Tiszatájonline | 2020. szeptember 6.

Stigmák, sebek és jelek

A 30. ART CAMP
Harmincadik alkalommal rendezték meg Jászberényben az Art Camp elnevezésű művésztelepet, mely szerencsére az idei járványveszélytől terhelt év ellenére sem maradt el. A rendszerváltás idején indult és kezdetben a Block Csoport által jegyzett művésztelep évről évre tematikus megközelítéssel hirdette és szervezte meg a telepet… – VÁN HAJNALKA ÍRÁSA

A 30. ART CAMP

Harmincadik alkalommal rendezték meg Jászberényben az Art Camp elnevezésű művésztelepet, mely szerencsére az idei járványveszélytől terhelt év ellenére sem maradt el. A rendszerváltás idején indult és kezdetben a Block Csoport által jegyzett művésztelep évről évre tematikus megközelítéssel hirdette és szervezte meg a telepet. A Block Csoportból a jászberényi illetőségű művész, Palkó Tibor festő révén pedig a tábor ma is működik. Palkó idén sajnos távol maradt, így a „rendszerváltó” korosztályt egy-egy, a társasághoz később csatlakozott alkotó Dóró Sándor és Ocskay László Doky képzőművészek képviselték. A gyökerekhez kötődő tartalmi kötődést pedig a kurátor triumvirátus gondozta: Nagy Zopán a Block Csoporttal párhuzamosan útjára induló költő, fotós, performer, a telep utóbbi időszakának a meghívott alkotókat elsődlegesen beajánló szervezője, valamint Koncz Gábor festő, helyi kapocsként elengedhetetlen tagja a tábort működtetőknek, és Góg Zoltán nevét is említsük meg, mint a „sátorozást” megvalósító művelődési szakemberét.

Az idei, jubileumi alkalommal a Stigma. Szakrális és profán sebek címmel inspirálódott az a huszonegy alkotó, aki részt vett a tíz napos szeánszon. A címadás szinte generálta, hogy ebből a témából egy nagyon összetett és ütős anyag állhat majdan össze a tábor végére. Így is lett. A Lehet Film-Színház kihívással rendezhető terében otthonra leltek a művek. A művészektől nem egységes darabszámban kerültek ki a képek, viszont ez senkit nem zavart, mert a tábor ideje alatt nagy egymásra hangolódás, és egymás személye illetve művészete felé érzett értékelés, elfogadás alakult ki, ami a közös megmutatkozás erősségét inkább támogatta, mintsem, hogy az egyéni érdekek összeütköztek volna. Így, például nem tűnik fel elsőre – mert nincs külön tematizálva – a téma konkrét feldolgozásának foglalkozó művészek munkáinak jelenléte.

Szilágyi Rudi: Mindenkinek megvan a maga keresztje. 2020, faléc, nylon, szeg, 400×150×150 cm

Baji Miklós Zoltán neve eszünkben juttathatja az önmagát stigmatizáló performert, aki ezen a tárlaton már nem ebben a képzőművészeti ágban készült műveivel szerepel, hiszen festményeivel van jelen. Némileg hasonlóan Syporca Whandal performerhez, aki napjaink egyik karakteres élőművésze, aki nem rest és nem fél kiállni és ha kell, fájdalomérzetet vállalni mind társadalmi, mind művészi kérdésekben. A stigmatizációt, művészileg leginkább megjelenítő alkotó Szilák Andrea képzőművész, akinek egyszerre brutálisak és leheletfinomak a művei. Mind tartalmában, mind installálásában szerényen kimagasló egyéniség. Csakúgy, mint az anyag másik megközelítése szerint értékelt művészek, akik a stigmákat, mint az anyagon, az alkotáson elkövetett jelhagyást közvetítik a látogató felé. Gábor Enikő képzőművész a papíron tett felhasítások révén a hordozót sebzi meg, mely aztán a mű elemi lényegét és milyenségét eredményezi. Egyszerű eszközökkel, példamutatóan, hiszen fotogramjainak letisztultsága tiszteletet parancsolnak. Szintén alázattal nyúl az egyik elsődleges témához, a természethez, Sülyi Diána képzőművész is, aki a gipszágyra, pontosabban gipszpárnácskára fektetett metszett levelek lenyomatát ábrázoló installációjával hangol minket elmélyedésre.

Nagyobb számban vannak azok a kiállítók, akik a jelhagyást, mint jelhasználatot képviselik. Náluk a jelek, többféle értelemben lehetnek jelen műveikben. Jelrendszert használ, melyet a játékok világából kölcsönöz, ugyanakkor becsületes módon be is szolgáltatja vívmányait Antal István képzőművész, aki installációival oldja a téma komolyságát. Szimbólumokat juttat eszünkbe, mely természeti átiratokra épül Hernádi Péter fotós ikonosztáz-szerűen összekomponált printje. Emlékképekre alapul Koncz Gábor festészete, valamint elemzően tanulmányoz, feldolgoz és újragondol Mányoki Ádám festő Dante-sorozathoz készült portréja. Jelképeket elevenít meg Nagy Zopán, manapság elsősorban irodalmi és fotós tevékenységet folytató alkotó, egy korai, a kiállításra elhozott fiatalkori applikációval tűzdelt festménye, amit egy korabeli kisméretű portréjával „szignál”, eszünkbe juttathatva, hogy az angol „camp” szó abszurdot is jelent magyarul. És ebben a fejezetben említendő meg Szilágyi Rudolf képzőművész témáit meghatározó jelek használata, akit mostanság a hajó, mint szimbólum foglalkoztat. Ennek jegyében a Lehet Film-Színház közvetlen szomszédságában folyó Zagyva folyóra Szilágyi egy lécekből és nylonból épült installációt bocsájtott vízre.

Nagy Zopán: Organikus táj. Önkioldó, anno, 1895-1995, vegyes technika, tv-zúzalék, fa, 34×51,5cm + 11×11cm

A címadásban nevezett témát illetően nehezen „beskatulyázható” Dóró Sándor Drezdában élő anatómiát tanító festő illuzionisztikus dobozokat megfestő párdarabja, Ocskay László Doky festő lendületes absztraktjai, akinél természetesen működik egyfajta jelképrendszer, ami a kalligráfiát, mint erőteljes gesztust képviseli. A „rangidős” csoportot Varga József Zsolt festő zárja, akinek művei jelképes módon magát a 20. század lírai festőinek képi világát elevenítik fel.

Kevésbé szorosan kötődik a tematikához néhány alkotó műve, de a tábor mind szakmai, mind korosztályi nyitottságát mutatja, Csuti Zsófia Ágnes festő pointilista kísérletei, Márvány Berta grafikus varázslatos, sűrű szövetű színes rajzai, Nagy Tamás festő gondosan komponált vászna és Rácz Péter autodidakta alkotó preparált állatfigurája. Néhány, szárnybontogató, művészeti oktatásba járó fiatal szintén a tábor névsorához tartozott és megmutatta műveit a tárlaton, Baji-Timkó Sára Róza, Baji-Timkó Ábel és Gajdács Gergő.

A bemutatáshoz végig vett, lajstormba rendezett művek csoportosítása, ahogy indult is az írás, valójában pusztán egy leülepedett állapotban szűrhető le, hiszen ha megnézzük az Art Camp művésztelep idei anyagát, egy nagyon pozitív értelemben vett kortárs sokszínűség és frissesség jellemzi, ahol a rendszerezés csak utóbb jut az ember eszébe. Alfától omegáig, a figurálistól az absztraktig, a szinte első megmutatkozástól az érett tapasztalásig, ahogy egy jubileumi tárlathoz illik.

Ván Hajnalka

Gábor Enikő: Introverziók – 1. 2020, fotogram, papír, 40×30cm Nagy Zopán: Organikus táj. Önkioldó, anno, 1895-1995, vegyes technika, tv-zúzalék, fa, 34×51,5cm + 11×11cm Koncz Gábor: Kinn-benn. 2020, olaj, vászon, 70×50cm Szilágyi Rudi: Mindenkinek megvan a maga keresztje. 2020, faléc, nylon, szeg, 400×150×150 cm Szilák Andi: Konstellációk 1. 2020, fotó, papír, gombostű, 29×34cm