Újexpresszív bódulat

GONDOLATOK DALLOS ÁDÁM A BIKA CSÓKJA C. KIÁLLÍTÁSA KAPCSÁN

Dallos Ádámot a fiatal magyar művészgeneráció egyik legkarakteresebb festőjeként tartják számon. Fiatal férfiakról festett nagyméretű aktképei hozták meg számára a nemzetközi sikert és hírnevet, amelyekkel, többek között nagy sikerrel szerepelt a varsói Nemzeti Múzeumban megrendezett Ars Homo Erotica című kiállításon is.

Dallos festészetében az exhibicionizmus erőteljesen jelenik meg, festményeiben nincs semmiféle elleplezés, a csak sejthető, az elleplezés mögött megbújó asszociatív tér helyett egyfajta teljes kitárulkozással szembesülünk. De Dallost nem az az exhibicionista és tudatosan értelmetlen, a közönséget zavarba ejtő jelleg érdekli, nem az a paradoxon, amikor a vágyott cél (az egyediség és a kívülállás demonstrálása) totálisan átfordul, amikor a személyiség arctalanul felolvad a környezetben és végső soron egy semmit sem állító, jelentés nélküli mozgalomban értelmesül. Dallos képein a morbiditás egyfajta átesztétizálásával találkozhatunk, ahol az agresszivitás és az erotika egymásra találnak. Nevezhetjük ezt akár érzéki morbiditásnak is. Képein a festőkéssel bekarcolt rajzolatú állatok abba a férfias energiáktól fűtött, klasszikus reminiszcenciákkal teli ókori mediterrán panteonba valók, ahol Picasso felbőszült bikái mellett az Európát elrabló Zeusz kaparja a földet, a dühösen fújtató, Thészeuszra váró Minotaurus társaságában. Egyszerre tekintélyt sugárzó férfiak és elátkozott ösztönlények, szerelemtől elbódult hímek és szimbolikus totemállatok, elvont allegóriák és hús-vér létezők. A dallosi mitológia jellegzetes főszereplői, akik párhuzamosan élnek a tragikusra színezett jelenben és a hellenizmus időtlen világában. Festményeiben ott van a szimbolizmus, szürrealista elemek és realizmus, balladai tömörség, egyfajta ősi, népi egyszerűség, intellektuális tiszánlátás és ösztönösen vizuális rendszerháló, exhibicionizmus és kollektív élmények vizionárius idézése, ősi kép-letek modern hangszerelése és szecessziós bizarrság fonódik páratlan egységbe festészetében.

Az újexpresszív figurális festészetet képviselő Dallos legfrissebb sorozatán mitológiai totemállatok üzekednek egymással a Földközi-tenger szimbolikus hullámfüggönye előtt. Dallos Ádám különféle mitológiai állatokat idéz meg, hogy bőrüket lehántva, eljusson ahhoz a biológiai létezés-élményhez, ami saját pszichés világának érzéki bemutatófelületeként, vizuális színházaként szolgálhat. A tavaly nyáron festett képein az anatómiai atlaszok nyomában járva fejtette le a hámfelületet a férfiakról, riasztó élőhalottakká formálva át őket. Groteszk divattervezőként a lehúzott bőrökből és izmokból szoknyát, a tüdőkből és belekből felső ruházatot szabott ki, hátukra zöldes, rovarszerű szárnyakat feszített. A megnyúzott, lángoló izomtónusokból felépített alakok báli ruhájából óriás kobrák bújtak elő. A fekete alaptónusú festmények után 2019 végén a tengert idéző kékek következtek: Dallos a hullámzó felületek elé állította az izomrostokig megnyúzott férfialakjait. A figurák mellé uralkodói pávakakasokat helyezett, amint alhasukból fallikus formák csüngenek alá. A képről képre különféle metamorfózison áteső pávák álruhás görög istenekként környékezik meg a vérfagyasztó torzóvá redukált emberi alakokat, akik kipeckelt szájjal próbálják elnyelni a démoni madarakat. A dinamikus, expresszív ecsetkezelés még inkább felkorbácsolja a drámai jelenetek érzelmi hurrikánját.

Dallos festészetében az ún. kívüliség – ami itt jelen esetben, a mitológiai dimenzó – voltaképpen egy virtuális valóságként is meghatározható mitikus térbe íródást jelöl. Ez a külső létezés fogja, vagy fonja inkább körbe a valóságból, illetve az állandósult jelenidejűségből kiinduló élményvilág képezte reflexivitást. Így, ezen mitikus-virtuális tér epicentrumában a közvetlen élményszerűség leheletkönnyű lecsapódásai találhatóak, amelyek akár kiindulópontként is meghatározhatók Az önkényesség/exhibicionizmus csábító csápjai ollóznak a képek terének határpontjain. Dallos festményeinek oppozicionálása a kettő között, a mitológiai és a virtuális tér között képzelhető el, válik transzparenssé, ott ahol az intenzív, egyszerre történő kifelé és befelé tekintés által egy olyan erőteljes pulzálás jön létre, amely a kettő kibékítéséért fáradozik. Ebben a pulzálásban születik minden metafora, amely összeköti a különböző előjelű világokat. Így tehát a befogadás során sem a valami felé haladás, hanem maga a tartós folyamat, a történés, a képek által is kifejeződésre jutó újexpresszív gyorsulás extatikus mámora/bódulata a lényeges.

Igor Split

Dallos Ádám: A bika csókja

Artkartell projectspace, Budapest

2020. július 16–augusztus 22.

Fotó: Áment Gellért

Fotó: Biró Dávid