be >>>
12.13.
| Trafó – Mi a te ügyed? >>>
12.11.
| Izgalmas kortárs krimi Podmaniczky Szilárd új könyve? >>>

Demus Gábor, Deres Kornélia, Fecske Csaba, Harcos Bálint, Jenei Gyula, Lackfi János, Szijj Ferenc, Tönköl József versei
Berta Ádám, Faludi Julianna, Szakács Réka, Szil Ágnes prózája
Beszélgetés Tüskés Gábor irodalomtörténésszel
György Péter, Kőbányai János, Lengyel András tanulmánya
Wehner Tibor és Sopotnik Zoltán Kammerlohr-Kováts László alkotásairól
Diákmelléklet – Boldog Zoltán: Az olvasás nélküli irodalom

>>>

MEGJELENT AZ ISKOLAKULTÚRA 2021/2. SZÁMA
A koronavírus-járvány következtében Magyarországon – ahogyan a világ jelentős részén – számos tanulónak kellett és kell otthonról tanulnia IKT-eszközök és az internet segítségével 2020 tavaszától hosszabb-rövidebb megszakításokkal. Az ezzel kapcsolatos kihívások és lehetőségek áttekintése – akár még a hátralévő tanév szempontjából is –  hasznos lehet […]

>>>

Magyar Miklós: Guillaume Apollinaire háborús versei
2020.11.09 - tiszatáj

Táncolnak a röppentyűk robbannak a bombák felvillannak a fények
S közben felhangzik a háború egyszerű és durva szimfóniája

(Guillaume Apollinaire)

1914-ben Apollinaire-re nehéz idők köszöntenek. Augusztus 10-én, egy képeslapon írja olasz barátjához, Ardengo Soffici-hoz: „Aláírtam kérvényemet, és remélem, augusztus végéig besoroznak.” A hadseregbe való felvételi kérelmének indoklásaként Apollinaire kijelenti, hogy beszél németül, jól ismeri Köln környékét és jól bírja a gyaloglást. Kérvényét elutasítják. Terve később mégis sikerül. 1914. december 4-én megjelenik a nizzai sorozóbizottság előtt, amely alkalmasnak tartja a katonai szolgálatra, és december 6-án a költő megkapja katonakönyvét, amely szerint Nîmes-ben a harmincnyolcadik ezred tüzére lesz. „A legnagyobb boldogság töltött el, amikor a nizzai sorozóbizottság alkalmasnak talált” – írja festő barátjának, Francis Picabiának. Apollinaire két ok miatt akart katona lenni. Egyrészt az önkéntesek soron kívül kaptak francia állampolgárságot, másrészt kötelességének érezte, hogy választott hazájáért harcoljon a háborúban.

Amint megérkezik a harctérre, Beaumont-sur-Vesle-be, levelet ír szerelmének, a Lou-nak nevezett Louise de Coligny-Châtillonnak, amelyben örömmel számol be első benyomásairól: „Drága Lou, a lövedékek hangja egy valóságos macskanyávogás, úgy nyávognak, mint a szerelmes macskák. Fantasztikus.”

De másutt is lelkesen szól a háborúról. Például a Lou-hoz 1915. szeptember 20-án írt leveléhez csatolt versben, amit majd a Kalligrammák-ba is felvesz:

A lovas búcsúja

Egek! A háború milyen szép
Sok szabad idő és dalok
E gyűrűt fényesítgetem még
A szélbe vegyül sóhajod

Megyek! Már zendül a „Nyeregbe!”
A férfi eltűnt hirtelen
És meghal ott míg hölgye messze
Nevet a furcsa végzeten

(Eörsi István fordítása)

Ezekre a sorokra és más megnyilatkozásaira hivatkozva „esztétikai tévelygéssel” vádolják Apollinaire-t és azzal, hogy nem mérte fel a háború kegyetlen jellegét. Húsz évvel később Louis Aragon Apollinaire szemére veti a háború misztifikálását, „ami ennek a nagy költőnek a szégyene volt.”

Apollinaire háborús versei megosztják a kritikusokat. Ezek a költemények a Kaligrammák 1918-as kiadásától egészen a nyolcvanas évekig kevéssé ismertek, mondhatni elhanyagoltak voltak a kritikusok által. Akik foglalkoztak velük, azzal vádolták a költőt, hogy „esztétizálja” a háborút, és „egy fantasztikus látványosságot” csinál belőle. Csak a nyolcvanas évektől fordul a kritika komolyabban Apollinaire háborús versei felé. Ennek hátterében a század eleji avantgárd költészet megítélésében bekövetkezett kedvező fordulat áll.

A háború csodája Apollinaire egyik legvitatottabb verse. Egyesek egyenesen a háború paródiájának tartják. A vers keletkezése 1915 decemberére tehető. Apollinaire egysége ekkor Hurlus közelében állomásozott. A háború csodája címet a kritikusok és az olvasók is megdöbbenéssel olvasták. Miért nevezi a költő csodának a háborút? Nos, a vers megjelenése óta a filológusok kiderítették, hogy a szót Apollinaire a tizenegyedik századtól ismert középkori jelentés, mirabilia, „meglepő dolgok” értelemben használta.

Mint a fronton írt legtöbb verse, A háború csodája is egyfajta beszámoló, amelyben a szubjektív elemek dominálnak, csakúgy, mint levél-verseiben vagy a számtalan levélben, üzenetben, képeslapon, amiket a költő barátainak, szeretteinek küldött a frontról. A vers első sora:

Milyen szépek ezek a rakéták ahogy kivilágítják az éjszakát

Ez a verssor irritálta a leginkább kritikusait, akik a háború idealizálását látták benne. Ezzel szemben mások, mint Claude Debon, természetesnek találják a rakéták által megvilágított égbolt megörökítését: „a rakéták − „amik megvilágítják az éjszakát” – szépsége, amit Apollinaire megénekelt, és ami oly sok szemrehányást okozott neki, a háborús elbeszélésekben rendkívül banális. Megtalálhatjuk Barbusse-nél, Proustnál, csakúgy, mint Dorgelès-nél és másoknál. Nem a valóság idealizált víziója, hanem maga a valóság. Még a legsúlyosabb ütközetekben sem tudott senki érzéketlen maradni ezek előtt az éjszakai fények előtt.” – írja Debon.

Jegyezzük meg, hogy ez nem változtat azon, hogy Apollinaire „lelkesedése” az adott helyzetben legalábbis meglepő. A rakétákat „tekintetükkel tácoló hölgyekhez” hasonlítja, majd egy nem azonosított szerelmére ismer, akiről eszébe jut valamennyi nő, akiket szeretett:

Hölgyek ezek és a tekintetükkel táncolnak a szemük hajuk szívük helyett
Ráismertem a mosolyodra az eleven tüzedre
És mindennapos megistenülése is ez az én valamennyi Berenikémnek akiknek hajából üstökösök lettek

Ez egy utalás a „Bereniké haja” néven ismert csillagképre. Bereniké az egyiptomi király, III. Ptolemaiosz felesége volt. Amikor férje háborúba ment, azért, hogy az szerencsésen hazatérjen, felajánlotta az isteneknek csodálatos hajkoronáját, amely eltűnt a szentélyből, majd Konón, az udvari csillagász jelentette, hogy felfedezte az égbolton, tehát az istenek kedvezően fogadták a fogadalmi ajándékot. A király valóban győztesen tért meg a háborúból.

A „minden korból és fajtából való” Berenikék hajából üstökösök lesznek, gyerekeik pedig csak meghalni jönnek a világra. Ezek a sorok utalások a rakétákra, a háborúban elesett katonákra:

Ezek a megaranyozott táncosnők minden korból és minden fajtából valók
Hirtelen gyerekeket szülnek akiknek nincs több idejük csak meghalni

Itt jut vissza a költő a rakétákhoz. A következő versszakban még több, millió és millió rakétafényt szeretne látni és ismét felidézi a halott katonákat:

Milyen szépek mindezek a rakéták
De még szebb lenne ha még több volna belőlük
Ha millió és millió volna és teljes és összefüggő jelentésük volna mint egy könyv betűinek
Mindazonáltal épp olyan szép ez mintha maga az élet lépne ki a haldoklókból

Ezután egy nagy „vendégségben” képzeli el magát, egy „banketten, amelyen a föld ünnepli magát”. Ám a lakoma tragédiába torkollik:

Minthacsak vendég volnék egy nagy lakomán amely ki van világítva a giorno
Bankett ez amellyel a föld ünnepli magát
Éhes és felnyitja hosszú sápadt ajkát
A föld éhes és íme kannibáli lakomája Hencidától Boncidáig

A Hencidától Boncidáig az eredeti versben szereplő „festin de Balthasar cannibale” utalásnak csupán azt a jelentését tükrözi, ami a franciában „nagy lakomát” jelent. Apollinaire azonban nem erre utal, hanem a Bibliára, arra, hogy akik a „lakomát” rendezték, a végén meghalnak. A magyar fordítás nem érzékelteti mindazt a tragédiát, amit az eredeti sor takar. Baltazár király lakomája Dániel könyvében olvasható. Baltazár nagy lakomát rendezett főembereinek. A bortól ittasan megparancsolta, hogy hozzák elő azokat az arany- és ezüstedényeket, amelyeket apja, Nabukodonozor elhozott a jeruzsálemi templomból. Ugyanabban az órában emberi kéz ujjai jelentek meg, és írni kezdtek a lámpással szemben a királyi palota falának mészfelületére. A király észrevette az író kéz ujjait. Követelte, hogy vezessék eléje a varázslókat és a jósokat. A király bölcsei sem az írást nem tudták elolvasni, sem az értelmét nem tudták a királynak megmondani. Dániel, akit bevezettek a király elé, megfejtette az írást: mené, tekél és parszin. A szavaknak ez a jelentésük: Mené: Isten számba vette a királyságodat, és véget vetett neki. Tekél: megmért a mérlegen és könnyűnek talált. Parszin: feldarabolta országodat, aztán a médeknek és a perzsáknak adta. Még ugyanazon az éjszakán megölték Baltazárt, a káldeusok királyát.

Visszatérve a versre, ha figyelmesen olvassuk a következő sorokat, rájövünk, hogy szó sincs itt a háború misztifikálásáról:

Ezért van hogy a levegőnek egy kicsit kozmás az íze de ez szavamra nem is kellemetlen
És ez a lakoma még szebb volna ha az ég is együtt enne a földdel
De nem falja föl csak a lelkeket
Ez voltaképpen annyi mintha nem is táplálkozna
És beéri azzal hogy bűvészkedik a tüzek spektrumával

Nyilvánvaló, hogy a „nem kellemetlen, kozmás ízű levegő” kitétel ironikus. És innen kezdve mindegyik költői kép az emberi élet megmentésének szolgálatában áll: ha az ég „nem falja föl csak a lelkeket”; „beéri azzal, hogy bűvészkedik a tüzek spektrumával”. Nem a rakéták, csak a „bűvészkedő játék” kápráztatja el a költőt! Ne keressük hát minden sorában a háború bűvöletében élő Apollinaire-t. Igaz, hogy mint láttuk, bevonulásakor lelkendezik, de ez inkább arról szól, hogy elfogadták besorolási kérelmét. Ne tévesszen meg bennünket a következő versszak első sora sem: „De én eláradok e háború édességében egész századommal hosszú futóárkok hosszában”
A „háború édessége” kitétel nem kevésbé ironikus, mint az előző versszak. Ne feledjük, hogy a verset Apollinaire 1915 végén írta, amikor már szembesült a háború borzalmaival, és ennek számos jelét is adta levelezésében és verseiben. 1915. július 1-én írja Madeleine-nek: „Drága tündérem, millió nagy kék légy borzalmai közepette írok. Egy siralmas helyre értünk, ahol a fák, a levegő, a valódi föld hiánya járul háború összes borzalmához, a hely borzalmához, a temetők elképesztő sokaságához.” Ugyancsak Madeleine-hez írja ezeket a sorokat 1915 december 2-án: „Embereimet kimerítette a 11 napos lövészárkozás. Mindenki fáradt.” Másutt: „Lövészárkom mellvédje részben hullákból áll.”

A jövőt illetően Apollinaire szkeptikus. Ikarosz merész álmának megvalósításánál is nehezebbnek tartja „az eljövendő századok dolgát:

Az első vonal lövészárkában vagyok és mégis ott vagyok mindenütt vagyis inkább kezdek ott lenni mindenütt
Én vagyok az aki megkezdem az eljövendő századok e dolgát
Ezt megvalósítani tovább tart majd mint akár a repülő Ikaros meséjét

Akárcsak öt évszázaddal korábban Villon, Apollinaire mintegy testamentumként hagyja az utókorra saját történetét:

Ráhagyom a jövendőre Guillaume Apollinaire történetét
Aki ott volt a háborúban és ott tudott lenni mindenütt

És hogy nem esetleges a Villonnal való párhuzam, elegendő emlékeztetni Apollinaire-nek a középkori költő iránti csodálatára. A vers befejezése a lövészárok magányát idézi fel:

Mert ha én ott is vagyok mindenütt ezen az órán nincs
ezenközben semmi csak én aki itt vagyok önmagamban
(Vas István fordítása)

Talán meglepő, hogy a vers stílusa teljesen eltér Apollinaire más költeményeinek költőiségétől. Ennek okát a kritikusok abban látják, hogy a vers csaknem szimultán módon született a rakéták látványának élményével, és hogy Apollinaire tolla spontán módon futott a papíron. Ennek megfelelően a vers formája is szokatlan. A sorok különböző hosszúságúak, maguk a strófák pedig teljesen változatos számú sorokból állnak. Minden a beszélt nyelvre utal, így a szókincs is: „ki hitte volna”, „kicsit kozmás”, „szavamra”, „vagyis”, „szó sincs ilyesmiről” stb. Jegyezzük meg, hogy a fordító helyenként irodalmi stílusban tolmácsolta az eredeti szöveg banális kifejezéseit. Így a francia „pourtant” (mégis) és „cependant” (ugyanakkor) szavakat egyaránt „mindazonáltal”-al fordította. A köznapi „car” (mert) kötőszót a választékos „ezenközben” szóval adta vissza.

A kötet utolsó ciklusának címe, a La tête étoilée (A csillagos fej) utalás az 1916. március 17-én kapott fejsebére, ami után egy koponyalékelés csillag alakú sebet hagyott koponyáján. Erről írja Apollinaire: „A háború csak fokozta azt a hatást, amit a költészet gyakorol rám, és mindkettőnek köszönhető, hogy az égbolt immár egybeolvad csillagos fejemmel.”


Címke: , , ,
2021.05.09 - tiszatáj

Demus Gábor, Deres Kornélia, Fecske Csaba, Harcos Bálint, Jenei Gyula, Lackfi János, Szijj Ferenc, Tönköl József versei
Berta Ádám, Faludi Julianna, Szakács Réka, Szil Ágnes prózája
Beszélgetés Tüskés Gábor irodalomtörténésszel
György Péter, Kőbányai János, Lengyel András tanulmánya
Wehner Tibor és Sopotnik Zoltán Kammerlohr-Kováts László alkotásairól
Diákmelléklet – Boldog Zoltán: Az olvasás nélküli irodalom

Tovább olvasom >>>
2021.05.08 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS A VACSORA ZSUZSIVAL ZENEKARRAL
Május 13-án jelenik meg a Vacsora Zsuzsival zenekar új EP-je Talán nincs baj címmel. A tagokkal 2020 szeptemberében a Gribedli stúdió udvarán, egy felvételszünetben beszélgettünk tagcserékről, koncertélményekről, és a már rögzített, de kiadatlan számok sorsáról… – SZUTORISZ SZABOLCS INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
2021.05.07 - tiszatáj

LÁNG ZSOLT:
BOLYAI – REGÉNY CSILLAGPORBÓL, FORRADALOMNYOMOKBÓL
Láng Zsolt új regénye a világhírű erdélyi matematikust, a nemeuklideszi geometria feltalálóját megidéző Esterházy Péter-idézettel nyit. A Bevezetés a szépirodalomba mottóként citált szöveghelye azért is fontos a 2019-es mű értelmezésében, mert több szempontból kijelöli azt a kontextust, azt a szöveghagyományt és prózapoétikát, azt az eredetet, amiből a Láng Zsolt-i textus megszülethetett, és azt a szerkezetet, amelyben az ő nemeuklideszi (?) tere működik… – BENCSIK ORSOLYA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.05.04 - tiszatáj

Jóllehet 1901-ben Párizsban modern esztétikai kurzusokon vett részt, a festészet és a művészettörténet területén Apollinaire autodidakta volt. Ám kitűnő ízléssel, ösztönösen ráérzett minden újra, azonnal meg tudta ítélni valamiről, hogy az valódi érték vagy sem. Úgy érezte, hogy küldetése van, támogatnia kell azokat a művészeket, akik egyfajta új esztétikát képviselnek a szokványos, idejét múlt festmények alkotóival szemben […]

Tovább olvasom >>>
2021.05.02 - tiszatáj

A címmel kapcsolatban sok mindenre asszociálhat az ember. Többek között Szabó Magda Az ajtó c. regénye, illetve színpadi változata is eszünkbe juthat. A címbe emelt tárgy ráadásul ősi szimbólum is, és a mögötte meghúzódó valóság titkai mindig izgalmasak. Az ajtó mögött ott lehetnek a múlt emlékei, vagy éppen olyan dolgok, amelyek nem tartoznak a külvilágra. Gömöri György kötetcímadó verse is számos értéket rejt… – BAKONYI ISTVÁN KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.05.02 - tiszatáj

GÖMÖRI GYÖRGY: ERDÉLYI ARCOK
Gömöri György hatvan év költői terméséből válogatta össze azt a három tucat verset, amelyek elszakíthatatlanok Erdélytől, pontosabban szólva Erdély atmoszférájától, történelmétől, a magyar szellemi életben betöltött szerepétől, illetve az ott élő magyar kisebbség helyzetétől. A jól átgondolt kötetkompozíció kétséget sem hagy a költő személyes kötődése felől, ám nem csupán Gömöri Erdély-képét ismerhetjük meg a verseken keresztül… – BARÁTH TIBOR KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.29 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS PÉTERFY GERGELLYEL AZ IRODALMI TEHETSÉGGONDOZÁSRÓL
Az Akadémiánk online folyóirata, a Felhő Café biztosít bemutatkozási, publikálási lehetőséget a hallgatóknak és a lap Facebook-oldala élő adásokhoz, beszélgetésekhez, felolvasásokhoz nyújt több tízezer olvasót elérő felületet. Rendszeres kapcsolatban vagyunk kiadókkal, a végzett hallgatóink köteteit kiajánljuk, több végzett hallgatónk kötete jelent már meg a Librinél, az Álomgyárnál és a Kalligramnál… – PÁNCZÉL ANDRÁS INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.23 - tiszatáj

AZ IFJÚ NYOMOZÓ
Amennyire könnyednek tűnik a plakát, netán a cím alapján, olyan megkapó és rejtett tartalékokkal bír Evan Morgan bűnügyi mozija, 2020 egyik legnagyobb meglepetéssikerét eredményezve… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Normal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő