02.20.
| Kurtág 95: élőben közvetíti a zeneszerző születésnapi koncertjét a Müpa >>>
02.25.
| Duda Éva Társulat: Prizma >>>
02.18.
| Az Erdélyi Magyar Írók Ligája rendezvényei a Magyar Széppróza Napja alkalmából >>>
02.16.
| Homo Ludens Project – Beszélgetés Dr. Beck Zoltánnal, Dr. Kelemen Zoltánnal, Orsós Jánossal >>>
02.15.
| Plakátkiállítás a Visegrádi csoport 30. évfordulója alkalmából >>>
02.15.
| A Magyar Művészeti Akadémia Elfolyó idő c. tárlata a Pesti Vigadóban >>>
02.13.
| Csáth és démonai bemutató a Vígstreamházban >>>
02.11.
| Egy nő filmvetítés ingyenes · Online esemény >>>
02.06.
| Februári új kiállítások, programok, események a Deák17 Galériában >>>
02.06.
| Otthonába költözik a színház! – indulnak a Miskolci Nemzeti Színház online közvetítései >>>
 TiszaLINE Szalon

02.04.
| A Szépírók Társaságának felhívása >>>
12.15.
| Humorban gazdag Ájvonne érkezik a REÖK-be >>>
12.13.
| Trafó – Mi a te ügyed? >>>
12.11.
| Izgalmas kortárs krimi Podmaniczky Szilárd új könyve? >>>
11.18.
| Ezer újkori metszetet tesz digitális közkinccsé az Országos Széchényi Könyvtár >>>
11.13.
| Kürti László és Ross Gillett kapja a Balassi Bálint-emlékkardot >>>
10.30.
| Lemezen adták ki Keith Jarrett legendás müpabeli koncertjét >>>
10.30.
| Hogyan mutatja be egy bevásárlóközpont értékvilágát egy logó? >>>
10.30.
| A művészet, az együttműködés és a kihívásokon felülkerekedő kreativitás ünnepe volt a 29. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál >>>
10.29.
| Asztali beszélgetések… – Sztehlo Gábor, az embermentő >>>

Juhász Zsuzsanna, Patak Márta, Robert Seethaler prózája
András André, Bíró József, Tsippy Levin Byron, Hava Pinhas Cohen, Csősz Gergő, Louise Glück, Jahoda Sándor, P. Nagy István versei
„Induljunk el Te meg én” – További csavargások Tandorival (Tandori Dezső publikálatlan versciklusa; Kurtág György új Tandori-dala; Tót Endre, Acsai Roland versei; Fried István, Ferencz Győző, Buday Bálint írása)

>>>

Mindenkit nagy szeretettel várunk a SZTE JGYPK Rajz-Művészettörténet Tanszék hallgatóinak közös ólomüveg-kiállítására
2020. november 4. 17 óra 
Tiszatáj Szalon (Szeged, Roosevelt tér 10-11.)

>>>

In memoriam Judit Reigl (1923–2020) című kiállítás
2020.10.01 - tiszatáj

 

 

 

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG
ÉS KÖLÜS LAJOS

 

In memoriam Judit Reigl (1923–2020) című kiállítás

2020. 09. 07 – 2020. 10. 09.

Kálmán Makláry Fine Arts (KMFA)

1055 Budapest Falk Miksa u. 10

 

Abafáy-Deák Csillag: Nem maradt a vonalakon belül

A Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum és a Kálmán Makláry Fine Arts Galéria közösen tartotta Reigl Judit Kossuth-díjas festőművész zártkörű búcsúztatóját 2020. szeptember 10-én a múzeum 2. emeleti kiállítótermében. Jelképesen egyik művét láthattuk: Prelúdium (A fúga művészetéhez). Dávid Katalin: Reigl Judit – 78 év barátság – című levelét a szerző unokája, Hidvégi Áron olvasta fel. Egy részlet a szövegből: Tudom, ismét száguldozol, de már az égben, együtt Bettyvel és Poldival. Boldogan és fiatalon, mint a 40-es évek végén Ferrara és Ravenna között Itáliában. Poldikám sálja és szakálla lobog az égben. Drága Juditom, nyugodj békében!

A Ludwig Múzeumban megtartott rangos búcsúztatót megelőzően nyílt meg a Makláry Fine Arts Galériában Reigl Judit emlékkiállítása. Makláry Kálmán galériavezető nem csak több évtizedes barátságot ápolt a művésszel, hanem jelentős szerepet vállalt Reigl Judit életművének nemzetközi és hazai megismertetésében is. A kiállításon a gazdag művészi pálya, benne az alkotói periódusok egy-egy jeles darabjával, változatával találkozhatunk. A tárlat Reigl munkásságának alapvető jellemzőire – a közös gondolati-formai kapcsolatokra –, illetve a szuggesztív festői látásmódra, és annak változására, az útkeresésekre, kísérletezésekre világít rá, miként is alakul az érzelem, a mozgás és az anyagszerűség kifejezése, a test és testetlenség ábrázolása egy-egy művészi periódusban. Ciklusokban dolgozom, mint kiemelkedő példaképeim, J. S. Bach a zenében és James Joyce az irodalomban. Mint egy spirál, állandóan visszatérek a kezdethez, de egy emelettel feljebb.  Individualista festő, individualizmusát a független gondolkodás és cselekvés, a felszabadulás és az önmegvalósítás etikája jellemzi, az anyagi sikerrel sem törődött.

Első két alkotói periódusát (Az 1951−1954 között a szürrealizmus és az automatikus írás, 1955−1958 közötti Robbanás) a mozgás élménye határozza meg.  Harmincegynéhány év múlva beáll a csend, megszűnik a mozgás, eljön a várakozás, a meditáció időszaka. A mai kor egyik jellemzője, hogy ne várj, szerezz meg mindent minél hamarabb. Reigl várakozásában ott lappang az emberi hithez köthető várakozás is (a hit a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés), a művészi tökéletesség felé való elmozdulás, annak felfedezése és megélése az alkotásban és az alkotás során, hogy valami befejezetté vált vagy válhat. A végesség igézete ez, míg a nem látásban, a jelen nem létben rejlő közös múlt és a közös jövő (a megpillantás) ígérete – a várakozás terhe is (Extrance – Exit, 1986-1988). A monokróm sötétvörös háttéren egy sötét ajtó, nincs rajta kilincs, nem tudni merre nyílik az ajtó, ha egyáltalán nyílik, de van ajtó, nem tudni ki megy be, az ismeretlenbe, vagy esetleg éppen jön ki. Reigl így vall a várakozásról, a tökéletességre való törekvésről: A festmény piszkos, nehéz anyaggá változik, szennyé, mocsokká; egyszer úgy fogalmaztam valahol, ürülékké. Olyan nehézzé válik, olyan szélsőségekig megy el, hogy egyszerre csak valami kibontakozik… Ki kell ebből jutnom – ez élet-halál kérdés.

 

 

Innen visszafelé nézve, logikusnak tűnik, hogy művészetében – a kezdetekhez hasonlóan – újból felbukkan az emberi test, az ember figurája. 1966−1972 között született a Homme (Ember) című sorozata, amely a figuráció és absztrakció kifejezésmódja között egyensúlyoz. A galériában látható, 1968-ban készült festmény vörös és feketéje, mintha az alak fekete mellkasa, bordái mögötti a húst, és a szívet is látnánk.  Fő motívuma a sorozatnak a színes felületre mint háttérre komponált, azzal kontrasztos álló-lebegő emberalak. Ez a lebegés korábban is megjelent alkotásaiban. A Súlytalanság élménye (The experience of weightlessness, 1966) című alkotása egy 1965-ös autóbalesethez köthető, jobb könyöke tört el, de festett tovább. A sérült kézzel felvitt jelek küzdenek a gravitációval, amely lehúzza gipszben lévő, de még így is a képfelületet vonásokkal ellátó kezét. A még nedves képet föld felé fordította és hagyta megszáradni, ezután visszafordította: ezzel „legyőzte”, visszájára fordította a gravitációt is.

Reigl Judit műveiben összekapcsolódik az univerzális és az egyedi lét élménye, az emberi gesztus a végtelen világával, az emberi tudat és ösztön csapdái a racionalitás mindenhatóságának megkérdőjelezésével. Magadra ismersz? – tehetjük fel kérdést Reigl művei láttán. Reigl maximalista, belső ösztönző ereje motiválja alkotás közben, magát az utat (az alkotás folyamatát) is élvezi. Karizmatikus alkat. Célja nem a siker, hanem a tökéletesség elérése. …mint a lélegzésnek, olyannak kellene lenni a festésnek (Interjú Reigl Judittal (KMFA, 2012).

Műveinek tágas kontextusába beletartozik a spiritualitás, a krízisek, a konfliktusok, a zaklatottság, a belső megpróbáltatások (fájdalom, szenvedés, csalódottság, kétségbeesés, aggodalom, szorongás, pánik és rémület), a ragaszkodás és elengedés élménye is. A világot nem a bűn, nem a szenvedés, nem a kísértés és nem is a katasztrófák színhelyéként értelmezi és szemléli, hanem a lehetőséghalmaz, a szabadság, a pluralitás helyeként, ahol szabadon kutakodunk, vizsgálódunk és fedezünk fel dolgokat magunknak az alkotás és az életünk során. Guano (1958–1963) című festményei jellemzők sokoldalú alkotói módszerére. Elrontott, javíthatatlan képeivel borította be a műterem új parkettáját több rétegben. Ezen járkált, erre fröccsent a festék, egy idő után szilárd réteggé álltak össze, termékeny talajjá, ami a művész lábnyomát átvitt értelemben is magában hordozta, minden lépését, gesztusát, festés közben felhasznált anyagát. Több év után 1962-ben kezdett tudatosan dolgozni ezen a felületen, ahogy ő mondta: Egy végső réteg – legtöbbször fehér –, amelyet azonnal lekapartam, hogy csak egy csekély, áttetsző lepel maradt utána, egyfajta háttér-réteg. Visszafelé ható művelet.

 

 

Reigl Judit az egyetlen olyan magyar kortárs festő, akinek művei megtalálhatók a világ nagy múzeumaiban a párizsi Pompidou Központtól a New York-i Metropolitan Múzeumon át a londoni Tate Modernig. A Metropolitan a Robbanás című festményét egy teremben szerepelteti Jackson Pollock műveivel, a párizsi Pompidou Központban pedig többek között a világhíres szürrealistákat bemutató termekben kaptak helyet a munkái.

Immár halhatatlan művészként tekintünk rá, holott tudjuk, hogy a halhatatlanságnak nincs felírható receptje. P. Szabó Ernő így fogalmazott egyik megnyitó beszédében: Bizonyos ritmusok, színkontrasztok, dinamika, az eruptív erő és a mozgást megelőző meditációs állapot nyugalmának egyensúlya azonban minden Reigl-műben benne van, ugyanúgy ahogyan a zenei indíttatás is érződik művészetének minden korszakában. Az életmű lezárult ugyan, de folyamatos megismerésben és megértésben vagyunk, hogy közelebb juthassunk Reigl életéhez és művészetéhez. Egy emelettel feljebb.

De kitörölhetetlen lábnyomát itt hagyta, nem csak visszafelé ható műveletként, hanem előre mutatva: …felteszem a festéket, kis nyomokat (nem formát, nem írást, nem vonalat) hagyva haladok tovább vízszintesen, lépésről lépésre a szabadon hullámzó vásznon. Fent kezdem, úgy haladok balról jobbra, eleinte nyújtózkodva, majd ahogy telítődik a vászon, egyre lejjebb és lejjebb hajolva, testem ritmusát szüntelenül a zene frekvenciájához hangolva és/vagy a zene frekvenciáját a testem ritmusához. Ha a zene elhallgat, én is megállok; ha változik, folytatom tovább – megszakítással –, míg a teljesen dekódolt felírás a rendelkezésre álló teret betölti (csak ott hagyva üres tereket, ahol a képmező mögött nincs felület, vagy ahol a csend megszakítja, vagy ahol a beszögellő vagy kiálló felület megtöri).” Folyamat (Progress), 1973–1980.

 

Kölüs Lajos: A rulett két színe 

Mintha Stendhal vöröse, feketéje támadna fel (Le Rouge et le Noir) Reigl Judit képein. Franciaországában egykor az egyszerű ember gyereke csak a vörös katonadolmányban vagy a fekete reverendában érvényesülhetett. A vörös és fekete szín a rulettet is felidézi bennem, a vakmerő törekvést, a szerencsejátékot.

Reigl nem volt szerencsejátékos, de vakmerő igen. Sokadszorra sikerült csak határt lépnie. Képein látható színekben ott a kitörés vágya, lehetősége, akarása, megvalósítása. A kockázat is. A robbanás kockázata, szürrealizmusa. Az én univerzalizmusa mindent áthat, mindent ural. A gesztust is, amelyet automatizmusok formálnak ugyan, de az én racionalizmusa, a művész tudatossága teremti meg a végtelenség érzésének határait.

Reigltől távol áll Stendhal romantikája, de mindegyik alkotása olyan, mint egy analitikus, „lélektani” regény. Reigl mintha belső monológokat vinne vászonra, párbeszédet önmagával, a természettel. Lázadó szenvedéllyel fest, tagadja meg Breton szürrealizmusát. Önjáró és rejtélyes, alkotásai többértelműsége a világ ellentmondásait, többértelműségére is utalnak. Semmi sem csak fekete vagy fehér. Reigl Judit fekete képein a fehérnek, azaz a szabadon hagyott, nem befestett felületnek éppoly drámai szerepe van, mint a feketében megjelenő formáknak. Ez is a retina csendje, csak éppen egy másik szemszögből. A fehér irtózatos szakadékokat nyit a képeken, szinte fekete lyukként funkcionál, melybe belezuhan a látogató, és amely fehér lyuk elnyeli a fekete fényt. Robbanások ezek az üres felületek, csakhogy nem kifelé, hanem befelé robban az anyag. A fekete-fehér lyukakban is hat a gravitációs erő. Más képein pedig éppen ezt tagadja, már a címválasztással is: A súlytalanság élménye. (A retina csendje)

Reigl késői felemelkedése nem megszokott jelenség, de míg Roberto Bolaño író a halála után vált világhírűvé az angol fordítások nyomán, Reigl esetében ez életében megtörtént. Reigl művei tele vannak feszültséggel, kereszt- és átlósirányú, ellentétes mozgásokkal, sőt kalandvággyal. Mintha egy folyó hordalékait látnánk partra vetve, és meglepetésre, váratlanul megmozdul az addig mozdulatlan föveny, életre kel (Hydrogen, Photons, Neutrinos, 1984). Diptichonként is nézhetjük a két képet, kék és zöld, ég és föld. Művei nem csendéletek, kiszorult belőlük a némaság, a csend, hangos kiáltásnak hallom őket, amelyben ott van az élet iránti öröm, de ott lapul benne valami titokzatosság, valami ismeretlen, nem tudott dolog is, amely nem ismertség ellenére hat (úgy gondoljuk, hogy hat) az életünkre, gondolkodásunkra. A kiállított képekhez több helyen szövegek Berecz Ágnes művészettörténésztől és idézetek a művésztől segítik plusz információkkal a látogatókat.

