Demény Péter: Antitézisek

Amikor én szomorú vagyok,

a szüleim örülnek – bámulatos

összhangzattan szerzője a családunk.

És fonákságtané is, igen!

Mert ha én a penésztől zokogok,

anyám, aki azelőtt buzgón irtotta a penészfoltokat,

hirtelen ráébred, hogy van azért egy külön esztétikájuk!

És ha megtetszenek a szurikáták, anyám kijelenti,

hogy sose látott náluk undokabbat,

holott gyerekkoromban minden zugban ott villogott egy.

Vagy itt van a lányom: kiborít egy udvarló,

apám rögtön elmegy vele sörözni,

nagyokat röhögnek, mindent tudnak a nőkről,

a lányom sem különbözhet nagyon.

Ha az egyszerű útvonalakat keresem,

anyám legalább háromszor átszállna,

apám pedig, aki egész életemben idegbeteg volt,

váratlanul türelmessé válik.

Ellentmondások között vergődöm,

szeretetlenség a reggelim, a többihez már nincs is kedvem.

A gyűlölet másodlagos érzelem – mondja egy pofa az egyik sorozatban,

de ez sem nyugtat meg, leoperálom

a penészfoltokat a falról, anyámra terítem őket,

átszállok egy másik életembe.