Peter Brezňan versei
Ha a legyek
röptében
nem látnám a saját mozdulatom
ahogy lép de nem hagy nyomot a láb
míg a halvány remény néz utána
talán azért kell
elraktározni a mozgás vonalait
(a történeteket)
az emlékezet üres tereiben
[…]
a mozgás vonalai
Ha a legyek
röptében
nem látnám a saját mozdulatom
ahogy lép de nem hagy nyomot a láb
míg a halvány remény néz utána
talán azért kell
elraktározni a mozgás vonalait (a történeteket)
az emlékezet üres tereiben
talán ez mind
rajtam áll bennem dől el
…összekapcsolódik
egyik a másikkal egyik a másikkal
(hegek)
a vékonyka láncon
jelzések (az úton)
kiégetni őket – annak
aki nem lát a szemével
hogy világítsanak neki
akár Ariadné
kivésett lánc-labirintusai lassan nőnek
lassan válnak láthatatlanná
tünékenyek – segíteni kell kifehéríteni
hogy lehessen tovább
menni –
valami beszivárogott húzódik a szemünk előtt nő –
és a holdkóros enged
az érkező csábításának
az érkezőének mely visszahozza az elmúltat
ismételni hosszabbítani
ismételni hosszabbítani
kifehéríteni!
a fel nem ismert labirintusokat
az idővel legyűrtek
még mindig elárasztják
a fehérítő folyadék elraktározott kockáit
a holdkóros
szemében szemén
hadd ne tudjon
(a félelemről a szerencsés)
hogy beépül
a labirintus láncaiból kötött csomóba
hogy ott végzi
a labirintus láncaiból kötött csomóban
II.
talán aztán eljön
amikor a labirintusok szétesnek
amikor a láncok lehullnak
meglazulnak a kötőanyagok
a vágás pillanata – amikor minket vágnak el –
az eltűnő láncszemében
magamagában
a szabadesésbe
záródva
millió is van talán
látni ahogy
szétesnek szétválnak szétoszlanak
önkényesen (nem) üres térben
ez szép is lehetne
kiégetett szemek melyek világítanak
és látják
amit a málás átengedett
minden dologban
minden dologban
amivel csak érintkezem, ott a másik is, sok-sok másik
(van aki nyer velük, más visszafordíthatatlanul mindhalálig pusztít)
fürkészhetném a nyomokból
amit a dolgok (az első perctől fogva) megformálnak
hogy miből és hogyan állnak össze, hogy kerülnek hálózataik kapcsolatba az emberrel
ahogy eljutnak hozzám, az orrom elé a hálózaton
a nyomokból, melyeknek láthatatlannak kell maradniuk
simítsuk el vesszenek
nem látom a(z elsimított) dolgokat
nem ártanak nem piszkítanak
tiszta és szent a jelzés arany ere
a dolgai – számomra – tiszták, készek
ki kell élvezni őket és végezni velük
erre (a csúcson?)
jelöltek ki –
a dolgok higgadt, nyugis alakítója vagyok –
csak kiélvezni és végezni velük, és futószalagon várni az újat
(és aztán főként nem oldani meg semmit)
halottam gyerekekről (és másokról), akik ott izzadnak
a koltánbányákban – egész álló nap a föld alatt
nem voltam képes elkölteni meleg vacsorámat
fertőző rongygyárak
erős étvágytalanság, csömör, undor, zavar bír le
(a halál valódi közelsége)
nem vágtam a pofájukba, nem vágtam a fejükhöz
nem vetettem le a tarka ázsiai rongyokat és nem üvöltöttem hogy többet föl nem veszem
nem futkostam pucéran – mint egy ugrabugráló madár
talán túlságosan is boldog voltam
nem kiáltottam, hogy ezt soha meg nem zabálom, nem kiáltottam
a napon, a felhős ég alatt, az ablak mögött vagy az esőben
az emberek pofájába hogy ez egy kurva nagy kibaszás a képükbe (a sárga, fekete, barna törpékébe)
hogy ez egy kurva nagy kibaszás velünk
lépteim nem mérik be az irányt
a kiélezett érzelmek beérik
a test lemetszett tagjainak ijesztő rángásait
ezeket a dolgokat tovább vásároljuk
emlékszem az örömre
tiszták vagy épp mocskosak potom ár
rögtön megkaphatom fölözött örömök közt
beteljesítik a vágyat, összemosódnak a képpel
még inkább és egyre jobban összefonja és megbűvöli
a tagjai – mintegy önműködően – a keze, a lába, a feje egyre mélyebbre ereszkedik
valamibe, ami hálószerű – beláthatatlan, szétfutó
kábelekbe és vásznakba zárt
fenn tart életben
háló, amiből nem lehet kimászni
benne van
légypapíron a rovar
szárnytalan légy
még él még él bele van csomagolva
az élet nedve áramlik a kábelekben, a vásznakban
szárnytalan rovar, a megfogott rovar csak szopik és szopik
fizet és fizet
nedvszívó vásznak, a fej, a zsigerek nedvszívó kábelei
még él még él
az ősföld füvén feküdt fegyvertelenül terméketlenül pucéran
összekuporodna (róla álmodik)
mindig ez lesz?
