10.29.
| Asztali beszélgetések… – Sztehlo Gábor, az embermentő >>>
10.28.
| Grand Café – Nádasdy Ádám A szakállas Neptun című novelláskötetének bemutatója >>>
10.27.
| Ráolvasás 04. – Tóth Kinga Írmag című könyvének bemutatója a Grand Caféban >>>
10.22.
| Szent II. János Pál pápával a metróban >>>
10.10.
| Munkácsy-díjas festőművész több mint 300 alkotása a REÖK-ben >>>
10.15.
| 26. Lengyel filmtavasz – ősszel >>>
10.10.
| Long time no see! – Simkó Beatrix és Jenna Jalonen >>>
10.09.
| Trafó Galéria: Mögöttes hangok zaja >>>
NAPI TANDORI

10.17.
| Swimathon Pécs 2020 >>>
10.15.
| Embertani érdekességek a Határtalan Régészet őszi számában >>>
10.09.
| Sziveri János költőre emlékeztek a Kertész Imre Intézetben >>>
10.05.
| Elhunyt Böndör Pál költő, dramaturg >>>
10.05.
| Gyukics Gábor rangos nemzetközi díja >>>
09.25.
| Bemutatták az első magyarországi dinoszaurusztojást >>>
09.07.
| Kossuth Rádió – Nagyok Nátyi Róberttel >>>
09.09.
| A Ludwig Múzeum pályázati felhívása >>>

Bagdal Zoltán, Cirok Szabó István, Farkas Árpád, Jenei Gyula, Kormányos Ákos, Kukorelly Endre versei

Jan Carson, Karácsonyi Zsolt prózája

Farkas Árpád párbeszéde Ilia Mihállyal (1972)

Zsolt 141, 9-10. (Beszélgetés Csalog Zsolt könyvéről; Soltész Márton tanulmánya; Írások a Csalog-hagyatékból)

SÍKFUTURIZMUS (Hungarofuturizmus Délen)

>>>

Ez ma az én napom lesz! – gondolta magában Karika Marika, az örökmozgó rokkantnyugdíjas, miközben foltos harisnyáját tyúkszemes lábára igyekezett felhúzni. […]

>>>

A falu bolondja
2020.09.18 - tiszatáj

RADU ȚUCULESCU: SZTÁLIN, ÁSÓVAL ELŐRE!

A 2016-ban magyarra fordított világirodalmi alkotások között kellemes meglepetés volt Radu Țuculescu Öregmama tör­­ténetei című regénye. Az alapvetően anekdotikus, de poszt­­modern megoldásoktól (elbeszélésbe ágyazott elbeszélés, a saját fiktív voltukon töprengő szereplők, a falutörténetbe szőtt világirodalmi intertextusok stb.) sem idegenkedő szöveg joggal érdemelte ki a hazai kritika elismerését. A szer­ző második magyarul megjelent kötete, a Sztálin, ásóval előre! sincs híján irodalmi értékeknek, mégse lenne meglepő, ha nem részesülne hasonlóan egybehangzó méltatásban, mint az előző kötet. A Sztálin, ásóval előre! ugyanis – önmagában, az Öregmama történeteihez viszonyítva pedig különösen – egy merész, de egyáltalán nem kockázatmentes vállalkozás (úgy a szerző, mint a kiadó részéről). A mesemondó Țuculescu háttérbe húzódik, átadja a helyét a narratív játékmesternek – ezért pedig nem mindenki fogja kedvelni.

