Tiszatájonline | 2020. október 4.

Dan Coman versei

Nem nagyon volt mit csinálni (Szebenben – sötétség,
a német művészek pantomimje – baromság).

Sorra léptünk ki a hidegbe, dohányoztunk s toporogtunk
(a híd, amelyen futva eltűnhettünk volna,
nem vitt sehová). Néha nevettünk,
néha csak vállunkat vonogattuk
(egyetlenegyszer
maradtunk csak kettesben: hajad szemedbe hullt,
a parázslás túlment a szűrőn – meg sem szólaltunk).
[…]

Dan Coman (1975) annak a besztercei írói körnek a tagja, mely az egyik legérdekesebb műhely Romániában, ahol folyamatos mozgás van, költészeti fesztivált szerveznek stb.

 

Az alvajáró

Nem nagyon volt mit csinálni (Szebenben – sötétség,

a német művészek pantomimje – baromság).

Sorra léptünk ki a hidegbe, dohányoztunk s toporogtunk

(a híd, amelyen futva eltűnhettünk volna,

nem vitt sehová). Néha nevettünk,

néha csak vállunkat vonogattuk

(egyetlenegyszer

maradtunk csak kettesben: hajad szemedbe hullt,

a parázslás túlment a szűrőn – meg sem szólaltunk).

Most még nagyobb a hideg. Itt, Bistritzben, ahol

te sosem jártál még,

a levegő úgy pendül meg, akár az üveg,

az álom pedig csupán félig fedi testem –

a másik felet mindig takaró takarja.

Éjfél van. Fejem tiszta zöld

a képernyő fényében – a tőled kapott zenét hallgatom.

Néha magamhoz ölelek egy pufis zacskót.

(magányos ember vagyok, ezt már mondtam.

a magányosaknak a legmenőbb a rovargyűjteménye mindig,

írtad vissza azonnal.

egy imádkozó táncos vagyok,

egy szőke, megcsömörlött Mantis religiosa,

aki épp a mélybe veti magát –

kapj el, minél később, annál jobb)

Mindjárt reggel három: a lábam lefagyva,

a zenének mindjárt vége.

Egy férfi, fiatal még, ott dohányzik az ebédlő ablakában,

egy olyan nőről álmodozva, aki csak fényképen létezik.

Itt, Bistritzben, ahová nem jutsz el soha,

a magány gyorsan véget ér:

a nap félig a láthatár mögött még, mikor behúzom a dzsekim, kilépek a házból,

s láthatatlanná válok.

jöjj és lásd:

a fejem orvosságos szekrényke

steril hűvös hely

biztonság kedvéért használt fadobozka

nyúlj bele és végy be friss tablettákat

segítnek majd hogy rögtön elfelejtsd amit kell

jöjj és lásd:

a fejem plüssmackó

puha és antiallergén

karodba veheted nyugodtan elalváskor,

továbbadhatod egy kisbabás családnak,

porold le, vágd falhoz, dobjad ki az ablakon,

mozdulatlanul vár majd a száraz fűben

jöjj és lásd:

a fejem kitömött madár

üveghal a tévé tetején

porcelánhercegnő a vitrinbe zárva

akit megdicsérnek közelhajló vendégek

malacpersely amely ágy alatt várja

hogy ezer darabra törjék azonnal

jöjj és lásd:

a fejem északi fekvésű város

magány és csend mely úgy tör rád akár a kórság,

szegény s idióta tanárokkal teli iroda az iskolában,

kihalt utca és egy perecárus bódé,

száraz levegő mely szúrja szemed, láthatatlan szálkaként

jöjj és lásd:

a fejem kiváló kávéskert,

amelyet kint felejtettek télre az erkélyen

ilyenkor gyönge a fény s a föld is megfagyott

kávéskert melyen a hótakaró

úgy reszket ahogy egy vak kismacska akit

szürkületkor tettek ki egy kerítés mellé

Fordította: Balázs Imre József

(Megjelent a Tiszatáj 2019. szeptemberi számában)