A Szabadtéri történetének talán legfontosabb előadása az Akárki

INTERJÚ HERCZEG TAMÁSSAL

– Sokáig úgy tűnt, hogy előadás nélkül maradnak a nézők idén a Dóm téren, majd mégis sikerült egy igazán különleges darabot színre vinni. Mitől annyira meghatározó az Akárki a Szabadtéri életében?

– Közel 20 éve vagyok munkakapcsolatban a Szabadtéri Játékokkal. Ha meg kellene nevezni, hogy melyik a legfontosabb előadásunk, akkor most egyértelműen azt tudnám mondani, hogy az AKÁRKI. Témáját tekintve elképesztően pontosan reagál a művészet erejével mindennapi életünkre. A vírus közepette az emberi létezésről, az elmúlásról beszél, amiből próbálunk kilábalni, és amiből időnként vissza-visszarángatnak minket a mindennapok. Ez a produkció volt a Szabadtéri elmúlt éveinek a legigazabb és legfontosabb előadása. Különlegesen érzékeny művészek alkották ezt az előadást, talán még soha nem tapasztaltam ilyen szeretetet és őszinteséget egy alkotóközösségen belül. Olyan helyzetben kellett létezésünkért megküzdeni, amikor profán okokból maradt volna el a Játékok, amikor a semmiből kellett létrehoznunk a színházat- hasonlóan, ahogy majd’ 90 évvel ezelőtt az elődeink tették. A legegyszerűbb dolgokat kellett elővennünk: egy ácsolt színpadot, pár reflektort és székeket a macskakőre. Díszletünk a templom volt, a színészek a szöveg erejével, őszinteségükkel, eszköztelenségükkel kellett, hogy megteremtsék a Szabadtérire jellemző varázslatos atmoszférát. A játszók az előadás energiáit a Dóm teret körülvevő metafizikai térből: a könyvtárból, a templomból, az egyetemből, és a közönség energiáiból meríthették az égbolt alatt. Mámorosan boldog vagyok, hogy valami olyan dologhoz lehetett közünk Harangozó Gyula, művészeti igazgató úrral, ami a megszokott Szabadtéri üzemmódban nem tud megtörténni.

– Nem a Szabadtéritől megszokott nagyszabású produkcióról van tehát szó, hiszen mindenféle showtól, csillogástól mentes. Miért ezt a darabot választottátok mégis?

– A színházcsinálás, az a kreativitás művészete is. Egy színházi ember számára nincs megoldhatatlan feladat. A vírushelyzet miatt radikálisan csökkentették támogatásunkat, csak cégünk vegetálására maradt pénz, művészeti projektekre nem. Ilyenkor azonban a művészetcsinálás iránti hitünk visz előre, a fanatizmusunk és a meggyőződésünk, hogy emberi létezés kultúra nélkül nem elképzelhető. Aztán amikor támogatásra talál az eltökéltség, hogy nem telhet el év Szegedi Szabadtéri nélkül, akkor kipattan a gondolat, hogy ilyen nehéz körülmények között melyik mű lehet a legigazabb és legfontosabb. Így jött az AKÁRKI, ami egyben tisztelgés is az előképünk előtt, hiszen a salzburgi játékokon minden évben- idén éppen 100 éve- ezt a darabot játsszák.

– Milyen fogadtatása volt az ingyenes darabnak?   

– Kollégáimmal nagyon izgatottak voltunk, hogy milyen reakciókat vált ki az előadás. Hihetetlen sok munkát fektettünk bele, a rendező Bodolay Gézával Magyarország két Kossuth-díjas művészét, Zsótér Sándort és Hegedűs D. Gézát kértük fel a főszerepekre, valamint Gidró Katalin, Sorbán Csaba, Balog József, Sebők Maya, Farkas Andrea, Kosztolányi József és Farkas László Róbert is színpadra lépett. Az allegorikus figurákat megszemélyesítő, különleges jelmezek Benedek Mari munkáját dicsérik. Várakozásainkon felül teljesített az AKÁRKI, a nézőinktől rengeteg szeretetet, elismerést kaptunk, melyek nagyon sok energiát adtak nekünk a továbbiakhoz. Arról talán nem lehet szó, hogy a jövőben így kell a Szegedi Szabadtéri Játékokat lebonyolítani, hiszen nem ezt várja tőlünk a közönség, de ezt a tudásunkat, élményünket, amit ez a produkció hozott bele kell szőni a működésünkbe, tovább kell vinnünk, az egészen biztos.

Fotó: Dusha Béla