A Sztálin, ásóval előre! cselekménye két szálon fut. Az első főszereplője egy falun élő fiú, Adrian, aki az öt- és tizennégy éves kora között megélt élményeiről számol be. Ezek közül az első Sztálin halálhíréhez kötődik, az utolsó pedig a Ceauşescu hatalomra kerülése előtti évekhez. A naiv gyermeki nézőpont már a bevezető történetekben sem érvényesül maradéktalanul, a beszámolókat időről időre olyan utalások szakítják meg, amelyek az elbeszélteknek retrospektív jelleget kölcsönöznek. Ezt a visszatekintő pozíciót dolgozza ki a második cselekményszál: központi figurája egy idős férfi, akinek a gondolatai leginkább volt felesége, egyetemista lánya, a fürdőkádjában fekvő fiatal nő és a szomszédban egész nap zenét bömböltető helyi vagány („cingár kis hüllőfejű fiatalember”, 10) körül forognak. A homodiegetikus narrátor első szövegbeli megnyilvánulása az írás, pontosabban a gépelés műveletére tett erőteljes reflexió: „az idegeimre megy ez a kurva billentyűzet. nem reagál azonnal a leütésekre. talán én ütök mindig mellé. nincs gyakorlatom. a szövegszerkesztéshez sem igazán értek. úgy gépelek mint egy régi írógépen” (9). Ez a megnyilatkozás rögtön a regény elején egy izgalmas játékra hívja az olvasót, akinek el kell döntenie, hogy a könyv mely szövegrészeit tekinti az idős férfi irományának. Kézenfekvőnek tűnik a magyarázat, hogy az írásra tett reflexiót a gyerekkori történetektől tipográfiájában is eltérő, kurzívval szedett, a vesszőket és a nagy kezdőbetűket nélkülöző naplószerű betétekre vonatkoztassuk. Egyrészt, mert ezek között találunk még utalásokat a szövegalkotásra (például: „csak ez a fekete billentyűzet megy az idegeimre vannak betűk amiket kétszer is le kell ütnöm hogy megjelenjenek a képernyőmön. néha melléütök és ugranak a sorok vagy kitörlődnek a sorközök”, 20); másrészt, mert egy helyen a megszólaló naplóként határozza meg írását (20), és ehhez a szövegtípushoz közelebb állnak az idős férfiról szóló történetek, mint a gyerekkori élményeket elbeszélők. (Harmadrészt pedig ez a tipográfia már az Öregmama történeteiből is ismerős lehet, ott a vesszők nélküli írásmód akkor érvényesül, amikor az elbeszélő az egyik szereplő, Demeter naplójából idéz.) Voltaképpen azonban éppen az okozza a feszültséget, hogy az idős férfi feljegyzéseiben a napló műfaji sajátosságai az emlékiratéval keverednek: egyenlő arányban jelennek meg benne a régmúlt eseményei és a közelmúlt vagy akár a jelen történései. Ez pedig egy olyan regényolvasatot kínál fel, amely a gyerekkori visszaemlékezéseket is az idős férfi alkotásainak tekinti.

A történetek szerzőiségének a megítélése azért bír különös jelentőséggel, mert a gyerekkori elbeszélések nem maradéktalanul jó szövegek. Sőt, néha szándékoltan hibásnak tűnnek. A párbeszédeket sokszor mintha színpadra állított szereplők adnák elő, a dialógusok nélkülözik az életszerűséget. A leírások helyenként pontosan egy olyan romantikus faluképet festenek le, amellyel az Öregmama történetei radikálisan szembehelyezkedett. Az elbeszélt események, az eleven kisfiú csínytevései pedig néha kifejezetten toposzgyanúsak: a szagokra érzékeny tanárnő fokhagymával történő megtréfálása például Háy János – a Sztálin, ásóval előre! világával, témáival és perspektívájával is rokon – A bogyósgyümölcskertész fia című regényéből lehet ismerős a magyar olvasóknak. A regény narratív szerkezete szempontjából a gyerekkori környezet idealizálása mégis teljesen indokolt, ez készíti elő a brutális befejezést, amely megsemmisíti és érvényteleníti a gyerekkor ábrándos világát. A bicebóca történetek azonban már sokkal korábban is jótékony feszültséget eredményeznek: minél inkább elfogadjuk (ha egyáltalán elfogadjuk!), hogy a gyerekkori történeteknek is a lakótelepi lakásában üldögélő idős férfi a hőse és elbeszélője, annál nyugtalanítóbb a kérdés, hogy az életrevaló kisfiú hogyan vált cinikus, magányos és megkeseredett öregemberré; miért tesz erőfeszítéseket, hogy a gyerekkori környezetét szerethető világként ábrázolja; egyáltalán, hol találkozik a két cselekményszál?

Mindezekre a kérdésekre a regény kegyetlen végkifejlete ad választ, amelyben meghatározó a szexualitás témája és a gyerekkori történetek politikai kontextusa. A szexuális kalandok és az erotikus leírások az Öregmama történeteinek is szerves részét képezték, ám míg ott alapvetően pajzán történetekben kaptak helyet, addig a Sztálin, ásóval előre! világából éppen a vágyak és ösztönök játékos kielégítése hiányzik. Megjelenik a pubertáskori szexualitás felébredése, az első kamaszkori szerelem, az első bátortalan csók, de az első szeretkezésre nem kerülhet sor, mert a híd alatti találkát arc nélküli férfiak zavarják meg, akik félholtra verik a főszereplőt, partnerét pedig feltehetően megerőszakolják. Egyáltalán nem mellékes, hogy mindez az 1960-as évek Romániájában történik, hogy a támadók „doktorivadéknak” nevezik az elbeszélőt, és többek között azt vágják a fejéhez, hogy azt képzeli, „neki mindent szabad, mert az apjának van pénze” (194). Az Öregmama történetei látványosan kívül helyezkedett a politikai kontextuson (jól példázta ezt, hogy az események színhelyéül szolgáló faluban a forradalom után sem javították meg az utakat, a telefont sem vezették be, mert a polgármester elsikkasztotta az erre küldött külföldi segélyt); a Sztálin, ásóval előre! – ahogy azt a cím is sugallja – viszont két lábbal áll a politikai valóságban. A politika változásai nemcsak a főszereplő első szeretkezését hiúsítják meg, de a családját is tönkreteszik, és a hegedűművész karrierjét is derékba törik. (Ezen a ponton a regény egy referenciális olvasatot is felkínál: a Sztálin, ásóval előre! a hegedűművész Țuculescu negatív önéletrajzaként is értelmezhető).

A politikai változások és az elszenvedett támadás elbeszélése közben a jelenbeli narrációból arról értesülünk, hogy az idős férfi egy Kiki nevű fiatal nővel létesít szexuális kapcsolatot, aki meglehetősen hasonlít az elbeszélő lányára. Az aktus után a férfi verbálisan bántalmazza partnerét, majd meg is üti. Jóllehet a találkozásuk nem volt tervezett, ennek ellenére nehéz elhessegetni a gondolatot, hogy a férfi erőszakos és bántó viselkedésével kamaszkori és közelmúltbeli sérelmeiért (a felesége teljes és a lánya részleges hiányáért) áll bosszút. A történetek párhuzamos szerkesztettsége pedig azt sugallja, hogy akaratlanul is áldozatból elkövetővé válik. Ebből a perspektívából a támadást, a felnőtté válást megelőző epizódok rendezett és idillikus környezetet sugalló elbeszélése a trauma előtti korszak megőrzésére tett kísérletként értelmezhető. A szövegek roncsoltsága pedig ennek kudarcáról árulkodik, és egyre kérlelhetetlenebbül tart a tragédia felé.

A Sztálin, ásóval előre! az Öregmama történeteiből ismerős helyszínek, témák, karakterek és narratív technikák alkalmazásával egy kényelmesnek tűnő bennfentes pozíciót kínál azoknak, akik olvasták Țuculescu első magyarra fordított regényét. Ez a pozíció azonban kezd egyre kényelmetlenebbé, az ábrázolt világ pedig egyre idegenebbé válni, amikor az olvasó ráébred, hogy Țuculescu a kísérletezés közben éppen a legmegbízhatóbb írói eszközét, az anekdotikus meseszövést áldozta fel. Ezért a Sztálin, ásóval előre! első olvasásra talán kihívást jelent majd – de nem kérdés, hogy kiállja az újraolvasás, a visszatekintő elemzés próbáját.

Hlavacska András

(Megjelent a Tiszatáj 2019. szeptemberi számában)

 

Typotex Kiadó

Budapest, 2019

208 oldal, 2800 Ft

 

 

 

 

 

 

 

 


Címke: , , , ,
2020.10.23 - tiszatáj

XAVER BAYER: AZ ÁTLÁTSZÓ KEZEK 
Xaver Bayer első regénye egy egyetemista élet „átfogó orientálatlanság[áról]” ad képet, „a cselekvés következménynélküliségének következményeként”; az Alas­­­­ka­straße a szexualitás és a hatalom összefüggéséről rajzol „radikális és kíméletlen képet”, míg harmadik regényében a „dühös nihilizmus és az undor” már pszichológiailag motiváltan jelenik meg, és az életkedv nélküli fiatalember ábrázolása a stringens elbeszélésnek és a szigorú történetvezetésnek köszönhetően már szinte magával rántja az olvasót a szövegvilágba… – ZSELLÉR ANNA KRITIKÁJA

>>>
2020.10.21 - tiszatáj

A BEFEJEZÉSEN GONDOLKOZOM
Viszonylag gyakran találkozni internetes bejegyzésekben a „pretentious” (nagyigényű) kifejezéssel: a nem ritkán hirtelen felindulásból pötyögő fórumozók többször olyan rendezőkre vagy színészekre aggatják e stigmát, akikből dőlnek a nagy szavak, esetleg affektálva beszélnek, hevesen gesztikulálnak, tehát mini show-val népszerűsítik, fényezik önmagukat, ám érdemleges cselekvést, vagy akár egy emlékezetes darabot ritkán tudnak felmutatni… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.10.20 - tiszatáj

Tisztelt Kiállítók! Festőbarátaim!
Kissé felemás módon a fenyegetettség ellenére mégis ünnepel országos rendezvényeivel a festőtársadalom a magyar Festészet Napján. Immáron hatodik alkalommal gyűltek össze a szegedi festők, Szent Lukács evangélista névnapja alkalmából, akit a festők védőszentjének tartanak… – PATAKI FERENC MEGNYITÓJA

>>>
2020.10.19 - tiszatáj

NÁTYI RÓBERT KISMONOGRÁFIÁJA HÉRICS NÁNDOR MŰVÉSZETÉRŐL
Ha Hérics Nándor munkásságáról a róla szóló kismonográfia képanyaga alapján alkotunk képet, akkor egy szellemes, a pop art kritikai attitűdjéhez közel álló, élvezhető műveket alkotó művész tevékenysége kerekedik ki előttünk. A könyv szerzője, Nátyi Róbert elemzése a munkák tartalmi kérdései mellett arra is rávilágít, hogy milyen műfaji áthatások nyilvánulnak meg az életműben… – IBOS ÉVA ÍRÁSA

>>>
2020.10.18 - tiszatáj

SZARVAS MELINDA: IRODALOMTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK A MAGYAR VAJDASÁGI IRODALOMRÓL 
A név meghatároz, a név előír, a név előfeltételeket, sőt előítéleteket hoz létre, és még Bar­thes szerzőjének halála után fél évszázaddal is elvárási horizontot konstruál meg. Szarvas Melinda tanulmánykötetét olvasva ez a horizont fel-, majd leépül. Átalakul, átíródik, átfogalmazódik. Körvonalai de-, majd rekonstruálódnak. Szabályai pedig érvényesülnek, eltolódnak, elmozdulnak és helyenként felszámolódnak… – ROGINER OSZKÁR KRITIKÁJA

>>>
2020.10.17 - tiszatáj

Fudzsi csúcsára
Kicsiny csiga, mássz, csak mássz,
Hogy önmagad légy.

– M. NAGY MIKLÓS FORDÍTÁSA

>>>
2020.10.16 - tiszatáj

November 10. és 22. között új formát öltve, a virtuális térbe költözik a 17. alkalommal megrendezett VERZIÓ programsorozata, így a fesztivál történetében először országosan elérhetővé válik Magyarország egyetlen emberi jogi dokumentumfilm fesztiválja… – SZÁSZ CSONGOR AJÁNLÓJA

>>>
2020.10.15 - tiszatáj

PETŐCZ ANDRÁS:
A MACSKA VISSZATÉR
A szerző fokozatosan építi fel a mondanivalót, a metamorfózis konkrét és általános értelemben is főszerepet kap a kötetben. Kezdetben a macska feketesége egyrészt a fizikai küllemet jelzi, ugyanakkor kontrasztot képez a tisztaság jelenségével, a tisztálkodás gesztusával is. Mintha a macska állandóan arra törekedne, hogy megszabaduljon feketeségétől, tisztátalanságától, valamiféle általános értelemben vett mocskosságtól… – HÖRCHER ESZTER KRITIKÁJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Janáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő