Tiszatájonline | 2020. június 14.

Bod Réka novellái

Van egy düledező klinika az egyetem udvarán, egészen fenn, a botanikus kert mellett. Négyszintes: három ebből pszichiátria, egy, a legfelső endó. A prof szerint nem véletlenül ez a dolgok rendje, legalább ebből is rájövünk, hogy az endokrinológia, a belső elválasztás áll minden lelki-szellemi fölött. Sokszor a pszichin nincs elég ágy, így a betegek normálisabbját beengedik az egyébként elég szellős, felújított, harmadik emeleti kórtermekbe. A kilátás, napfény és a nyugtatók megteszik hatásukat – elvégre náluk a külső elválasztás akadozik, azon még segíteni is lehet. […]

Bod Réka 1997-ben született Sepsiszentgyörgyön. Negyedéves a marosvásárhelyi orvosi egyetemen, főképp ez a mentsége, hogy nem ír túl rendszeresen.

Gormao (gr. serkentek, izgatok)

VARIÁCIÓK AZ ENDOKRINOLÓGIÁRA (1.)

Van egy düledező klinika az egyetem udvarán, egészen fenn, a botanikus kert mellett. Négyszintes: három ebből pszichiátria, egy, a legfelső endó. A prof szerint nem véletlenül ez a dolgok rendje, legalább ebből is rájövünk, hogy az endokrinológia, a belső elválasztás áll minden lelki-szellemi fölött. Sokszor a pszichin nincs elég ágy, így a betegek normálisabbját beengedik az egyébként elég szellős, felújított, harmadik emeleti kórtermekbe. A kilátás, napfény és a nyugtatók megteszik hatásukat – elvégre náluk a külső elválasztás akadozik, azon még segíteni is lehet.

Szóval ott ülnek a harmadikon a rendes, endós betegek a belső elválasztásukkal, és várják, találjuk ki, mi bajuk. Rühellnek minket, mert minden nap kétszer kell előadják a diákocskáknak (nekünk), miért jött ki a szemük a helyéről, miért roppannak össze egymás után a csigolyáik, miért megy fel a vérnyomásuk kétszázhúszra öt percig naponta kétszer. Az orvos üres ágyhoz küld, azt mondja, mindjárt megérkezik a hölgy, csak előbb felveszik a kapcsolatot az etikai bizottságis kollégával. Azt még odaveti, ha valaki helyesen kórismézi a beteget, felmenti a további gyakorlati órák alól. Mi pedig addig szépen átlapozgatjuk a jegyzetet, megpróbáljuk eldönteni, melyik a legritkább betegség az étlapon, mert biztos valami ilyesmivel kínálnak meg minket.

Megérkezik a páciens. Bádogos cigányasszony, törökmintás rakott szoknyában, a haja sárga szalaggal átfonva. Majdnem olyan magas, mint a fiúk a csoportunkból. Nagyjából egyidős velünk, talán kicsit fiatalabb is. Egyik kollégám fülembe súgja, legalább ezentúl nem csak szülészeten lát jó nőket. Új betegünk gyorsan végigsimít az ágyon, ránk mosolyog, de éppen mielőtt leülne, kalapos fiatalember néz be a kórterembe. Bead egy csomagot, összecsókolóznak, és Buba, aztán gyógyulj meg nekem sóhajjal kilép a folyosóra.

Közelebb merészkedünk hozzá. Mondja nekünk, nyugodtan üljünk le az ágyára, ő addig kicsomagol. Elmondja közben, öt éve próbálkoznak a gyermekkel, sehogy sem tud teherbe esni. Aztán hogy nőgyógyászhoz akart menni, de félt is, meg a körorvos ide küldte, olyan kórházba, amiről ő életében nem hallott, s ki sem tudná mondani a nevét. De maguk aztán jó orvoskák lesznek, s kitalálják, hogy szedjenek rendbe engem, és rákacsint egyik kollégámra.

Volt-e eddig valami gond a… nemi szervekkel, kérdezi az éppen kiszúrt kolléga úr. Semmi. Mikor volt az utolsó vérzése? Jaj, lelkecskéim, hát olyan nekem nincsen. Soha nem is volt? Egyszer sem. Csak a lakodalom éjszakáján, mikor tizenöt éves leányka voltam, s ismét kacsint egyet. Kórházban sem voltam, mióta vagyok. Kicsit néha az idegeim rendetlenkednek, de hát ez már csak asszonyi természet. Élni pedig jól élünk, látják rajtam maguk is, hogy nem vagyok csont és bőr.

Ahogy levetkőztettük és a szívét hallgattuk, megdöbbentünk, milyen formás és ápolt. Tökéletesre borotválta a lábszárát, karját, hónalját. Végül megköszönte, hogy megvizsgáltuk (!), majd játékosan megrázta az ujját, hogyha holnapig nem találjuk ki a baját, szóba sem áll velünk.

Kibattyogtunk a folyosóra. Addigra már lesült az agyunk. Mi lehet a baja? Ilyen szép, erős fiatalasszony, s meddő szegény. Biztos volt egy kismedence-gyulladása gyerekkorában.

Közben nyakon csíp az orvos, na kollégák, ki nem jön többet gyakorlatra? Nincs válasz. Mit kérnének a laborból? Mérjük meg az ösztrogénjét, doktor úr. Nem látták, hogy milyen mellei vannak a betegnek!? Nonszensz. Na lássuk, a képalkotáshoz jobban értenek-e. Mit néznének meg, és mivel? Nézzük meg a beteg méhét, ultrahanggal. Az orvos nevet. És mit szólnak, kollégák, ha azt mondom, a betegnek nincs méhe?

Puff. Hát így már logikus. Ha nincs méhe, persze nincs gyereke sem. Így született, ennyi.

Na és, kollégák, mije van a betegünknek? Petefészke, doktor úr, ha az ösztrogénje rendes.

Tévednek, és ismét felkacagott. Heréi vannak, és ezerhétszázas tesztoszteronja. Csak épp a páciens úr szervezetét mindez nem izgatja.*

* Teljes androgen-insensivitas-syndroma (CAIS, Morris-syndroma). A betegnek férfi chromosoma-garnitúrája és heréi vannak – de szervei, szövetei testosteron iránt nem érzékenyek, s így a fejlődés úgy alakul, mintha a testosteron hiányozna. Női phenotypus jön létre, emlők kifejlődésével. A secundaer nemi jellegek közül a hormondependens szőrzet (a fan- és hónaljszőrzet) csekély vagy hiányzik (hairless women). Rendszerint magasak, feltűnően csinosak. Nemcsak phenotypusuk, hanem psychosexualis determináltságuk is női jellegű. Méhük nincs, a hüvely vakon végződik, közösülésre rendszerint alkalmas. […] Kezelés: a heréket el kell távolítani, és női nemihormon-substitutiót kell alkalmazni. (Dr. Szántó és mtsai. Klinikai endocrinologia)

Akutok és toxikománok

A lelkesedés három évig tart. Ez minden rajongás akut fázisa, majd elkerülhetetlenül krónikussá válunk. Talán még létezik egy rövid bevezető, ilyenkor betegesen vágyunk a látásra, tapasztalásra. Talán ezért végezzük el első éven a legundorítóbb feladatokat a szombat esti ügyeleten – megérteni persze semmit nem fogunk egyelőre. Reménykedünk, hogy legalább a kötözőbe bevisznek, vagy fordíthatunk valamit az orvosnak, ha nem ért a szóból.

Azt mondták, elsőéves ésszel is lehet valamit csinálni a pszichiátrián – mármint a megbolonduláson kívül. Főleg hallgatni lehet, mert az ember leül, ránéz a depressziós betegre, s az már mondja is, hogy miért hervadt le. Mondjuk nem veszi észre, hogy kint kisüt a nap, nem is érdekli egy idő után. Megszereti a sötétet, a piát, bezárva van két-három hónapig és már készen is van a búskomorság. Ehhez pedig nem kell egyetem – mármint ahhoz, hogy kitaláljuk, mi a beteg baja. Ebből az akut lelkesedésből jutunk el a pszichiátriára ügyeletes pecsétért.

Az orvos szobájában öltözünk át. Kellemes dohányszag, éjjelilámpa, az asztalon egy pohár tej, a rezidens éppen huzatot húz a takaróra, amikor meglátja, hogy – (vajon ezt látja meg?), hogy mi mind piros, kék, zöld köpenyben vagyunk. Biztosan ezekhez a betegekhez akarnak menni, kérdezi. Miért, a betegek csak nem fognak torreádornak nézni minket, ezt már mi kérdezzük. Igaz, nem tudják, mi a baj itt, majd idegesen nevetgél. Próbáljanak úgy tenni, ahogy én is, és legközelebb ne ide jöjjenek. Tetetetten ijedt pofákat vágunk, és megnyugtatjuk, jó lesz minden. Elvégre mi már láttunk hullát is.

Követjük minden folyosón, ajtón keresztül, mire megérkezünk oda. Az irodában minden fehér, főleg az orvos az. Térdig érő profos köpenyben, száras sebészcipőben ül, haja ugyanolyan színű, mint a bőre. Felénk fordul, leveszi szemüvegét, majd elkezdi tapogatni a lencséket. Elmosolyodik, kolleginák, de jó, hogy jöttek, foglaljanak helyet, mindjárt kérdezek én is valamit. Tejfölszőke fiú, pókszerű kezekkel. Finoman remegnek. Mit is kérdezzek, mit hallottak rólam eddig.

Semmit. Elhúzza a száját. Tényleg semmit? Ja persze, ha hallottak volna, nem jönnek ide. Mit gondolnak, miért nem jöttek volna ide? Például maga, pirosban. Mert… szigorú a doktor úr. Elneveti magát, nem rossz. Ennyire nincs hírem a diákok közt? Mégis hányadévesek? Első. Ja, így már érthető. Legalább most megismernek ott is.

Benyit egy másik rezidens. Doktor úr, hoztak egy akutot. Fejszével kergette a családját. Mit csináljak? Kötözzem le, adjak neki halót*? Ne, Annácska, hozd be ide a kisasszonyoknak. De doktor úr, egyszerűen szörnyű látvány. Én kérlek téged, és már csücsöríti a száját az orvos. Esetleg nyugtasd be. A rezidens elpirul, majd kitipeg a folyosóra.

Várunk. Az orvos pókujjait pergeti az asztalon. Biztos ő is azt játssza most, mindkét kezén nyolc láb, izé ujj van. Az egyik pókot megjelölték, pecsétgyűrű van a legrövidebb lábán. Eszébe jut valami, felránt egy fiókot, üvegcsét kotor elő. Kicsippent egy kapszulát belőle, lenyeli. Szóljanak, ha kérnek belőle, kolleginák. Megnyugtat. Vitamin.

Mindketten belépnek. A rezidens székre nyomja a pácienst. Nyugodtak. A páciens cigarettazsebéből frissen levágott kakasfej meredezik. Minden belégzésnél finoman megremeg a taréj. Kilégzésnél bőrhöz tapad az ing, lennebb csorog a vér. Na kolleginák, mit csinálunk a beteggel? Nem tudjuk, doktor úr. Például megelőzzük, hogy minket is fejszével kergessen. Jöjjön, kollegina, kösse ágyhoz a beteget. Nem tudom, hogy kell, doktor úr. Hallod, Annácska? Te is így csináltál két éve. Még bőgtél is. Azóta már velem is egész ügyesen megcsinálod. A rezidens kezéből kiesik a pecsét.

Látom, már szabadon engednéd a kicsi kolleginákat. Pecsételd le a lapjaikat, az enyémmel. Kiviheted őket, Annácska. Én is megyek mindjárt, csak éppen megnézem a beteget. Ugye Andrej már megvetette az ágyat? Szegény szerencsétlen vajon kin fogja gyakorolni a

A rezidens kivezényel, na gyertek, csibék. Ránk mosolyog. Tetszett nálunk? Máskor is gyertek, mutatunk majd sok érdekeset. A doktor úr is csoda jó kedvében volt, ma töltötte be a harminckettőt. Ugye milyen jól magyaráz? Hoppá, most átmegyünk a zárt osztályon, vigyázzatok. Első számú szabály: ne fordíts hátat senkinek. Jól van, most már szabad. Innen már kitaláltok, ugye? Magára zárja a zárt osztály ajtaját. Az ajtó fölött neonfelirat:

N-ES SZÁMÚ PSZICHIÁTRIA. AKUTOK ÉS TOXIKOMÁNOK

Hazafele az iroda ablaka alatt kellett elmennünk. Ki volt nyitva. Milyen szép kakas, megsimogathatom?

* haloperidol – az akut pszichózis klasszikus gyógyszere.

Címkék: , , ,