 

 

Kik vonzódnak munkáihoz? Aki kreatív, aki önálló véleményt, gondolatot formál? Aki szabad akar lenni, és képes ragaszkodni céljaihoz, vágyaihoz? Kitartó, nem a talmi sikerek formálják életét? Képes meglátni valamit az alkotásban, talán első látásra, talán csak később, de meglát valamit, ami nem hagyja szabadulni. Berobban a képzeletébe, ott marad, foltként, nem hagyja nyugodni, mint a kagylót a porszem. Alkotói periódusai a festészet médiumának újfajta felülvizsgálatát és megkérdőjelezését jelentették. Technikája az egyszerűsítésen alapult, ujjal, kézzel, nem ecsettel festett, a spontán önkifejezést tartva szem előtt. Az egyik legismertebb ecset nélkül festő Van Gogh, aki szívesebben alkotott az ecset nyelének végével, vagy egyenesen a tubusból vitte fel a festéket a vászonra.

Reigl műveit (Hermetic fire, 1954, Outburst, 1956, Outburst, 1957, Presence, 1958) látva nem lehet kikapcsolódni, csak bekapcsolódni, bekapcsolódni a kalandozásokba, a lebegő testek világába (The experience of weightlessness, 1966), érzetébe. Egyik képen vakító narancssárga fekete alapon és a másikon csak fekete-fehér. A mozgás és a semmi terébe, a létezés áramló és megakasztott, feszültséggel teli folyamatába lépünk. A tudott, ismert és nem ismert, nem tudott világba. Az emberi létbe.

Reiglnál a faktúra létrehozása, a festék csomós felvitele olyan jelenség, amely a robbanáskor darabra hulló test maradványát is megjeleníti. Trancsírozza a festéket, szétdobálja, darabosan, csomósan. A felület szilárd, elviseli, és a sárgás, piros, kék és lila színek ebbe a világba léptetnek minket, mintha egy üstökös, egy aszteroida belsejében lennénk. Be vagyunk avatva. Be vagyunk zárva a száguldásba, a szétvetésbe, a széthullásba.

Reigl a vonzás és taszítás együttesét alkotja meg, megmutatja, milyen erővel bír valami, ha benne a gravitáció és annak megszűnése, leküzdése egyszerre van jelen. Reigl vékony téglatesteket rak egymás mellé, átfedik egymást, egymásba hatolnak, ölelkeznek, nem tudni, melyik van belül és melyik van kívül, sőt alul vagy felül. Akár a földnél a tektonikus mozgás, a földkéreg elcsúszik, mozog, a földlemez nem marad a helyén.

 

 

Festményeiben emberi és művészi sors kapcsolódik egybe. Csak ecset legyen a kezembe, volt leghőbb vágya akkor, amikor úton, szökésben volt, kilenc határon átkelve, számára ismeretlen területeken gyalogolva. Végül már ecset sem kellett neki.

Jó érzés rádöbbenni, hogy ezek az alkotások rólunk és nekünk is szólnak. Lélektartók és lélekbátorítók. Reigl progresszív művészetét jellemzi, hogy képes volt a váltásokra, sőt a visszatérésekre is. Nem ült fel divatos festői hullámokra, a maga útját járta, konok következetességgel, nem engedett a korszellemnek sem. Mert tilos lenni (Szentjóby Tamás). Korlátokat lépett át, életprogramként. Érzéki pánikot teremt (Outburst, 1956, Outburst, 1957),  megtapasztalva azt, amit Caillois ilinxnek nevez. A szó a görög „örvényből” vagy „vertigóból” származik.

Kevésbé hangsúlyozzák, hogy Reigl játékos elme is volt. A rulett az univerzális erők örök körforgásához hasonló. Műveiben (Hermetic fire, 1954, Progress, 2009) az univerzális erőket láthatjuk, magát a természetet, amely nem akar semmit, eseményei véletlenek, ki nem számíthatók. Emberi vonatkozásban a paralízises beteget hozhatom fel példának, miközben megpróbál az egyik irányba elmozdulni, valami erő hatására hirtelen a másik irányba kényszerül. Reigl a mindennapok függőséből lép ki, kényszeresség nélkül, szembesülve a vele járó krízisekkel, és nem manipulál senkit, önmagát sem. A felbomló rend világát tudatosítja műveiben. Szembesít a káosszal. Ellenvetésül megalkotja az Extrance – Exit, 1986–1988 sorozatot. Az egyensúlyt, a csend, a meditáció világát. Ebben a világban az események nem csak a jelenre, hanem a jövőre is irányulnak.

Reigl egész élete a sorssal szembeni kihívásként is értelmezhető. A sors emelte a licitet, és Reigl vállalta a kihívást. Időt teremtett, a saját idejét. Megfosztva múltjától, mégis önmaga lett, a megszólítás művésze.

 

 Reigl Judit: Súlytalanság élménye, 1966, olaj, vászon, 102 x 85 cm Reigl Judit: Súlytalanság élménye (2), 1966, olaj, vászon, 102 x 85 cm Reigl Judit: Ember, 1968, olaj, vászon, 190,5 x 224,5cm  Judit Reigl and Kalman Maklary working together, 2010 Ludwig Múzeum, Reigl Judit búcsuztató Makláry Kálmán a Ludwig Múzeumban Reigl Judit búcsúztatóján


Címke: , , , , , ,
2021.03.07 - tiszatáj

Juhász Zsuzsanna, Patak Márta, Robert Seethaler prózája
András André, Bíró József, Tsippy Levin Byron, Hava Pinhas Cohen, Csősz Gergő, Louise Glück, Jahoda Sándor, P. Nagy István versei
„Induljunk el Te meg én” – További csavargások Tandorival (Tandori Dezső publikálatlan versciklusa; Kurtág György új Tandori-dala; Tót Endre, Acsai Roland versei; Fried István, Ferencz Győző, Buday Bálint írása)

Tovább olvasom >>>
2021.03.05 - tiszatáj

MARKÓ BÉLA: EGY MONDAT A SZABADSÁGRÓL
Markó Béla politikai pályájának lezárása után a kétezer tízes évektől kezdve fokozatosan visszatért az irodalmi életbe. A költő képes volt a megújulásra, újabb köteteiben először kötött versformákkal és bravúros szonettekkel foglalta vissza az őt megillető helyet az irodalomban, majd a 2020-ban kiadott Egy mondat a szabadságról cíművel szakított az általa ápolt költői hagyományokkal. A haikuk és szonettek után új formákat és új tematikákat hoz, éppen a szabadversek frissessége és az érdekes tematika kölcsönzik azt a mentális lüktetést a kötetnek, amely nem csak irodalomkedvelők számára lehet érdekes, hiszen a kötet egy idősödő költő-politikus számvetése is, feleselése az elmúlással… – NAGY IGNÁC KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.03.04 - tiszatáj

MARKÓ BÉLA: AMIT AZ ÖRDÖG JÓVÁHAGY. SZONETTEK
A keresés kényszere – talán ezzel írható le az az erő, ami ott munkál a kötet egésze mögött. Mi lakozik a festékrétegek alatt? Mit rejthet egy sötét folt a vásznon, mit lepleznek a ruhák redői, mit vet ki a partra a tenger? Hol vannak, hová vezetnek az alkotáson hagyott nyomok – legyen szó festményről, épületről, versről, a teremtett világról? Ahogy a szonettek beszélője a festmények vonalaiban, foltjaiban próbál „egy-egy üzenetre lelni” (47), úgy keresi a soráthajlásokban, a szabályos és szabálytalan szonettrészletekben az olvasó is az értelmezés kapaszkodóit… – VARGA BETTI KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.03.03 - tiszatáj

GYÖRGY PÉTER: FAUSTUS AFRIKÁBAN. SZERZŐDÉS A VALÓSÁGGAL
György Péter Faustus Afrikában című könyvének, mely időben és térben széles kulturális horizonton vizsgálja a művészet és a valóság viszonyát, alapvető tézise, hogy a hatalmi, politikai viszonyok döntően befolyásolják, milyen művészi „szerződések” köthetők a valósággal egy adott korban, és ebből következően ezek a paktumok azt is nagymértékben meghatározzák, hogy miképpen közvetíti, vagy talán helyesebben: hozza létre számunkra a művészet a valóságot… – SÁGHY MIKLÓS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.03.02 - tiszatáj

POÓS ZOLTÁN: ROCK & ROLL ÁRUHÁZ – EZ A DIVAT, 1957–2000
A divat nemcsak az individualitás kifejezésének ad lehetőséget, hanem a közösségi létezésnek is. Ott képes működni, ahol megvalósul a szabadság társadalmi struktúrája és emberi közösségek jönnek létre. Ehhez pedig rugalmas társadalmi és gazdasági feltételek szükségesek. Az ötvenes és hatvanas évek Magyarországára az előbb felsorolt körülmények kevéssé voltak jellemzők. Ugyanakkor a divat igénye volt az egyik legnagyobb ösztönzője a rendszer demokratizálódásának… – HERCEG LILLA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.03.01 - tiszatáj

JIM THOMPSON: 1280 FŐ
Unalmasnak, sőt, ostobának látszó, valójában simulékony, jéghidegen könyörtelen, ravasz gonosztevő: ismerős karaktertípus az oklahomai író több, mint 30 évet felölelő ouvre-jában, Daniel Woodrell (Winter’s Bone) cseppet sem véletlenül jegyzi meg a reprint 2011-es előszavában, hogy Thompson legalább kétszer építette fel ugyanazt a figurát. És valóban, az 1280 fő az 1952-es, gyakran csúcsműként aposztrofált A bennem élő gyilkos […] párdarabja, összekötő motívumuk egy seriffuniformisba bújt pszichopata bomló elméjének mélyanalízisével kecsegtet – nem véletlenül hivatkoznak a skizofréniát, halált, átverést dőlt betűkkel hangsúlyozó szerzőre Stephen Kingtől Jo Nesbóig… SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.02.28 - tiszatáj

BORSIK MIKLÓS: ÁTOKNAPTÁR
Borsik Miklós Átoknaptár című debütáló munkája ennél jobb időzítéssel nehezen tudott volna megjelenni. Lírájának ismerős és közeli tapasztalatainkat kényelmetlen, groteszk fénytörésekbe állító mozzanatai ugyanis most, 2021 elején olvasva akarva-akaratlanul visszatükröznek valamit a minket körülvevő világ aktuális kizökkentségéből, a bizonytalanság és az abból fakadó feszültségek természetéből. Elég csupán egy kicsit figyelmesebben körülnéznem a magam környezetében, hogy hasonlóképp tűnjön fel előttem is minden, mint Borsik vonaton ülő versbeszélője előtt… – TOKAI TAMÁS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.02.27 - tiszatáj

BENEDEK MIKLÓS: MIKÖZBEN HALKAN
Pontos képet sosem fest, csupán a precíz körvonalakkal érzékeltet. A lírai alanyok egészen aprónak látszanak ebben a kötetben, míg az őket körbevevő környezet, társas kapcsolatok, primitív viszonyulások hangsúlyossá válnak. A mondatvégi írásjelek (kivételt képez a pont és néhol a kérdőjel) teljes elhagyása sűrített formát eredményez, mégis ennek ellenére minden egyes szabadvers kifejtve, hosszabb szövegfolyamként is megállná a helyét… – WERNER NIKOLETT KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Normal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő