Térey János: Egy perzsa levél margójára
Azt gondoljuk, megnöveljük létünket,
ha sikerül átvinnünk mások emlékezetébe.
Kisasszonyból lett Nagyasszonyunk
megírja édesmindegy-miféle
memoárját. A keserű, a kegyetlen
igazságok pillanata: emberábrázolás.
Lábjegyzeteli valaki más
– turkál a bőségszaruban
konty alá való leleménnyel –,
csoda, ha lesznek átfedések.
Ők voltak a folyondár,
amelyik rácsavarodik a tölgyre
és elszívja tőle az erőt.
[…]
Azt gondoljuk, megnöveljük létünket,
ha sikerül átvinnünk mások emlékezetébe.
Kisasszonyból lett Nagyasszonyunk
megírja édesmindegy-miféle
memoárját. A keserű, a kegyetlen
igazságok pillanata: emberábrázolás.
Lábjegyzeteli valaki más
– turkál a bőségszaruban
konty alá való leleménnyel –,
csoda, ha lesznek átfedések.
Ők voltak a folyondár,
amelyik rácsavarodik a tölgyre
és elszívja tőle az erőt.
Szüretelnek sírdombjainkon
ezek a Hekaték, e karón száradottak.
Évfordulókon letörlik portrénkról
a ragacsos-hűséges, pesti port.
A cinkotai bádogos példája:
féltucat nő formalinban.
Évek múlva találták meg őket.
Mesélhettek volna annyi szaftosat,
mint a mieink. (Félrebeszédük
olyan, mint a szalmacséplés,
de mindörökre velünk vannak elfoglalva,
és mi vágytuk ezt a posztumusz kéjt,
időntúli királykodást.)
Úgy hisszük, új életet nyerünk így,
s azt aztán éppen olyan értékesnek
tartjuk, mint amit az égből kaptunk.
Testünk olyan kicsire kopott
a működésben, hogy kicsúszott
méretre készült foglalatából.
A hőskor kávéházából: csiszoltuk
műkövét, pedig a vérbeli Cafét
a parketta teszi. Ittasan mondott
katekizmus! Nem feküdtünk hat láb
mély gödörbe, csak a gőzbe mentünk;
a menetrend a kiadott műsortól eltér.
A kegyeleti ipar természete más,
mint azelőtt: szépítő mázat
nem ragaszt ránk. A legjobb
családban is előfordul?
Nem lesz mentség se jobbfelé, se balfelé.
Távozni épp ezért a harmadik vonalban,
temetni pedig faarccal illik.
A tanúk soraiban dús rendet vág a halál.
Akár egy dunántúli sortűz
kinyomozhatatlan tűzparancsa.
Új nevet kap ajándékba a vétség,
és elévül nagytestvére, a bűn.
