Dan Coman versei
Nem nagyon volt mit csinálni (Szebenben – sötétség,
a német művészek pantomimje – baromság).
Sorra léptünk ki a hidegbe, dohányoztunk s toporogtunk
(a híd, amelyen futva eltűnhettünk volna,
nem vitt sehová). Néha nevettünk,
néha csak vállunkat vonogattuk
(egyetlenegyszer
maradtunk csak kettesben: hajad szemedbe hullt,
a parázslás túlment a szűrőn – meg sem szólaltunk).
[…]
Dan Coman (1975) annak a besztercei írói körnek a tagja, mely az egyik legérdekesebb műhely Romániában, ahol folyamatos mozgás van, költészeti fesztivált szerveznek stb. |
Az alvajáró
Nem nagyon volt mit csinálni (Szebenben – sötétség,
a német művészek pantomimje – baromság).
Sorra léptünk ki a hidegbe, dohányoztunk s toporogtunk
(a híd, amelyen futva eltűnhettünk volna,
nem vitt sehová). Néha nevettünk,
néha csak vállunkat vonogattuk
(egyetlenegyszer
maradtunk csak kettesben: hajad szemedbe hullt,
a parázslás túlment a szűrőn – meg sem szólaltunk).
Most még nagyobb a hideg. Itt, Bistritzben, ahol
te sosem jártál még,
a levegő úgy pendül meg, akár az üveg,
az álom pedig csupán félig fedi testem –
a másik felet mindig takaró takarja.
Éjfél van. Fejem tiszta zöld
a képernyő fényében – a tőled kapott zenét hallgatom.
Néha magamhoz ölelek egy pufis zacskót.
(magányos ember vagyok, ezt már mondtam.
a magányosaknak a legmenőbb a rovargyűjteménye mindig,
írtad vissza azonnal.
egy imádkozó táncos vagyok,
egy szőke, megcsömörlött Mantis religiosa,
aki épp a mélybe veti magát –
kapj el, minél később, annál jobb)
Mindjárt reggel három: a lábam lefagyva,
a zenének mindjárt vége.
Egy férfi, fiatal még, ott dohányzik az ebédlő ablakában,
egy olyan nőről álmodozva, aki csak fényképen létezik.
Itt, Bistritzben, ahová nem jutsz el soha,
a magány gyorsan véget ér:
a nap félig a láthatár mögött még, mikor behúzom a dzsekim, kilépek a házból,
s láthatatlanná válok.
jöjj és lásd:
a fejem orvosságos szekrényke
steril hűvös hely
biztonság kedvéért használt fadobozka
nyúlj bele és végy be friss tablettákat
segítnek majd hogy rögtön elfelejtsd amit kell
jöjj és lásd:
a fejem plüssmackó
puha és antiallergén
karodba veheted nyugodtan elalváskor,
továbbadhatod egy kisbabás családnak,
porold le, vágd falhoz, dobjad ki az ablakon,
mozdulatlanul vár majd a száraz fűben
jöjj és lásd:
a fejem kitömött madár
üveghal a tévé tetején
porcelánhercegnő a vitrinbe zárva
akit megdicsérnek közelhajló vendégek
malacpersely amely ágy alatt várja
hogy ezer darabra törjék azonnal
jöjj és lásd:
a fejem északi fekvésű város
magány és csend mely úgy tör rád akár a kórság,
szegény s idióta tanárokkal teli iroda az iskolában,
kihalt utca és egy perecárus bódé,
száraz levegő mely szúrja szemed, láthatatlan szálkaként
jöjj és lásd:
a fejem kiváló kávéskert,
amelyet kint felejtettek télre az erkélyen
ilyenkor gyönge a fény s a föld is megfagyott
kávéskert melyen a hótakaró
úgy reszket ahogy egy vak kismacska akit
szürkületkor tettek ki egy kerítés mellé